Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)

1930-04-12 / 43. szám

2. okisi

MtooBirasai Lapok

1980. április IS.

Állandó roktáf Komárom ég környéke részére

fakeroshedö és építkezési vállalkozó cégnél,

Komárom, Rákóczi utca 40«

Állandó raktár Kürt és környéke részére

fakerenkedő cégnél,

Kürt,

kompromisszum folylán jött léire és azért nem lehet rajta változtatni. Az agrarisfák — mit tehettek mást, — itt is visszavonták módosifó javaslalaiksl,amelyek között olyan érlelmii javaslat is szerepeli, hogy a munkanélküli segély kiutalásai határidőhöz kell kötni. A bizottság eredeti alakjában fogadta el a javaslatot.

Nem leéli a cseh néppártnak a katolikus blokk.

A cseh néppárta napokban ülést tartóit, amelyen Srámtk dr unifikációs miniszter, a párt vezére beszámolt a politikai helyzetről és a kormány munkaprogramjáról Majd Svetlik képviselő referált a katolikus blokkról. A cseh néppárt központi bizolisápa arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ellenzéki katolikus pártokkal nem alakit közös blokkot. A

felszólalók közül senki sem foglalt állást a katolikus blokk mellett. A cseh néppártiak hangsúlyozzák, hogy nem egyesülhetnek olyan pártokkal, amelyeknek áljai eltérnek alapvelő

állami kérdésekben, a cseh néppárt határozottan állást foglal a pittsbourgi egyezmény ellen és a szlovák néppárt autonómizmusa ellen, amely szerinte elleniéiben áll az alkotmányai és e utasítja a német és magyar keresztényszocialista pártok nemzeti és egyházpolitikai autonómizmusát, mert ebben az állam egységét tálja veszélyeztelve A cseh néppárt pol tikai alapon kívánná a katolikus blokkot lefrehozni vagyis csak akkor, ha a többi katolikus pártok lemondanának követeléseikről. Egyszóval a cseh néppárt elsősorban soviniszta cseh és csak azután katolikus.

csinált Gandhival Navsariban történt ez. Az újságírónak hosszasan kellett várakoznia a ház előtt. Végül érte jöttek s megkérték, hogy vegye le cipőjét, azután bevezették egy előszobába, ahol az önkéntes csapat funkcionáriusai táviratokat szövegeztek, leveleket irta'«. Végül beléphe tett Gandhihoz. A Mahatma egy kis kamrában ült és irt Az interjú írásban folyt le, mert a francia újságíró nem tudta megéltem Gandhi angol kiejtését.

— Mi a vádja Anglia ellen: anyagi vagy erkölcsi kárt okoz-e Indiának, — hangzott Helsey első kérdése.

— Mind a kettő — irta fel Gandhi a választ — kizsákmányolnak és elnyomnak bennünket.

Később Gandhi ezeket mondta, helyesebben irta:

— Én egy belső, mondhatnám tudat alatti parancs hatására cselekszem A sóadó elleni küzdelem csak első etappja naey hadjáratunknak. Semmiféle részleteredménnyel nem elégszem meg addir, amíg ez a rendszer fennáll. Végi megyek a magam utján, történjen bármi. Csak elvről nem lehet szó: békéről.

Ha sikerül lerázni az angol uralmat, akkor demokratikus kormányrendszert konstruálunk, de olyat, amely megfelel az indiai nép szellemének. Egyik legfontosabb pro ramom az általános titkos, egyenlő vá lasztói jog India minden lakosának. Én azt hiszem, nem volnának nagy nehézségei e,y egysé es, életképes és stabil hindu állam felépítésének.

Helsey vé ül megkérdezte Gandhit, hogy számit-e letartóz atása?

— Nem mernek letartóztatni — kiáltott fel Gandhi, aki ezt a feleletet már nem irta le Azt hiszem azonban, hogy egyszer mégis kénytelenek lesznek. Én akkor sem fogok rájuk haragudni, hanem a börtönben imádkozni fogok Istenhez, hogy javítsa meg a szivüket.

Betörtek a bécsi katonai múzeumba.

— április 11.

Bécsi jelentés szerint az e muit éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a nagy lőszerraktár szomszédságában levő katonai muzeum épületébe, ahonnan több értékes relikviát magukkal vittek Az ellopott tárgyak között van többek közt Velence egykori erődítmény kapujának két arany kulcsa, amelyeket Radeczky marsall zsákmányod. A rendőrség megkezdte a nyomozást a tettesek után.

Olvassa és terjessze & legjobb magyar lapot a

Komáromi Lapokat

Kizsákmányolnak és

elnyomnak bennünket

Gandhi vádbeszéde inter jn formájában

április 11. | tudósítója, Edouard Helsey, a zarán- A „Le Journal" Indiába küldött I dokmenet utolsó stációjánál interjút

Emlékeimből.

Irta Törökné Kovács Hermin.

Nagyanyám rendkívül büszke volt a családfájára. Annakidején szépen xnevrajzoltatta, szabályosan föltétette a címereket, öt-, hét- és kilencágú koronákat; pontosan ráíratta a leghosszabb, legösszetettebb előneveke és gondja volt, hogy a hermelines pajzsokat bárki azonnal megláthassa.

Az ágas-bogas családfa méteres nagyságban függött a fogadószoba legjobb helyén Nagyanyám nem mulasztotta el, hogy naponkint meg ne álljon előtte és legalább pár szóval nagy nevünk tekintélyére ne figyelmeztessen.

Mi, gyerekek, ennek az ősi kultusznak föltétien tiszteletében nőttünk fel. Személyes sértésnek tekintettük volna, ha bárki kétségbe vonja, hogy családunk a legelsők közül való az egész orszá, ba i.

Ez volt az oka, hogy Evelin túlságosan hosszan tartó leányságán nem csodálkoztunk. Evelin nagynénénk árvája volt, nálunk nőtt fel, sőt nálunk érte meg a harmincharmadik születésnapját.

Nagyanyám Evelint teljesen a saját szellemében nevelte. Egyébként szép leány volt: karcsú, sugár, feketeszemü, finom, fehérarcu, csak szája szélén volt két, mindent és mindenkit lekicsinylő ránc és formás fejét hordta túlságosan magasan.

Mióta édesanyánk nem élt, ő viselte gondunkat. Tizenöt vés voltam akkoriban, a testvéreim még fiatalabbak. Mindnyájan szerettük. A külső, hideg burok alatt mele^ szív

dobogott, mely résztvett örömeinkben és bánatunkban.

Rokonok és barátok gyakran jöttek hozzánk. Hosszú téli estéken, fél éjszakán át verték a zongorát s mig a fiatalja táncolt, énekelt, az idősebbek a kártyalapokat forgatták. Ilyen esték után nagyanyám félrehivta apámat.

— Te, Józsi, mit gondolsz, az őrnagy nem éppen Evelinnek való?

— Az őrnagy? Hiszen apja lehetne.

— Igaz, igaz . . • De Evelin harminchárom éves...

Az őrnagy és utána a többiek, akik nagyanyám szerint mind éppen Evelinnek valók, vévigtáncoltak nálunk sok estét, tették a szépet Evelinnek — s elpárologtak nyomta anul.

Nagyanyám mélyeket sóhajtott.

— Hja, tudják, hogy szegény

Ebben az időben jött haza Petneházy Jácint bátyám a huszároktól.

— Elég volt a katonasá ból, — mondta. — Gazdálkodni fogok.

Petneházy Jácint hires verekedő és hires lump hírében állott. Beszélték, hogy nem éppen saját akaratából szerette meg olyan hirtelen a gazdálkodást. Negyven éves fejjel már nem Len lelkesedik az ember uj életpályák iránt De nagyanyám helyeselte elhatározását.

— Egy Petneházy nem arra való, hogy kordában tartassa magát. Éppen ideje, hosy utána nézzen a gazdaságának.

Ezt a véleményt jelentékenyen elősegítene az, hogy Petneházy a í legkomolyabban kezdett udvarolni | Evelinnek Hatalmas, erős férfi volt, j kerek, borotvált arccal, energikus ‘

vonásokkal. Múltjáról sokat suttovtag, gáláns kalandjairól mindenki tudott De nagyanyám a legerélyesebben,állott pártjára.

— Ür. Családfaja kifogástalan. Korban is összeillenek. Éppen Evelinnek való

Ebben mindenki megegyezett. Talán maga Evelin is.

Akkoriban különös lelkivilágban éltem. A sok titkon és mohón olvasott regény, a gyorsszárnyalásu, merész fantázia ezerszinü szivárványként ragyogó képeket vetített szemem elé. Hit em csodákban, melyek soha valóra nem válnak; hittem odaadó, tüzes és á dozatkész nagy szerelmekben; hittem nagy és gazdag bőségében a fenkölt érzéseknek, hittem emberi hűségben, emberi jóságban és önzetlenségben.

Ösztönösen figyeltem Evelint. Nagy, fekete szemét, mely mindgyakrabban függött mozdulatlan, messzeködlő tájak fölött, elgondolkozó hallgatását és a két mély vonalat, mely mind élesebbre rajzolódott szája köré.

Ilyen-e a szerelem? A szerelem, mely viharzó szélvészként ragadja a szivet, mely csodás világok tündérpalotájába vezet?

Ilyen szomorú, ilyen csöndes, ilyen ha gatae ?

Esténkint Petneházy mindig Evelin mellett ült. Ivott, kocintgatott és harsogva, öblösen nevetett A pipától — kurta kis makrapipát szívott — fogai feketén sárgállottak Ha viccelni kezdett, —na -yon szere ett vicceket mondani, — minket, gyereket kiküldöttek és Evelin is menekült, ha csak lehetett.

Nagyanyám szidta Evelint.

— Nem kell kényeskedni Harminc^ három éves vagy. Ha őt is elszalasztod, mi lesz? Maholnap meghalok — és jól tudod, hogy vagyonod nincs. Családfánknak tartozol azzal, hogy rangodhoz illően férjhez menj.

Evelin hallgatott. Fehér arccal ment vissza a nevető társasághoz.

Ezen az éjszakán hallottam először sírni. Elfojtott, fuldokló, nehéz zokogással. A szomszéd szobában aludt. Átmentem hozzá. Magához ölelt

—- Meghalni szeretnék 1 — tört ki belőle valami elszánt, vad keserűség. Reggelinél nagyanyám elégedetlenül nézte Evelin vörösre sirt szemét.

— Családunkban mindenki ismerte és tiszteletben tartotta kötelességét. Hosszú hetek, mint álmos felhők, húzódtak tova Rossz érzések függtek a levegőben; hol csendes, hol tu'hangos lett a ház.

Nagyanyám mogorván iárt kelt. Sokat álldogált a szépen festett családfa előtt és — főként, ha Evelin hallotta — nagy önfeláldozásokról beszélt, melyeket őseink családjukért hoztak.

Apám büszke volt Evelin hódítására.

— Alaposan elcsavartad a fejét, becsületemre! Korhely, duhaj,, cigányozó, mint aki vesztét érzi Éjjeíenkint reggelig táncol a kaszinóban.

Kitűzték az eljegyzés napját

Akkorra leszállott a hó. Ezüst pihék vontak puha takarót a főidre fagyos szél zörgette az ablaktábiá* kát. Csengős szánok hozták messze* földről a rokonokat, Csíkból, Három.