Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-11-25 / 140. szám
4. oldal. cKOMÄROMI UAPOK» 1930. november 25. szetet fog nyújtani. A műsor ntolsó száma ismét az Egyetértés dalárdáé volt, amely a „Békehimnusz“ hatásos akkordjaival zárta le a szépen sikerült ünnepséget. (környei). hírek — Társulati közgyűlés. Az alsó csallóközi és csilizközi ármentesitő és belvizlevezető társulat f. évi december hó 4-én délelőtt 10 órai kezdettel a városháza nagytermében közgyűlést tart. — R biztosítottak igazoludnyait a betegsegélyző Komáromban és Érsekújvárban folytatólag f. hó 25. és 26-án délután 2 órától 6 óráig fogja kiállítani, amely utóbbi nappal az igazolványok tömeges kiállítása lezáródik. A betegsegélyző felkéri az egyes munkaadókat, hogy azon alkalmzottaikat, akik még nincsenek tagsági igazolvánnyal ellátva, a „Potvrdenie — Elismervény“-nyel és szükséges okmánnyal a fentje! zett időben okvetlenül küldjék be a betegsegélyzőbe az igazolvány kiváltása céljából. Vidéken a munka adók alkalmazottaikat a jelzett időig még az illetékes jegyzői hivatalhoz küldik be. Ezúttal a betegsegélyző figyelmeztet az 1930 évi 26 számú kormányrendelet 15-ik §-ára, amely szerint ezen kötelesség elmulasztása kihágást képez és 5000 Kc-ig terjedő pénzbüntetéssel büntethető. Azon alkalmazottak igazolványait, akik 1930. november 20 ika után léptek alkalmazásba s igazolvánnyal még nem rendelkeznek, csak az illetékes betegsegélyző intézetek fogják kiállítani, amely célból a munkaadó a bejelentő lappal együtt beküldi az alkalmazott okmányait. Amennyiben az alkalmazottnak már van igazolványa, a bejelentő és kijelentő lapon egyenlőre a vezetéknév rovatában annak számát is fel kell tüntetni. — R komáromi tűzoltók önfeláldozó munkájáról kell néhány szót szólnunk: a tegnapi hatalmas tűzvésznél a gyár udvarán megjelent mentők egymásután élesztgették az elalélt tűzoltókat. Ijf. Grabner József tűzoltó a nagyfüstben összeesett, alig tudták a lángtergerből kihozni, Krajczdr József tűzoltó a kezén'^ szenvedett égési sebeket. — Zeneiskolai hir. A zeneiskola igazgatósága ezúton adja tudomásul a szülőknek, hogy a zongora- és hegedűszakra, valamint a cselló-szakra még telvesz növendékeket. Havi tandij 20 korona és beiratási dij 10. Beiratkozni lehet naponta 2—4-ig. — Szlouák keramika és népműué széfi kiállítás a kultúrpalotában. Éreékes és a nagyközönség érdeklő* dését méltán megérdemlő kiállítás nyílik meg novemben 30-án, szóm* baton a Jókai Egyesület kulturpalotáiában A kiállítást a Zivena szlovák női kulturegylet komáromi fiókja rendezi és azon bemutatásra kerülnek a szlovák keramika iparcikkei, továbbá szlovák népies hímzésből és szövetekből készült cikkek, amelyek a szlovák népi művészetet vannak hivatva bemutatni. A kiállítás tiszta jövedelmét nemz it kiilö* bség nélkül a komáromi szegény tanulóifjúság karácsonyi felruházására for ditják. Belépődij személyenként 1 korona, a 16 éven aluli ifjúság részére pedig 50 fillér. Tekintettel arra, hogy a belépődij egészen alacsony, a rendezőség reméli, hogy a kiállítást minél nagyobb számú közönség fogja megtekinteni. Felülfize tésekét a nemes célra való tekintet lel köszönettel fogadnak. A tanulóifjúság számára a kiállítást már november 29 én nyitják meg. A kiállított tárgyak mikulási és karácsonyi ajándéknak megvehetők. A kiállítás, amely december 3-ig lesz nyitva, megtekinthető délelőtt 9 és 12 óra között és délután 13 és 16 óra között. — R Szent Erzsébet egylet hatua nádik közgyülé e. A Komáromi Széni Erzsébet Egylet, mely a közeli na pokkan ruházla fel a Majláth és Simor iskoláknak nyolcvan tanuló ját, vasárnap larlolia közgyűléséi a Majlálh iskola termében. A közgyűlés napján ünnepélyes szentmise voll, amelyet dr. Majer Imre apáíplébános celebrált a Szent András templomban nagy segédleltei. Délután folyt le a közgyűlés, melyet özv. Guóth Lajosné elnökasszony vezetett 1(1 Majer Imre dr. apáíplébános tartolt alkalmi beszédet. amelyben az egyesület védőszenljének nagy példáját vázolía. Az egyysület jólfevőiiől, mint Kiss Endréné, Kürlhy Istvánná védnök, Térfy Béla és Dezső megközelilően 4000 K adományhoz jutott az év folyamán. Az egyesület kiadásai 5507 K 55 f-í tesznek ki, míg bevétele 13100 K 74 f re rugoll. Pénzíári maradványa 7593 K. Beható vifa ulán elhafározla a közgyűlés, hogy ezer korona összeget juttat a községi és a polgári iskoláknál levő szegény kalholikus vallásu gyermekek felruházásara is. A nagymulfu egyesülefnek ez volt a hatvanadik évi közgyűlése. — Tamás Cajos — Páll üliktós est a Kultúrpalotában, A Jókai egyesület idei előadássorozatát méltó módon nyitotta meg. Két fiatal pozsonyi iró mutatkozott be a közönségnek, mindkettő lírikus: T a má s Lajos és Páll Miklós. Tamás Lajos a mély érzések költője, aki nyitott szemmel figyeli a világ, az emberek, a történések zűrzavarát és keresi a közöttük levő okok rendszerét. Nem tévesztik meg a hamis hangok és az élet szennyes áradatából ki tudja halászni az iszapba ágyazott gyémántot. „Jóságom sátora“ és „Üvegen keresztül“ cimű verskötetei nagy sikert arattak. Páll Miklós a csendes hangulatok és álmodások halkszavu költője. Költészete finom és művészi, mint a brüsszeli csipke. Lantján nincs sok húr, de azok a dalok, melyeket eldalol, csupa olyan melódiák, melyek ezüstös, holdfényes éjszakákon születnek s az érzések tovarezegnek az éterben s a végtelen felé haladnak. „Utón“ cimű verskötete a szlovenszkói lira egyik igazi értéke. A két költő bemutatkozó estjét vasárnap, f. hó 23-án tartotta, a Kultúrpalota nagytermének szépszámú és lelkes közönsége előtt. A távollévő Alapy Gyula dr. főtitkár megbízásából Szombathy Viktor nyitotta meg a szabadoktatási délutánok sorozatát s üdvözölte az Írókat a Jókai egyesület nevében. Páll Miklósnak Játék, csak, játék ...“ cimű versét pompás készséggel adta elő Deil Jenő gimnáziumi tanuló Tamás Lajos „Aktivizmus és irodalom“ címen mélyenszántó tanulmányát olvasta föl, az irodalom mai helyzetét tárgyalva. Ismét P á 11-versek kerültek sorra: „Magyar zsoltár“ és „Csend felé“ cimü szép költeményeit adta elő immár rutinirozott, kifort tehnikával B a s i 1 i d e s Ábris gimnáziumi tanuló. A betegsége folytán meg nem jelenhetett Páll Miklós nemesveretű, magyaros tárgyi elbeszélését: „A juss“-t Szombathy Viktor olvasta föl. Végül szűnni nem akaró taps mellett Tamás Lajos adta elő „Üvegen keresztül“ c. kötetének néhány mély érzéssel alkotott, gondolatokban gazdag, finoman csiszolt versét. A Jókai egyesülelet a szabadoktatási előadások sorozatát folytatni fogja. — Rz clasz kherhajdkat rádióval fogják eüdmi Rómából jelentik, hogy az összes olasz teherhajókat, amelyeknek több mint 1600 tonna hordképességük van, december 31.-e után rádió felszerelőkészülékkel látják el. (TKS) Ügyes és megbízható üzletszerzőt keresek varrógépek helybeni eladására fix és jutalék díjazás mellett. Cim i Hoffman Simon Komárom. — Berger F. Vilmos csemegeüzletében Komárom, Városház-u. állandóan friss valódi prágai sonka, z.árnbokréd teaoaj Sajtkülönlegességek. Dessert bonbonok. Torta- és ostyalapok. Rák, kaviár, francia szardíniák, valamint a i'egfinomabb francia Oliva olaj. Hornimans angol és orosz teák. Bel- és külföldi rum, likőrkülönlegességek. Asztali fajborok, Mumm és Pommery francia pezsgők. Graham kenyér és Karlsbadi kétszersült. A legfinomabb fajkávék naponta frissen pörkölve, valamint Haag coffeinmentes kávé kapható. — Hagy füzedet. Nágy tűzvész pusztított a napokban Kéménddn, amely Vörös Pál és Szalai Katalin lakóházát, gazdasági épületeit hamvasztotta el. A csendőrségnek az a gyanúja, hogy gyújtogatás okozta a tüzet. Egy 6 szobás lakás minden mellékhelyiséggel, parkírozott udvarral a város legszebb helyén azonnal bérbeadó vagy eladó. Bővebbet a kiadóban.! — Rádió a herlnghalászásnái. Norvégiában a heringhalászattal kapcsolatban egy uj tervet eszeltek ki. Már tavaly is repülőgépekkel figyelték a halakat és azután a pilóták értesítették a halászokat, melyik irányban látták a halakat, úgyhogy a zsákmány minden képen biztosítva volt. A legnagyobb hátránya a dolognak csak az volt, hogy bizonyos időt mindig igénybe vett, amig a pilóták a halászokat figyelmeztették. A jövőben ezeket a repülőgépeket rádiókészülékkel fogják ellátni, úgy hogy a halászok azonnal rádió utján kapnak értesülést Alesund leadóállomás utján. (TKS) — tzennégy napi fogház, mert uasvilláoűl védekezett. Súlyos testi sértés bűntettével vádolian került a komáromi kerületi bíróság vádlottak padjára Maíonovics Isiván volt karvai, jelenleg muzslai lakos, mert a vádirat szerint Karván ez év március havában Navratii Ferencet vasvillával úgy megüt e hogy annak húsz napon túl gyógyuló egészségháboritást okozott. A vádlott önvé delemmel védekezett, de a tanuk terhe ő vallomásai ulán a bíróság a vádlottat az enyhitőszakasz alkalmazásával feltételesen tizennégy napi fogházra ítélte — műsoros est a Kollégiumban. Szépen sikerüli műsoros estélyt rendezett vasárnap a Komáromi Ref. Ifjúsági Egyesület a Kollégium nagytermében. Az egyesület legügyesebb műkedvelői három kreagtató vígjátékot adtak eiő, amelyek kedves szórakozást nyújtottak a nagytermet teljesen megtöltő közŐnségnek.Heller Dezsőnek „A rúzs“ c. vigjátéka rnu latsáxos alakjaival és fonák helyzeteivel nagy tetszést váltott ki s a közönség az ügyes szereplőknek: Virágh Ilusni k (Sárika), Szűcs Etelkának (Polgár), a tariári kar tagjait megszemélyesítő Tóth Mihály, Kecskés László, Domány Géza és Domány Jenőnek, vaiamiut Vőrrs Bélának (Pedellus) meleg tapsokban fejezte ki igaz elismerését. Vadnai Lászlónak „Békekonferencia" c. tréfájában Faa Pál (Sajó), Fél Lajos (Hacsek) és Győri Ferenc (Pincér) biztos és otthonos játékukkal tűntek ki s megérdemelt tapsokat nyertek, Mó ricz Zsigmond magyar veretű zsánerképe „Hány óra Zsuzsi?" tőrö!metszett humorával i?en pompásan hatott, amit Tóth Hús (Az asszony) és Balía Kálmán (Az ember) kitűnő alakítása és jellegzetes játéka teljes sikerrel érvényesített A közönség szűnni nem akaró tapsokkal hono rárta a vidám perceket, amelyeket a népszerű darab és a talpraesett játék szerzett. Mészáros László nagy készültség el előadóit megragadó zongoraszámri ezúttal is általános elismeréssel találkoztak, Baüa Kálmán kedves magyar nótái és Tóth Mihály humoros szavalata a siker fokozására szolgáltak. A rendezés fárasztó munkáját ezúttal is Kollár Lajos, az egyesület másodelnöke végezte, akinek lelkes üg’ybuzga'ma minden dicséretei megérdemel. — Celöoéssel fenyegeite meg a uégrehojíót. Futó József bátorkeszii lakos a nála járt Zika Ferenc birósági végrehajtót lelövéssel fenyegette és a lefoglalt gépet elrejtette, hogy a végrehajtást nem is lehetett foganatosítani. Hatóság elleni erőszak miatt indítottak ellene eljárást. — Ilyen dolog se mindennap esik meg, A napokban nagyobb vendégségre készültek Marcsa Ferenc búcsi gazda borpincéjében. Egy csomó vendég meg is volt hiva a dáridóra. Hogy a vendégség napján ne kelljen az aszszonynépségnek kinn a borpincében vesződni a főzéssel, már előre elkészítették a pompás, Ízletes gulyást. Hogy nemcsak egy-két vendégre számítottak, hanem legalább is 40—50-re, abból is el lehetett képzelni, hogy tiz kiló húsból készült a gulyás. A hozzáfőzött krumplival és csipetkével, no meg a megfelelő lével hatalmas mennyiséget tett ki a gulyás, amelyet, amint már mondánk, előtte való nap megfőztek T és a pincébe hidegre tették, hogy másínap bográcsokban ott kinn a szabadiban csak fölmelegitsék. A meghívott Ivendégek már előre nagyokat nyeltek fmert hiszen nem maradt titokban, hogy |milyen jó gulyást főztek Marcsáéknál. jlValami imposztor azonban meghiusi|totta a szépen kitervezett vendégséget. (Pokoli tervet eszelt ki és több társával 1 végre is hajtotta ezt az ördögi tervet, j; A közbeeső éjszaka ugyanis ellopták a |borpincéből az egész gulyás tömeget a «zsírtól gyöngyöző, szegedi paprikától ; pirosló levesestől, húsostól, krumplistól, '! csipetkéstől. Nagy lön emiatt a szomorúság a meghívott vendégek között, a .kárvallott ház népéről nem is beszélve. ;Vége volt a lakomázásnak, a párolgó gulyás élvezésének. Most keresik a nem mindennapi lopást elkövető imposztorokat, akik bizonyára számítottak arra, hogy őket is meghívják a nagy vendégségre s mivel ez elmaradt, igy álltak bosazut a mellőztetésük miatt. Bizony a vendégek összeállításánál nagy körültekintéssel kell eljárni, hogy senki meg ne aprehendáljon. — Dlgyázzunk a lugkefo dalra! Gondatlanságból okozott emberölés vét ségével vádoltan került a komáromi kerületi bíróság elé Csütörtöki Istvánné gútai lakos, mert a vádirat szerint ez év juliás havában a három éves Lajos nevű fiát egyedül a szobában hagyta, az pedig az ott levő lugköves edényt megtalálta s abból ivott, aminek következtében rövid idő múlva meghalt A vádlott beismerte, hogy a szobában a fiút egyedül hagyta, amikor munkára távozott, mindamellett nem érzi magát bűnösnek, mert a lugköves edény el vo't zárva és a szomszéd lánya nyitotta ki a szekrényt. A kerületi bíróság a tanuk kihallgatása után bűnösnek mondotta ki a vádlottat és az enyhitőszakasz alkalmazásával feltételesen tizennégy napi fogházra ítélte, — Betörés. Bánkeszin ismeretlen tettesek betörtek Feledi Mór tanítónál. Az éléskamrát fosztották ki és a kár meghaladja az ezer K-t. — Reményielen szeretem miatt. Meg van a nagy szenzációja Köbölkút községnek. Futó tüzként terjedt el a hir a faluban, hogy Steszny Márton 29 éves legény főbelőtte magát. Azonnal az esztergomi kórházba szállították, de az életét nem lehetett megmenteni. Rövid szenvedés után meghalt. Végzetes tét tének oka reménytelen szerelem. Szerelmes volt egy köbölkuti kislányba, de az nem viszonozta szerelmét. Emiatt vált meg az élettől. — Özedet. Ismeretlen okból kigyult Kétyen Tóth Zsigmond szalmakazla és összes szalmakészlete a tűz martaléka lett. A kár megközelíti a tízezer K-t. — Dohánytoluajok. Eddig ismeretlen tettesek Libádon betörtek Bajza János gazda dohánypajtájába és nagy menynyiségü dohányt loptak el. — R puskapor» mint kasszafurá eszköz. Egyik éjjel betörők járlak a köbölknti vasútállomáson az árupénztár helyiségébe. A kézi pénzszekrényt akarták föltörni és pedig különös módon. Betörő szerszámuk nem volt és puskaporral akarták szétvettetni a pénztárt. A robbanás azonban nem sikerült, mert a vasszekrény dacolt a puskaporral és csak néhány hivatalos akta pörkölődött meg. A csendőrségnek az a gyanúja, hogy a betörők között volt az egyik vasúti munkás, aki azonban erősen tagad.