Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-11-08 / 133. szám
•2. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. november 8. ELBERT | olcsósági divatáruháza g (Nádor-utca 19. - Koronabankkal szemben ) Felhivja a t. vásárlóközönség figyelmét női , férfi- és gyermek kötött kabát, pullower, mellény, kosztüm óriási raktárára. Úgyszintén női és férfi fehérnemű, gyöngy kötésű és Jäirer alsóruhákat, úri- és női *» divatcikkek, gyermekkocsik bokavédők stb. nagy választékban. Kísérje figyelemmel a kirakati olcsó reklámárakat ! 2.1 m «. | a 9) a községi pótadók kifizetésénél, illetve a tartományoknak nyújtandó kiegyenlítési összegek kiutalásánál fogják levonni. Végül lényegesen fogják emelni az építkezési mozgalom állami támogatását* A kérvényeket a leggyorsabban fogják elintézni és maga az állam is gyors tempóban fog lakóházakat építeni. A kereskedelemügyi miniszter a magyar—csehszlovák kereskedelmi tárgyalásokról Matousek József dr. csehszlovák kereskedelmi miniszter a Budapesten megjelenő Magyarország c. napilap munkatársának nyilatkozott a holt ponton vesztegelő magyar—csehszlovák kereskedelmi tárgyalások ügyében. Matousek dr. kijelentette, hogy a kereskedelmi szerződés revízióját a júniusban elfogadott csehszlovák törvények tették szükségessé. Ezek a törvények azonban nem prohibitiv jellegűek, mint azt a magyar delegáció gondolja. Ö semmiképpen sem akarja azt, hogy a két ország kereskedelmi szerződés nélkül maradjon, mert ez mind a két országnak súlyos károkat okozna. Érdekes, hogy a Magyarország ugyanezen számában Bad János dr. magyar kereskedelmi miniszter nyilatkozatát is közli a kereskedelmi tárgyalásokról, amelyekről Búd akként nyilatkozik, hogy a magyar de'egáció fokozatos elaszticitással próbált hozzásimulni a csehszlovák követelésekhez, azonban a csehszlovák delegáció sajnálatosan mindvégig merev maradt. A még hátralevő időt a magyar kereskedelmi miniszter a kérdés megoldására fogja fordítani. Vasútvonalak államosítása a szenátus ülésén A szenátus csütörtök délután ülést tartott, amelyen többek között két szlovenszkói helyiérdekű vasútvonal egyrészének államosításáról szóló törvényjavaslatról tárgyaltak. Az egyik a Pozsony—Új város — Ligetfalu, a másik a Losonc országhatár vonal. Mind a két vonal 11 km hosszú A törvényjavaslat szerint a Pozsony— Ligetfalu vonalat 1.120,780 K-ért veszi meg az állam. Az összeg után az állam 1929 január 1-től az összeg teljes lefizetéséig 5 százalékos kamatot is fizet. E vétellel Ligetfalu fontos átmenő állomás lesz Magyarország és Ausztria felé. A Nógrád— Losonc vonalat egyelőre 45 000 K ért bérbeveszik. A szenátus a vasút megvételére vonatkozó javaslatot az első olvasásban elfogadta. telek is gyökérfelenül állnak abban a légüres térben, amelyet a prágai centralizmus Szlovenszkó önkormányzata nevével ruházott fel. Szlovenszkó önkormányzati testületéi közül — folytatta Alapy Gyula dr. — eltekintve ettől a lényegtelenül foglalkoztatott képviselőtestülettől, az országos választmány végezte a költségvetés végrehajtásának nehéz és felelősségteljes munkáját, amelyről be is számolt Erről a munkáról bírálatát elmondotta a magyar tagok nevében Blanár dr. képviselőtestületi tag, aki hangsúlyozottan kiemelte azt a tényt, hogy az országos költségvetés szubvencióiból magyar nemzetünk sem számarányához, sem kulturális és gazdasági súlyához, sem pedig közteher viselő kapacitásához és teljesítményéhez képest nem kapta meg azt, ami megillette volna. Alapy Gyula dr. ezután azzal a pénzügyminisztériumi meglepetéssel foglalkozott, amely szerint a tervezett adóeme ések, amelyek a községeknél a 200 százalékos limitet 350 százalékra, a járásokban a 110 százalékot 150 százalékra tervezi, éppen a lehető legrosszabb időben, egy nagy gazdasági és pénzügyi válság idejében fognak történni. Majd az állampolgársági ügyek elintézése terén felmerült sérelmeket ismertette: — A komáromi járási hivatal — állapította meg — többek között 1848 előtti és 1800 év előtti keresztelő leveleket, házassági és halotti leveleket követel az állampolgárság megállapításához. Az ipartörvény értelmében az iparengedélyhez illetőségi bizonyítvány szükséges, mégis a komáromi járási hivatal ehhez Alapy Gyula dr.: Ma ezer meg százezer Tiborc jár közöttünk. Alapy Gyula dr. az országos képviselőtestület költségvetési vitájában nagy beszédben szállt sikra a magyarság érdekeiért. Komárom, — november 7-én. Az országos képviselőtestület Országh József alelnök elnöklete mellett csütörtökön délelőtt ülést tartott, amelyen folytatták a múltkori gyűlésen félbeszakított általános vitát. A sorrend szerint az első szónok Alapy Gyula dr. volt, aki a következő beszédben tárta fel Szlovenszkó kulturális sérelmeit. — Szomorú elégtétellel állapíthatom meg — mondta Alapy Gyula dr. — hogy a tavalyi költségvetés tárgyalása alkalmával tett megállapításom az országos költségvetés labilitása tekintetében teljesen bevált. Az ország jövő évi költségvetése sem nyugszik szilárdabb alapokon és ismét megállapíthatjuk,hogy az abban előirányozott fedezeti télelek egyedüli alapja a jó reménység. Igen természetes tehát, hogy a költségvetésben előirányzott kiadási téállampolgársági bizonyítványt követel, hogy miféle jogcímen, nem tudja senki. Dn ezt azután megköveteli a sarki gesztenyesülő iparűzéshez is Hogy az állampolgársági bizonyítvány megszerzése mennyi pénzáldozat és munkaenergiába kerül, azt senki sem mérlegeli. A magyar kisebbségnek tizenkét év alatt megszámlálhatatlan milliójába került, hogy itt, a saját földjén, ahol született, él és meg fog halni, illetőséghez és állampolgársághoz jusson. Idegen utas első lé~ pései Komáromban. Irta: Szombathy Viktor. A távolban apró fénypontok csillogtak. Halk este teregette szárnyát a síkra s az útmenti akácok hoszszú sorokban rohantak hátrafelé. — Komárom! — mutatott a soffőr a fénypontokra. Az égen finom, rózsás szín reszketett. A város egyre közelébb futott. Az előzőnapi sár fel-felfröccsent a kerekekre, aztán átrohantunk egy vashídon s a Vágduna sötét,méla vizében feltűnt egy percre árnyékunk. Uj városba érkezni nem egyéb, mint a zsákbamacska-játékot szélesebb régiókra is kiterjeszteni. Az új város, az ismeretlen, a soha nemlátott, különös elképzeléseket ébreszt fel bennünk, meghatározhatatlan illúziókat. S ha egy új, ismeretlen város kapuját átlépjük, nyugodtan állíthatjuk mindég, hogy életünk új fázisába is léptünk egyszersmind. így léptünk be Komárom kapuján, egy esőrehajló őszi este. Mindig is amellett vagyok, hogy új városba legszebb érzés megérkezni esti időben. A lámpák ködös, sárgás fénye misztikus hangulattal vonja be az utcák, épületek lelkét, mert az utcáknak, házaknak és hídaknak lelkűk van, külön, titkos életük van s csak nagyritkán történik meg, hogy ezek az életek bepillantást engednek a maguk legelrejtettebb ráncaiba, különösen idegennek, aki sebesen érkezik. Illúziók és elképzelések születnek az esti fénynél, amely minden városban a rivaldalámpa sugárzásának szerepét tölti be, megszínesíti, vonzóvá teszi a kopott kulisszákat is, fantáziánkat megragadja, házakat színesit és emel magasba, üzleteket áraszt el fénnyel, korzókat tesz tömötté, utcákat a félhomály segítségével a végtelenbe nyújt, mindezt azért, hogy másnap reggel egy álmos kávéház ablakán kitekintve, esős, bús, szürke és kijózanító napra ébredjünk ... Ám ezen a kiváló estén, mikor a Nádor-utcára betévedtünk s egyik oldalon a Kultúrpalota emelkedett impozánsan a magasba, másik oldalon a Szent András templom tornya veszett a felhők közé, elképzelésünk az volt, mint minden idegené is, hogy e nagy paloták és emeletes épületek sora végighúzódik és a Duna partján ér véget, messzi-messzi valahol... A Nádor-utca lelkének közvetítője a rendőr volt, aki zengő magyar nyelven szólalt meg őszinte csodálkozásunkra. — Az autónak itt nem szabad megállani...! Udvariasan tolakodtunk odébb. Hja, persze, igazság, hisz a korzó most a legsűrűbb. Miért veszélyeztessük szerelmes párok életét? Már jöttek is e szerelmes párok a széles és bő korzón, amilyen korzót e sorok írója csak Eperjesen látott legközelébb, olyan tömött, sűrű és szerelmes párokkal telt volt... Itt tűnt aztán ki, hogy más az igazi Komárom s más az elképzelt. A jámbor utazó Komáromot részint rettentő várakkal körülvettnek hiszi, amelyekbe lépten-nyomon beleütközik az ember, másrészt pedig emeletes palotákkal tarkítottnak véli a város belsejét. Nos, ha e rettentő várakat felkeressük, kitűnik, hogy azok jámbor téglabástyák, amelyeken a tájékozatlan idegen napokig keresheti a Komáromi Kalendáriumról ismert nevezetes kőszűzet, amelyik fügét mutat, ámde úgylátszik, ezt rejtve és lakat alatt tartják a komáromi bennszülöttek. A jámbor bástyák alatt Duna folydogál és párok sétálgatnak s korántsem oly félelmetes, mint hittük annakelőtte. Viszont az emeletes paloták helyét is hiába keresi az ember, csak csinos és tiszta földszintes házakat talál. — Hja, a földrengés... — mondják titokzatosan a bennszülöttek s a nyájas idegen hebegve kapkod a gallérjához. Persze... persze... hm... — feleli zavartan s tisztelettel nézi a földszintes házakat, amelyek mindegyikének falán métermagasan áll a felszivárgott víz, de erről se tudott az idegen még. Kezd rájönni egyes dolgokra. Megérti, hogy a komáromi szekeresgazda, egy kitüntető cím, holott eddig azt hitte, hogy a komáromi társadalomnak e kitűnő tagjai éjjelnappal kékben és pitykés lajbiban járnak, különös alakú szekereken, amelyekkel szinte szervesen összefüggenek s az autóstand mellett szekérstand van, díszfelvonulásokon pedig nagy hajcihővel hajtják föl egymásután az üres szekereket. Mintahogy másutt a lovat ülik meg a bandéristák, úgy Komáromban a bak képviseli a nyerget, hosszú-hosszú sorokban követik egymást a színesre festett szekerek. Ezzel is többet tanultunk. Aztán itt van a Dalegyesület. Szép, kedves egyesülés. Gondolom, jóhangú férfiak gyűlőhelye. Nem is mertem feléje közeledni ennek a jeles egyesülésnek, a nagy reverenciának miatta, amely a Saljapintorkú urakat illeti részemről. — Majd jöjjön a Dalegyesületbe! — mondta egy úr. Zavartan feleltem: — Hangom van, de nem dalolásra való, nem éneklek, csak magántársaságban ... — Milyen magántársaságban? — villant fel a komáromi dalos szeme. — Főkép, ha magánosán vagyok, — feleltem tisztelettel. — Nem baj, — mondta ő és én meglepődtem, — nem kell ottan dalolni.., Ez is új felfedezés volt, Dalegyesület, ahol szívesen látnak, ha nem dalolok. Ezen a réven még a newyorki Metropolitain Operahouse tagja is lehetek, ha igy folytatom. Nem tudni, ott is nem halászlével és túróscsuszával fogadják-e a jövendő, titkos Jeritzákat és Tauber Richárdokat... Az ebéd ügyében is ázt hittem, gorombáskodnak velem. Tisztelettel érdeklődtem, hol fognak az urak ebédelni. — Menjen a pokolba! — felelte Józsi bácsi, szavai jelentőségét megcáfolva, inkább barátságosan, mini mérgesen. — Kérem, — feleltem sértődét ten kissé, — ha ez önöket zavarja.. Most ő nem értette. — 'A P.okolba, a szigeten! — ma
