Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-08-16 / 97. szám
«KOMAROMI IíAPOK> 3. oldal. 1980. aagusztus 16. 2 léianács utalásokén való ssépségánelásra. Zoltánt s a boldogtalan Kőcserepi Vilmát, látja Baicsi uramat, Mákosné nagyasszonyt, a Kadarkuthyakat, látja a mindentudó Margarit, az álmos Klementint. látja a tengerszemül hölgyet, Szunyoghy Ozmundát, a lőcsei fehérasszonyt, a boldog Noémit s a boldogtalan Tímeát, a Senki szigetét s a világ minden káprázatos szép tájékát. Történéseket lát és összekuszált cselekményeket, melyeket olyan pompásan fog kibogozni. Látjuk, hogy ezt látja s ime tudjuk: Mesemondó ő, meséket ír, melyek elringatnak s édes álomba mentenek. De menjünk még közelebb 1 Egészen közel. — Der Schelm sitzt ihm in dem Nasenwinkel! — mondta a szobor nak egy német anyanyelvű látogatója. Igen. Ott, ott, a jobb felén, a bajusz mögött, ott rejtőzködnek a jókedv apró kis koboldjai, melyek majd néha elő-elő ugranak, hogy mikor már éppen sírásra fakasztaná-í nak a fantázia világából idézett, életrekeltett valóságformák, elénk ugorjának ötletlényükkel s mosoly-1' gásra egyenesítsék, az előbb még szomorúra görbült ajkunkat. — Humorista ő! — szólalunk fel. 1. Ha síép barnára akarunk lesülni, napozás előtt és után kenjük be alaposan bőrünket, különösen arcunkat és kezünket, Leodor krémmel: testünk akkor fájdalom és piro6Ság nélkül szép barna lesz. A Leodor króm ára: tubus Ke 5.— és KS 8.—, Leodor szappan Kő 5.—. Minden Cblorodont-elárueitű helyen kapható. ^ Valóban! Mesemondó, poéta, egy gazdag birodalomnak, a saját Fantáziájának királya. Ő egy dúsgazdag kincsestárnak, a saját ötleteinek teljhatalmú kincsestárosa. S mindezt kifejezte, ki tudta fejezni Berecz Gyula művészi ereje az arcon, mint ahogy általában az arc, a fej megformálása főerőssége a művésznek. A szobor egyébként is ti bb szerencsés művészi elgondolással és megoldással teljes. így a jobb láb előrelépésének lágysága, a bal vállról aláomló köpeny puha ráncvetődése mind' magyarázó, kife lyező kellék. Nem csak külső dekórum, de szerves összefüggésben van az egész művel, melybe lelket öntött, a Jókai lelkét öntötte az alkotó művésznek a lelke. Kis Péter Pd* 2. Ha szép fehér fogakat akar, mossa réggel és esle fogát a remekül frissítő Chlorodont-fogpasztával és Ohlorodont-fogkefével, melynek segítségével fogai oldalfeliülete is elefántcsontszinü lesz. Chlorodontfogpaszla ára: tubus Kő 4.— és Kő 6.—, Chlorodont-fogkefe nőknek Kő 7.—, férfiaknak Kő 8.—, gyermek-fogkefe Kő 5.—< Clilorodoni-szájviz Kő 8.— és Kő 16. nál sem széna, sem szalma készletet nem tarthatnak, hetenként legalább kétszer kell minden gazdának a szérűre kimenni, hogy ezeket behozza. Az útnak a Gutái kaputól az erődítésen belül vezető része a tél folyamán is olyan képtelen rossz volt már, hogy azon állandóan csak a fölfordulás veszélyével lehetett közlekedni. A mostani esős idő ismét nagyon megrontotta az utat, úgy, hogy félve gondolunk a bekövetkező télre, amikor lehetetlen lesz itt a közlekedés. Az ut különben erősen alapkövezve van úgy, hogy csak a felgyülemlett vastag sarat kellene letisztítani s azután kissé a gödröket zúzott kővel betölteni és kaviccsal befedni. Bátorkodnánk azzal a kéréssel a katonai parancsnoksághoz fordulni, hogy szíveskedjék ezt az utat, amelyen különben is az erődökből gyakorlatozásra kimenő katonaság is közlekedik s amely a katonai kincstár kezelésében van, kissé megjavítani. Azt hisszük, hogy ez nem okozna nagyobb nehézséget, hiszen a várerődök lebontásánál sok-sok vagon számra temetik el a törmelék köveket s e mellett a Vágdunából, amely közel esik, a város is készséggel bocsájtana kavicsot rendelkezésre. Ugyancsak nagyon rossz, sőt az említettnél, ha lehetséges talán még rosszabb állapotban van a Gutái kapu vasúti átjárójától az ármentesitő töltésig vezető úgynevezett külső várerőd ut is, mely szintén jó alapkövezéssel bir és rendbe hozható volna. Kifejezhetetien szolgálatot tenne nekünk a katonai parancsnokság, ha ezeket a különben általa is igénybe vett utakat valahogyan rendbe hozatná. Amikor ezen kérésünket, más mód nem áll rendelkezésünkre, ez utón előterjesztjük, bátorkodunk kérésünket tisztelettel megismételni, abban a reményben, hogy kérésünk az eddig is tapasztalt jóindulat folytán megértésre talál. Kiváló tisztelettel több komáromi gazda. A komaromi gazdák kérelme a katonai parancsnoksághoz Menekülés a moszkvai börtönből. Egy német alattvaló drámai feszültségű levélben mondja el megmenekülését a moszkvai cseka poklából. A nagyon rossz karban levő és a szértis kertekhez vezető út megjavítását kérik. — A rossz utón a fölfordulés veszélyének vannak kitéve a megrakott szekerek és kocsik. Az orosz pokolból menekülő németek levelei úgyszólván állandóan visszatérő molivumok a német sajtóban. Valóságos rémregénybe illenek azok a minden fantáziát megszégyenítő szenvedések, amelyeken az üldözötteknek át kell vergödniök és hányán akadnak olyanok, akikbe az utolsó szót is belefojtja a cseka börtöne, a töltött fegyver, amely minden panaszos szót elnémít. A legutolsó megrendítő levelek egyikében egy menekült a kővetkezőket irta: — Hanyatthomlok kellett elrohannom Leningrádból. A cseka üldözött. Moszkvai ismerőseimnél akartam elrejtőzni. Eggyel találkoztam is a — augusztus 15. külvárosi pályaudvaron. Óvatosan vitt magával a lakására, ahol már többen voltak. Moszkva legjobb társaságából való emberek. Valamenynyien azon törték a fejüket, hogyan menekülhetnének meg a cseka ügynökei elöl. Késő éjszakáig maradtam náluk. Azt hittem, végre biztonságban vagyok és szívesen fogadtam el jó barátaim marasztalását, hogy az éjszakát töltsem náluk. Éjjeli rajtaütés. A moszkvai társaság tagjai már korábban hagyták el a házat. Egyesével lopózkodtak ki. Csak mi hárman maradtunk otthon. £n, jóbarátom és a felesége. Egyszerre dü Komárom, aug« 15. A komáromi gazdák azzal a kéréssel fordultak hozzánk, hogy helyet adjunk az alábbi soroknak, amelyekben kérelemmel fordulnak a katonai parancsnoksághoz s amelyekben élénk szinekkel ecsetelik a gazdák nehéz helyzetét a szérüskertekhez vezető út lehetetlen rossz állapota miatt. Mi a kérésnek készséggel teszünk eleget és itt közöljük a gazdák kérelmét : Kérelem a katonai Parancsnoksághoz! Múlt évtől kezdve, az építendő házaknak helyt adandó szérűket a Nagy ér melletti jelenleg kincstári területre helyezték ki. Ezt az áthelyezést megelőző tárgyalásoknál a katonai parancsnokság a legnagyobb előzékenységet tanúsította s ez bátorít fel alábbi kérésünkre, A szérű kihelyezése előtt is a Gutái kapun keresztül bonyolódott le a komáromi gazdák minden munkája. A kihelyezés folytán, miután a házkitalálni, — mondta tűnődve, — Imr>ske, gyere csak át, — kiáltotta a szomszéd szcba felé. — Merre van az a Szuchomlichóvó ? Kinek a regényében fordul elő? Szakállas, fáradt arcú férfi jött-át a hívásra. — Ugy-e nem haragszik. A báttyám, akivel maga Szibériában találkozott, — mutatta be évődve Dóra. Tamás nem tudta, kezet fogott-e, felállt-e, elmormolta-e a nevét. Mintha a föld nyílt volna meg alatta. — Bocsánatot kérek ... három .... hónap óta ... Nem tudok nélküle élni. Szeretem, — dadogta végül. — Szuchomiichó? — tűnődött Dán Imre. Lehet, hogy hallottam, vagy olvastam valahol ... igazán nem tudom. — Ugy-e, nem haragszik ? — udvariaskodott Dóra. — Elhiheti, ha Imre nincs itthon; nem fogadom. — Kérem, művésznő ... Három hónapja ... minden este ... pénztárnok vagyok az O. G. M. bankban ... Szeretem, igazán szeretem... Ki kell tálalnom valamit... Nem kalandvágy... Esküszöm... Ugy-e megbocsát? Ne szégyenítsen meg... — Nem, nem... Inkább maga bocsásson meg ... De olyan boldog vagyok! Képzelje, épp azon a napon, amikor a maga levele érkezett, jött meg a bátyám is ... Hat éve nem láttam és most itt van, itt marad ... És annak is örültem, hogy Jergusóvó az eszembe jutott. Mert én is egyre az oroszokat faltam, amióta ő fogságba jutott... — Szuchomlichóvó? Nem, sehogyse jut az eszembe — dünnyögte Dán Imre. Tamás menekülni szeretett volna, Dóra a kezét nyújtotta, bátya szaporán szíttá a cigarettáját és egyre tűnődött. — Ennyire siet? — kérdezte Dóras volt valami tartóztató a hangjában. — Na, nagyon szégyellem magam, — mondta Tamás és már a kilincset fogta. — Ne rohanj! — kiáltotta utána Dán Imre. — Hát hol van az a Szuchomlichóvó? Legalább azt mondd meg. Vagy gyere el holnap! Hallod? Elgyere ám! Tamás már a lépcsőn menekült sebével és vissza se nézett. Fegyvert, fegyverjavitást, távcső szerelést, elsőrangú töltényt :: (110 Kc-tcl kezdve) legjobban szálüt SEIFERT JÓZSEF -BRATISLAVA, András-u5. (a színházzal szemközt.) — Hol van most a bátyám ? - kérdezte a lány. Tamás zavarában kezet se csókolt neki, pedig ezt föltette magában: legalább ennyit! — gondolta és most úgy érezte, hogy így jobb, legalább azt gondolhatja: no, ez csakugyan most jött haza ... — Most ? Azt bizony nem tudom — mondta óvatosan. Több egy esztendejénél is, hogy én elindultam onnan... Nagy út az bizony, sose hittem volna, hogy hazaérek valamikor . . . — Hát hol találkozott vele? Mit üzen ? Egészséges-e ? — Kérem, én Szuchomlichóvóban is láttam és Jergusóvóban is... Sokfelé vetődik az ember ott az idegenben... — Szuchomlichóvó ? Jergusóvó ? — ismételte Dóra és kissé megrázta a fejét. — Valami Nikitin nevű emberrel járt akkor — folytatta Tamás és hirtelen elpirult, mert eszébe jutott, hogy nem is tudja a bátyja keresztnevét. O, hogy erről megfeledkezett! A vízfejűtől megkérdezhette volna! Amikor újra Dórára mert nézni, mintha valami mosolyfélét látott volna a szája körül. Ó, de szép volt, de gyönyörű! Csak megmondhatná legalább neki'.'.. De mit is? Mire kellene most felelnie ? — No, beszéljen már valamit felőle! — sürgette a lány. — Teccik tudni, — megint megzavarodott— csak odakint ösmerkedtünk meg, idehaza nem is tudtunk egymásról... Sokan voltunk ott magyarok... Kerenszky után nagyon északra kerültem Szibériában ... Inkább akármit, mondtuk, csak újabb háborúskodást ne, csak vörösöket ne lássunk. Azt hittük, valahogy csak elérünk Vladivosztokba... Dehogy is. Előbb elcsíptek a fehérek és besoroztak, aztán a vörösök fogtak el. Már úgy volt, hogy ledurrantanak, de aztán menekülni kellett és Jergusóvóban lemaradtam néhányadmagammal . .. — Megvan! — kiáltotta hirtelen Dóra és elnevette magát. — Jergusóvó a Karenina Annában fordul elő, igaz-e? Tamás előtt elfeketült a világ. — Ki az? — nyögte elszégyenfllten is ragaszkodva szerepéhez, mintha nem hallotta volna Karenina Anna nevét. De Dóra nem felelt erre a kérdésre. Hanem Szuchomlichóvát nem tudom
