Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-03-05 / 18. szám
1932. március 5. »kUMAitOMl LAPOK« S', oídaí. többet kénytelen ráfizetni. Ha a fent részletezett terhekhez hozzáadjuk a házba befektetett tőkének elveszett jövedelmét, akkor tiszta képet kapunk, hogy a boldog háztulajdonos házbérjövedelmére 300—400 százalékot ráfizet, ha van miből. Sajnos azonban, hogy ezen „mibőr: hiányzik. De legalább az az öröme megvan, hogy tulajdonával szabadon nem rendelkezhetik, hála a lakóvédelmi törvényeknek, melyek ezen jog gyakorlását már tiz év óta tiltják. Ezeken a szomorú állapotokon segíteni csak egy mód volna, az összes háztulajdonosok egyesületbe való tömörülése Városunkban van a ház- és telektulajdonosok egyesülete, mely azonban támogatás hiányában nemképes azt a tevékenységet kifejteni, melyre szükség volna, mert a háztulajdonosok csak egy kis töredéke, különösen a legszegényebb osztálya támogatja. A lakóvédelmi törvények biztosítanak az alapbérből bizonyos levonásokat. Ezen levonások az 1914. évi, vagy később kiadott lakásoknál az első lakbérnegyedre megállapított lakbérnek 1930. évig a beszerzett adatok szerint Pozsonyban és Kassán 95 százalék, Aussigban pedig 107 százalékban a kivető hatóságok alkalmaztak is. A komáromi kivető hatóság azonban erről tudomást szerezni nem volt hajlandó és az ennek alapján felszámított levonási tételeket a vallomásból egyszerűen kitörölte. Az egyesület a kivelő hatóság ezen törvénybe ütköző eljárása mialt a vezérpénzügyigazgatósághoz panasszal fordult és az ügyvezető elnök és titkár személyesen is informálta az előadót, ezen ügy még a vezérpénziigyigazgatóság részéről elintézést nem nyert A városi 40 százalékos pótadót az egyesület szintén megfelebbezíe, ez az ügy most az országos hivatalnál van. Az üres telkek megadóztatása tárgyában alkotott szabályrendelet ellen az egyesület ugyancsak felebbezéssel élt, mert nem lehet tűrni, hogy a városi hatóság mindig csak a háztulajdonosokat uj és uj adókkal terhelje, akik amúgy is a legsulyosabb.terhekkel vannak sújtva. Kitetszik ezekből, hogy az egyesület éberen őrködik a háztulajdonosok érdekei fölött és iparkodik a terheket csökkenteni. Munkája azonban csak akkor lesz eredményes, ha a háztulajdonosok részéről kellő támogatásban részesül. Éppen ezért szükséges lenne, hogy a háztulajdonosok összessége vagy legalább is nagyobb része az egyesületbe tömörüljön. Az egyesület Richter János szenátor vezetése alatt működik s ez garanciát nyújt arra, hogy a zászlós vezetésével egy patrouille érkezett pont az ajtóm elé és szerény kopogtatás után a zászlós abbeli felszólítását adta elő, hogy a rögtön megérkező alezredes úr részére nem adnám-e ál a kocsma egész épületét? Dühödten és meglepetten persze egy rövid: Nem! volt a feleletem. Megokolás a fent ismertetett körülmények. Az én rajomon ez, itt a municiós depót síb. A kocsmát felsőbb parancsra hagyom el. Az osztrák szőke zászlós végighallgatott és mosolyogva köhintett egyet. Nem szólt semmit, csak kiadta a parancsot az embereinek, hogy az eresz alá húzódva, itt fogják bevárni az alezredes urat. Ez mindjárt gyaníts volt nekem. Azért proponáltam neki, hogy tán mégis jobb lenne, ha a falu túlsó végén lévő még egynéhány üres házba mennének kvártélyt csinálni. Nem. Az alezredes úr csak a kocsmára vonatkozóan adott utasítást neki. A kocsmára? Pont az én kocsmámra? Az. áldóját, hisz azt se tudja, hogy áll-e még egyáltalában ez a térképen W. H. a valóságban épp olyan joggal romhalmaz kocsma! Na ennek fele se tréfa! De nem engedek! Nem én! Már éppen a telefont vettem, hogy a brigadparancsnokságtól utasítást és egy kis erkölcsi doppingot kérjek a Weiss alezredes úrral szemben való ellenállásomra, mikor lódobogást hallottam és egy pillanat múlva osztrák akoentusú katonás szavak kíséretében fellöki az ajtóm szárnyát és betoppan á kis köpcös Weiss alezredes úr személyesen. — Hol az a hadnagy?! ~- süvölti névezetés a legjobb kezekben van. A tagdijak oly minimálisak, hogy azokat minden különös megterheltetés nélkül képes mindenki megfizetni, hisz a dijak 10—15 koronáig terjednek, a ház nagysága szerint. . Felkérjük tehát az igentisztelt ház- és telektulajdonosok összességét, támogassák belépésükkel egyesületünket s ha Komárom város 2500 háztulajdonosa egyesületbe tömörül, oly erőt fog képviselni, amely érdekeit és jogai minden támadással szemben képes lesz megvédeni. Végül még figyelmeztetnek a ház-A tavasz főatrakciója: a zöld szín senkinek sem kell az idén ... Meguntuk ... Erdőkön, mezőkön és más, tájékozatlan vidékieken kívül nem visel többé zöldet senki. Mindnyájan kékbe öltözünk. Tetőtől talpig, szemhéjunktól bokánkig. Tavaszra nemcsak a kosztümünk lesz kék — nemcsak a kalapunk. Sötétkék a legújabb harisnya is, melyből egy pókhálónyit száz frankon veszteget a derék Schiaparelli Párisban ... Persze, hogy megdobbant az uj „kék varázs“ láttán a kozmetikusok szive is. „Szót kérünk!“ mondják s a kék harisnyára a legváratlanabb helyen válaszolnak: szemhéjunkon!... Enyhe kék színű idén minden tetszenivágyó női szemhéj. (Ilyenre festik.) Ez az álmodozó kék tekintet azonban sajnos, csak külszín. Valóságban csillagokat fogunk látni, nyájas olvasóm! Divatba jött ugyanis a hirtelen szűkülő, úgynevezett „princessz-ruha“. Derekunk lassan csúszik fölfelé s útját — akár a betörő ellenséges hadseregét — mindenütt szenvedés kiséri. Szoknyánk drákói fűzőn feszül. Kérlelhetetlen drákói őv nyikorog rajta s a mélyben végső erőfeszítéssel kapaszkodnak egymásba a kapcsok. A párizsiak nem nyugszanak, amig nem hasonlítunk tökéletesen ■ mamánk 1900-ban készült homokóra-sziluettü fényképéhez. Ezzel szemben biztató hirek is jönnek Párisból, ahol végérvényesen elhatároztatott, hogy nem kell többé szépnek lenni. Régmegunt amerikai babatündérek után divatba hozta a csúnya nőt a francia film. Megkönnyebbülve üdvözöljük őt: a piszét, a molettet az édes csámpást s partnerét: a kedves, kacsaorru fiatalmetül felém. — Alezredes úrnak alázattal jelentem .'.. vágtam katonás feszesén elébe magamat, de ő félbeszakított. Nem vagyok kiváncsi a jelentésére. Az adjutánsom jelentette, hogy vonakodott átadni ezt az épületet?! Bocsánat, alezredes úr, de alázatosan jelentem, hogy ezt az épületet a brigádkommandó municiósdepót-ul nekem utálta ki. — Nem kérdeztem és nem érdekel. Azonnal adja át az épületet! — Alezredes úr engedelmével előbb jelentést kell tennem a parancsnokságomnak ... Tehet, de csak miután elhagyta a házat. Tíz percet adok a kiürítésre. Ezalatt elviteti a holmijait. Megértette hadnagy úr?! Igenis alezredes úr. — Helyes. Akkor adjon parancsot az embereinek, hogy hurcolják ki innen a dolgait! Bocsánat, alezredes úr, de, a muníciót ...?? Mindent! Nem érti? A muníciót is! De kérem, alezredes úr, az esőbe nem vihetem ki... Nekem wurst, hogy hová viszi. Tíz percen belül evakuálni mindent. Nem tűrök ellentmondást! Megértette?!! — Igenis, — meg.,. De a felelősség... —■ dadogtam a muníció elázásától való félelemben. — Nix felelősség! Hallgasson! Hátra arc! Indulj hadnagy! — kiáltotta elvörösödve és szinte toporzékolva. Ez a 3Hátra arc! Indulj hadnagy!« tulajdonosok, hogy a vezérpénzügyigazgatóság 70000/1931. számú utasításában az összbérbő!, az 1914. évi alapbéreknek 90 százalékig terjedő összegét állapította meg íevonandónak, azért a majdan kibocsájtandó fizetési meghagyásokat kisérje mindenki figyelemmel s amennyiben a kivetés a bevallott lakbérnek megfelelő módon nem íratott elő, úgy minden háztulajdonos a kivetés ellen törvényes időben jogorvoslattal éljen, csak így lesz képes érdekeit megvédelmezni. A komáromi ház- és telektulajdonosok egyesületé embert, kinek pandantjával lépten-nyomon találkozunk Párizs uccáin. A szép nővel egyidőben kiment a divatból a pesszimizmus is ... Párizsban idén nem viseli senki. . . Aki tavaly ilyenkor még vígan panaszkodott reggeltől estig a sikk nevében — az idén enyhe optimizmust színlel. A mosolyogva-szenvedés első és legragyogóbb példaképei a nagy szabók. Bemutatóikról eltűntek mindazok, akik számára érdemes volt dolgozni. Eltűnt az amerikai divatszalon főnöke; a brazíliai milliárdosnő, jobbján férjjel, balján kutyával; a maharadzsa és neje — muffjában kis majommal s őfelsége a newyorki „society matron“. Eltűntek valamennyien s helyettük takarékos francia vicomtessék gusztálják hűvösen az új modelleket Gusztálnak, de nem rendeltek se ősszel, se télen — mire most döntő lépésre szánták el magukat szegény szabók. Megsúgták kundsaftjaiknak. hogy hozott anyagból is hajlandók ruhát csinálni... Ahol tavaly még a sóhajtás is ezer frankba került — az idén boldogan varázsolják tavaszi modellé Madame régi csipkéjét, georgettejét, vacakját. A helyzet hajmeresztő jellemzésére sietve uj frizurát kreáltak a párizsi fodrászok. Még az eddiginél is borzasabbat. Minden szál hajunk égnek fog állani ezentúl. A világszerte hirdetett takarékosság eszméjét megszívlelték az uj estélyi ruhák „Megélünk hátlap nélkül is“ — mondják s valamennyi nyári estélyi ruha derékban kezdődik hátul. Elől zsebkendőnyi csík jelzi, hogy feltétlenül meg kel! spórolni az uszály költségeit. „No és a barátnőm milyen ruhát a rendes szolgálati nyelven még felliáhorítóbban csengett: így: Leutnant, kehrt euch! Mars! Bevallom, most már nyugodtan bevallhatom, — hogy eltelt néhány pillanat ez után a kutyának is túl rideg parancsszó után, amíg megkövüli merev vigyázz-állásom az ajtókilincs után való nyúlásba oldódott fel. És ez alatt az egy-két pillanat alatt nem volt az osztrák-magyar ármádiának olyan subordinations-verlützungja, amit én a legégbekiáltóbb formában és méretben, gondolatban el nem követtem volna Weiss alezredes úr ellen. Mentségemre becsületszó terhe alatt vallhatom, hogy eljárásában legutolsó sorban háborított fel az, hogy nekem ki kell mennem a szép fehér falú, otthonos, kedves vackomból a zuhogó esőbe, hanem mert egyszerűen felrúgta és arculköpte azt az egész hatalmas és bizonyára céltudatos, felettem uralkodó katonai gépezetet, mely engem kis municiós birodalmammá) erre a helyre lódított. Közel voltam ahhoz, hogy’ vagy elsírom magam, vagy pedig valami helyrehozhatatlan nagy bolondságot követek el. Egyik sem történt. A düh könnyét emberfeletti erővel visszafojtottam és az ökölbe görcsösödő ujjaimat vissza merevítettem a bricseszem varrása mellé. Némán néztem kis ideig farkasszemet Weiss alezredes úrral, aztán egy katonailag szabályosnak mondható félfordulattal kitakarodtam a szobámból. És amíg födetlen fővel, kabát nélkül tűrtem és néztem, hogyan hurcolják ki földi ingóságaimat a szakadó viselt a tegnapi estélyen“ — kérdezte valaki egy párizsi társaságban, Tristan Bernardhoz fordulva. „Sajnos, Madame, nem tudom“ — felelt a hosszú szakálla iró. — „Nem nézhettem az asztal alá.“ Az idők mostohaságával csak egy valaki dacol sikeresen: az ezüst-róka. Idén nemcsak a legdivatosabb prém ő, hanem a legdivatosabb tőkebefektetés is. Aki csak teheti, összesepri a ládafiában maradék-dollárjait s betársul a svájci „Mascottfox“ részvénytársaságba. Társul —- vagyis vesz egy icipici élő részvényt: nemrég született ezüst-rókát. A részvényes ezután nyugodtan alhat. Rókája vidám koedukációban tölti napjait valamely remekül organizált ezüstróka farmon, mindaddig, amig nem üt a szerelem órája (hogy ez ütni fog, azért „Mascottfox“ és összes direktorai ép olyan kezességet vállalnak, mint Paramount a Garbó-filmen bekövetkező végeláthatatlan csókért). Rövid idő múlva a részvényest örömmel értesítik arról, hogy rókájának két koromfekete gyermeke született — szóval a befektetett tőke visszatérőit kétszeresen. Ha minden jól megy, a részvényesnek ötven év múlva tízszer annyi a rókája, mint az unokája s utóbbiak áldani fogják a nagymamát, aki ravaszabb volt összes rókáinál. Olvassa ás terjesxse a legjebít magyar lapét i Komáromi Laookaf esőbe, hogyan tornyosul az udvar kútja körül magasra a rengeteg municiós láda, mikor ;i vad düh és állati megaláztatás köde felengedett a/ agyamról és a municiós ládákon monoton koppanó esőcseppek .ritmusát is meghallottam. akkor olt pontosan és világosan megéreztem. hogy ezt ;i háborút el kell vesztenünk. Mert ime: Itt vagyok én, egy haszonba tévéig békében és nagy emberi eszmék árnyékában élő és dolgozó kis porszem, akit az országra szakadt égszakadás forgószele felkapott és kitépett az övéi közül, a munkaasztala mellől, a rendes megszokott polgári életből és ide sepert ebbe a kis galíciai kocsmába, hogy lelkiismeretesen vegezze el azt a munka-parányi, amit a világrengés megállításához a felettesei tőle várnak. És akkor idejön Weiss alezredes úr és a maga hatalmi brutalitásával kipofoz a posztomból' Itt valami végzetesen nincs rendben! Itt meg kell bukni minden elszán! akaratnak! És megbukott! Weiss alezredes úr csak fél éjszakái lülthotett a szállásomon, mert még azon az éjjelen kivezényelték az első varaiba az egész zászlóaljával együtt. És megbukott! Mert másnap, mikor meghallottam, hogy Weiss alezredes urat az egész zászlóaljával együtt elfogták az oroszok, én magamban egész szívemből kacagtam. Ezért kellett megbuknunk ! Kiment a divatból a zöld szín — a szép nő és a pesszimizmus.
