Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-12-24 / 153. szám
4. oldal. »HöflKAHuni Bsenic 1981. december 24. Kazinczy szelleméhez* ’Irta Borka Géza, Sötétült magyar égnek naphívó csillaga, te aki álmos, ólmos vak ködöket robbantottál fel a magyar szemek szűk horizontjain, hogy lássuk egymást, hogy bízva csodáljuk erőinket és hogy a hit szárnyain fényes csúcsokra röppenjen a lelkünk .. . .. . Téged idézlek, szent Varázsló babonás erejével a szépséges magyar beszédnek, amely a te erődtől lett erős, a te hitedtől lett ily babonásan szép ... Köszönjük neked egy század év távolából a magyar lélek szépséges hangszerét, amelybe beleépítetted Berzsenyi tárogatós erejét, Vörösmarty ezerzúgású orgonáját, Petőfinek, Aranynak bűbájos pásztorsípját és Ady Endre halk remegésű humána voxát. . . Téged idézlek, szent Vezér, ki gyeplőket fontál és ezer gyeplővel a haladás diadalszekere elé állítottad a szanaszét kószáló magyar paripákat és Nyugat felé fordítottad csikorgó szekerünket és úgy tudtad űzni, hajtani a lomha ázsiai vért, hogy repültünk a nagy nemzetek után, hogy elértük őket, hogy ma már nem hátul kullogunk, bár szörnyű szakadékok felett szállunk, de szállunk, repülünk. . . és nincs a sorsnak olyan sziklatömbje, vagy szakadéka, amely előtt megtorpanva megrekednénk .. . Téged idézlek, szent Oltárépítő, a magyar szellem felséges oltára elé, amelyet Te raktál börtönben, szegénységben, fenekedő agyarkodásban, összeszedted a szélben szétszórva pislogó kis lángocskákat és magasba lobogó máglyát raktál az oltár kövein. A Te tüzed melegíti ma is minden fázó magyar szivét, a Te máglyád világít ma is és veri fényével a messzi fároszok ragyogó lángjait. . . Kazinczy, minden idők legszívósabb lelkű magyarja, nagy lelked előtt áldozunk mostan és hitet kérünk tőled a ránkszakadt égbolt romjai alatt, meleget kérünk tőled a didergető nagy árvaságunkban, és világosságot várunk Tőled a lezuhant éjszakában. . . Nyúlj bűvös kezeddel a százév messzeségéből a mi szegény, fénytelen, hidegedő lelkűnkbe és csodázz belénk lángot, akaratot, hitet, hitet, hitet, a Te hatalmas, emberfölötti magyarságodból. .. *) Előadta december 20-án Basilides Iván a Jókai Egyesület Kazinczyünnepélyén. Ez is kommunizmus! Közösségben élnek, magán vagyonuk egy fillér sincs. A világhódító hadjáratot járják, mint alapitójuk: szt. Vince. Itt is van jelszó: „Szeresd a szegényt teljes szivedből“. Itt is van szakszervezet előrelátás, gyorsütemü, jizas munka. Egyik nővér nem bir a szivével. Legalább a legszegényebbnek legyen puha cipő, uj ruha és fehér kalács ! Munkára fel! Szeptemberben már mozgatja Szivgárdista katonáit. Csodákat is müvei, persze csak emberit. Odafönt csak 1, de neki már 200 Mikulása van. Körülötte mindenki dolgozik. Októberben megérkeznek az erdei kis törpék, úgy hatvanan; menekültek a rémséges hajtóvadászat elől. Ezt is a nővérke sütötte ki. Az eredmény fényes: 10 gyönyörű mackó, kecses kis nyulacskák sétáltak be a szertárba a kis kutyák teljes megelégedésére, de a kényes cicák rémületére, hisz egyiknek kilőtték a szemét a másiknak kiabálták a bajuszát; ennek a karja, másnak a iába tört ki, amaz ideggörcsöt kapott. Segítség! A vészkiáltásra bero hannak a doktorok: Bindernicsné, Dománé, Fehérné, Gasparovszkyné, Hajdú M., Kepp M., de sőt Goda, Hajdú és Horváth urak is, ki talyigával, ki ágyacskákkal, kötő és varró készlettel. Jól dolgoztak! Nov, 29-én már épenszépen vonultak fel 30 kacagó bohóccal élükön a „Mikulási Elsőrendű Országos Nagyvásár“-ra. Rá egy hétre tombola! Vasárnap este, dec. 20-án a fényes aratás! A nővérke már nem siet. Csendes béke ömlik el arcán; 64 gyermek ujjongva örül az uj ruhának, puha kalácsnak, a tündöklő karácsonyfának. S mig M. Adoráta nővér szép lelke a betlehemi kis Jézusnál adorál, felhangzik az ének: Nézd a szegénység ünnepel itt, S látod a szent Szűz arca szelid. Van-e szegényebb nála vájjon? Mért zúgolódni hát a bajon ? Visszaszáll a lelkem az első keresztények szent kommunizmusára, de nem irigylem őket, mert saját szemeimmel látom, hogy minden jól rendezett zárda egy magát feledő, önfeláldozó, tevékeny s az emberek ezer baját finoman megértő szent kommunizmus. Magyarország kormányzója Korányi Frigyest pénzügyminiszternek, Karafiáth Jenőt közoktatásügyi miniszternek nevezte ki. — december 23. A magyar kormányválság hamarosan végétért, a népjóléti és kisgazdaminiszter föl mentésére s a megüresedett miniszteri állások betöltése irányuló tárgyalások szombatra befejezést nyertek és a hivatalos lap már közölte is a magyar kormányzó vonatkozó kéziratát. Eszerint a kormányzó Korányi Frigyes báró ny. rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, a Pénzintézeti Központ elnökét pénzügyminiszternek, Karafiáth Jenő dr. ny. államtitkárt közoktatásügyi miniszternek kinevezte, Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt pedig megbízta a népjóléti minisztérium vezetésével. Ernszt Sándort és Mayer Jánost miniszteri állásaiktól, Vargha Imre államtitkárt a pénzügyminisztérium adminisztratív teendőinek miniszteri hatáskörben való intézése alól a kormányzó fölmentette. A két új miniszter vasárnap délben tette le a hivatalos esküt. Korányi Frigyes báró már volt egy Ízben pénz-ntiitiiiiiinMj IPilIllHiiliPilll I!! ... - *o**2a*e i rfveVI' t \ l-í i in I * *** HÜ: «'0r'0 üHHii ügyminiszter, majd párizsi követ lett s mint ilyen rendkívül értékes külpolitikai szolgálatokat tett Magyarországnak. Karafiáth Jenő a belügyminisztériumban volt régebben államtitkár, jelenleg képviselő és a Testnevelési Tanács elnöke. Saljapin* a cseléd fia. Newyorkba költözött a legnagyobb énekművész, aki nem akar többé a „nép művésze" lenni. Hétszázötvenezer dollárt keres évente. Tíz hónapon át, hetenként négyszer énekel, kivéve, amikor úton van. Londonban tizenháromezer dollárt fizettek neki két dalestélyért az Albert Hallban 1917 októberében. Ugyancsak Londonban játszott két operában, ugyanazon az este, Kimsky Korzakoff »Mozart és »Boris Gudonoff«-jában főszerepeket. Amikor a második, éjfélutáni. előadás előtt megkérdezték tőle, hogyan tudja ezt véghezvinni, mosolyogva mondta, — »muszáj!« — Európa legszegényebb fővárosai, Becs, Bukarest, Prága, Brüsszel, Madrid és Budapest minden árat megadnak, hogy' énekelni hallják legalább két este egy» évben... Mint egy bálványt, úgy rajongják körül az egész világon. Bohnen, a német baritonista, egy este a színfalak mögött átölete és családi gyűrűjét húzta az újjára. Bécsi fellépte után, hátsókapun szökve volt kénytelen hoteljébe osonni a rávárakozó tömeg elől. Londonban lovasrendőri fedezet kísérte szállására. Berlinben a tömeg az Operaház előtt vállára emelte és úgy vitte haza. És Oroszországban? Akár az árokban is ... Legyint a kezével. Nem szeret beszélni róla. Saljapin nagyon őszinte óivan dolgokban, amelycKben művészek rendszerint hazudni szoktak. Ha szentimentális zenerajongók megkérdezik művészetéről, rendszerint ezt válaszolja: »Még egy árokban is énekelnék, ha oda szerződtetnének.« Művészetét oly nyugodtan és közömbösen veszi, mintegy villamoskalauz az állását. Pontosan betartani az időt, előadást percre megkezdeni. Diétához ragaszkodni és óvakodni a meghűléstől. Állandóan próbálni szerepeit, ámbár évek óta kívülről tudja valamenynyiöket és gratulációkat fogadni, mintha újság vagy meglepetés volna számára. Közben utazni, pedig pihenni szeretne, el kell válni a családtól sokszor hosszú időre, egyedül tölteni az ünnepnapokat és énekelni, énekelni a kitűzött napon, órában és percben, akár tetszik, akár nem... szóval fenlartani egy világraszóló hírnevet. Mégis mindezeket vidáman, csendes humorral intézi cl a több mint hat láb magas orosz óriás, joviális, hatalmas termetű, dörgő hangú ember, akinek páratlanul jó étvágya, brutális életkedve és a világ legremekebb basszushangja van. Saljapin állandóan newyorki lakos. Ami azt jelenti, hogy' körülbelül hat hónapot tölt Newyorkban. A Metropolitan Operaháznál egy elhagyott kis hotelben bérel két szobát, közel az éghez és minél messzebb a gőzfűtéstől. A szobájában asztal, szék és egy, speciálisan konstruált vaságy van, hogy egész hosszában kinyújtózhasson rajta. Senkit sem fogad, sehova nem jár, kivéve sétálni a Central Parkba vagy' a Riverside Drive-ra. Gyalog jár. Nem hajlandó autót tartani. Az • ucca közepén a legnagyobb forgalomban hirtelen megáll, hol egy új gesztus vagy új fejtartás ötlik át az agyán... Néha percekig áll az óriási sárgafejű, álmodozószemű énekes az autók tömege előtt és a soffőrök még káromkodni is elfelejtenek. Hatalmas oroszlánszerű feje, bozontos szemöldökei és erős vonásai néha feltűnnek egy Sixth avenui kóser vendéglő asztala mögött, amint frankfurtit eszik káposztával... Nagyon szereli a káposztát... Firtom, ideges és gondosan manikűrözött kezeivel villázza be a főtt káposztát, párolt káposztát vagy a gőzölgő káposztalevest ... ócska és agyonviselt szürke zakkójának gomblyukában ott lóg a Legion D’Honneur piros kis szalagja. A művészet titka. Saljapint nem lehet operapáholyban látni. Másodikemeleti karzaton ül ismeretlenül a tömegbe veszve és figyeli az előadást, multheti ingben és kócos fekete nyakkendőben. A szezon végeztével kis kézitáskái vesz a kezébe és ötcentes villamosjegyet váltva megy ki a kikötőbe, hogy Ausztráliába, Európába vagy Dél- Amerikába utazzon. Olyan egyszerűen és feltűnés nélkül, mintha az ucca másik oldalára menne ál. Két hónapot rendszerint Dél-Franciaországban tölt, ahol vízkúrát vesz, ír, olvas és fest. Ez a két hónap pihenésnek van szentelve és ilyenkor a nagy Saljapin eltűnik, hogy apa lehessen. Második házasságából származó gyermekeit nevelteti Dél-Franciaországban, akiket a jövő évben Amerikába fog hozatni. Saljapin művészete az élettel való fáradhatatlan verekedésben gyökeredzik ... Oroszország keleti határán, Kazánban született... Apja földhözragadt, elkeseredett, nyomorgó muzsik, anyja dolgos szláv cselédlány volt és; a Ids Iván Feodorovics Saljapin fából összetákolt paraszt istállóban töltötte el ifjú éveit. Hatéves korában kezdett* el dolgozni. Deszkákat hordott fűrész - tilalomba, suszterinasként működött és* néhány évi iskolázás után a ka-
