Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-06-08 / 45. szám
2. oldal »KOMAROMI LAPOKf 1932. junius 8. a csatornák kiszélesítésén és javi\ásán. A Guta melletti szakasz erős rendbehozására van kilátás. A munkálatok előreláthatólag szeptember végéig fognak tartani, fontos azonban, hogy a szükséges pénzösszeg állandóan a Társulat rendelkezésére álljon. Ezzel a Társulat hatékonyan segít a Guta környéki munkanélküliségen is, tekintettel a jelentékenyszámu munkaerőre, melyet a csatornázási munkálatoknál foglalkoztat. Valószínűleg sor kerül a nyáron még más szakaszokra is. A Gúta környéki szakasz csatornázási és belvizlevezetési munkálatait Méhes László mérnök irányítja, azonkívül Gyalókay Miklós igazgatófőmérnök is gyakorta meglátogatja a munkálatokat. Gimnazisták ünnepélye és ballagása. Lélekemelő, szép ünnepély színhelye volt szombaton a bencés főgimnázium díszterme. Az ünnepély kettős volt: egyrészt a főgimnázium szeretett igazgatóját, Gidró Bonifácot üdvözölték bensőségesen diákjai, másrészt pedig az érdemes diákok kaptak szorgalmuk elismeréséül jutalmakat. A gimnázium tanulóifjúsága felsorakozott, hogy szeretetét és ragaszkodását fejezze ki az igazgatója iránt s ezt Vlcsek Ferenc maturandus öntötte megható szavakba, üdvözölve az iskola igazgatójában a Székelyföldről hozzánk származott nemeslelkü pedagógust, akit három renden hivott az Ur az ő nyájának gondozására. Gidró Bonifác igazgató meghatottan válaszolt a tanulóifjúság követének beszédére, majd a gimnáziumi zenekar adott elő Krizsán József vezetésével zenedarabokat. A szorgalmas és kiváló elömenetelü tanulók jutalomkönyveket és ösztöndíjakat kaptak az ünnepély keretében. Vasárnap Gidró Bonifác főgimn. igazgatót lakásán keresték fel s üdvözölték névnapja alkalmából szívből barátai és tisztelői. * Szombaton délelőtt is kedves és kedélyes jelenet színhelye volt a gimnázium: a negyvenhét maturandus búcsúzott a gimnáziumtól. Az utolsó tanítási órán az érettségizendők a gimnázium udvarára gyűltek össze és megrendezték a hagyományos ballagást. Ünnepélyesen elbúcsúztak szeretett osztályfőnöküktől, Csapó Antonintól, elénekelték a „Ballag már a vén diák“ örökszép nótáját és rengeteg nézőtől kisérve, szimbolikusan elhagyták az iskolát, utoljára lépték át küszöbét s úgy kisérték, szabályos menetben osztályfőnöküket a rendházba. Még néhány heti „drukk“, megfeszített munka s félszáz kisebbségi magyar ifjú szalad a végtelen remények elébe ... Egészségügyi tornát rendeztek, billegtek-ballagtak s a tánc, amit jártak, zseniális vegyüléke volt az összes modern táncoknak, de leginkább a lassú csárdás negédét s jellegét cipelte, vonszolta magán... Ilyenkor attól tart az ember, hogy leszakad a Kurszalon talajafs a meleg források között leljük halálunkat... Mert nem érdekes és jellemző-e: az egész Pöstyén élete, konjunktúrája, pénze, szállodaipara, bevétele, vigalma és szomorúsága arra a néhány köbméter iszapra van alapozva, amit ott szednek s gyűjtenek a Vágparton s ami körül ott bugyborékol a meleg forrás. Mi lesz, ha egyszer ez a forrás eltűnik a föld alatt? Nyitraegerszegen népviselet van. Azt hittem, már csak Martoson akad az ember régi népviseletre s milyen nagy lett a csodálkozásunk, amikor rábukkantunk a nyitraegerszegi magyarokra, akiknek ruhadísze majdnem van olyan színes, selymes, kivarrott és jellemző, mint a martosiaké. Hiába kevesbbedtünk meg tehát, mi magyarok, hiába szorultunk összébb, értékeinket még ma sem ismerjük teljesen, ha Komáromból Nyitrára menve olyan néprajzi felfedezéseket tesz az ember, mintha legalábbis messze külföldre utazna. Nyitraegerszeg s még néhány falu ott húzódik meg Felső-Nyitramegyében s környező szomszédságával együtt magyar szigetet alkot. Félős, hogy ezt a magyar szigetet egy szervezett iskolapolitika lassanként letéríti a magyar anyanyelvi nevelés útjáról, éppen azért kell rá ügyelnünk, hogy sajátos magyar értékeink ott megmaradjanak. Gyönyörű egy ilyen színes vasárnap, még ma is, a háború minden tradíciót elsöprő s a gazdasági helyzet minden szépséget kioltó korszaka után. Harangszentelés, szinielőadás, falusi mozgalom, nyitrai fagylallos, vendégjárás, fényképezés, esti körtánc, falusi cigány, szép énekszó: megannyi érdekes, feljegyezni, átélni való élmény. Nem dániai körút ez, sem egyiptomi kéj kirándulás, de aki élvezni tudja, akinek szivéhez-lelkéhez nőttek ezek az elhagyatott, maguknak élő magyarok, azoknak többet ér s nagyobb élmény, szebb nevezetesség, mintegy középeurópai futamodás. Csak szív és szem kell hozzá. Hogy a testvéri együttérzésről ne is beszéljünk ... (sz. v.) Shaw minden és mindenki || | „Mindig rettenetesen szégyellem magam, ha arra gon-011GTI dolok, hogy már 76 éves vagyok.“ — Hagyományok ^ ^ * rombolása, a forradalmárok öregedése, a parlamentárizmus komikuma, az ifjúság elkerülhetetlen jövője ..... Vasárnapi séta, week end jeggyel A tárcsa. Szellemes újítás és valószínűleg azért van, hogy az utasközönség elfelejtse búját-baját, ami drága tarifa és rozoga közlekedés, a sok várakozás miatt üt olykor beléje. Miért is tagadnánk? A délszlovenszkói közlekedés még ma sem érte el a kívánt színvonalat. A vonatok járása nem mondható valami gyorsnak, hisz hivatalos kimutatás szerint is, az egész köztársaságban Pozsony és Komárom között közlekedik leglassabban a gyorsvonat. Negyvenkilóméteres átlag még Gútának is kevés, pedig ott az emberek még jobban beletörődnek a közlekedési mizériákba, különösen, amióta egy kis motor teljesít szolgálatot. Vigadj magyar, itt a tárcsa! Vannak ,akik nem látták még ezt a tárcsát. A tárcsa egy kerek lap. Kék színű s egy fehér kereszt van rajta. A kerek lapnak nyele is van. Mikor a vonat bejön, a forgalmi tiszt ravaszul a hóna alá dugja ezt a kerek lapot s kisétál a vonat végéhez, mintha semmi köze nem volna a forgalomhoz s csak szórakozásból álldogálna ottan. Közben egyre izgatottabban figyeli az óráját. Az órát minden pillanatban kirántja s megnézi. A tárcsa nyele meg ott nyúlik ki a hónalja mögül. Kalauzok, málházók, vonatvezetők pedig dülledt szemmel néznek a forgalmi tiszt felé, aki, szegény szólni szeretne talán, vagy füttyögni egy kicsit, esetleg hallani óhajtaná a szép trombitaszót, — de mindezt nem lehet: a szabályzat szerint neki csendesen álldogálni kell s a legváratlanabb pillanatban egyszercsak előrántja a tárcsát és felemeli a magasba, mint egy misztikus jelet. MikénL a nesztelen titokzatosság: kezd mozgolódni a vonat egyszerre, a tárcsa kimozdította nyugalmi állapotából s a tájékozatlanok nagy meglepetésére megindul az egész szerelvény. A tárcsa visszakerül a hónalj alá. A délszlovenszkói vonatközlekedést így tették olcsóbbá, szervezettebbé, gyorsabbá és élvezetesebbé. Csak nyugalomság. Európaiak vagyunk! Pöstyéni délután. Amit legelőször meglátsz Pöstyéntyénből: az a rengeteg szállodai portás, aki egymás hegyén-hátán tolong az állomási bejárat alatt s közelharcot vív a kézitáskádért. Egy pillanat alatt húsz szálloda és szanatórium nevét hallod elharsogni, a portások rendszerint többen vannak, mint az utazóközönség, mert a szezon, tekintve a mai válságot: elég gyöngécske. Autók és autóbuszok röpítenek be a fürdőhelyre, de legjobb, ha gyalog mégy, mert így annál nagyobb az örömed, ha hűvös fák alá érkezel. Ezenkívül azt a szép és gyors fejlődést is tapasztalhatod, amin keresztülment Pöstyén az utóbbi években, bízva az állandó konjunktúrában. Szép, új iskolája, remek, modern postaépülete, uj villasora van Pöstyénnek s ami a legnevezetesebb: két uj hídja is. Az égjük, az autók számára épült hid már készen van, a másik, a fedeles, üzletekkel és kirakatokkal, üvegoldallal és sétányokkal ellátott hid pedig most készül. A direkció jóvoltából megtudja az ember, hogy ez a hid egjTedülvaljó lesz a maga nemében: egj’esíti magában az összes modern találmányokat, az ujrendszerű üvegtől kezdve a betonszisztémáig, a hidra szerelt üzleteken át a fedett sétányig minden látható és élvezhető lesz itt. A látogatottság kisebb, mint az elmúlt évben volt s mig azelőtt Ferdinánd, hajdani bolgár cár volt a fürdőhely nevezetessége, addig most Hock János a legújabb nevezetesség, magyarok számára. Különben szép nagyon a golfpálya, a gondozott sétányok sora, élvezetes a délutáni hangverseny, a tenniszpálya is látogatott, csak angol lord van kevés, meg gazdag amerikai. Aki most Pöstyénbe jön, az már végszükségből kerül ide, flörtölni, nyaralni nincs pénzük az embereknek s egyre több biccegő vendéget látsz itten s egyre kevesebb kalandkereső nőt vagy ifjút... Legfeljebb egv-cgy táncos gigol,ó akad a parketten, a Royalban, vagy este a Kurszalon kőkockáin, ahol drága sör mellett, — mert a fürdővendéget is meg kell egy kicsit menteni a sok pénz zsebben való cipelésétől, — még műsort is láthatsz. A műsor: a nyári mulatóhelyek obiigát táncosnőiből s táncosaiból kerül ki, és már ötödször láttad ugyanazt a hastáncot és tengerésztáncot. De a jó polgári nevelés elszórakozik rajta. Félénk családapák s blazirt fiatalok nyújtogatják e műsor felé a nyakukat, miglen egy jobb programmpont nem Ígérkezik. A legszebb látvány mégis az volt, amikor a vendégek táncának elkövetkeztével a fürge és vékony táncospárok között egy hatalmas terjedelmű pár kezdett mozogni ide-oda. Alapos meggondolással mozogtak, testvérek között volt a két ember vagy százötven kiló s vagy százhuszonötéves. Shaw, akinek bőbeszédűsége, úgy látszik, korával együtt emelkedik és újabban legalább is hetenként egyszer kinyilatkoztatja véleményét a világ valamely nagy problémájáról, ismét megszólalt. Ezúttal az oxfordi egyetem hallgatói előtt beszélt, akik az utóbbi időben feltűnő érdeklődést és előszeretetet mutatnak a baloldali felfogású közéleti nagyságok iránt és a baloldali szocialista vezér, Maxton, majd Einstein és Lloyd George után most G. B. Shawt hívták meg, hogy tartson előadást előttük a forradalmi szellem szükséges és hasznos voltáról. Shaw a haladás ellenségeit és kerékkötőit a korban és a tradíciókban látja és előadását is ennek a két, szerinte teljesen szükségtelen intézménynek az ostorozására szentelte. Természetesen saját magát sem kímélte. — Én mindig rettenetesen szégyenlem magam, ha arra gondolok, hogy már hetvenhatéves vagyok, — mondotta. — Sőt, bár már igen sokszor hallottam egy-egy nyilatkozatom miatt, hogy szégyelhetné magát, az egyetlen dolog, ami miatt egész életemben szégyeltem magamat: az öregségem. Különösen pedig maguk, a fiatalság előtt szégyenleni magam öregségemért, — mondotta ezután az egyetemistáknak. — Nincs valami rettenetesebb, kiábrándítóbb érzés, mint az, ami önöket, a fiatalságot éri akkor, amikor reméiwekkel és ambíciókkal telten, tudásvágytól és tenniakarástól fűtve megjelennek itt Oxfordban. Mennyi szép, mennyi nemes ambíció, mennyi az emberiség haladását, szabadságát és jólétét előmozdító terv és jószándék van ezeknek az ifjú embereknek a szívében. És ehelyett mit találnak, amikor ide jönnek? — kiáltott fel megvetéssel telt hangon Shaw. — Mikor megérkezik ide, az egyetemre, álmai és ambíciói teljesülésének helyére, legelőször is szembentalálja magát egy csomó szakállas vagy szakáltalan öreggel, akik azon az alapon, hogy negyven-ötven évvel öregebbek nála, jogot formálnak arra, hogy az ő fiatalos, előretörő, javítani, reformálni és az emberiség haladását előmozdítani, az életet széppé, kellemessé tenni akaró fiatalos ambícióit és idealizmusát lehűtsék a maguk fáradt, kiábrándult, csalódott, maradi és konzervatív gondolkodásmódjával. Ezt a folyamatot ők »nevelésnek« mondják. Az átkozott tradíció — Ennek a nevelésnek azonban a legfőbb gondja az, hogy a tradíciók tiszteletének hamis jelszava alatt a maa*adiságra, bátortalanságra, belenyugvásra és középszerűségre neveljék az ifjúságot. Pedig nincs valami haszontalanabb, sőt károsabb dolog, mint a tradíció! A híres tradíciók juttatták most is ebbe a kátyúba a világot, amelyben vagyunk. Az, hogy az öregkor tapasztaltsága és óvatossága az, amire az életben szükség van, csak hiábavaló üres lári-fári, amit csak azok hitettek el az emberiséggel, sőt niagával a fiatalsággal is, akiknek érdekükben áll a világ maradisága, butasága. Ez a híres óvatosság és tapasztaltság azonban voltakép a legnagyobb kerékkötője a haladásnak. Csak teher és kölönc, mert hisz a világot eddig sem az óvatosak és tapasztaltak, hanem a merészek és újítók vitték előre. Nélkülük és ha mindig csak az óvatosakra és tapasztaltakra hallgatott volna az emberiség, az újítókkal és a merészen a haladást követőkkel szemben, úgy ma is még a rabszolgák, jobbágyok, faggyúgyertya és legjobb esetben a postakocsi idejében élnénk, mert hisz minden haladással szemben, ami a mai élet értelmét, értékét és szépségét adja, mindig felhangzott a tradíciók szentségének és az ősi szokásokhoz való ragaszkodás szükségességének csatakiáltása. Ezt a tradíciók segítségével bajba, nyomorba, felfordulásba döntött világot csakis a fiatalság, a haladás, az elszántság mentheti meg, ezért olyan rettenetes bűn az, amit az egyetemek aggjai az ifjúsággal szemben a nevelés és a tradíciók ürügye alatt elkövetnek. Nekem is volt egy forradalmár barátom: MacDonald ... — Igaz ugyan, hogy sajnos, a forradalmárokban sem lehet mindig bízni, bármennyire szélsőségesek és felforgatni vágyók legyenek is. Nekem is volt egy ilyen szélsőségesen forradalmár és mindent felforgatni akaró barátom, — most pedig úgy hívják, hogy Ramsay MacDonald. — önök persze azt kérdezik tőlem, hogy vájjon arról az úrról van-e szó, aki mint Anglia volt szocialista miniszterelnöke, pár nappal ezelőtt a birodalmi ünnepélyen azt a hamisítatlan középkorba illő beszédet mondotta? Igen, ugyanarról. Pedig hát valamikor igen nagy forradalmár volt az illető! Még nálam is sokkal nagyobb! Csakhogy azóta megöregedett. Ezért olyan rettenetes hiba és veszedelem az öregség, mert lám, az ember sohasem tudja, mi is lesz a vége. Mi a világ legnevetségesebb dolga?
