Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-09-22 / 114. szám
4. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 1931. szeptember 22. üj nyomon halad a rendőrségi vizsgálat a biaiorbágyi merényletben Letartóztattak két kommunistát akik ellen alakos a gyanú A budapesti rendőrségen jelentkezett Hr ably Julia parasztaszszony, aki azt vallotta, hogy jelen voit a merényletnél. Hrably Júlia pontosan megmutatta a helyet, ahol a merénylet éjjelén a személyvonat, amellyel ő és a, merénylők Biatorbágyra utaztak, megálltak. Mindazon adatokat is mégtudta mondani, melyeket a rendőrség közvetlenül a merénylet után a helyszínen megállapított. A leány kihallgatása egész éjjel tartott és kihallgatása során elmondotta, hogy az ekrazit nem bőröndben, hanem vascsőben volt elhelyezve. Mikor ezeket elmondotta, érkezett a rendőrség jelentése, hogy a merénylet színhelyén körülbelül egy méteres vascső darabjait találták, amelyen a robbanás nyomai láthatók. A parasztasszony kijelentette, hogy ha büntetlenséget biztosítanak neki és a kitűzött jutalmat megkapja, akkor mindent el fog mondani. Miután erről biztosították, elmondotta a részleteket is. A rendőrség Hrably Júlia vallomása alapján hétfőn éjszaka előállította Tóth Géza pincért és fivérét, Józsefet, aki szintén pincér és akik alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy részesek a biatorbágyi merényletben. Tóthék tagadják részességüket és Tóth Géza azt mondja, hogy a leány tönkre akarja tenni, mert otthagyta őt. A nyomozás kiderítette, hogy Tóth Géza nyilvántartott kommunista, aki a merényletet megelőző napon Biatorbágyon járt. A nyomozás bizakodással folyik. A párisi rendőrség értesítette a budapesti főkapitányságot, hogy L e i p n i k Márton a párisi kommunista agitátorképző iskolának volt a hallgatója és együtt lakott egy Ehrenreich nevű kommunistával. Leipnik azóta eltűnt, de lehetséges, hogy álnéven bujkál Párisban. I-S ÍREK — Esküvő. Szombaton folyt le Komáromban Martinkovich Aladár uradalmi intéző esküvője F e k t o r Erzsiké urleánnyal szép közönség jelenlétében, mely meghatódva hallgatta Király József csicsói plébános magasszárnyalású beszédét, melyet a fiatal párhoz intéezít. Az esküvő tanúi voltak: Alapy Gyula dr. tartományi képviselő, a komáromi r. kát. autonom egyházközség elnöke és Maríinkovich Antal, az Esterházy hercegi uradalom erdőmestere. — Uj tanfelügyelő. A pozsonyi Hiradó írja: Szakkörökből vett értesülésünk szerint Markovics Ede komáromi polgári iskolai tanárt rövidesen tanfelügyelővé nevezik ki és ilyen minőségben helyezik át Pozsonyba. — tánciskola: szeptember 23-án a Vigadóban. Beiratkozás este 7 órától. — Hangnerseny a Kuliurpa ofában. Ambrózy Béla, a szlovenszkói tehetséges zongoraművész /. hó 26-án szombaton este 8 órakor a Kultúrpalotában hangversenyt rendez. Ambrózy Béla művészete már nem ismeretlen közönségünk előtt, emlékezünk tavalyi sikerére, melyet abszolút muzsikalitásával, tökéletes formaművészetével és elsőrangú technikai készségével aratott kényes Ízlésű közönségünk körében. Éppen ezért merjük hinni, hogy ez a rendezése is fényes sikerrel fog járni, mert tudjuk, hogy, akik tavaly hallhatták ezt a formális ifjút, az idén örömmel fogadják újra és a tavaly szerzett jó hire csak újabb hallgatókat fog toborozni közönségünkből. A rendezőség az alábbi értesítést bocsátotta ki: „Értesítés. Értesítjük Nagyságodat, hogy Ambrózy Béla zongoraművész önálló hangversenyét f. hó 26-án, szombaton esti 8 órai kezdettel fogja a komáromi Kultúrpalota nagytermében megtartani Ülőhelyek ára: 1—5 sor 10 Kő, 6—végig 8 Kő, állóhely 5 Kő, diákjegy 3 Kő. Műsor: 1. Bach-Busoni: Korálelőjáték g-moll. Bach—Taussig: Orgonatoccata és fuga d-moll. 2.Haydn: Sonata és dur. 3. Chopin: Mazurka, Impromtu, Nocturne. Etude. Szünet. 4. Bartók: Szonatina. Prokofieff: Gavotte. Dohnányi: Rapsodia. 5. Liszt: Au bord d’une source, Mephisto valzer. — Tánckurzus egészen kezdőknek szeptember 23-án)a „Vigadóban“, Kominek tánciskolájában. 562 — R cárosi hőnyotár olvasóihoz. A kultúrpalota földszintjén elhelyezett városi magyar közkönyvtár ezúton is föihivja olvasóit, hogy akiknél még az auguszlusi szünet előtt kivitt könyvek vannak, sürgősen hozzák be a kölcsönkönyvtári órák alatt (hétfő, szerda, péntek 2—5-ig), mert különben a könyvtár vezetősége kénytelen bírsággal sújtani a késedelmes olvasókat. — Ét szabod már hozni a határmenti birtokosoknak a túlsó oldalról mustot és termékeket. Amint lapunk zártakor értesülünk egyenként megkapták a határmenti birtokosok a névre szóló engedélyeket és ezek alapján a mustot, szőlőt, gyümölcsöt és egyéb termékeket újból átszállíthatják, mint azelőtt. Az engedélyek egy évre szólnak. A monostori, neszméiyi, almási, szőnyi, baji, tatai birtokosok körében amelyben nagy visszatetszést keltett a kb. 2 hónappal ezelőtt történt betiltása a termények átszállításának, éppen ollyan örömet keltett a tilalom visszavonása. A termények átszállítása már meg is kezdődött. — Komintk tánciskolája szeptember 23-án, szerdán megnyílik a Vigadóban. — Halálozás, Súlyos csapás látogatta meg Gyuriss Alajos komáromi aiiütuügyészt Amint őszinte részvéttel értesülünk, édes anyja, özv. Gyurissné szül Tardy Mária életének 73 dik évében rövid szenvedés után Zsolnán elhunyt. Temetése nagy részvéttel ment végbe. Ez évben sok gyászeset érte Gyuriss Alajos ügyész családját. Ez évben ez már a negyedik haláleset családjában. — Drak Sapka 8, Fosat© Bárét i. 7, Selyem Harisnya 8 50. Selyem Soksi 4 és 5, Női ernyő divatnyeiii 36, Leányka ernyő 25, Spoit Hass®! ing 15 és 19, ELB£RT>a«i Nádor-u 19. — Halálozás, Őszinle részvéttel véltük, hogy özv. Schwartz Ignécné nemesócsai földbirlokosnő komáromi lakos f hó 19 én éleiének 89. évében elhunyt. A megboldogult igen vallásos és jótékony életéről volt ismert Halálai gyermekei: Schwartz Jenő, Miksa, József, Mór, Sarolta és Jolán, számos unokái és dédunokái, valamint kiterjedi rokonság gyászolja. — nyelvtanítás. Német és angol órákat adok háznál és házon kívül is jutányos áron. Címem a kiadóhivatalban. 537 — R doni kozákok hangnersenyc. Kevésszer látott olyan szép közönséget a Kultúrpalota, mint csütörtökön este, amikor egyetlen hangversenyét tartotta a világhírű doni ko zák kórus, amely zsúfolt házat vonzott nálunk Komáromban is, mint mindenütt a világon, ahol csak föllép ez a hírneves kórus. Az énektudásuk, gazdag hanganyaguk, pedáns, katonás fegyelmezettségük, gazdao, művészi műsoruk mindenütt zajos, tomboló sikert váit ki a nézők tömegéből. így volt ez csütörtökén este nálunk, Komáromban is. A zsúfolásig megtelt nagyterem tombolva tapsolt mindenegyes műsorszámuk után és nem egy énekszámot keljeit megismételniük a népszerű dalosoknak. A világhírű Don kozák kórus Plaíoff-ról elnevezett része volt ez alkalommal nálunk. E kórust Platoffról, a Napoieontverő hős orosz vezérről nevezték el. Platoff idejéből is előadott a kórus pár kozák dalt Műsorukon orosz népdalok, A tenger című orosz románc, egy régi kolostortörténet. tréfás dal harrnoníkairmlációval, a vo'gabajósok hires Ej uchnem je, részlet Az erdőmögötfi vidékből, A fekete huszárok, a harangzúgást utánzó Esti harangok, Egy kaukázusi táj cimü dalok sze repültek és mind tüneményes sikert arattak. Két táncszámot is berrmtatott az egyik táncosuk boszorkányos ügyességgel, egy kaukázusi táncot és a doni kozákok nemzeti táncát. Mindketlő nagy sikert ért el. A nagyszámú közönség megelégedetten, egy művészi est sokáig visszatérő emlékévei távozott el. — Tánckurzus: az ifjúság részére szeptember 23-án szerdán este kezdődik Kominek tánciskolájában a Vigadóban. Iratkozni lehet este 7 órától. — Messingcr Bélái eliléllék a Karmos Károly ellen elkövetett rágalmazásért. Még a múlt év júniusában történt, hogy az iskolai év végén Karmos Károly, a komáromi magyar főgimnázium rajztanára Messing er Béla téglagyárosnak két fiát a szabadkézi rajz és perspektívából megbuktatta, azonban a magán rajzkurzuson, amely nem kötelező tárgy, a diákok jó osztályzatot nyertek. Erre az apa röpcédulákat nyomatott és azokat a gimnázium előtt osztotta ki, ebben Harmos Károlyra sértő állítások voltak. Az ügynek második tárgyalása most folyt le Nagy Géza büntető járásbíró előtt, ahol a bizonyításra vállalkozott Messinger Béla tanúit, a főgimnázium igazgatóját, három tanárát, két növendékét hallgatták ki. A védelem tanúi azonban túlnyomóan a vádlónak javára tettek eskü alatt vallomást és mivel így a bizonyítás sikertelen maradt, a járásbíróság Messinger Béla gyárost rágalmazásért iüOO K fő- és 200 K mellékbüntetésre ítélte, valamint a felmerült költségekben elmarasztalta. A vádlott az ítélet ellen felebbezést jelentett be. szobából cp m álló emeleti irodahelyiség a Népbank Jókai utcai házában bér b e aid ó. Azonnal elfoglalható. — tánciskola megnyitás. Kominek tánctanár értesíti a t. szülőket és tánckedvelőket, hogy tánciskoláját szeptember 23-án megnyitja a Vigadóban. Rendes esti kurzus a nyitás napján, szeptember 23-án, szerdán este 8 órakor kezdődik. 562 — Krokodil a skatulyában. A linzi pályaudvar ruhatárában hetekkel ezelőtt valaki elhelyezte csomagját, egy közepes nagyságú skatulyát. Múlt az idő, s miután senki sem jelentkezett érte, a főnökség kénytelen volt felbontatni. A felbontás oka tőle<g az volt, hogy a tulajdonos azt mondotta, hogy a csomagban banán van. Mivel a banán esetleg a hosszú állásban megromolhat a ruhatár fülledt levegő-1 jében, mint romlandó csomagot nem őrizhették tovább. Nagy volt, az ijedelem, mikor az egyik vasúti tiszt felbontotta a dobozt. Egy kis krokodil volt benne, mely szokatlan fürgeséggel ugrott ki a dobozból, örvendezve a rég látott napvilágnak. Nagynehezen sikerült elcsípni a szökevényt és visszatenni dobozába. Kinyomozták a tulajdonost is egy állatkereskedő személyében, aki azt mondotta, hogy a csomagról teljesen megfeledkezett és ezért hagyta ott a ruhatárban. — Pont az i betűn. Abban az időben, amikor még az irodákban nem volt elterjedve az írógép használata, egy városka polgármestere magához hivatta az írnokot. — Nézze csak, barátom, — mondta fontoskodva a polgármester, — ilt az egyik i-betűre elfelejtett pontot tenni. Azért hívattam be, hogy maga tegye rá a pontot, nehogy más írással legyen kijavítva! —■ Léggömb mint szerelmi levelező. A középnémetországi Ustrungen városka egyik csinos leánya léggömbre akadt, melyen elmosódott betűkkel a következő üzenet volt olvasható: »A feladó feleséget keres magának ezen a szokatlan úton. Komoly érdeklődők írjanak a kasseii főpostára Sch. M. jeligére. « Törvénykezés, Esküdtek kisorsolása. A komáromi kerületi bíróságnál 1931 évi október hő 12-én kezdődő esküdszéki tárgyalásokra a következő esküdtek sorsoltattak ki: Adamovich Imre kertész Naszvad, Antal József kisbirtokos Bogya, Balogh Lajos nyugdíjas Léva, Bate! Sámuel nyugdíjas Alsó- Zsember, Beck József asztalos Ógyalla, Bergl Adolf nyugdíjas Komárno, Belik Lajos kisbirtokos Kúrál, Birkus Márton kisbirtokos Örsujfalu, őzv. Bironyiné Pikás Róza háztartásbeli Ludany, Blaskó Jakab kereskedő Ekel, Budai Ferenc nyugdíjas Lél, Baduch Gusztáv földbirtokos Ekecs, Csepela Károly nyugdíjas Ujbars, Cserepes István kőműves Komárom, Gáspár Pál magánzó Bajcs, Habard Balázs kisbirtokos Ujgyalla, Halmo János idősb, kisbirtokos Hodovice, Holota János kisbirtokos Hodzsovo, Kosturják Vince kisbirt kos Srobár, Král Vacláv asztalos Komárom, Lisková Mária háztartásbeli Komárom, Mocko János kisbirtokos Ujgyalla, Okeszka Sándor lakatos Köbölkút, Petruska Pál kisbirtokos Alsóvárad, Prikrilovné Schvachon Adel háztartásbeli Kéménd, Rajjwicht Emil nyugdíjas Bogya, Skrabik Vince kisbirtokos Binya Kolónia, Szobotka Elek fényképész Komárom, Tokarik József szűcs Komárom, Vavra József cukrász Komárom, Viktora Róbert szabó Bagota, Vrba Károly bádogos Léva, Zubáczky János iparos Pukancze, Sárai Lajos vendéglős Hetény, Krihák József nyugdíjas Udvard, Szevcsik Fülöp gazdatiszt Csenke. — Helyettesek: Broczki Vilmos ács, Langsfeld Ervin hivatalnok, Csirkovics Jenő lakatos, Kollányi Pál nyugdíjas, Vilheim Ignác pék, Matus János hentes, Grünfeld Albert kereskedő, Horváth Lajos szabó, Tomanóczy Ödön gazdálkodó, mindnyájan komáromi lakosok_______ A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvuyomdá' fában, Komárom. A legszebb, legdivatosabb valamint Tokarik Antal 5i9 nőt divatszalonjában KOMÁROM, Nádor-u, készülnek. Szőrmeáruk a legnagyobb választékban kaphatók. fi ni illául felvétel. Apró hirdetések. Msflnne f w ^ mmsmmmmm. s Szijretkerl a nagy Duna felőli magas fekvésen 544 n-öl területű, eladó. Cim a kiadóhivatalban 567