Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-05-31 / 64. szám
3. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» vékenységből legfeljebb akkora jövedelem származhatik, amennyiből a családi koporsó kontingenst lehet a kereskedőnek beszerezni. (7. g.) Újabb bizonyítékok a düsseldorfi gyilkos ellen. (Május 30) Düsseldorfi jelentés szerint Kürten Béla kihallgatása alkalmával megállapították, hogy val— május 30 Hófehér, dús fonatba tűzött haj, magas homlok, széles, kemény orr, fiatalosan élénk, barna szemek a pápaszem mögött, energikus, áll gyors mozdulatok, határozott, szinte férfias kézszoritás: ez az első benyomásom Tatjána Tolsztojról Párizs művésznegyedében, a Montparnasse egy kis utcájában, hajdani palotának bérházzá vedlett épületébon talált hajlékot „az orosz festőakadémia“, melynek életrehivója, istápolója és leikes buzditója a halhatatlan író leánya. Itt adott találkozót és egy kis szobában, melynek levegőjébe a szomszédos atelier tipikus festék- és olajszaga szűrődött be, ez a fehérhajú, férfiasán energikus asszony, ellágyuló hangon, könnybenúszó szemekkel idézte föl Tolsztoj Leó emlékét. Tolsztoj „barátai“ — Azt a boldog tudatot viszem magammal egy életen át, — kezdi Tatjána Tolsztoj — hogy atyámhoz érzésben és gondolatban annyira közel álottam mindig, hogy gyakran hivott engem és fivéremet, Szerbuszt, legjobb „barátainak". Éveken át megosztoztam munkájában, hónapokon keresztül másoltam műveit, éreztem nagy szellemének közvetmészet erőszakos lombolásának harsány muzsikáját. Nem volt fiatal és nem volt szép. De makacs, erős, kemény és szikrázó szeme parancsolt, hangja követelt, kezének szoritása, úgyéreztem, örökre magához láncolt. Kábult forrósággal öntött el az élet vágya, a szerelem vágya, a szabadulás vágya. Ki ki a lélekfojtó börtönből! Ki a napvilágra, táncba, örömbe, kacagásba, ki a szerelem karján, ki, a remények csengős kocsiján! Magányos szobámba egész éjszakán nyuglalanul boiyogtam Lefojtott, szenvedélyes suttogása egyre fülembe csengett: — Magára vártam hosszú éveken. Maga nem tudja, mi az, ha egy férfi, egy olyan férfi, mint én, csak vár... vár és összeszoriloit ököllel érzi suhanni felette az időit. Minden idege reszket, hogy lekésik, hogy nem bírja bevárni azt, akinek jönnie kell. Lázban égve számlálja a napot, órákat... És hogy mi az, ha végre... végre felsikolt szivében a bizonyosság: Itt van, itt van! Megérkezem Felhő vett körül. Mámoros rózsaszínű felhő. Szárnyára kapott, röpí tett magával — és én tudtam, hogy sorsom beteljesedett... Különös napok jöttek ezután. Nagyanyám szüntelenül bolyongott. Le-fől a lépcsőkön, végig a kongó folyosókon. Fejét leszegte, meg se látott, csak néha, asztal fölött érez tem egy-egy hosszú, csodálkozó, hideg tekintetét. Alomban éltem Néztem fel a havasokra és nem láttam többé ridegnek a kopár sziklákat és a zöldbársonyú erdő felől virágok illatát hozza a szellő Nekem ragyogott a nap és nekem trilláztak a madarak. Veronika úgy járt-kelt körülöttem, mint az árnyék. Ahová léptem mindig utamba került, Bántott, boszanlomásait a külső körülményekben, a rendőrség nyomozása a legapróbb részletekben is megerősítette. Az egyik esetben azt vallotta Kürten, hogy amikor áldozatát agyonütötte, a kalapács nyele eltörött és beleesett a bozótba. Abban a kertben, amelyet Kürten a gyilkosság elkövetésének színhelyéül megjelölt, a bokrok között tényleg meg is találták az eltörött kalapácsnyelet Azonkívül a lábnyomok, amelyeket a gyilkosság színhelyén fedeztek föl, pontosan megegyeznek Kürten cipőjének alakjával len kisugárzását Talán, mint egészen fiatal leány, nem értettem meg, miért nem örült, amikor bálba készülve szép ruhában megjelentem előtte. Csak láttam, hogy elszomorodik és magyarázta, hogy neki szenvedés bennünket luxusban és díszben látni, amikor emberek milliói szegénységben és nyomorban élnek ... Nem a boldogtalan házasság, de a rousseaui elvek miatt hagyta el otthonát apám. Tolsztoj Leó sokat és sokféleképp magyarázott „szökése“ mennyire más képet nyer leánya szavain át: — Tévedés azt hinni, hogy atyámat boldogtalan házassága űzte el otthonából. Azt a változást, mely a misztikumból a tudományon át, a forrongásokon keresztül az evangélium hitévé kristályosodott érzésbe vitte — csak ő élte át. Ide anyám nem bírta követni. Itt történt köztük a szakadás. Atyám menekülni akart a civilizációtól, rousseuai elveket vallott. Extázisba jött, bámulta a parasztot, a munkáját. Külsőségben is hozzájuk akart idomulni és felvette a muzsikok öltözetét. — Még egy magyarázatot is adhatok atyám elbujdosásának, mert hiszen három ízben próbálkozott otthonától menekülni. tolt. Mit akar tőlem? Egy napon aztán levelet kaptam. Suttyomban, rejtett utakon juttatta kezembe. Elkábultam a boldogságtól. Kalitkám ajtaja nyitva! Röpülhetek! Estére becsomagoltam. Csak egykét darabot, amit leginkább szerettem. Dobogó szivvel szöktem ki. Az erdő szélén, a havasok felé kanyargó útnál vár a kocsi .. Felnéztem nagyanyám ablakára. Soha se szeretett, örül ha megszabadul tőlem, — suttogta a keserű dac. — Csak futni, futni innen. A hold ezüst gömbje éppen felettem függött. Ködök siklottak lábaim előtt... Titokzatos mélységekből fehér foltok váltak ki jobbról és balról. Nem féltem. Csak a szivem reszketett. Mentem, mint a holdkóros, akinek lépteit megfejthetetlen erők irányítják. Mentem vakon, szédülten, neki az ismeretlennek, neki a boldogságnak ... vagy a pusztulásnak. Ki tudja? Az erdő szélén ott várt a kocsi. Messziről világosan láttam. Még egy két lépés, egy rövid út... A nehéz felhő végképp rámszakadt. Nem éreztem mást, csak a vak vágyat: menekülni, menekülni! Valaki hirtelen a karomba kapott. Valaki irtózatos sikoltással kapaszkodott belém. — Gábriel 1 Gábriel! — süvített Veronika kétségbeesett, jajgató hangja Megálljon, az istenért! Hát ezért lopakodott mindig utánam ? Vak gyűlölettel löktem odább. — Félre! — kiáltottam vadul. — Félre, vagy letaposlak! Ebben a pillanatban nem tudom, honnan, a titokrejtő erdő mélyéből, vagy a holdfény sápadt patakjának ezüst öléből-e, — magas, sötét alak dobbant elém. Elkapta karomat és Attól félt, hogy a családi élet örömei visszatartják attól, amit ő „magasztos feladatnak" nevezett. Búzaszemek a remete sírján — Megható, — folytatja visszaemlékezéseit Tatjána Tolsztoj — hogy anyám mintha jóvá akarná tenni közös életük elrontott éveit, atyám halála után nemcsak kultuszt űzött az emlékéből, de igyekezett behatolni abba a szellemi szférába, amelyben atyám élt. Hogy egy kis jellemző vallomást említsek, anyám naponta kizarándokolt a temetőbe, de nemcsak virágot vitt magával, hanem buzaszemeket szórt atyám sírjára abban a hitben, hogy ezzel is Tolsztoj Leó szellemében cselekszik. Érdekes volna megtudni, hogy vájjon Tolsztoj ha élne, mint illeszkedne bele a a mai Oroszország levegőjébe, hogyan látná az emberiség boldogulását a kommunista elvek alapján. Tudna-e erre válaszolni leánya, aki annyira jól ismerte a nagy író és filozófus világszemléletét ? ,,Tolsztoj nem érexné jól magát a mai Oroszországban“ Mintha egy percig elgondolkozna ezen a váratlan és meglepő kérdésen, de azután habozás nélkül felel: — Paradoxonnak fog hangzani első percre, de amennyire én atyámat ismertem, ő, aki rajongó hérosza volt az emberiség boldogulásának, aki népboldogitó eszmék terveit kovácsolta boltozatos homloka alatt,. . nos, az én atyámat ez a mai orosz rendszer halálra szomorította volna. Ő nem volt forradalmár, ő békét hirdetett. A kommunisták nem a békét vallják. Atyám hivő volt, a kommunisták megvetik a vallást, ők ha építeni akarnak, előbb rombolnak. Nem, atyám, a szelíd apostol nem érezte volna jól magát a mai Oroszországban. Tatjána Tolsztoj, most fiatalos élénk mozdulattal ugrik fel. — Akarja látni az akadémiát, eqyetlen, szilaj mozdulattal magához rántott. A hold sárga arcába, villogó szemébe világított — Megállj! — rikoltotta. Ebben a harsogó, élesre metszett, dühben vonagló és mégis fájdalmas hangban alig ismertem fel nagyanyám mindig csöndes, mindig fojtott halk szavát. — Megállj! Vadul megrázta vállamat. — Szerencsétlent] Hát nem tudod? Anyádat ő tette sírba. Anyád ő utána halt! Egyszer már szivembe mártotta tőrét. ]. Most újra?! Újra? Lihegve, magánkívül sikoltott: — Féltem tőle. Vártam ... Kisér tetujja ott zörgött a kapun .. . Halloltam éjjel-nappal .. Nem volt nyugalmam ... Szivemen csörgött a könny ... Szilajut lökött odább. — Menj! Előttem a sir, elölted az élet! Eredj! Villámgyorsan röpült fel szemem előtt a nehéz felhő. Most már láttam. Sok-sok könnyes fekete napot, el nem múló, gyötrő fájdalmat. Láttam szivének hulló vérét és a kisérelel, mely csonlujjával szüntelen kopog ... Láttam öreg, hajlott alakját nyugtalanul bolyongani... Hallottam nehéz, mélyről szakadt sóhajtását Megértettem, hogy szenvedett ... — Nagyanyám! — tört fel szi vemből a bánat — nagyanyám! Sírtam, ahogyan soha eddig. Reszketve, gyötrötten és mégis felszabadultan. Nagyanyám keze ott plhent fejemen ... Halk, titokzatos szél söpörte el a nehéz felhőt... Ragyogva égtek odafenn a csillagok ... A sötét kocsit amott mindörökre elnyelte a fekete éjszaka. Tolsztoj Tatjána — az apjáról Beszélgetés az orosz remete leányával, aki festőakadémiát rendezett be tehetséges orosz festők számára VYHNE « c «1 (9 (A o <u BW a _r a > »5 o s «o *0 -M | 'S B i a«" « - E Ä N * > 3 C o-ö X «S eo <9 ® 2 OjH '3 JS s £« »•o > « «o 2 u. '0> X Szlovenszkó páratlan hatású női gyógyfürdője újonnan berendezett modern hidegvizgyógyintézettel és szénsavas fürdőkkel. Természetes meleg vasas fürdő, hegyi klimatikus gyógyhely női bajokban, vérszegénységben és idegbántaímakban szenvedők részére. Teljes pensió: lakás, ellátás (napi négyszeri étkezéssel) I. oszf. vasas fürdő, gyógy-, zenedíj és villanyvilágítással együtt elöidényben Kő 45—48. főidényben Kő48-54. Diétikus ellátás is. Orto dox kóser vendéglő. Autóbuszjárat! m Villany világítás I melyet én hívtam életre ? Lássa én is követni szeretném atyámat az emberszeretet utján és lehetőleg sok jót tenni. Sajnos, meg van kötve a kezem, nem sok, amit tehetek. De ez az intézmény, ez az „orosz festőakadémia“, mégis némi segítséget jelent itt az idegenbe szakadt sok orosz festőnek. Mialatt átmegyünk a szomszéd nagy atelierbe, megtudom, hogy Tatjána Tolsztoj maga is festészettel foglalkozott. Keresztülvezet a hatalmas termen, ahol festőálványok előtt fiatal lányok, néhány meglettebb férfi, dolgozik. Csend van, feszült figyelemmel nézik a modelt, aki mozdulatlan merevségben ül. A nagy író leánya, valami anyás szeretettel fogja át ezt az összességet. „Milyen boldogság lenne segíteni rajtuk, az embereken" sóhajt fel. Tatjána Tolsztoj a terpentin- és festékszagú atelier küszöbén áll és elgondolkozik. Ebben a néma álmodozásban talán apja szelleme kísért e$y percre ... M. I. „Nem igaz, hogy könny az Élet.. Hetedszer és utoljára. Holnap vasárnap este 8 órai kezdettel a kath. Legénylet színpadán még egyszer előadásra kerül Pataki és Mihola nagysikert elért színdarabja. A kitűnő műkedvelő gárda minden egyes tagja feladata magaslatán áll és nem is tudjuk megítélni, melyik a jobb a sok jó között. Ki ne emlékezne vissza Szily Manci bájos alakítására mellyel ezen darabban a közönséget egészen lebilincselte. Vagy Czirja Rózsi nagyszerű komikumára melyet tűzről pattant táncaival fűszerez. Ivanics Manci kedves természetes Rózsikája vagy a gőgös, parasztot lenéző kisasszony szereplője Windeisen Mancika. Mind főerősségei az előadásnak. Fritz Rezső, aki férfias alakjával, egyenesen reá termett Sági Gábor szerepére, különösen nagy hatást ért el mindenütt az „Akác soros utca" éneklésével. Blahó Lajos a részeges Matyi szerepében élethűen adja vissza a szerző által irt alakot. Partnerével Czirja Rózsival sok derűs percet szereztek és fognak szerezni még a közönségnek. A jegyző nehéz szerepében Vázsonyi István fogja ismét bebizonyítani, hogy erős drámai tehetség, míg szeleburdi fia szerepében a fess Novák Imre kopogtat a női szivek kapuján. Balogh Kálmán akinek sok-sok sikerben volt már része, egy kitűnő epizód szerepben fog derültséget kiváltani nagyszerű játékával. Weleba Antal és Puhr Tivadar az apák nehéz szerepét oldják meg nagy műkedvelői rutinnal különösen előbbi nótájával és öreges szívvel is frissen járt táncával fog remekelni. Kis Petik Sándor az öreg Sági kedves szerepét játsza