Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-09-22 / 114. szám
»KOMAROMI LAPOK* 1981. szeptember 22 2. oidal lyozta, általános tetszés fogadta. A szónokot lelkesen megéljenezték. Renczés József iparos reámutat a megélhetés nehézségeire. Régen volt munkaalkalma annak, aki dolgozni akart, ma elzárják útját a vámsorompók tilalomfái. A keresztényszocialista párt, amelyben munkás, munkaadó békésen megfér, ennek a megoldásán dolgozik. A lelkes szavak után Pigler István dr. vágsellyei ügyvéd, körzeti elnök szárnyaló szavakkal fordul a néphez, mely ragaszkodik ősapái hitéhez. Vallásunkat és magyarságunkat akarjuk meg védelmezni minden támadás ellen és ebben össze kell fogni mindnyájunknak, mert erkölcsi alap nélkül nem lehet építeni. Elismert teljes jogú polgárok akkor leszünk, ha öntudatosan tudjuk megvédelmezni jogainkat. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Kardoss Győző körzeti titkár intézett buzdító szavakat a hatalmas számmal egybegyült választókhoz igen nagy hatás mellett és Tóth elnök a minden izében sikerült gyűlést meleg szavakkal bezárta. Hegedűs Gyula meghalt. — szept. 21. Fáj nekünk nagyon és kétszeresen mindig, ha egy nagy emberünket veszítjük el. Én csak egyszer láttam játszani Hegedűs Gyulát. Az ördög parádés szerepét adta, mely szerep tette Hegedűs Gyula nevét világhírűvé. Sokszor rejtelmes óráin életemnek elémvágódik Hegedűs Gyulának az ördög maszkja, nagyértelmü, egyszerűségtől szépült ábrázolásának borzongó viszhangja, — csak az igazán kivételes nagyoknak adatott meg az életben, hogy a velük való találkozás élménye halhatatlan. Hegedűs Gyulát aki csak egyszer is látta, többé sohasem felejtheti el. Most, amikor már többet nem jelenik meg a dicsőségben öregedő Vígszínház rivaldalámpái előtt, szánalmas meghatott fájdalmunkkal búcsúzunk a nagy magyar művésztől, akinek a velőkig igazi emberi élményü művészete világitó és útmutató példaként ragyog örökre a buscsillagzatu magyar színészet mostoha sorsba réved* egén. (zi.) * Hegedűs Gyula, a nagyszerű magyar színművész, vasárnap reggel 8 órakor orbánc következtében 61 éves korában meghalt. Hegedűs Gyula pénteken betegedett meg és állapota annyira rosszabodott, hogy szombaton 41 fokos lázzal szanatóriumba kellett szállítani, ahol a leggondosabb orvosi ápolásban részesült. Estére javult is az állapota, láza 38 fokra szállt le, azonban a beteg állandóan nagy fájdalmakról panaszkodott. Szombat éjszaka folyamán ismét rosszabbul lett és reggelre bekövetkezett a katasztrófa. Hegedűs Gyula voltaképpen azóta gyengélkedett, amióta a nyár derekán Reichenhallban ételmérgezéstől gyomorinfekciót kapott, amellyel két hétig ápolták a Fasor-szanatóriumban. Azóta nem tudott teljesen helyreállni. Egy héttel ezelőtt ismét megártott valami a gyomrának s általános rosszullétre panaszkodva ágynak dőlt. Napokon át kedvetlenül feküdt az ágyban, keveset beszélt, alig evett valamit, csak este kelt fel, amikor elindult a Terézköruti Színpadra játszani. A családja a legnagyobb szeretettel vette körül, beszéd közben mindent gondosan elkerült, ami felizgathatta volna Hegedűs Gyulát, különösen nem beszéltek színházi dolgokról. A maga sorsát nem nagyon bánta, de a színészet válsága, a nyomorgó pályatársak jajkiáltásai a szivébe markoltak és formálisan elvették az életkedvét. — Nem élet ez — mondta gyakran — szívesen otthagynám az egészet. Ha valahol egy vadászati felügyelői állást kaphatnék, dijamból eltartanálak benneteket, de azt nem bírom ki, hogy a családok százai nyomorogjanak, tehetséges színészek kolduljanak. Én nem A Bank of England beszüntette az arany kiadását s a kamatlábat másfél százalékkal fölemelte — szeptember 21. A Bank of England a súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel, minden további arany kiszolgáltatását beszüntette. Az angol kormány az angol nemzeti banknak e határozata következtében elrendelte a londoni tőzsde bezárását. A tőzsdét már hétfőn nem is nyitották meg. Az angol nemzeti banknak és az angol kormánynak eme döntéséhez a következő okok vezettek: Julius közepe óta 200 millió fontot meghaladó tőkéket vontak ki a londoni piacról, amelyet részben a Bank of England aranyban és idegen valutákban birt készletéből, részben a bank által felvett 50 millió font, illetve az angol kincstár által felvett 80 millió fontnyi francia-amerikai kölcsönökből fedeztek. A visszavonások az utolsó napokban oly gyorsan emelkedtek, hogy az angol kormány a fenti döntésre kényszerült. Az elhatározás nem érinti az angol kormány vagy a Bank of England külföldi valutában fizetendő kötelezettségeit. A bank aranytartaléka most 130 millió font és tekintettel a felmerülhető nehézségekre, nem tanácsos, hogy e tartalék további csökkentése megengedtessék. A rendes banküzem nem fog megszakítást szenvedni, a bank az üzletfelek rendelkezésére fog állni és nincs semmi ok arra, hogy az események a font sterlingügyleteket bárminő birom ki azt, amit most színháznak és művészetnek neveznek. Csütörtökön a felesége szóba hozta előtte, hogy most miután bejöttek Bes nyőről, ahol a nyarat kis villájában tölteni szokta, nagytakarítást kellene rendezni a lakásban. — Jól van fiam, csináld meg, — — mondta a kezével legyintve — én már nem nagyon fogom élvezni. Pénteken délben aránylag jókedvűen ebédelt és kijelentette, hogy fel akar kelni. — Ma délután felvételi vizsga van a Zeneakadémián, minden körülmények között ott kell lennem. Hiába marasztalták, elment a fölvételi vizsgára. A vizsgán egy darabig jól érezte magát, hirtelen nyilalást érzett a lábában, a boka táján, pontosan ugyanazon a helyen, amelyen négy évvel ezelőtt, karácsonykor, Ádám profeszszor megoperálta. Akkoriban egy tályog támadt a lábán, amelyet sebészi beavatkozással távolítottak el. Néhány perccel később erős hidegrázás vette elő. — Nem tudom, mi van velem, — mondta kollégáinak — de rettenetesen rosszul érzem magamat, hazamegyek. Amikor főiért a lakására a hidegrázás már annyira erőt vett rajta, hogy alig tudta a kulcsot a zárba illeszteni. Hegedűs, a magas láz dacára, teljesen eszméleténél volt, megfogta a felesége kezét és azt mondta: — Ilona, meg kell szoknod, hogy egyedül maradj . , Hegedüsné nem tudta visszafojtani könnyeit, ellenben bátran felelte: — Nem tudom, Gyulám, hogy érted, mire érted, csak arra kérlek, ne gondolj semmi rosszra — Nem gondolok rosszra, —felelte Hegedűs — csaak arra, hogy ez az utolsó éjszaka, amely az enyém. Az nem baj, mert én már úgysem szeretek élni. Nem szeretek élni olyan világban, ahol felrobbantják az ártatlan embereket Csak téged sajnállak itthagyni, Ilonám, ígérd meg, hogy megszokod az egyedüllétet . . . így tudta Hegedűs Gyula, hogy meg fog halni és a búcsúzó szavaiból kicsengő rezignációból látszik, hogy ő maga a halálba beleegyezett , . A péntekről szombatra virradó éjszakán végig gyötörte a magas láz, mire szombaton délben elhivatták Ádám professzort, aki megvizsgálta Hegedűs Gyulát. Ádám professzor azt állapította meg, hogy Hegedűsnek orbánca van, mégpedig ugyanott jelentkeztek a lábán az orbánc vörös foltjai, ahol két évvel ezelőtt nyirokmirigytályogja volt Szombaton délután két órakor mentőautóval beázállitották a Fasor szanatóriumba. Évek óta minden betegségével ide vonult vissza, most is féltő gonddal és szeretettel fogadták A szombati délután folyamán nagyon sokan keresték fel barátok, rokonok, pályatársak, de senkit sem bocsátottak be hozzá A felesége és nevelt fiai voltak az ágya körül és néhány pillanatra Márton Miksa dr, akihez meleg baráti kötelékek fűzték Teljesen kábult volt a kapott injekcióktól, amelyekkel a lázt iparkodtak csökkenteni, valósággal beesett az előszobába. Azonnal ágyba fektették és elhívták régi barátját és háziorvosát, Bokor Gyula doktort, aki megvizsgálta a fájó helyet a lábán, amelyen tenyérnyi folt piroslott. Akkor már negyven fokos láza volt, estére a láz felszökött 41 és fél fokra. Este dr. Kallós, a szanatórium főorvosa meg is mondta a folyosón Márton Miksának: — Nagyon félek, mert a szervezete leromlott s különösen rossz a szive. Általános szepszis fenyeget.. . Éjszakára cszk az ápolónő maradt mellette. Már alig volt eszméleténél, súlyos kábulatban, lehunyt szemekkel feküdt az ágyon, szinte alig lélekzett. Az orbánc szepszisével szemben a szív mutatkozott gyengének. Egyre-másra kapta a sziverősitőket, de az orvosok azért jónak látták, hogy hazaküldjék a kimerült Hegedüsnét.Még az éjszaka folyamán tartottak a katasztrófától, ezért távolították el a minden izében remegő és maga is ápolásra rászorult Hegedüsnét. Az orvosságok-, kai mesterségesen lenyomott láz éjjel» újabb erőre kapott Bekövetkezett a) krízis, amellyel szemben az orvosok már tehetetlenül álltak. ü Hat órakor reggel hörögni kezdett s a főorvos megállapította, hogy a haláltusa megkezdődött. Félhétkor" megszólalt a telefon a beteg művész*’ lakásán. A felesége sietett a készü-| lékhez, amelyből egy reszkető, visz-; szafolytott sírásban vonagló hang'1 tört elő: — Jöjjetek azonnal, nagy baj van. — A felesége, Galaskó Jó- ‘ zsef és Galaskó Gyula, Hegedűs neveltfiai társaságában a szanatóriumba rohant, ahol akkor már utolsó perceit élte a legjobb magyar színész, a legmelegebb szivü magyar ur: Hegedűs Gyula. Félnyolckor utolsót hörgött, egy pillanatra felnyitotta szemeit, azután megszűnt dobogni a szív, amely megkinzottságában nem bírta ki tovább a rettenetes láz újra és újra meginduló gyilkos támadásait. Hegedűs Gyula 1870. február 3-án Kétyen (Tolnamegye) szüleit. Atyja Heckmann János postamester, anyja fonyódi Fonyó Aloisia. Szekszárdon a polgári iskola hat osztályát végezte el, majd tizennyolcéves korában megszökött a szülői háztól és felcsapott színésznek, Keresztély Jánosné színtársulatához szegődött, ahol egy forint napi gázsit és kosztot kapott. Ennél a színtársulatnál Barabás álnév alatt működött. Első fellépése nagy botrányt idézett fel, mert egy népszínműben a részeges jegyzőt az illető község jegyzőjének maszkjában játszotta el. A közönség harsogón nevetett, állandóan az igazi jegyző nevét kiabálta és minden jelenet után őrjöngve tapsolt. Az előadás második eredménye azonban az volt, hogy az egész társulatot kitoloncolták a községből. Hegedűs Gyula öt hónapig működött Keresztélyné társulatánál, majd 1889-ben beiratkozott a Sziniakadémiára, ahol Paulay Ede azonnal felismerte tehetségét, Mint az akadémia harmadéves növendéke, 1891 január 27-én nagy sikert aratott a Várszínházban, az Aranyemberben, Brazovics Atanáz szerepében. Komoly színészi pályáját 1891 ben Pesti Ihász Lajos és Dobó István színtársulatánál kezdte, majd különböző társulatoknál játszott Szolnokon, Pápán, Komáromban, Debrecenben, Pozsonyban, Budán, Fehérvárt, Zomborban és Baján. 1894-ben Ditrói Mór Kolozsvárra szerződtette, majd amikor 1896 május havában megnyílt a Vígszínház, Ditrói a fiatal Hegedűs Gyulát felhozta a fővárosba és beillesztette abba az együttesbe, amelynek rövidesen egyik legerősebb oszlopává vált. 1906 januárjában a Sziniakadémia tanára, 1907 szeptemberében a Zeneakadémia játékmestere, 1914 április 28-án ünnepelte meg a Vígszínházban huszonötéves szinészjubileumát, amely alkalommal Bródy Sándor egyfelvonásos drámai játékában, az Árnyékokban lépett fel és a Vendégek cimü alkalmi játékban, amelyet Bródy Sándor, Heltai Jenő, Lengyel Menyhért és Molnár Ferenc közösen írtak. 1914 május 23-án a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. 1914—15-ben a Magyar Szinház állandó vendége, 1915-ben a Nemzeti Szinház tagja. Először Calderon színmüvében, a Zalameai bíróban lépett fel. 1916-ban megvált a Nemzeti színháztól és visszaszerződött a Vígszínházba, ahol a felújított Ördögben aratott nagy sikert. 1917 decemberében a Budapesti Szinészszövetség elnöke lett. 1926 február 8-án megvált a Vigszinháztól, 1926 március havában, mint a Zeneművészeti Főiskola tanárát, a VI. fizetési osztályba léptették elő, julius 3-án kormányfőtanácsosi ranggal tüntette ki a kormányzó. 1927-ben a Magyar Szinház, a Belvárosi Szinház és Király Szinház vendége. Fölök mérték után is, 511 haskötők orvosi rendeletre, melltartók, női kombiné és hálóingek, keztyü, harisnya nagy raktára Pollák Juliska Utódánál Komárno, Nádor-u. 17. Keztyük és fűzők tisztítása és javítása. módon befolyásolják. A tőzsdén hétfőn csak a folyó ügyleteket bonyolították le. A kormány véleménye szerint a nehézségeket jórészt angol alattvalók nagy tőkekivitele okozta. A visszavonásokat nagyobbrészt idegen számlára hajtották végre. A kormány a leghatározottabban megismétli a kincstári kancellár intelmét, hogy az az angol alattvaló, aki a font nehézségeit idegen valuták vételével súlyosbítja, az ország bajait tudatosan növeli. A bankok kötelezettséget vállaltak aziránt, hogy korlátozzák idegen valutáknak angol alattvalók részéről való vételét, kivéve, ha a kereskedelem szükségleteiről vagy esedékes adósságokról van szó. Ha további rendszabályok válnának szükségessé, a kormány haladéktalanul intézkedni fog. Az angol kormány csak a legnagyobb vonakodás után határozta el magát erre a lépésre, de a legutóbbi napokban a nemzetközi pénzpiacok demoralizálódtak és a fontköveteléseket belső értékükre való tekintet nélkül likvidálták. A kormány biztosította a költségvetés egyensúlyát, az ország belső helyzete egészséges, erőforrásai óriásiak és a jelenlegi valuta nehézségek csak átmenetieknek fognak bizonyulni. Az Angol Bank a kamatlábat 4 5 százalékról 6 százalékra emelte föl A fölemelt kamatláb a szeptember 21-iki, tehát a mai üzletforgalom kezdetével lépett életbe.