Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-03-05 / 18. szám

1932. március 5. »kUMAitOMl LAPOK« S', oídaí. többet kénytelen ráfizetni. Ha a fent részletezett terhekhez hozzá­adjuk a házba befektetett tőkének el­veszett jövedelmét, akkor tiszta képet kapunk, hogy a boldog háztulajdonos házbérjövedelmére 300—400 százalékot ráfizet, ha van miből. Sajnos azonban, hogy ezen „mibőr: hiányzik. De leg­alább az az öröme megvan, hogy tu­lajdonával szabadon nem rendelkezhe­tik, hála a lakóvédelmi törvényeknek, melyek ezen jog gyakorlását már tiz év óta tiltják. Ezeken a szomorú állapotokon segí­teni csak egy mód volna, az összes háztulajdonosok egyesületbe való tö­mörülése Városunkban van a ház- és telektulajdonosok egyesülete, mely azonban támogatás hiányában nem­képes azt a tevékenységet kifejteni, melyre szükség volna, mert a háztulaj­donosok csak egy kis töredéke, külö­nösen a legszegényebb osztálya támo­gatja. A lakóvédelmi törvények biztosítanak az alapbérből bizonyos levonásokat. Ezen levonások az 1914. évi, vagy ké­sőbb kiadott lakásoknál az első lakbér­­negyedre megállapított lakbérnek 1930. évig a beszerzett adatok szerint Po­zsonyban és Kassán 95 százalék, Aus­­sigban pedig 107 százalékban a kivető hatóságok alkalmaztak is. A komáromi kivető hatóság azonban erről tudomást szerezni nem volt hajlandó és az en­nek alapján felszámított levonási téte­leket a vallomásból egyszerűen ki­törölte. Az egyesület a kivelő hatóság ezen törvénybe ütköző eljárása mialt a vezér­­pénzügyigazgatósághoz panasszal for­dult és az ügyvezető elnök és titkár személyesen is informálta az előadót, ezen ügy még a vezérpénziigyigazgató­­ság részéről elintézést nem nyert A városi 40 százalékos pótadót az egyesület szintén megfelebbezíe, ez az ügy most az országos hivatalnál van. Az üres telkek megadóztatása tár­gyában alkotott szabályrendelet ellen az egyesület ugyancsak felebbezéssel élt, mert nem lehet tűrni, hogy a vá­rosi hatóság mindig csak a háztulaj­donosokat uj és uj adókkal terhelje, akik amúgy is a legsulyosabb.terhek­kel vannak sújtva. Kitetszik ezekből, hogy az egyesület éberen őrködik a háztulajdonosok ér­dekei fölött és iparkodik a terheket csökkenteni. Munkája azonban csak akkor lesz eredményes, ha a háztulaj­donosok részéről kellő támogatásban részesül. Éppen ezért szükséges lenne, hogy a háztulajdonosok összessége vagy legalább is nagyobb része az egyesü­letbe tömörüljön. Az egyesület Richter János szenátor vezetése alatt műkö­dik s ez garanciát nyújt arra, hogy a zászlós vezetésével egy patrouille ér­kezett pont az ajtóm elé és szerény kopogtatás után a zászlós abbeli fel­szólítását adta elő, hogy a rögtön megérkező alezredes úr részére nem adnám-e ál a kocsma egész épületét? Dühödten és meglepetten persze egy rövid: Nem! volt a feleletem. Megoko­­lás a fent ismertetett körülmények. Az én rajomon ez, itt a municiós depót síb. A kocsmát felsőbb parancsra ha­gyom el. Az osztrák szőke zászlós végighall­gatott és mosolyogva köhintett egyet. Nem szólt semmit, csak kiadta a pa­rancsot az embereinek, hogy az eresz alá húzódva, itt fogják bevárni az al­ezredes urat. Ez mindjárt gyaníts volt nekem. Azért proponáltam neki, hogy tán mégis jobb lenne, ha a falu túlsó végén lévő még egynéhány üres házba mennének kvártélyt csinálni. Nem. Az alezredes úr csak a kocs­mára vonatkozóan adott utasítást neki. A kocsmára? Pont az én kocsmám­ra? Az. áldóját, hisz azt se tudja, hogy áll-e még egyáltalában ez a tér­képen W. H. a valóságban épp olyan joggal romhalmaz kocsma! Na ennek fele se tréfa! De nem engedek! Nem én! Már éppen a telefont vettem, hogy a brigadparancsnokságtól utasítást és egy kis erkölcsi doppingot kérjek a Weiss alezredes úrral szemben való ellenállásomra, mikor lódobogást hal­lottam és egy pillanat múlva osztrák akoentusú katonás szavak kíséretében fellöki az ajtóm szárnyát és betoppan á kis köpcös Weiss alezredes úr sze­mélyesen. — Hol az a hadnagy?! ~- süvölti né­vezetés a legjobb kezekben van. A tagdijak oly minimálisak, hogy azokat minden különös megterheltetés nélkül képes mindenki megfizetni, hisz a dijak 10—15 koronáig terjednek, a ház nagysága szerint. . Felkérjük tehát az igentisztelt ház- és telektulajdonosok összességét, támo­gassák belépésükkel egyesületünket s ha Komárom város 2500 háztulajdo­nosa egyesületbe tömörül, oly erőt fog képviselni, amely érdekeit és jogai minden támadással szemben képes lesz megvédeni. Végül még figyelmeztetnek a ház-A tavasz főatrakciója: a zöld szín senkinek sem kell az idén ... Megun­tuk ... Erdőkön, mezőkön és más, tá­jékozatlan vidékieken kívül nem visel többé zöldet senki. Mindnyájan kékbe öltözünk. Tetőtől talpig, szemhéjunktól bokánkig. Tavaszra nemcsak a kosztümünk lesz kék — nemcsak a kalapunk. Sötétkék a legújabb harisnya is, melyből egy pókhálónyit száz frankon veszteget a derék Schiaparelli Párisban ... Persze, hogy megdobbant az uj „kék varázs“ láttán a kozmetikusok szive is. „Szót kérünk!“ mondják s a kék harisnyára a legváratlanabb helyen válaszolnak: szemhéjunkon!... Enyhe kék színű idén minden tetszenivágyó női szem­héj. (Ilyenre festik.) Ez az álmodozó kék tekintet azonban sajnos, csak kül­szín. Valóságban csillagokat fogunk látni, nyájas olvasóm! Divatba jött ugyanis a hirtelen szű­külő, úgynevezett „princessz-ruha“. De­rekunk lassan csúszik fölfelé s útját — akár a betörő ellenséges hadseregét — mindenütt szenvedés kiséri. Szok­nyánk drákói fűzőn feszül. Kérlelhetet­len drákói őv nyikorog rajta s a mély­ben végső erőfeszítéssel kapaszkodnak egymásba a kapcsok. A párizsiak nem nyugszanak, amig nem hasonlítunk tökéletesen ■ mamánk 1900-ban készült homokóra-sziluettü fényképéhez. Ezzel szemben biztató hirek is jön­nek Párisból, ahol végérvényesen el­határoztatott, hogy nem kell többé szépnek lenni. Régmegunt amerikai babatündérek után divatba hozta a csúnya nőt a francia film. Megkönnyebbülve üdvözöljük őt: a piszét, a molettet az édes csámpást s partnerét: a kedves, kacsaorru fiatal­metül felém. — Alezredes úrnak alázattal jelen­tem .'.. vágtam katonás feszesén elé­be magamat, de ő félbeszakított. Nem vagyok kiváncsi a jelenté­sére. Az adjutánsom jelentette, hogy vonakodott átadni ezt az épületet?! Bocsánat, alezredes úr, de aláza­tosan jelentem, hogy ezt az épületet a brigádkommandó municiósdepót-ul nekem utálta ki. — Nem kérdeztem és nem érdekel. Azonnal adja át az épületet! — Alezredes úr engedelmével előbb jelentést kell tennem a parancsnoksá­gomnak ... Tehet, de csak miután elhagyta a házat. Tíz percet adok a kiürítésre. Ezalatt elviteti a holmijait. Megértette hadnagy úr?! Igenis alezredes úr. — Helyes. Akkor adjon parancsot az embereinek, hogy hurcolják ki in­nen a dolgait! Bocsánat, alezredes úr, de, a mu­níciót ...?? Mindent! Nem érti? A muníciót is! De kérem, alezredes úr, az esőbe nem vihetem ki... Nekem wurst, hogy hová viszi. Tíz percen belül evakuálni mindent. Nem tűrök ellentmondást! Megértet­te?!! — Igenis, — meg.,. De a felelős­ség... —■ dadogtam a muníció elázásától való félelemben. — Nix felelősség! Hallgasson! Hátra arc! Indulj hadnagy! — kiáltotta el­vörösödve és szinte toporzékolva. Ez a 3Hátra arc! Indulj hadnagy!« tulajdonosok, hogy a vezérpénzügy­­igazgatóság 70000/1931. számú utasí­tásában az összbérbő!, az 1914. évi alapbéreknek 90 százalékig terjedő összegét állapította meg íevonandónak, azért a majdan kibocsájtandó fizetési meghagyásokat kisérje mindenki figye­lemmel s amennyiben a kivetés a be­vallott lakbérnek megfelelő módon nem íratott elő, úgy minden háztulajdonos a kivetés ellen törvényes időben jog­orvoslattal éljen, csak így lesz képes érdekeit megvédelmezni. A komáromi ház- és telektulajdonosok egyesületé embert, kinek pandantjával lépten-nyo­­mon találkozunk Párizs uccáin. A szép nővel egyidőben kiment a divatból a pesszimizmus is ... Párizs­ban idén nem viseli senki. . . Aki tavaly ilyenkor még vígan pa­naszkodott reggeltől estig a sikk ne­vében — az idén enyhe optimizmust színlel. A mosolyogva-szenvedés első és leg­ragyogóbb példaképei a nagy szabók. Bemutatóikról eltűntek mindazok, akik számára érdemes volt dolgozni. Eltűnt az amerikai divatszalon főnöke; a brazíliai milliárdosnő, jobbján férjjel, balján kutyával; a maharadzsa és neje — muffjában kis majommal s őfelsége a newyorki „society matron“. Eltűntek valamennyien s helyettük takarékos francia vicomtessék gusztál­­ják hűvösen az új modelleket Gusz­­tálnak, de nem rendeltek se ősszel, se télen — mire most döntő lépésre szán­ták el magukat szegény szabók. Meg­súgták kundsaftjaiknak. hogy hozott anyagból is hajlandók ruhát csinálni... Ahol tavaly még a sóhajtás is ezer frankba került — az idén boldogan varázsolják tavaszi modellé Madame régi csipkéjét, georgettejét, vacakját. A helyzet hajmeresztő jellemzésére sietve uj frizurát kreáltak a párizsi fodrászok. Még az eddiginél is borza­­sabbat. Minden szál hajunk égnek fog állani ezentúl. A világszerte hirdetett takarékosság eszméjét megszívlelték az uj estélyi ruhák „Megélünk hátlap nélkül is“ — mondják s valamennyi nyári estélyi ruha derékban kezdődik hátul. Elől zsebkendőnyi csík jelzi, hogy feltétle­nül meg kel! spórolni az uszály költ­ségeit. „No és a barátnőm milyen ruhát a rendes szolgálati nyelven még felliá­­horítóbban csengett: így: Leutnant, kehrt euch! Mars! Bevallom, most már nyugodtan bevallhatom, — hogy eltelt néhány pillanat ez után a kutyának is túl rideg parancsszó után, amíg megkö­vüli merev vigyázz-állásom az ajtóki­lincs után való nyúlásba oldódott fel. És ez alatt az egy-két pillanat alatt nem volt az osztrák-magyar ármádiá­nak olyan subordinations-verlützung­­ja, amit én a legégbekiáltóbb formá­ban és méretben, gondolatban el nem követtem volna Weiss alezredes úr ellen. Mentségemre becsületszó terhe alatt vallhatom, hogy eljárásában leg­utolsó sorban háborított fel az, hogy nekem ki kell mennem a szép fehér falú, otthonos, kedves vackomból a zuhogó esőbe, hanem mert egyszerűen felrúgta és arculköpte azt az egész hatalmas és bizonyára céltudatos, fe­lettem uralkodó katonai gépezetet, mely engem kis municiós birodalmam­má) erre a helyre lódított. Közel vol­tam ahhoz, hogy’ vagy elsírom magam, vagy pedig valami helyrehozhatatlan nagy bolondságot követek el. Egyik sem történt. A düh könnyét emberfeletti erővel visszafojtottam és az ökölbe görcsösödő ujjaimat vissza merevítettem a bricseszem varrása mellé. Némán néztem kis ideig far­kasszemet Weiss alezredes úrral, az­tán egy katonailag szabályosnak mondható félfordulattal kitakarodtam a szobámból. És amíg födetlen fővel, kabát nél­kül tűrtem és néztem, hogyan hur­colják ki földi ingóságaimat a szakadó viselt a tegnapi estélyen“ — kérdezte valaki egy párizsi társaságban, Tristan Bernardhoz fordulva. „Sajnos, Madame, nem tudom“ — felelt a hosszú szakálla iró. — „Nem nézhettem az asztal alá.“ Az idők mostohaságával csak egy valaki dacol sikeresen: az ezüst-róka. Idén nemcsak a legdivatosabb prém ő, hanem a legdivatosabb tőkebefektetés is. Aki csak teheti, összesepri a láda­fiában maradék-dollárjait s betársul a svájci „Mascottfox“ részvénytársaságba. Társul —- vagyis vesz egy icipici élő részvényt: nemrég született ezüst-rókát. A részvényes ezután nyugodtan alhat. Rókája vidám koedukációban tölti nap­jait valamely remekül organizált ezüst­­róka farmon, mindaddig, amig nem üt a szerelem órája (hogy ez ütni fog, azért „Mascottfox“ és összes direkto­rai ép olyan kezességet vállalnak, mint Paramount a Garbó-filmen bekövet­kező végeláthatatlan csókért). Rövid idő múlva a részvényest örömmel ér­tesítik arról, hogy rókájának két ko­romfekete gyermeke született — szóval a befektetett tőke visszatérőit kétsze­resen. Ha minden jól megy, a részvé­nyesnek ötven év múlva tízszer annyi a rókája, mint az unokája s utóbbiak áldani fogják a nagymamát, aki rava­szabb volt összes rókáinál. Olvassa ás terjesxse a legjebít magyar lapét i Komáromi Laookaf esőbe, hogyan tornyosul az udvar kútja körül magasra a rengeteg municiós láda, mikor ;i vad düh és állati megaláztatás köde felengedett a/ agyamról és a municiós ládákon mo­noton koppanó esőcseppek .ritmusát is meghallottam. akkor olt pontosan és világosan megéreztem. hogy ezt ;i háborút el kell vesztenünk. Mert ime: Itt vagyok én, egy ha­szonba tévéig békében és nagy emberi eszmék árnyékában élő és dolgozó kis porszem, akit az országra szakadt égszakadás forgószele felkapott és ki­tépett az övéi közül, a munkaasztala mellől, a rendes megszokott polgári életből és ide sepert ebbe a kis galí­ciai kocsmába, hogy lelkiismeretesen vegezze el azt a munka-parányi, amit a világrengés megállításához a felet­tesei tőle várnak. És akkor idejön Weiss alezredes úr és a maga hatalmi brutalitásával kipofoz a posztomból' Itt valami végzetesen nincs rendben! Itt meg kell bukni minden elszán! akaratnak! És megbukott! Weiss alezredes úr csak fél éjszakái lülthotett a szálláso­mon, mert még azon az éjjelen kive­zényelték az első varaiba az egész zászlóaljával együtt. És megbukott! Mert másnap, mikor meghallottam, hogy Weiss alezredes urat az egész zászlóaljával együtt el­fogták az oroszok, én magamban egész szívemből kacagtam. Ezért kellett meg­buknunk ! Kiment a divatból a zöld szín — a szép nő és a pesszimizmus.

Next

/
Thumbnails
Contents