Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-07-11 / 83. szám
4. oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1931 ju!iu< 9. Tanévzárás és ösztöndijkiosztás. A. folyó tanévben junius hó 2 ?-én tartotta a kereskedelmi továbbképző iskola tanévzárását, melyen a felügyelőbizottság tagja sok és szépszámú érdelődő volt jelen. Az évzáró ünnepséget Csizmazia György felügyelőbizottsági elnök nyitotta meg, a tanulóifjúsághoz intézett lelkesítő szavaival. A tanulók Bakonyi István, Brauner József, Telkes Mihály és Vásárhelyi Károly előadók feltett kérdéseire adtak értelmes, az elméleti és a gyakorlati kereskedelemben való tanúságot tevő, szabatos feleleteket. A felügyelő bizottság nevében Csizmazia György elnök mondott köszönetét a tantestületnek, a kereskedő tanulóifjúság műveléséért folytatott nemes törekvéseikért és fáradozásaikért. Kincs Izidor, kereskedelmi és iparkamarai megbízott a Járási Kereskedelmi Grémium fokozott támogatását helyezte kilátásba a kereskedő tanoncok oktatása és nevelése terén kiváló eredményt felmutatott iskolának. A tanuló ifjúság megbízásából Németh Zoltán II. o. tanuló szeretettől és tisztelettől áthatott szavakban vett érzékeny búcsút a tantestülettől. Telkes Mihály igazgatónak, a felügyelőbizottsághoz intézett köszönő és a tanulóifjúságot a további kitartó munkára buzdító szavaival ért véget az iskola ünnepsége A bizonyítványok és a szorgalmas tanulók kitüntetésére szolgáló ösztöndíjak kiosztása junius 28-án történt, mely alkalommal a következő tanulók részesültek jutalomban: Az I. osztályban: Kocsis József 40, Búkor József 30, Csapiár József 30, Löwinger Sándor 30 és Reisz Sándor 20 Kő. A //. osztályban: Szabó József 60, Kelkó János 50, Németh Zoltán 50, Wohlberg Sándor 40, Schubert Béla 30 és Kovács Zoltán 20 Kő. AUG. 15-IG rendkívüli nagy árleszállítás minden cikben Elberth olcsósági divatámházá* ban. Huszonhat hullát fogtak ki ezidén Monostoron a Dunából. — Saját tudósítónktól. — Vizbefultak kihalászásának statisztikájában a környéken föltétlenül a szőnyi oldal vezet. A Duna sodra a monostori partokon olyan, hogy rendszerint arrafelé viszi a Duna által hozott dolgokat s igy a legtöbb vizbefult is ott köt ki örökre. Ezidén különösen nagy volt a vizbefultak száma, ami két okra vezethető vissza: az egyik, hogy a gazdasági válság és az ideges-hangulatu kor számos elkeseredett embert dob a Duna habjaiba s az öngyilkosjelöltek közül legtöbben titokban, éjjel, minél kisebb asszisztálás mellett követik el tettüket, a másik ok pedig az, hogy az idei, eső nélküli nyár rengeteg fürdőzőt csábított a homokos partokra s az úszni nem tudók, a vigyázatlanok nagyszámban lelték az örvényekben halálukat. így történt azután, hogy egyedül csak Monostor alatt huszonhat hullát dobott eddig az idén partra a viz. Kellemetlen ez az illető községnek, mert a temetési költséget a község viseli s minden esetben meg kell indítani a nyomozást a vizbefultnak kiléte iránt. Tábori jelentés. Áll már a cserkésztábor. I. Szklenó, 1931. július 9. Táborunk Hliník állomásától kb. 12 km-nyire fekszik Szklenón, a handerlovoi fenyvesekben. Sátraink kissé lejtős de nem nagy tisztáson állanak két sorban, észak-déli irányba húzódva. A baloldali sátorsor közvetlen a fenyőerdő tőszomszédságában van. Ebben a sorban nyolc sátor áll, mindegyik nyugatra néző bejáróval. Ezután következik egy ötméter széles utca, amely cserkészekhez méltóan ragyog a tisztaságtól. (T. i. még egy szál szalma sem található rajta.) Az utcának a közepén áll a tizenöt méter magas zászlórúd. A jobboldali sátorsor kilenc sátorból áll. Ebben a sorban van két őrsi sátor, a szertár, a tisztikar sátrai és a „Vadgalamb“ őrs sátra mögött építettük fel a konyhát két takaréktűzhellyel, amelyen 52 személy számára főznek. A konyha mögött három méterre csörgedezik egy kis patakocska. E kis patakot igen nagy fáradozással nagy fürdő medencévé duzzasztottuk. A patakon túl a talaj ,ismét emelkedik s újra hatalmas fenyőrengeteg veszi át birodalmát. Az erdő aljában a patak mellett állítottuk fel az ebédlőnket, amely két asztalból és öt pádból áll. A sátrak közt elhúzódó utca végén egy mészégető kemence ásitozik s ez előtt szoktuk a tábortüzet meggyujtani. A kemence mellett egy fakalyibát találtunk, amely kitünően megfelel éléstárnak. (Éléstárunk most még tele van!) Ezt a tábort három nap alatt készítettük el s az öreg fenyők ugyancsak bólogatnak, hogy az ügyes cserkészek ilyen rövid idő alatt fel tudták ütni táborukat. Kovács Lajos őrszem a „Sólyom“ őrs naplójából II. Éppen délre értünk Hliník állomásra, ahol a kirakodással ugyancsak sok dolgunk akadt. Onnan még 12 km -nyire fekszik a táborhely. Ezt az utat gyalog tettük meg a poggyászkocsik mellett. Útközben a Szabó-szikla tövében megebédeltünk és a forrás vizét hidegebbnek találtuk, mint a Berza fagylaltját. Aztán tovább indultunk és a hosszú gyaloglás fáradalmait nem is vettük észre, annyira lekötötte figyelmünket a vidék szépsége. A rohanó Tepla-patak, a meredek bércek, a zúgó fenyves mind elég volt arra, hogy a fáradni akaró madzag izmainkba új erőt öntsön. Mikon Szklenóhoz közel értünk, fel-Komárom, — julius 10. Mindenféle nemzetségből valók ezek a hullák: van köztük osztrák, nagynémet, magyar, csehszlovák illetőségű és a hatóságoknak nagy munkát ad a hullák kilétének s vizbejutásának megállapítása. Néha egy úszónadrágon függő kabinkulcs, máskor egy levél, ruhadarab teszi lehetővé a sikeres rendőri nyomozást, sokszor azonban soha sem lehet megállapítani, milyen nevet viselt s hol élt földi életében a partra vetett hulla. Régebben minden kivetett és kifogott hulláért némi összeget adott a hatóság az illető községnek, újabban ez a szokás abbanmaradt s a községek, melyeknek határában a viz hullákat szokott a partra dobni, igyekeznek megszabadulni a tehertől s némely partmenti falunak nagy gyakorlata van a hullák visszacsusztatásában, a partra jutott emberroncsot újból visszadobják a Dunába s igy néha hetekig is úszik egy-egy ilyen a vizen, mígnem végleg partra kerül. A monostori temetőben sok ismeretlen hullát temettek már el az idén is s hazájuktól távol várják az örök feltámadást. sorakoztunk és énekszóval mentünk végig a fürdőhelyen. Az ottani magyar vendégek éljeneztek, a másnyelvüek pedig ugyancsak megbámulták a napbarnított arcú, izzadó, de mégis dalosajkú magyar cserkészeket. Négy óra tájban értünk a táborhelyre. Könnyű „kajálás“ után megkezdtük a táborépitést. A sátrak, mint valami óriási gombák nőttek ki egymás után a földből, s egy óra múlva bátran néztünk volna a zivatar szemébe. Vacsora a „hazai“ volt, s utána nem sokat kellett biztatni a fiukat, hogy aludjanak. Az óriási fenyők zúgása és a patak csevegésének zenéjére, csakhamar elnyomott bennünket az álom. Az erdőből előjövő szentjánosbogarak csodálkozva röpködtek az ismeretlen vendégek körül s nem is sejtették, hogy azok most édes otthonról álmodnak. Másnap (julius 7.) kezdődött csak az igazi munka. A konyha, ebédlő, fürdő, rádió, stb. egymásután épültek, mert a negyvenkét dalos komáromi fiú ugyancsak kitett magáért. Mindenki dolgozott, izzadt, hogy minél előbb és minél csinossabban legyen kész a tábor. Ezen az éjjelen ugyancsak jólesett a pihenés. Julius 8-án már megkezdődött a rendes tábori élet. Ébresztő után reggelitorna, mosakodás, ima, reggeli és a napiparancsszerinti munka tette élénké a tábort. Persze dalolva és jókedvűen dolgoztunk és ilyenkor nem hiányoztak a „jó bemondások“ sem. Este már tábortüzünk is volt. A néhány kilométernyire táborozó losonci testvéreink szintén jelen voltak. Jól mulattunk a lehetetlen csatakiáltásokon, de mindnyájunknak legjobban tetszett a Borka tanár ur vezetésével elénekelt mátészalkai gyászének, amelyben Göcsej Pesta tragédiáját énekeltük el. Azt nem is kell mondanom, hogy ezen az éjszakán is mindenikünk kifogástalanul aludt. Július 9. Ma szintén nagy feiadat előtt állunk. Ma kell felépíteni a táborkaput, kerítést és az árbócrudat. Az utóbbit éppen most emelik és a kis Bardőcz Laci ugyancsak forgolódik a fényképezőgépjével. A kattanást mindig halljuk, de még általa készített fényképet egyet sem láttunk. Most pedig sokszori üdvözletei az otthoniaknak. Értünk aggódni eszükbe se jusson, mert mi itt nagyon jól érezzük magunkat (Jó hazait azért szívesen elfogadunk.) De már megyek is, mert nagyon hívnak a konyhára. Úgy látszik kozmás ebédet akarnak enni. Jó munkát! A „Sólyom“ őrs naplójából hinora Gyula krónikás. Séta a világ körül Az illető, aki a sétát végezte, rövid tivoli nadrágban és két< ingben lebegett eszmék és elvek fölött, ingadozott bizonytalanul két lábán s ugylátszott, az az elhatározása, hogy most azonnal körüljárja a világot, ezúttal megbicsaklott néhány órára. Ilyen és hasonló világkörüli utazókat minden héten lát Komárom egyetkettőt. Ugylátszik, hogy a hegyes vidékekről lejebbszállnak a világ körüli vitézek, akik hol képeslevelezőlappal, hol métermázsás autogrammkönyvvcl, hol pedig bolhacirkusszal szedik be az utjukért járó pénű s a Duna mellé húzódtak, reménykedve, hogy itten mégis több a pénz, amit kellemes gesztussal ki lehet csalni az alföldi emberből, mint fönn, a hegyekben, ahol talán látnivaló több van, de pénzecske kevesebb. Hatalmas bakkancsaikkal, szögesvégű botjaikkal végigszántqnak ezen a poros városon is és pecséteket nyomatnak utazókönyveikbe. Mindig világkörüli utakat terveinek, de szerény véleményem szerint elakadnak az első keres ztútnál. ( Mint most az egyik. Valóban felemelő látvány volt. Délelőtt még nagy hanggal jelentette ki világkörüli terveit ez a szegény német, akivel összeakadtunk a Dunnáidon, mikor az ifjú János motorcsónakjának szörnyű prüszkölésétfigyelte, mint egy hatalmas élményt, melyről majd unokáinak is fog beszélni szakállas nagyapa korában az öreg cserépkályha mellett s felhasználva az alkalmat, hogy melléje álltunk a híd karfájánál, azonnal képeslevelezőlapot sózott zsebünkbe, melyet hatalmas kanyarintással írt alá. Elmesélte világkörüli terveit s kijelentette, hogy megnézve Komárom nevezetességeit, azonnal továbbutazik a délutáni vonattal, meg sem áll Nyilráig. S tudja az ördög, mégis itt maradt. Mert este, tizenegy tájban kit visz, cipel, támogat a rendőr, mint ezt az én utazómat. Az én utazóm vajmi nehezen találta el két Iába közül n megfelelőt, amit az aszfalton kellett volna neki elhelyezni s ebben a munkájában a rendőr előnyösen támogatta. Mit kerteljünk. A derék világutazó részeg volt, mint ahogy a tökről állítják, ámbár én még berúgott tököt nem láttam, azok nagyon is józanul viselkednek, akár nyers alakban a kertben, akár a tökkáposzta fölmagaszlfísult alakjában. De ez az utazó valóban részeg volt, berúgott. Alkalmasint a helyi szőlőtermelésről akart üde riportot írni. Elázott a kitűnő kalandor, amit például sem May Károlyról, sem Sven Hedinről, de még csak Münchausen báróról sem olvastam soha. Ám azok, hozzánk képest nagyon is elvonatkoztatottak, mig ez a kalandos ifjú nagyon is élet es volt, mondhatni túltengett benne az élet s ami túltengett benne, azt azonnal ki is helyezte az utca közepére. Ugylátszik, összetévesztette a Dunapartját a Keleti tengerrel, mert betegsége nagyon is tengeri fajtájú volt. A rendőr meg csak cipelte türelmesen a derék mesterdalnokot, aki néha, tálbuggyanó kedvében el-elhörögte magái s víziójában biztosan hangosfilmen képzelte alakját, Harry Piel helyett. Mondom, így láttam: A derék utazó ide-oda lógott, lábán bakkancs, nadrágja tiroli módra fityegett, tarka nyakkendőjét cibálta az esti szél, oldalán térképtartó és kulacs, fején amolyan Boraira sapka, amely alól huncuton bújtak elő csapzott hajfürtéi. Vitte és támogatta a rendőr s az utca nagy csöndjében csak csosszanó lépteik hallatszottak. Méla csendben ment a két ember. A rend őre nem szólt semmit, a kalandos legény még kevésbbé s csak mentck-lógtak, ballaglak és botorkáltak. így sétált a fiú a világ körül. Komáromban nagyon görbe lábakkal s ingadozó léptekkel sétált. Ha így folytaija, nehezen fog Kanadába jutni, s ha mindig ilyen görbén megy, egyszer csak azon veszi észre magát,
