Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-08-30 / 103. szám

1930. augusztus 30. «KOMÁROMI LAPOK» 3. oldal. lésl irányzat, amely Csehszlovákiá­ban dívik, megváltozhatatlan rend­szerré vált és a magyar gyermek a magyar tannyelvű iskolában bár anyanyelvén, de olyan szellemű oktatásban részesül, amely teljesen idegen sőt ellentétben áll a magyar nemzeti szellemmel. Agqódó szívvel kell gondolnunk arra, hogy ebben a mai iskolában tanuló nemzedékből milyen generáció fog fölnevelkedni és milyen újabb generáció követ­kezik majd uiána, amely sem nem­zetének mu íját nem tudja, sem az ősi tradíciókat nem ápolja, sem apái erényein nem lelkesedik. Egyedüli reménysége a magyar­ságnak azokban az iskolákban le­het, amelyeket az egyes felekezetek tartanak fenn a magyar nemzeti kisebbségek gyermekei számára. De sajnos, ezeknek a száma mind­jobban fogyatkozik, mert amely köz: égben csak valami alkalom kínálkozik arra, hogy az állam is­kolát állítson, azonnal megépiiik a tantermeket és a tanító lakását, még azokon a helyeken is, ahol a kom­pakt tömegekben lakó magyarság mellett elenyésző számú csehszlo­vák család él. Ezek az állami isko­lák azután lassan lassan abszorbe­álják a falu nevelésre szoruló ge­nerációját s megesett már eddig is több helyen, hogy az állami iskola mellett be kellett szüntetni a régi v — augusztus 29. Az első nyomtatott, rendszeres hír­lap Velencében jelenik meg a XVI. század második felében. Maga a Signoria adja. Ára példányonkint egyetlen rézpénz, az úgynevezett ga­­zeta. Innen az újság spanyol, francia és angol nevének egyik változata. Ma­gyarország első lapja a XVII. század elejéről való és latinnyelvű. Az első magyar szövegű közlöny 1780 június 1-én indul meg: a Ráth Mátyás-féle Magyar Hírmondó. felekezeti iskolát, mert annyira el­néptelenedett, hogy fentartása lehe­tetlennek bizonyult. S a végső ered­mény, amelyre fajunk ellenségei törekednek: az elnemzetietlenités ezeken a helyeken rövidesen be fog következni. De ha ez be fog következni, ab­ban a magyarság is hibás. Ma már tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy mi a soviniszta irányzat célja. Ennek tudatában színié telje­sen hiábavaló a további panaszko­dás és siránkozás. A magyarságnak végre is reá kell ébrednie arra, hogy teljesen magára van hagyatva a nemzeti gondolat fentarlásában és faji erejének fejlesztésében.Nincs tehát más választás, mint az, hogy minden összetartó erejével azon lenni, hogy a magyar felekezeti is­kolákat, nemzeti kultúránk még meglevő ezen menlsvárap, ha ál­dozattal is, de u olsó leheléiig ma­gának megtartsa, mert csak igy lesz képes nemzetének és fajának jövő fenmaradésát biziositani és az el­következendő generációknak létét megalapozni. A felekezeti magyar iskolák nagyra vannak hivatva a köztársaságban lakó magyarok éle­tében, azért minden magyar szülő­nek első sorban ezeket az iskolá­kat kell gyermeke alma materének tartania! Mikor a Gensfleisch-nemzetségből származó Gutenberg János a XV. század derekán feltalálja a könyv­­nyomtatást és előző apró kísérletek után megkészíti első nagy alkotását, a 42 soros Bibliát 1453—1455 között: erre 71 évvel utóbb a sajtó már a hír szolgálatának is eszközévé válik; elsőül politikai célra I. Ferdinánd használja fel, midőn 1526 őszén ki­nyomatja és korteseszközül szertc­­küldi a III. Frigyes és I. Mátyás kö­zött létrejött egyezséget 1462-ből. ember. — Feri! — sikolt boldogan Margit. És rohanni akar az ura elé. — Megőrültél? Csak nem szaladsz elébe? Még csak az kellene — tartotta vissza a futó asszonyt méltatlankodva Anna. — Hiszen akkor holnap megint elmegy dorbézolni. Meg kell vele ér­tetned, hogy ez nem mehet így tovább. Margit félénken nézett Anna szemé­be. És bár menni lett volna kedve, mégis maradt. De roppant aggoda­lommal tekintett az ajtó felé, amely csakhamar sarkig bevágódott, ahogy egy türelmetlen, haragos láb berúgta: — Senki sincs itthon? — kérdezte egy fiatalosan csengő, de kissé borízű hang. — Hol az asszony?... Ezért jön az ember haza, hogy a kutya se fo­gadja?!... Pedig ahány kutya volt a háznál, mind őrült vinnyogással ugrálta körül a szép szál embert... Mintha meg­­tébolyodtak volna örömükben. Margit most mégis odarohant a nyilvánvalóan ittas emberhez. Át­ölelte a nyakát és halkan odasúgta: — Vigyázzon, Feri. Anna van itt. A részeg ember ingerülten lerázta magáról az asszonnyt. — Bánom is én — diinnyögte a bajusza alá. — Hagyjatok békét. Nincs kedvem most kényes pesti dá­mákat mulattatni... Aludni akarok. A gróf holnap hajnalban vadászni fog... Pihenni akarok. — Megőrült?! — csattant föl inge­rülten a fiatalasszony. — Vigyázhatna a nyelvére... Nemhogy megköszönné, Az első fecskék mindkét nemben a mohácsi csatáról szóló hét darab egykorá újság és öt darab nép-ének (számukat érdemlegesen Pukánszky dr. állapította meg). Mivel a velencei kísérlet jóval későbbi keletű, így a jelzett lapok: első újságjai Európá­nak. A Nemzeti Múzeum öt darab bir­tokában van. Lehet: az Apponyi-gyűj­­teményben is akad másodpéldány, esetleg eddig nem bírt nyomtatvány alakjában. Most egyelőre a régibb ere­detű öt lapot ismertetjük tartalmilag. Csupa, «lézengő Ritterek» koholmá­nyait rögzítik. De kortörténeti érté­kük, érdekességük párját ritkítja és nevezetes, hogy Európa első újságjai magyar ügyekkel foglalkoznak. * Az első címe: «Neu Zeyttung wie der türkischer Keyser mit dem König von Ungern dye schiacht gethan hat auf der tag Johannis enthauptung. Im Jar MDXXVI.» (Mint esett meg a török császár ütközete a magyar királlyal János lefejeztetése napján az 1526. évben.) A röpiratszámba mehető két kis levél negyedrétű. Tudósításai megme­nekült német katonák ajkáról szedőd­­tek össze, hogy a Magyarország iránt csupán önvédelmi szempontból s fé­lelemből kíváncsiskodó német sógor hírszomját kielégítsék. Lapocskánk szerint: a csata augusztus 29-én reg­gel 3 és 4 óra közt indul Mohács mellett. A török szultánt: «Pellhau Zemelian»-nak mondja, kinek seregét 110 ezer emberre teszi. Az ütközet menetéről tudomása nincs. «Az egész nemesség ki vagyon irtva», kiáltja világgá. Kiváló a névferdítésben: Drágffyt — Dráck-nak, Erdődit — Erdmandi-nak stb. minősíti. Szerinte Szapolyai súlyos sebbel vágtat kis fe­kete lován, a prímás is megmenekül «egyfülü paripáján». Végezetre persze a temérdek elesett csehnek, lengyel­nek számát csak Isten tudná meg­mondani. «Got sey uns gnedig. Amen», szól a befejezés. * A második: «Newe Zeytung wie die Schlacht in Ungern mit dem türkis­chen Kayser ergangen ... Hat einer von Wienn so dabei gewest, herauf! gen Otingen geschrieben. Auch folgt hogy szegény Anna eljött ide, ebbe a szörnyű pusztaságba, hogy megvi­gasztaljon... Maga miatt beleőrülhet­nék az unalomba és a félelembe, amíg a városban dorbézol... Anna megijedt. Ügy látszik, a kis csacsi túlságosan megfogadta a taná­csát. De rosszul kezd hozzá. Ő már megtanulta saját kárán, hogy nem szabad mások előtt szemrehányást tenni a férfiaknak. Különösen, ha olyan részegek, mint ez a szeren­csétlen Feri... Közbe akar lépni, hogy mentsen, amit lehet... De az a kis buta Margit már nem bír magával... Ügy pereg, csörög, mint a szarka... És miket mond annak a részeg em­bernek?!... Anna látjá, hogy mindjárt nagy baj lesz. Mert a férfi szeme vérben forog és a keze ökölbe szorul. Pedig, ha egyet üt erre a szegény, törékeny gyermekre, hát azonnal meghal... — Hallgass! — üvölt a férfi ma­gánkívül... Ha még egyet szólsz, agyonlőlek téged és magamat is... Egy szót se!... De lehet egy asszonyt meggátolni abban, hogy ki ne mondja azt az egyetlen szót, még akkor is, ha az életével fizetne érte?... Persze, hogy az ostoba asszonyka is kimondta azt az egy szót... És a férfi lekapta a fal­ról a puskát... Anna rémült sikollyal takarta el a szemét... És ekkor cso­dálatos dolog történt... Megszólalt a rádió... Budapesten delet harangoz­tak a templomokban. És a harangok csengő-bongó drága muzsikája betöl­fernach des Bluthundts der sich nent ein türkischen Keyser, gethatten, so er und die seinen nach eroberung der Schlacht auf den XXVIII. tag Augusti nächst vergangen, geschehen, an unsern mitbruedern, der unga­rischen Landschaften ganz unmen­schlich getriben hat und noch teglich thut. MDXXVI.» (Újság: mint folyt le Magyarországban a török császár­ral való csata. Egy Bécsből való jelen­volt írta meg ezt Ottingen táján. Erre következnek a magát török császár­nak mondó Vérebnek tettei, melyeket ő és hívei augusztus 28-án a legköze­lebb múlt csata után vittek véghez s melyeket a magyar vidékeken élő fele­barátaink ellen oly embertelenül kö­vettek el s még mostanában is na­ponta folytatnak. 1526.) A foglyok sorsával foglalkozik. Ezeret fejeztet le. Említi, hogy a pápa és Velence volnának okai a török háborúnak. A lap végén rövid névsora az elesett előkelőségeknek. Élükön már II. La­jos vezet. Zárószavai: Isten szabadít­sa meg a kereszténységet a török veszélytől. A harmadik és negyedik újság: a második két részének külön-külön való, önálló utánnyomása. A Bécsből kelt levél címképe ugyanaz. A má­sodik rész külön lenyomatának képe: valami lángbaborult várat mutat, előtte szekérvárral. Az első rész szö­vege változatlan, a másodikban egyet­len adatolás: e szerint a török had 200 ezer főnyi. * Az ötödik: «Newe Zeyttung, wie es mit der schiacht zwischen dem Tür­kischen Keyser ergangen. Item, Wie der Türck die statt Ofen erobert und wie Graff Christoffel Kriechisch Weis­­senburg wider ingenommen hat. Item, auch, Wie Ferdinandus das üniglich Schwert aus Behem empfangen hatt. Uff Symon und Jude abendt. Anno XVC. XXVI.» (Újság: hogyan folyt le a magyar király és a török császár között való csata. Ugyancsak: mikép­pen hódította meg Buda városát a török és hogyan vette Kristóf gróf ismételten vissza Nándorfehérvárat. Továbbá — item — az is, hogy Ferdi­­nánd mily módon fogadta Csehország királyi kardját Simon és Juda nap­nii"i>mni^|Ti|rwriiii|'< win ni n——— —— vusmmjma&n Négyszázéves riport a mohácsi vészről. — A mohácsi vésá^fcvfordulójára. — Fegyvert, fegyverjaviíást, távcső szerelést, elsőrangú töltényt :: (110 Kc-től kezdve) legjobban szállít SEIFERT JÓZSEF . BRATISLAVA, András-u 5. ce^ (a színházzal szemközt.) tötte a kis erdészház szobáját... A déli harangszó, amely az egész világon a régi vitézségét ünnepli... Hős Hu­nyadit!... Diadalmas csaták soha el nem múló, szivetmelegítő emlékét... Zúgva-búgva hangzott minden muzsi­kánál szebben a kis szobában a ha­rangszó... A részeg ember megtor­pant, kezéből kihullott a fegyver, fe­jéről leesett a kalap, amelyet eddig elfelejtett levenni. Kábán, vakon te­kintett körül és dadogva kérdezte: — Mi ez... mi ez?... — Az Isten szava! — szólalt meg meghatottan Anna. — ő akarta, hogy ide jöjjek, hogy elhozzam azt az esz­közt, amelyen át magához beszélt. És megakadályozta, hogy vak, részeg dü­hében a legrettenetesebb bűnt kövesse el, amit ember valaha elkövetett... Szálljon magába, Ferenc. Legyen ez jó példa magának. Mint ahogy nekem is az lesz... Mindnyájan nagyon bűnö­sök vagyunk és mindnyájunknak szük­ségünk van rá, hogy megbocsássunk az ellenünk vétőknek, hogy nekünk is megbocsáttassék... Az ember már a felesége előtt tér­delt, kezét csókolta és erős, keserű férfisírással — zokogott. A déli harangszó még mindig be­töltötte a kis, világtól elzárt erdész­lak minden zúgát, mint megbocsátó égi szózat. A tisztáson fülelve hallgattak az őzek, a nyulak és a kis sündisznók. A bagoly nem volt ott. ő most aludta mély, nyugodt álmát. — Jaj, hogy is tudtok ilyen világ­végén lakni? — tört ki a hirtelen ha­rag a másik menyecskéből. De mindjárt megbánta, hogy ilyen kegyetlen volt, mert szegény Margit keservesen sírni kezdett. — Ne sírj már, szivecském, hiszen úgyse tudok elutazni rögtön. Itt ma­radok, ne félj — holnapig. Talán csak hazavetődik az öreg Péter akkorra... És Anna maradt. De valósággal égett a talpa alatt a föld. Másnap már tizenegy óra is elmúlt, mindjárt dél és az öreg kerülőnek se híre, se ham­va... Posta se jött, távirat se érkezett... Arról nem is beszélve, hogy nyoma sincs egyik jómadár férjnek se... Iga­zán nem csodálkozom, hogy némely asszony megcsalja az urát! — tört ki a harag Anna szivéből... Megérdemel­nék a férfiak... — Különösen az én uram, — csatla­kozik Margit az előtte szóló vélemé­nyéhez... És dühös elszántság fénylik kis ba­baarcán. — Hallgass csak... kocsi! — riad föl hirtelen Anna. — Csakugyan — szól nem kevésbé riadtan a másik asszony. És már mind a ketten az ablaknál állnak. Csakugyan kis homokfutó érkezik a ház elé. Fiatal, vadászruhás férfi lép le róla és halad a ház felé. De nagyon bizonytalan léptekkel. Nyil­vánvaló, hogy alaposan kimulatta ma­gát valahol. Nagyon «tegnapos» az ábrázata. Pedig különben igen csinos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents