Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-04-09 / 28. szám
1982. április 9. 5. oldal »KOMAROMI LAPOK« Ma nékünk, kik mindnyájan végigszenvedtük az odvas lövészárkok minden kínját, az emberirtó véres jajveszékelés minden pokoli szörnyűségét. Mikor nyom a ma súlyos gondja és elkeserít a holnap gondolata. Ma, amikor szüntelen halljuk a nyomorgók ezrei szivettépő panaszát, a becsapódó gyárkapuk tompa dörrenését s érezzük, miként halkul napról-napra a gépek zenéje. Ma, amikor hétről-hétre nő a tömeg, mely vérbenúszó szemekkel, ökölbeszorult kezekkel lesi a legkisebb munkaalkalmat, éhes gyomra túlüvölt minden más hangot s lefoszlanak az emberi érzések, lepattog a kulturmáz, alatta Saját tudásitónktól. (Folytatás.) Aki én velem utazik, vagy kirándul, az jól felkösse a — nyakkendőjét, mert én nem fecsérlek el egy percnyi időt sem. Az esti szórakozás mellett a nappalt a tudománynak szenteltem. Kimentem Aquincumba, a kiásott római város romjaihoz. Megnéztem az újabb ásatásokat. Megnéztem Isten tudja, hogy már hányadszor a circus romjait, ahol vadállatokkal tépették szét a keresztényeket, vagy a rabszolgákat, a halálraítélteket. Megilletődve állok meg mindig a fülkék előtt, ahol a halálra Ítélteket, ahol a vadállatokat tartották, s az ajtó előtt, amelyen át a holttesteket kivitték a véres porondról. Aztán megnéztem Gül Baba sírját a Rózsadombon és még sok régiséget, végül a Nemzeti Muzeum régiségtárába is benéztem kicsit. Itt egy csomó komáromi ismerős fogott el és arra kértek, mondjam el, hogyan került Konstantint Monomachus egykori bizánci császár koronája Komárom és Nyitra környékére? Ugyanis a régíségtár egyik legszebh tárgya ez a szinarany korona, amelyet a múlt század hatvanas éveiben egy földmives szántott ki Nyitra- Ivánkán a földből. Ott ostromoltak, hogy mondjam el a korona történetét, Nekem akkor már nem volt arra időm, de megigértem, hogy legközelebb megírom a lapban annál is inkább, mert már előzőleg is többen érdeklődtek a bizánci császári koronának vidékünkre való jutása körülményei iránt. Érdekes, hogy e téma még ezenkívül is nagy érdeklődést vált ki az emberek között, ugyanis „Nyitravármegye“ cimü laptársunkban is olvasunk hasonló érdeklődésről. E laptársunkban megjelent adatok és egyéb források nyomán közöljük az alábbiakat — Nyitra és Nyitra-Ivánka közt, a Radnó-erdő mellett, az u. n. felsőbucsányi dűlőben villant meg a napfényben, az 1860-as években az ekevas nyomán az arany korona-részlet. Huszár Imre ivánkai földbirtokos bérese találta meg és odavitte a földbirtokosnak. Amint ez csiszolja, észreveszi, hogy régi, nagyértékű ötvösmunka. Az esetnek hamarosan hire ment, úgy, hogy a British Muzeum is elküldötte megbízottját Ivánkára. Hallatlanul magas összeget Ígért a félkoronáért, de Huszár nem adta el neki, hanem felajánlotta a Magyar Nemzeti Múzeumnak, nem kívánván érte egyebet, mint a valóságos aran értéket. (Ezt is csak azért, mert meg volt szorulva.) A bizánci császár korona-fele ma is látható a budapesti Nemzeti Múzeumban, melynek egyik legértékesebb darabja. Alexander von Gleichen-Russwurm „Kultur- und Sittengeschichte aller Zeiten und Völker“ cimü, nagy művének egyik szakasza is foglalkozik Konstantínosz Monomachos görög császárnak Nyitra-Ivánka mellett kiszántott aranykoronájával, sőt közli a korona sikerült rajzát is. A koronán láthatók ott a vergődő ember, a kétségbeesett, az útszélen görbebotra támaszkodó, mindenből kifosztott, lerongyolódott soksok éhes hajléktalan. Ma eldobni mindent, ami szép és nemes, a lelket lehúzni a hétköznapok mocsarába. Hát honnan merítsünk mi erőt, ihletet a küzdéshez? Mi adja a lökést új eszmék termeléséhez? Ez? Ez csak azt juttatja eszünkbe leverően: „Ide jutsz!“ így halkul el bús vendégem sápadt arca s mig tekintetem bűnbánóan a hajléktalan szobromra emeltem, szegény hajléktalan látogatóm csendesen, szomorúan eltávozott. Komárom, — április 8. Zoe és Theodora császárnő, két táncosnő, két erény-isennő egész alakja, továbbá András és Péter szentek mellképei. A korona, — írja a szerző — a bizánci művészet mesterműve és valószínűleg ajándékul küldték I. Endre magyar királynak. Hatalmas falragaszokon döbbenetes arc tűnik elénk, szinte arra gondolunk, ha nézzük ezt a képet, hogy ennek az embernek a szemében van valami csodálatos erő, vagy parancs. Harmincöt év körüli fiatalember Gold Ferenc, aki nem egyszerű artista, hanem azon túl kutató és gyakorlati művelője a lelki erők titokzatos birodalmának. A világháború utolsó évében megbetegedett, a betegséget ugyan kiheverte, de hallóidegei teljesen elsorvadtak. Süketsége miatt orvosi tanulmányait nem tudta befejezni. Halló érzékszervezetének elpusztulása után Gold Ferenc csodálatos tulajdonságokat vett észre magán. Többi érzéke hirtelen kiszélesedett és különös képességeket is észrevett magán. Rájött arra, hogy nemcsak ösztönösen érzi meg a dolgokat, hanem telepatikus utón át tudja venni mások gondolatait. Kiváló tehetsége van mások hipnotizálására is. Külföldi Kis irka-firka Húsz centiméter könyv. — Húsz centiméter széles könyvcsomót kérek, — lépett be egy délszlovenszkói város könyvkereskedésének ajtaján valami fiatal házas, — húsz centiméter széles legyen a könyvek összessége, harmincöt centiméter magas. — Nem értem! — válaszolta a kereskedő csodálkozva, — hogy méltóztatik ezt gondolni? — Most nősültem. Az uriszobába kaptam egy szekrényt, annak van egy nyitott polca, oda kellene a könyv. A zárt fiókokba porcellán, meg üvegnemü jön. Azt ne bántsuk, Azt hiszik, ott is könyv van. De e nyitott polcot mégis meg kellene tölteni könyvvel, az meszsziről látszik s oda kérek néhány művet. — Rendben. Milyet parancsol? ről ezt írja erre vonatkozólag: — Constantinos Monomachoz császár koronáját (mint azt Pulszky Magyarország Archeológiájában 11. kötet 159. lapon tüzetesen megirta) 1860-ban és 1861-ben (tehát nem egyszerre) szántották ki Nyitra-Ivánkán. Nem teljes; néhány lemeze bizonyára idegen kezeken kallódott el, mert ezekből egyet a világháború előtt Budapesten vásárolt meg egy angol, anélkül, hogy tudta volna vájjon mit szerzett? Nemrégen küldték a lemez fényképét Londonból Budapestre, a Nemzeti Múzeumba oly kérdéssel, hogy az nem a korona tartozéka-e ? Megállapították, hogy igenis az ivánkai kincsből származik. — Mikép jutott a korona Ivánkára? III. Henrik német-római császár Aba Sámueltől elvette a magyar szent koronát s trofeumként visszaküldötte Rómába. I. Endre kért Contantinos Monomachostól uj koronát, ezzel koronázták úgy őt, mint I. Bélát és Salamont is. Köztudomású, hogy Salamon a Géza herceg pártján levő Nyitra várát ostromolta s ekkor hozhatta ezt magával Salamon. A hadműveletek között veszhetett el a korona s igy maradt Ivánka földjében 1860-ig, Miután pedig a baleset folytán Magyarországon semmiféle korona sem maradt, Dukas Mihály görög császár 1074-ben másik koronát ajándékozott Gézának. Szent László alatt visszakerült Rómából Szent István koronája, a kettő összeforrasztásának eredménye a mai magyar korona. Ezzel azt hisszük, eléggé kielégítettük az érdeklődők kíváncsiságát e, mindenesetre érdekes témáról. Az érdeklődőket szívesen köszönti Faun. egyetemeken is kísérleteztek vele, sőt több helyen az orvosok hisztériás betegek lelki megnyugtatására is felhasználták Gold mester rendkívüli képességeit. A bűnügyi nyomozások során is már igénybevették tehetségét. Egyik legnagyobb sikerét három évvel ezelőtt érte el, mikor Hecht Dezső sikkasztó likőrgyáros szökésének útjára vezette a rendőrséget. Gold mester Komáromban még egy alkalommal sem volt, bár. nyolc évvel ezelőtt járt Szlovenszkó több helyén és mindenütt a legnagyobb elismeréssel találkozott. Komáromban szombaton este 8 órai kezdettel a Kultúrpalotában, vasárnap este pedig a Dózsa-féle Vigadó nagytermében tart Gold mester előadást, melynek műsorán gondolatátvitel, Breitbart mutatványok, állatok hipnotizálása, titokfelderítés és szellemidézés szerepelnek. — Az nem fontos, hiszen úgysem fogom elolvasni. Csak arra ügyeljen, hogy a kötetek egyforma magasságúak legyenek s szépen legyen aranyozva a hátuk. Kedves olvasó, ne gondold, hogy ez elkésett áprilisi tréfa. Valóban igy van a történet: és ez a követelés még csak nem is ritkaság, — minél inkább jössz Kelet-Európa felé, annál inkább hallasz hasonló kérelmeket. Kár volna ehhez kommentárt fűzni. Ezerkilencszázharminckettőben szomorú jelenség, hogy a könyvkultúra sokaknál még mindig nem benső szükséglet, hanem külső máz, fitogtatás, smokkság, üres hiúság. Hányán vannak, akik könyvet csak mutogatásból, szeszélyes ötletből vesznek s hányán vannak, akik a könyvkirakat előtt állva, morózusan s bosszankodva mondják: „Könyvet pedig nem veszek! Lukszus!“ Hát, hiszen, igaz. A mai válságos időben minden fényűző kiadást meg kell gondolni, de vájjon fényüzés-e századunkban a könyv? A könyv föltétlen szükséglet, lelki élelem, segítőtárs, jóbarát. S nem tér-kitöltő, feltűnést viszkettető, alantas házi bútor. Sokra mentünk egész könyvkultúránkkal, ha még ma is lehet húsz centi széles és harmincöt magas könyvcsomót vásárolni. . . Amit úgysem olvas el senki... A kritikus és a könyvek. Bocsánat, hogy itt ismét könyvről van szó. Az audiatur et altera pars igazságos elvét tartsuk szem előtt s kérdezzük meg azt, aki a könyvekkel hivatásszerűen foglalkozik. Egy nagynevű kritikusról van szó, akivel a múltkor, vasúti beszélgetés kapcsán, mindenféle könyvről beszélgettünk. Szóba került ez a könyv, meg az a könyv s nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy azokat a könyveket, amiket az átlagolvasó megvesz, akár smokkságból, akár, mert a reklám hajtotta a könyv közelébe, akár, mert belső szükségét érezte annak, hogy elolvassa, — nos, azokat a könyveket alig olvasta a jóhirű kritikus. Tizével, húszával emlitettünk divatos könyveket neki, amire nagy lelkinyugalommal mondta, hogy nem olvasta s azt hiszi, nem is fogja. — Hogy lehet az? Egy kritikus? — Hát persze! Tessék csak idefigyelni: Száz és száz könyv Iát napvilágot hetenkint. Nemcsak a magyar könyvekről szólok, hanem a német, francia, angol művekről is, amik közül szintén szeretnék elolvasni néhányat. Nincs időm olvasni és nem is fizeti ki magát az olvasás. — Hogy érti ? — Úgy, hogy egy könyv elolvasásához kell három-négy nyugodt este néhány órája. A negyedik este összegezi és jól átgondolja az ember, az ötödik este megírja. S mit keres vele? Hét-nyolc pengőt... Ez alatt az időalatt könnyebben s jobban keresek pénzt egyéb foglalkozással. Mert rentábilis a hangversenykritikusnak, aki két óra alatt átveszi az anyagot, vagy a tárlatbirálónak, meg a színikritikusnak. Megnézik, megírják. De szegény könyvkritikus ... Nem, kérem, egyszerűen nem fizeti ki magát, hogy hivatásszerűen olvasson az ember ... Szólt és elhallgatott. Kinézett a suhanó tájra és cigarettája füstjét fújta. Aztán leemelte a táskáját s előhúzott egy uj müvet a táskából. A táskából, amelyben még jó néhány könyv hevert. De könyv tömte meg zsebeit is, tele volt könyvvel mindenütt. Kérdően néztünk rá. Elmosolyodott. — Mit csináljak? Élni csak kell!! Szellemileg élek. Csak éppen, hogy nem irok a könyvekről, mert akkor ráfizetnék ... Nevetett s belebujt a betűkbe. Síró nő a foyerban. A nagy téli üdülőtelep szállójának forgalmas foyerjában egy nő ül. Kissé homályos ez a foyer, tele van virággal, pálmával, festménnyel, illattal: lukszushotel. A liftes boy kedvesan szalutál s a portás egy házaspárral tárgyal. A nő, akiről szó van, egy kis szökőkút tövében ül, mélyen a fotelben s könnyezik. Ö az egyedüli vendég a foyerban. Ül és csendesen sirdogál. Nem, ne hidd, hogy ebből kerek cselekmény fog fakadni, ne hidd, hogy most az következik, hogy a sirdogálás ok$ a férfi hirtelen odarohant és drámát inszcenált, vagy, hogy a nő váratlanul elájult s mentők vitték el. Nem. Egész egyszerűen csak az történt és semmi más, hogy egy elegárs, nutriabundás, vicces-kalapu szép nő egyedül sirdogált a nagy szálló szivárványos szökőkutja alatt. Szemeit tömködte a zsebkendővel, össze-összerázkódott, maga elé nézett s a szeme alja kivörösödött. Mért sirt vájjon ez a szép fiatal nő? Kit siratott ebben az elegáns, halk, puha szállodában, ahol még e válságos időkben is az öröm, a jó élet s az öröm tanyázott? Kiért könnyezett, miért lett vörös a szeme, milyen nagy bánata lehetett? Férfit siratott-e, szerelmet-e, gyermeket-e, vagyont-e? Nem illett megkérdezni tőle. Viszont sehogysem talált e kép: síró nő a lukszus-szállodában, elütött a sztaffázs a környezettől, verte egymást, giccs volt, hamis felvétel. Berecz Gyula Komáromtól a bizánci császárságig. Hogyan került a bizánci császár koronája ide a környékünkre ? — Hogyan lettem én hamburgi sörgyáros azalatt, amig a francia királykisasszony szerelmet vall János vitéznek ? — Vidám és komoly dolgok értékes történelmi háttérrel. Ethey Gyula ismert történész Csejté-Komáromban vendégszerepei Kőid mester, a kiváló hipnotizőr Pozsonyban március 18-án megjósolta, hogy négy héten belül megkerül a Lindbergh baby Komárom, április 8. turném
