Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-11-15 / 136. szám
1930. november 15. «KOMÁROMI LAPOK» 3. o’dal. t Komárom ós környéke részére fakereskedő és építkezési vállalkozó cégnél, Komárom, Rákóczi utca 40. Állandó raktár Kürt és környéke részére fakereskedö cégnél, Kürt. az a szerencsétlenség, amelynek egy hatéves gyermek esett áldozatul, aki a sárban felfordult kocsi alá kerüli és meghalt. Rengeteg kára v3n a földmivelő lakosságnak járómüvekben, igavonó állatokban a rossz utak miatt. Az objektivitás szemüvegén nézve, meg kelt állapítania, hogy ezek az átlapolok Délszlovenszkón jelenleg rosszabbak, mint a háború előtt a magyar rezsim idejében voltak. Arra kell törekedni, hogy ezek a jogos panaszok megszűnjenek és utaink délen épp úgy, mint a köztársaság déli részében megjavuljanak. A kulturális fejezetnél Alapy dr. a következőket adta elő: Minden nemzetnek nemzeti kultúrája a legféltettebb kincse. Ha ez áll az egységes nemzetekre, még inkább vonatkozik a nemzeti kisebségekre,amelyek kultúrájukkal együtt állnak vagy buknak. A nemzeti kultúra alapja az iskola. Hogy a mi nemzetünk milyen körülmények közé jutott iskoláit illetőleg, azt nehéz lenne felvázolni egy rövid felszólalás keretében A nemzetgyűlés pénzügyi bizottságában közölte az iskolaügyi miniszter ur a kisebbségi iskola statisztikát. Ebből tudjuk, hogy hány olyan szlovák kisebbségi iskola van, amelynek nincsen 10 tanulója és hány, amelynek nincsen 20 tanulója. A ml magyar iskoláink ellenben olyanok, hogy azokban nem egy helyen száz gyermek is szorong egymás hátán és szívja el a dögleleíes levegőt egymás elől. A mi iskoláink azok, ahol fiz évnek kullurpusztitása után olyan tanítók is működhetnek, akik soha tanítóképzőt nem láttak, hanem két-három polgári iskolát végeztek. Ez természetesen nem a mi hibánk, hanem azoké, akik az egymilliós magyar kisebbség részére évekig egyetlen tanítóképzőt sem állítottak fel, utóbb pedig beérték azzal, hogy évente husz-huszonöt tanuló részére egyéves gyorskurzust rendeztek és oklevelet osztottak. A nyolcszáz körül járó magyar iskolának nincsenek magyar tanfelügyelői, pedig elegendő iudásu gyakorlati ember áll már erre a célra rendelkezésre, akikben meg is bizhatnak. Itt azonban még nem tartunk, az iskolaautonőmia, mint annyi minden, csak a demokrácia diszkussziójának tárgya lehet, de eredménye nem. A tanfelügyelők belehajszolják a felekezeti iskolákat az építésekbe. Évek óta folyik az iskolabővítések munkája, de most egyszerre elakad, mert erre a célra nincsen kölcsön. Ekkor következik a magyar törvény alapján a községesités vagy az államosítás, amely ismét csak a községekre ró elviselhetlen terhet, mert az állam még az iskolaépület emelések és fenfartások költségeit is áthárítja a községekre. Vájjon igy nem ugyanazok fedezik a fentartás költségeit, akik azt előbb fedezték volna? Az iskolánkivüli oktatás terén tulajdonképen minden községben kellene előadásokat tartani, ezeket az előadásokat vállalta a SZMKE,amely most már közel 100 községben rendezi a népművelési előadásokat és a múlt évben több száz előadást tartott Ezért várjuk ennek az egyesületnek fokozottabb mérvű támogatását. Nagyon fontos dolog a községi könyvtárügy és ezen a téren kell megemlékeznem arról a sérelemről, mely a könyvbehozatali tilalom következtében a magyar kisebbséget sújtja. Az ezen év elején tartott kőnyrazziák alkalmával lefoglalt szakkönyvek ügyében még mindig nem kaptam interpellációmra választ. A könyvek behozatala ügyében lesz szerencsém benyújtani a a SzMKE indítványát abban az értelemben, hogy ez az egyesület fogja kérni azoknak a könyveknek szabad behozatalát, amelyek semmi tekintetben kifogás tárgyát nem képezhetik. A népműveléssel kapcsolatosan arra kell törekednünk, hogy a nagyobb községekben kullurházak létesüljenek és az ország azokat a saját pénzügyi erejével is támogassa. Irodalmi és művészeti téren még mindig nem jutottunk el odáig, hogy az országos választmány kisebbségünket számarányának megfele lően támogatta volna. Képzőművészeti egyesület három is működik, egy Besztercebányán, ez országos, a másik itt a fővárosban, a harmadik Komáromban. Ha valamikor, úgy most jönne jókor a segítség a képzőművészek számára. De színészetünk is a gazdasági bajok következtében oda jutott, ahol a csehszlovák színészet van, amelyet külön szubvenciókkal kellett ellátni, ezt mi a magyar színművészet számára is követeljük, Fájó sebünk az, hogy főiskolás hallgatóink menzái és diákjóléti intézményei még mindig nem részesültek egy fillér segélyben sem, míg az állami költségvetésben csaknem harminc millió korona van erre a célra beállítva. Az ország mindössze két magyar középiskolás internátust segélyezett kisebb segélyekkel, 2—30Ö0 K összegekkel. Főiskolásaink a legnagyobb nehézségekkel küzdenek, hogy egyeíemi tanulmányaikat elvégezhessék. Elég nehéz munka az is, hogy a nyelvi nehézségekkel megküldenek ' és szorgalmukkal pótolják azt a fölényt, melyben szlovák vagy cseh anyanyelvű kollégáik fölöttük élveznek, ezen felül még sok nélkülöző sen is kell keresztülmenniök, mire kesztője is ő volt. A hatvanas évek mérsékeltebb ellenzéke (határozati párt) csoportosult körülötte később Tisza Kálmán vezérsége alatt, aki 1875-ben a kormányt átvette. A lap megindulása után, 1863-ban Jókai és A Hon súlyos összeütközésbe került megint az osztrák hatalommal. Jókainak ezt az új politikai pőrét ő maga is, de utána mindenki humoros túlhaj fásokkal és valótlanságokkal tárgyalta. Most Takáts Sándor hiteles adatok alapján tisztázza és sokban megfosztja romantikájától. íme vázlatban a valóság: A Hon-ban Jókai kissé magas hangon kezdte az ellenzékiséget, aminek az ideje még nem érkezett volt el. Közben Zichy Nándor grófnak egy cikkét tette közzé a Hon-ban, egyenesen a perszonál-unió mellett. Ez a cikk nagyon rossz benyomást keltett Bécsben és katonai vád lett a vége Jókai szerkesztő és Zichy cikkíró ellen »csendháborítás« miatt, mivel öszszeesküvést szimatoltak mögötte. Pálffy Móric grófnak, az akkori helytartónak ez a bűnvád nagyon nem tetszett. Zichyt mindenkép meg akarta menteni, de csakis Zichyt, Pálffy. a kancellárnál lépéseket tett, hogy Zichy grófnak a császár kegyelmét eszközölje ki, mivel a gróf lojális családját is súlyosan bántaná Zichy Nándor gróf elitélése. Időközben a katonai bíróság Zichy grófot egyévi, a másodbiróság félévi börtönre (Profossen-Arest), továbbá nemességének és kamarási méltóságának elvesztésére Ítélte. Forgách gróf kancellár a kegyelemnek a szintén egyévi, illetőleg másodfokon félévi börtönre és 1000 forint pénzbüntetésre Ítélt Jókaira való kiterjesztését is ajánlotta és a császár 1863 május 14-én kelt döntésével csakugyan mind a kettőnek a büntetését 1—1 hónapra enyhítette. Ez azonban még nem volt a dolognak vége, mivel június 3-án a császár Zichy grófnak még hátralévő büntetését újabb kegyelemből egészen elengedte (másnap el is bocsátották), de Jókairól itt már nem intézkedett; tehát egész büntetését kiülte a katonai börtönben, ahol azonban mint maga írja, igen tisztességesen bántak vele. Tehát ha Zichy gróf érdekében az illetékes körök el nem követtek volna mindent, Jókainak legjobb esetben is félévig kellett volna börtönben ülnie. Később, 1865-ben a korábbi sajtóvétségekre adott általános amnesztiánál Jókainak Majláth György kancellár külön fölterjesztésére augusztus 7-én adták vissza elvett kaucióját és szerkesztői jogát is. Ez a valóság ama sok romantikával berámázott egyhónapos fogság dolgában. Jókai mint képviselő a magyar politikába először a siklósi kerület mandátumával 1861-ben lépett be. Később az alkotmány helyreállítása után s a Deák-párti krízis végén, 1874-ben Németországban tett nagyobb politikai utazást. Ekkor érintkezett Bismarckkal is, ami úgyszólván európai feltűnést okozott. Ötvenedik születésnapjára, 1875-ben itthon már jubileumot rendeztek neki s akkor kapta meg a királytól a Szent Istvánrend kiskeresztjét, de csak a fölterjesztéstől számított egyévi halogatás után, 1876 február 16-án. Jókai képviselői pályafutása elég változatos volt. Életirója azt mondja, hogy egyáltalán nem hiúságból kereste a mandátumot. Mikszáth szerint »mintája volt az ideális parlamenti tagnak, aki nem kér, nem követel semmit«. Pártjához hű volt, nem bántott senkit s még ellenfelei közt sem voltak ellenségei. A képviselőházban Deák Ferencen kívül neki volt mindig legtöbb hallgatója. Hangjában valami bűvös varázs volt, előadásában lebilincselő báj és humorral tudta áthidalni a zavaros hangulatokat. Figyelemreméltó, hogy mint képviselő, de mint író és költő is, szinte szenvedélyes hévvel intette a nemzetet mindig egyetértésre és összefogásra. Első képviselői beszédét 1861 május 24-én a baloldal ismételt helyeslése közt a felirat ellen komoly indokolással tartotta. A második köretben Jókainak az 1878—1896. évben tartott politikai beszédei vannak. Közben kerületeiben tartott nevezetesebb programmbeszédei is. Mindenütt, ahol a beszéd megértéséhez szükséges, Zeller Árpád gondos kommentárjai vannak csatolva. Utolsó két politikai aktusával a karcagi választók dicsekedhetnek. Az egyik programbeszéd volt Karcagon, 1896 október 25-én. Érdekes, hogy ebben a beszédben a búza és gabona árának folytonos hanyatlásáról van panasz a francia és német nagy védvámok miatt, amihez az amerikai, indiai és ausztráliai búzatermések nyomása csatlakozik. Ellenben a magyar bor és vetemény árának nagy emelkedése van magasztalva. Az utolsó közlemény Jókai búcsúzó válasza a karcagi szabadelvű pártnak. Előrehaladott korával (akkor már 71 éves volt) és ingadozó testi-lelki állapotával menti, hogy képviselői pályafutását be kell fejeznie. Meleg, szerető, testvéri szavakkal búcsúzik a karcagiaktól. íme a levél vége: »Emlékezhettek rá, mikor megérkezésemre általatok rendezett fölvonulás véget ért, igy szóltam hozzátok: Szép temetést rendezzetek a számomra! Az Isten adjon Tinektek erőt, egészséget minden munkátokhoz, kívánt sikert, a nagy kúnolcnak boldogságot, anyagi és szellemi előmenetelt, mindnyájunknak dicsőséges, boldogságos hazát!« Lehet eső, lehet hó, Czfbor kalap mindig jó!
