Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-02-06 / 10. szám
1932 február 6. »KOMÁROMI LAPOK« 3. e da’. -el a főútvonalaktól az ember, annál falusiasabb, zegzugosabb a város. S milyen nagy kiterjedésű! Szétszórt házai, csavaros uccái, titkolózó kapui között egy-egy szeszélyesen odaépített szép, nagy ház, elrejtve egy-egy széles porta, házfalak között virágos kert. Az uccái, járdái bizony rendezetlenek a perifériákon, sárban tapos a lábunk, ügyeskedve kell ugrálni a göröngyök között. Egy-egy téli álmát alvó akácfa várja a tavaszt az ablakok alatt. S ha a nagy kapukon túljutsz, ott húzódik a másik Komárom, melyet a Nádor ucca sétálója és a Dunapart élvezője talán sohase lát. Néha hírt adunk arról, hogy van egy másik Komárom is. A Jánus arc borostás fele, ráncos oldala élő valóság s nem a válságok mitológiájából született mese... A kapukon túl. Á kapukon túl él és terjeszkedik a másik Komárom. A nagyon szegények Komáromja, a becsületes szegényeké, meg az Ackermann-Tirpák fajtáé, öszszekevéredve, jótékonysági akciók vezetőitől, rendőrségtől, pártemberektől figyelve húzódnak a szegénység házai az erődök mellett. Üdvai az erődök sötétjében, kis házai a Singeltőn, a benei dűlőn, Kabátfalván, szétszórt város vagyunk, hol itt, hol ott keresett a népesedés magának új utat, új lakhelyet s lassankint itt is. ott is új városrészek keletkeztek. Az Ackermann ügy tett figyelmessé erre a másik Komáromra, az Ackermann Singeilője, mely ott húzódik a vasúti állomással szemben s ahonnan oly könnyű fel-felmászni a töltésen álldogáló vasúti kocsikhoz s elemelni néhány zsák kukoricát. Ackermann- Tirpáknak is ez lett a veszte, mert nagyon eltalálta hullajtani a kukoricaszemeket ... Robinsonnak hívták a gyerekek s rémregénybe nagyszerű címül szolgálna ez: ».1 singellői Robinson, avagy az elperyett kukorica ...« — de regény ességen innen és túl könyörtelenül előttünk vigyorog az élő valóság, a külvárosok s a »Werkek« valósága: ' I Az erődművekben meghúzódó nyomortanya a leghálásabb téma az újságírónak, szocialista kutatónak, fényképésznek, jó talaj a jótékonykodónak, kitűnő alkalom a társadalom mai állapota felett szörnyülködő hipokritának. Erről már többször írtunk s ne essünk ismétlésbe mostan. Való, hogy szörnyű viszonyok közölt élnek odakint az emberek, zugokban, hideg odúkban. Most a nő keres pénzt takarítással, dohánygyárban, mosással, míg a férfi ide-oda járkál s munkát keres, amit a válság, a kevés hajó. a daru elvett tőle. Kétfajta lakás van az erődök mellett. A fecskefészkek rendszere: ezek a »jót szituáltak«, itt még rádió is akad, hát ne legyen nekik végképpen örömük?; s a, másik: az erődmüvek belsejében, ahol úgy élnek, mint a patkányok. Füst, szenny, piszok, veszekedés, pletyka, szárított ruha, meztelen gyerek, bedőlt fal, patkány, hideg szoba, éhség. Itt-ott virág, mosolygó arc, rendes ágynemű, percekig tartó boldogság. Ha nagyon fennhéjázó s büszke vagy emberi mivoltodra s önmagadat képzeled ékül a teremtés koronája szerepében, csak ide gyere... A SÉngeíIo. Ez az erődök és a vasúti töltés közölt van. Külön kis városrész, uccákkal, az uccák sarkán feliratokkal, néhány épülő házzal, kiesi kertekkel. ■Egy gémeskűt szomorkodik a mező szélén, egy ablakból muskátli mosolyog, gyerekek ordítanak a sárban s valaki nagy semmittevésben kibámul az ablakön. Ez volt Ackermann tanyája, ide hordta a'rengeteg baromfit s itt költötte el barátaival. Robinsonnak hívták, mert míg barátnőjének nem volt kész a háza, valami kalibában lakott egyedül. Itt nagy összetartás vau és titkot tudnak tartani az emberek.... Messze a kincstári épületek látszanak. sárgák és rózsaszínek. Egy lovaskatona bandukol az utón. Nem mondhatom, hogy poroszkál, mert nem por van itt, hanem feneketlen sár. Uj városrész keletkezett itt néhány év alatt, valami írásba nem foglalt, belső törvénnyel, hallgatólagos autonóm közigazgatással. Ez még közel van a városhoz. A töltésen szöknék át a lakosai, ha Komáromba akarnak menni, vagy a töltések hidjai alatt. Nagy kerülő. Innen járnak a népkonyhára. A benei dűlő. At kell kerülnünk a Kúrián, a pozsonyi kapu felé s a gazdasági iskola irányában futunk. Végre jó út a kerekek alatt! A benői dűlőn most épülnek a házak. — Egy darab íenyőasztal értéke ... A kövér vonogatta a vállát s fitymálva nézegette az asztalt. — Semmi! Mi értéke van ennek? Tűzgyújtónak való. Legyen négy pengő. Három fenyőszék, egyenkint ötven fillér, egy szekrény, rozoga állapotban, hat pengő... Jézus Isten! — szaladozott a szeme Anyókának szerte a szobában, — hogy az asztal... hogy semmit se... Magasságos Úristen! Az egyik lába el volt vékonyodva derékban egészen, ott szokta méregetni a Kata, hogy mekkora lesz az idei hó. S a szekrény — odatopogott, végigtörölte a tenyerével, gyenge mozdulattal végigsimított rajta, a Kata odasündörgött a lábához — pszt, Kata, pszt... — A macskát ne vegyük be vénaszszony? — mondta a kövér. — Jaj! S nem tudta Anyóka, hányadán van. A Katát kérem alássan odaígértem a Ciráknének .., Nevettek a városi urak. — Korlátolt vénasszony, — súgta a kövér. A másik végignézte a szeme sarkából s azt mondta: — Szenilis. Az öregasszony megijedt.- Nincsen én nekem semmi bajom. Megvizsgált az orvos úr is a kérvény miatt... Csak a szívem! — kapott oda a melléhez. — Nem tudom, miért... — Na, csak nyughasson, mindjárt Uj városrész ez is. Az állami esete eredményeképen számos család jutott kis házához, telekhez s vagy készpénzből, vagy hitelre, építtet kis lakásokat a kisember. Néhány ház csinosan mosolyog már, itt-ott laknak, sok ház oldala pedig a puszta tégla csupán, egyhelyütt dolgoznak is, emelgetik a gerendákat. Persze, a mai nehéz időkben az építkezés is megnehezedett. A hitelező alig tud hitelt nyújtani, az adós nehezen fizeti meg. De az ember tetőt kíván mindenképen feje fölé s gazdasági tehetetlenségen túl a fészekrakás! ösztön erősebbnek bizonyult a szegényes viszonyoknál. Épül a benei dűlő, nemsokára új városrész épül az országút mentén. Apró, kis házak ezek, egyszoba, kétszobakonyhásak, különös modernség nincs a külsejükön s a belsejük is megalkuszik az adottságokkal. Közel sincsenek a városhoz s innen Komáromba jutni, határozottan kirándulást jelent. Kabátfalva. Még messzebb van. Kétszer is nekiindulunk. keressük a megfelelő utat, de Kabátfalva egyelőre alig megközelíthető. Roppant sár, kegyetlen út, szántások mellett, mezőkön át, csatornatöltés tetején, kis nekifutókkal, nagy sárba-ragadásokkal, míg odakecmergünk nehezen. A kerék egyhelyben forog, a sár vendégszerető, Ivabátfalva megközelíthetetlen. Nagynehezen állunk meg egy uccáján. Méla, délutáni csendesség. Nem lármáznak itt gyerekek, vidám tyukkodácsolást nem hallani, sűrű forgalom, zaj bizony nincsen itten. Szomorú hely ez a Kabátfalva, csak nyáron éled föl a Szunyogcsárda környéke. Három tava van, pocsótája«, — mint mondják. Kis halastavak, melyek elválasztják egymástól Kabátfalva három »városrészét.« Egyenes, sáros uccák, az egész falu olyan, mint egy barakkrendszer, órajárásnyira a várostól. Nincs iskolája, de van száz iskolásgyermeke, akik közül, akinek cipője s ruhája van, bemegy a városba tanulni. Tessék elgondolni: minden féli reggel, hóban, sárban, szürkületben még, egyórás kirándulásra indul a hatéves gyerek, hogy bejusson az iskolába nyolcra. De bemegy, mert ebédet kap s a késő délután vetődik haza. Mit tud tanulni, mi szépet, jót, nemeset ez a gyerek, bármint foglalkozik is vele az ambiciózus tanító, ha ilyen fakészen leszünk — s az írás felé hajoltak morogva. — Egy festett láda, két pengő értékben. Egy fali fogas, húsz fillér... Jaj, Istenem! — nyilallott át Anyókán s az ablak felőli falra nézett. A kép... a kép... Azt elviszi, az neki kell, azt nem hagyja. A kép cifra rámában volt és Apókát ábrázolta még legény korából. Amolyan katonakép. Lovon ült Apóka, kivont karddal, gúlába rakott fegyverek, röpködő ágyugolyóbisok, lengő zászlók között. A mentéje nyalkán úszott utána. Hát ezt nem lehet itt hagyni. A falhoz sompolygott, széket húzott magával és felerőíködött rá. A kövérebbik úr észrevette, odaszólt: — Mi az? Anyókának a szíve egyszeribe a torkába szaladt, ott kalapált, lüktetett forrón. — A képet... — motyogta. — Mi van vele? — A képet... Már kezében volt S lelépett a székről. — Mutassa csak! — szólt a kövér és elvette a képet, aztán nevetett. Na, ez nagyszerű! Ez a legértékesebb holmi az egész házban. — Álutalta a másiknak, az is mosolygott. — Ezt kifogjuk állíttatni, felküldjük Pestre a Nemzeti Színházba! Kii \ ü radtan kell ide-oda mennie nap-nap mellett, ha éhes, mire beér, éhes, mire kiér. ha hallja az otthoni veszekedést s ha suhancok tolvajfogásokra tanítják? . / Az asszonyok a dohánygyárba járnak, az emberek várják a mezei munkát, a szenelést s azt. hogy halászhassanak. Egy formás, szép házat kétezer koronáért adott e! a tulajdonosa. Most nyílt meg egy kis üzlet Kabátfalván de mivel nem tud hitelt nyújtani, az emberek nagyrésze ma is ta városba jár, atiol a Jószerencse végezi a hitelnyújtást. Az egyik ember nagyon boldogan nyilatkozott, hogy neki van ám hitele az egyik fűszeresnél, neki nincsenek gondjai! De annak a szegény asszonynak a szomszédban, aki a gyermekeinek nem tud cipőt adni? Iskola kellene ide. Most építettek egy helyiséget, de egyelőre nem biztos: orvosi rendelő lesz-e, avagy iskola? Kellene mindakettő. A felnőttek is a népkonyhára járnak ebédelni. Mire visszajöttek, korog ismét a gyomruk. Egy házhelyért évi tíz korona bért fizetnek itt a városnak. Mindenféle szegény ember lakik itt s mindenféle nemzetiségű család. tűnő! Ezt beírom: egy modern művészi kép. gyönyörű rámával, üveg alatt, értéke... felnézett a plafonra — értéke 1, azaz egy fillér! A képet... lihegte Anyóka m utána nyúlt.'-- A képet... Ejnye! mondta a beretvált ember szigorúan. — A képet! makacskodolt Anyóka eszelősen és utána kapkodott, de a másik nevetve tartotta magasra és Anyóka két keze úgy maradt /elnyújtva a levegőben, az Úristen felé. Az öreg asszony állt mereven, mozdulatlanul, csak nézett kétségbeesetten, azután szíve egyszerre csak nagyot dobbant ... kihagyott... megcsöndesedett... És eldült a padlaton, hangtalanul, egy szó nélkül, kitárt karokkal... Na! kapott utána ijedten a bajuszos. a másik meg víz után nézett. De Anyóka már nem mozdult. Feküdt békén az asztal' előtt. A Kata felkunkorította a farkát, úgy állott a fejénél és nézte. A nap még belesett egyszer a szakadozott csipkefüggönyön keresztül, végigrezgett az ablakdeszkán, ahol Apóka dohányt szokott vágni — az asztalon, a székeken, villant egyet a szekrény oldalán és végül megsímogatta fejét az öregasszonynak s csöndesen kiosont... így maradt otthon Anyóka... Mindennemű építkezéseket, épületjavításokat, tetöátfedéseket, síremlékeket, építkezési terveket, — költségvetéseket, épület és tűzkár becsléseket szakszerűen készít SZABÓ FERENC ff ÜABÓ KsAJ’OS É s FIA H kőműves és ácsmester Ü Komárno (Komárom), Mefjyercsi-u. 36. 33 Ugyanitt saját készítményű normál méretű vasbeton kerítésoszlopok, porolóálvány oszlopok olcsón beszerezhetők. Pontos munka I Olcsó árak l TELEFON 132. SZ. I selje magát s megmaradjon Ciráknénál. Az ablakot megmosta, letörölgette. a felső szemet nem érte el csak székről s hogy ott ágaskodott, a fejéhez kapott, megszédült, le kellett, hogy üljön, zihált a melle. Ügy várta Anyóka a városi urakat, akik írásba szednek mindent s pecséttel lezárják. Kora délután jöttek meg. Ketten voltak. Az egyik vánvadtabb, szapora beszédű, beretvált, de bizonyosan ez volt a i'ő; a másik testes ember, nyírott bajuszt viselt, a nyakán daganat volt. félvállról vett mindent s aktatáskát hozott a hóna alatt. Akkorra Anyóka már a nagykendőt letakarította az ágy alá, mindenestől. — Nocsak, nocsak, vénasszony, maradjon nyugton. Egy óra alatt végzünk a vacakjaival. Anyóka kiaszotl arcából minden csepp vér a szivére tódult. A másik hivatalosan beszélt. — Megfogjuk állapítani a személyazonosságai. Neve? Született? Kora? stb. stb. Anyóka meg úgy lapult szegény, a szájaszélit sírás huzigálta, a szeme is megfátyolosodott s a szíve... a szíve olyan bolondosán ugrált, hol nagyokat dobbanva, hol kihagyva... Az Anyóka állt s a hivatalos urak nekifogtak a munkának... ívpapírl fektettek az asztalra és mormogtak:
