Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-03-05 / 18. szám
2. óidat. »KOMÁROMI LAPOKc i9.'>2. március 5 Ünnepély a köztársasági elnök születésnapja alkalmából. — március 4. Masaryk Tamás köztársasági elnök 82. születésnapja alkalmából a Komárom Járási Közművelődési Egyesület a város, a helyőrség, a kulturegyesűletek és testületek közreműködésével március 6-án nyilvános ünnepélyt tart. Az ünnepély színhelye a Kulturpafota nagyterme. Kezdete d. u. 3 órakor. Műsora: 1. Állami himnusz. Játsza a katonazenekar. 2. Szlovák ünnepi beszéd. Tartja dr. Nagy Géza járásbiró. 3. Magyar ünnepi beszéd. Elmondja Zsolnay Béla polg. isk. tanár. 4. Smetana: Véno. Énekli a csszl. énekkar. 5. Petőfi S : Falu végén kurta kocsma. Énekli az Egyetértés munkásdalárda 6. Dr. Körte: Nyitány a „Cesky Honza“ cimű operából. Játsza a katonazenekar. 7. DvoFák: Szláv táncok. Előadja a katonazenekar. Az ünnepségek további ^folyamán 6- án d. u. 5 és 8 órakor nyilvános katonai hangverseny a Klapka-téren, 7- én 72l2-kor ünnepélyes istentisztelet a helyőrségi templomban és 1/i5 órától 726-ig katonahangverseny a Klapka téren. Gyilkos korszak Irta Quidam. . \ú Oda jutottunk, hogy reggeli kávénkhoz mindennap uj gyilkosságot szervíroz a napisajtó, amelyek borzalom dolgában egymásra licitálnak. Az egyik áldozatait feldarabolja és vasúti állomásokon hagyja, a másik hatvanhat baltacsapással teszi csendes emberré áldozatát. És mindez aránylag kis pénzecskék céljából történik, olyan kis aprópénzecskékért, amiért egy lépést tenni sem érdemes, még becsületes utón sem. És mi az, ami ezeknek az embereknek a kezébe adja a gyilkos fegyvert, a baltát és a konyhakést? A munkanélküliség? Aligha, mert aki dolgozni akar, az nem hal meg éhen. Hanem az urizálás és az élet más kényelmeinek a megáhitása: az egyik nem élhet kávéház nélkül, a másik Ezért buktunk meg ! Irta Vitéz Miklós. Mostanáig megálltam, hogy hallgassak róla. Az ember ostobán szemérmes és tapintatos akkor is, mikor semmi oka sincs rá. Nem tartottam időszerűnek, vagy egyszerűen nem mertem megmondani? Miért? Mert, sajnos, igazam lett. És ez az igazság olyan leverőén, olyan véresen fájdalmas igazság, hogy lelketlenség lett volna, ha a magam helytálló esetével kapcsolatban bármily tárgyilagos formában is szóvá teszem. Vagyunk úgy7 néha, hogy7 valami csekélynek látszó jelből, esetből, egy elejtett szóból, egy mozdulatból földrengésnyi események előszelét érezzük meg. Tudjuk pontosan, hogy ennek meg ennek mi az egyetlen logikus következménye. Kiáltanunk kellene, hogy az összes veszélyezett embertársunk felhorkanjon és felkészüljön a bekövetkezendőkre, de mégis hallgatunk. Hallgatunk. Miért? Mert nem merünk hinni a magunk ösztönös megérzésének, mert nem merjük felrázni a gyanútlan alvó szomszédot, mert félünk félelmet ültetni oda, ahol még hit és elszánt akarat él. Inkább elhallgatunk. Szomorú statisztáivá válunk az eseményeknek. Beilleszkedünk és beolvadunk a nyájba és hunyt szemmel úgy teszünk, mintha nem látnok a settenkedő farkast. Aztán mikor már bekövetkezett az elhárítatlan baj, mikor a szenvedett veszteségtől csonkán és véresen Tévedünk az elrobogott katasztrófa után, akkor a könnyezők és siratok közt táncolni akar és a rumbába akarja temetni hitvány életének gondjait. Sokat gondolkoznak afelől, hogy mi legyen a gyilkosokkal és helyes-e, ha ezeket halálra Ítélik, avagy az a helyesebb, ha kirekesztik a társadalomból és elkülönítik, mint veszedelmes elemet. Mivel kétségtelen, hogy a fegyházak és a fogházak nem szolgálják azok igazi célját, hanem igen sok esetben a bűnözés kapuit tárják fel az oda utasított emberek előtt, akik terveket kovácsolnak, amelyeket szabadulás után hajtanak végre: a letartóztatási intézetek igazán nem arravalók, hogy a társadalom legnagyobb bűnöseinek szolgáljanak biztos menedékül. A halálbüntetés még az egyetlen, amely talán elriasztja az embereket a gyilkosságok elkövetésétől, mert a rendőri szolgálat a gyilkosok kifent baltája, amely talán őket sem kiméli, ha könnyű zsákmányul kínálkoznak. Ha a rablógyilkos urak békét kötnének a társadalommal, szabotálnák a véres események egyoldalú előidézését, akkor lehetne szó a régi álláspont revíziójáról. Az uj rendet azonban feltétlenül a rablógyilkosoknak kell megkezdeniük és semmi szánalmat sem érzünk azon a gyáva fickón, akit az állami ítéletvégrehajtó segédeinek ölükben kell az akasztófa alá cipelniük, ahol is azt könyörgik, hogy eresszék szabadon. Holott éppen a szabadság nem volt nekivaló, mert abban ordas farkasnak a maszkját vette magára. A farkasok továbbtenyésztésére pedig semmi szükség sincsen. Dr. Máj er Imre prelátus-apátplébános Ünneplése. A komáromi katolikus egyházközség holnap délelőtt 11 órakor a Majláth-iskolában tartandó közgyűlése megüli XL Pius pápa tízéves uralkodását. és tudomány nemcsak hogy lépést tart a bűnözés raffinériáival, hanem azokat messze felül is múlja és alig múlik el huszonnégy óra, máris megcsípik a tettest és ha a statárium fennáll, annak kétszer huszonnégy óra alatt függnie is kell. Ez a sors lehet kedvezőtlen a betörőkre, a gyilkosokra, de mégis valahogyan védekeznie kell ellenük a társadalomnak, mert ha ezt nem tenné, akkor szakszervezetekben és egyesületekben tömörülnének, mint Amerika hírhedt gangster-alvilága. A gyilkossággal szemben ugyanazzal felel a társadalom és visszatér az ősi jogelvre, hogy szemet szemért, fogat fogért és életet életért, egyelőre a közbeeső fokozatok elhagyásával. Akik kriminalisztikával foglalkoznak, azok sok tapasztalatot szereztek afelől is, hogy a gyilkosokban mindig van a lelki terheltségen kivül bizonyos testi és lelki degeneráltság is, amely született tulajdonság. A degenerált fajta igen szapora és a társadalomra nézve állandó veszedelmet jelent. Ebből a szempontból nézve a gyilkosságokat, feltétlenül fenn kell tartani a halálbüntetést, mint a társadalomnak védekezését dúvadaival szemben. Ezt az álláspontot reakciósnak minősítik sokan, a rothadt sarok szemüvegén keresztül nézve az eseményeket. Ezekre azonban nem a meggyőződés szavai és érvei hatnak, hanem Saját tudósítónktól. — Dr. Majer Imre prelátust, aki tiz éve áll a komáromi katolikus egyházközség élén, holnap, vasárnap d. e. 11 órakor ünnepi ülés keretében üdvözli az egyházközség újabb díszes méltóságában. A napokban az uj prelátust számosán üdvözölték. Ezek közül kiemelendő dr. Serédi Jusztinján esztergomi bíboros hercegprímás üdvözlete, amely a gondos és híveiért dolgozó lelkipásztornak szólott. A társadalom köréből számosán üdvözölték úgy írásban, mint élőszóval. Így a komáromi Szent Benedek Rend konventje nevében Gidró Bonifác rendfőnök és főgimnáziumi igazgató üdvözölte az uj prelátust, akit a Komáromi Jótékony Nőegylet küldöttségileg is köszöntött Csepy Dánielné elnökasszony vezetése alatt. írásban üdvözölték az uj prelátust Tost Barna dr. kassai székesegyházi kanonok-plébános, pápai prelátus.Afeszlényi Zoltán esztergomi prelátus kanonok, Sólyomi Lajos prímási jószágigazgató, 7yukoss Ev. János püspökit esperes-plébános, dr Haiczl Kálmán szentszéki tanácsos, szőgyéni plébános, Farkas Ferenc földbirtokos és számosán. A vasárnap d. e. 11 órakor a Majláth-iskola helyiségében megtartandó ünnepi ülésnek első tárgya lesz XI. Pius pápa tízéves uralkodásá-Komárom, — március 4 • nak méltatása, melyet dr. Hajdú Lukács egyházi főjegyző, a kiváló szónok fog méltatni. A katolikus egyház házi ünnepén megjelennek az összes katolikus egyesületek és intézmények, iskolák, valamint a katolikus iskolaszék, egyházközségi képviselet és bizottságok tagjai. A küldöttségek szónokainak dr. Alapy Gyula egyházközségi világi elnöknél kell jelentkezniük, aki a közgyűlést vezetni fogja. Felhívás a komáromi ház- és telektuia j donosokhoz Köztudomású tény, hogy a ház- és telektulajdonosok legsúlyosabb adókkal vannak megterhelve. Köztudomású az is, hogy a lakbérjövedelem a közterheket sem fedezi. Hisz az állami és városi adók az összlakbérnek 80 százalékát teszik ki s ha hozzáadjuk még a jövedelemadót, úgy arra a szomorú valóságra ébredünk, hogy a lakbérjövedelem tisztán az adókra megy fel. Miből fizessük a biztosítást, az egyházi adókat, kéményseprési dijakat, házjavitást és egyéb a házat terhelő kiadásokat. Most pedig még a legújabb városi szabályrendelet szerint az üres telkek után kiszabandó telekértékadót?! Kitűnik ezekből, hogy a háztulajdonos a lakbérre még legenyhébb számitás mellett is 60—70 százalékot, sőt ennél is szel szép fehérre ki ne meszellessem úgy a szobám, mint a depót falait. Ügy7, hogy egy heti ottartózkodás után valóságos kis kúriává avanzsált a falusi kocsma, ahol nem is volt olyan rossz megbújni a szűnni nem akaró eső elől. Szóval nagyon megszoktam és megszerettem ezt a kocsmát. Soha életemben nem léptem át annyiszor és olyan örömmel a kocsma küszöbét, mint ezét. Kezdtem magam nagy7on otthonosan érezni. Rég elfelejtettem a pitvarban felhalmozott muníció veszélyes közelségét. De különben is oly mindegy7 volt. hogy egy hétmilliméteres orosz puskagolyótól, vagy egy egész saját tüzérségi arzenáltól »indíttatva« teszi meg az ember az utat odaátra. Legényem hozta cl az én lovamon az elemózsiát és a postát a mögöttünk lévő faluból. És mikor este az elköltött kis vacsora után legényem átesett az edény mosogatás, ruhatisztogatás, ágyvetés és atöbbi tennivalókon és a földre rögtönzött szalmazsák ágyán a falnak fordulva kezdett igen diszkréten horkolni, bizony én még írói mesterségein gyakorlásától sem riadtam vissza, ami egymagában is eléggé bizony7ítolta sorsom kiválasztott voltát. És egy októberi este így7 tört rám a veszedelem. A frontot nagyon megtizedelte az oroszok folytonos támadása. Annyira, hogy7 egy kombinált gyalogsági zászlóaljjal kellett pótolni. Bizonyos Weiss nevű alezredes úr volt a zászlóalj parancsnoka. Ezt az alezredes úr személyes megjelenése előtt abból tudtam meg, hogy délután hal óra felé egy7 pláne nem tudunk szólni. Az ember elemi szolidaritása fojtja belénk aszót. Régi parancsolat, hogy akasztott ember hazában ne beszéljünk kötélről. így voltam én is. Tapintatos voltam, Hallgattam. Holott én már 1916 őszén együtt sírtam, és együtt gyászoltam, együtt sóhajtoztam és együtt átkozódtam a háború milliónyi károsultjával, ott a nyomorúságos galíciai fészekben tudtam és pontosan megmondhattam volna, hogy ezt a háborút nekünk el kell vesztenünk! Igen, igen. El kell vesztenünk! Hiába a rengeteg kiomlott drága magyar vérért, hősiességért, milliónyi holtan elterült fiatal nemzedékünkért! Nekünk alul kell maradnunk! Miért? Mert a következő dolog történhetett meg velem. Alaposan szétlőtt galíciai faluban voltam az előretolt municiós-depót hadnagy parancsnoka. A brigádkommandó jelölte ki a pár épen maradt és félig roskadozóban lévő parasztház közül a depót, az embereim, a lovaink és a magam számára elfoglalható körzetet. A kapott utasítást pontosan betartva helyezkedtem el. Nem is igen terjeszkedhettem volua túl a kiutalt rajonon, mert a szomszédságban egy tábori segély- és kötözőhely ütötte fel a sátrát, ahol sokkal borzalmasabb és véresebb dolgok voltak napirenden, semhogy' kívánatos lett volna számomra a közeledés. Túl a falun két kilométernyire a front elég mozgalmas és kritikus tájéka, mögöttem négy' kilométernyire a parancsnokság. És köröskörül a rettentő galíciai őszi sártenger. Én a depómmal egyetemben a falu kocsmájában ütöttem tanyát. Ez volt az egyetlen cserépfedelű, kőfalú ház a faluban, de viszont e kimagasló erényeivel szemben megvolt az a szin tén nem megvetendő hátránya, hogy a térképen pontosan benne volt, hogy W. II., ami a katonatérkép szótárt szerinl azt jelenlétté, hogy Wirtshaus és így minden közvetlen megfigyelés nélkül is, a legkönny'ebben rátalálha az ellenséges tüzérség. Ha ehhez méj hozzávesszük, hogy az egy'személybei háló-, dolgozó-ebédlőszobám és irodán előszobájában halmoztam fel az össze; muníciót, mindenki beláthatja, hogy ennél sokkal biztonságosabb helyn igazán könnyen hajthatja le a fejé az ember. Na de viszont a cseréptető vízálló volt. És ez igen fontos tényező egy olyan utálatos őszi esős világban mint az akkori volt. Tehát üzembe helyezkedtem és szór galmasan bonyolítottam le a legna gyobb muníció szállításokat is. Igen így voltam én a hadsereg muníció szállítója, mint annyi más messzi messzi hinterlandbéli alteregóm. A különbség többek közt csak annyi vol köztünk, hogy én időben és idegbei leginkább, ráfizetéssel dolgoztam, ne meg hogy' az itthoni szállító távoli ro konaim nem igen szoktak olyan köz vétlen közelben aludni a muníciójuk hoz, mint én ott a kocsma épületébe! aludtam. Jelentések, utánpótlások, a; ütegekhez való szállítások, telefonáld sok, éjszakai sürgőís megrendelések fel vétele és rögtöni elintézése voltak i fő teendőim. Persze a hivatalos tény kedéseim nem akadályoztak meg ab ban. hogy a hilfplatzról elcsent mész
