Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-03 / 93. szám
1929. augusztus 3. Komáromi Lapok. 23. oldal esze volt, mint Reiffenbergnek s nem jött Komáromba. Ez ügyre vonatkozik az alábbi levél: Blarkházy Márton 1620 április 18-án irta Nemeskürthi Pogrányi György újvári vicegenerális kapitányának Komáromból, hogy a törökök mind Budán, mind Esztergomban csöndesen volnának ... Az komáromi kapitány az elmúlt szerdán az budai pasának azt irta volna, hogy az amely napot rendölt az pasa, azt el ne mulassza, minthogy az innepekben is módja lészen az dologban, mert az Bethlen vitéziben kivisznek Komáromból. Annak fölötte az innepekben az magyarok részegségnek adják magokat. És igy is módja lészen az komáromiakra való jövésében. Bécsből az minemü leveleket irtanak az komáromi kapitánynak, által küldtem Nagyságodnak, az melyeket mi is megolvastattunk. Melyekből megértheti Nagyságod, micsoda szándékkal legyenek mihozzánk onnan felül az kapitány instantiájára. Nagyságodat kérem, mint uramat, hogy Nagyságod mingyárást küldtön küldje generális uram őnagyságának az német leveleket. Megírja azt is Nagyságod őnagyságának, az mit az komáromi kapitány irt volt az budai pasának mi felőlünk.“ (Országos Levéltár, Neoregestr.) E jelentésből az tűnik ki, hogy Bécsből is sürgették a város elpusztítását. Bethlen felkelése idején Bécsben nagyon aggódtak a komáromi vár sorsa miatt. A bezárt német őrséget ugyanis élelmezni kellett. Ez azonban nem könnyű dolog volt. Bethlen Gábor ugyanis 1620 ápril 11-én megirte Thurzó Szaniszlónak, hogy „sem Győrben, sem Komáromban, az élést bevinni meg ne engedje senkinek, úgy igyekezzék mindazonáltal azt is cselekedni, ne legyen ingyen is az a hire, hogy mi akaratunkból volna.“ (Kassa, 1620 ápril 11.) Még ez az intézkedés is szerencsét hozott Reiffenbergre. Neki ugyanis volt elég gabonája s a törököktől is sokat vásárolt. A békekötés után aztán horribilis árt követelt a kincstártól a katonái élelmezéséért. | Komárom városa fontos iratait, a „ribilüó miatt“ 1621 május 12-én Érsekújvárra vitette s még a Bougnoi-féle megszálláskor is ott tartotta. Csak egy év múlva hozták az iratokat és a jegyzőkönyveket vissza Erről az egy évről természetesen semmit sem írtak a jegyzőkönyvekbe. Egyébként Komárom városa 1621 május 1-én megadta magát vagyis őfelsége hűségére téré s a maga védelmére fogadott hajdúságot elbocsátotta. (Volt közös pénzügyi levélt. Hung. 1621 máj. 10-i jelentés.) Reiffenberg tehát újra kezdhette eddigi szereplését. Bár Bethlen háborúja alatt ki sem mozdult a várból s még csak kardot sem rántott, őfelsége hősiessége jutalmául („und Spörrung der Festung Komorn“) tizenötezer forint jutalmat utalványoztatott neki Ezenkívül az adott gabona fejében 37771 forintot, vagy egy rebellis magyar jószágát kötötte le neki az uralkodó, (u. o. Hung. Denkbuch, 1622 máj. 10. Bescheid für Herrn Hans Dietrichen von Reiffenberg.) Valamivel későbben már negyvenezer forintról kapott császári utalványt. Mindez nem volt néki elég hősiességéért. A felesége a maga és a férje nevében kitűnő érdemeik s a ribilió alatt tett szolgálataik fejében Morvában vagy Ausztriában kért birtokot, (u. o. Hoffinanz, 13683. fasc. 1621. juli 17.) A történet ugyan nem ismeri, de Reiffenberg testvére hősiességét is élénk színekkel festette le, természetesen megfelelő jutalom érdekében. Szerinte ez az ismeretlen Reiffenberg a törökkel való találkozása alkalmával hősként viselte magát ? ? ! (Innsbrucki helytartósági levéltár, 1623. dec. 2) Valamivel későbben Reiffenberg a Bethlen ellen való elkeseredésről s a törökök bánásmódjáról irt volt s jelentette, hogy erről ő felségéhez is felterjesztést fog intézni, (u. o. 1623. dec. 6. Komárom) Megnyitván 1622-ben a sopronyi országgyűlés, Komárom bírája megjelent ott s előadá a város sérelmeit s kérte a régi kiváltságok megerősítését. Ezt Ferdinánd király szó nélkül teljesítette, írván ezt latinul: „Mi annakokáért megmondott komáromi városunk birájának stb. nekünk nyújtott alázatos supplicatiojukat királyi jókedvvel meghallgattuk és kegyelmesen néki helyt is adtunk“. A privilégiumok megerősítése mit sem használt Komáromnak. Reiffenberg fittyet hányt azoknak s tovább is zsarnokoskodott. S bár a panasz úgy ment ellene, mint az árviz, a király nyájas hangon levelezget véle. Az 1623. évben például arra kéri őt, hogy a tulajdonában lévő ezer mérő gabonát engedje át a katonaság élelmezésére s később megfizetteti neki. Biztosítunk — Írja a király — állandó kegyelmünkről stb. („Lieber Obrister von Reiffenberg“, 1623. okt. 21. és okt. 27. Volt pénzügyi ltr. Hung. 14464. fasc.). Eközben a magyar kamara és a nádorispán folyton sürgették Komárommegye és város sérelmeinek orvoslását. Thurzó Szaniszló nádor 1623. április 4-én irta volt Komárom megyének: „Őfelsége parancsolja, hogy őfelségének speciatim megírjuk, kiknek micsoda sujuriájuk avagy damnificatiojuk legyenek.“ Egy szolgabiró (Lőrincz Benedek) és egy esküdt szedje össze a panaszokat. Amint Reiffenberg ennek hirét vette, 1623. május 7-én Dietrichsteinnal együtt orcátlan irt levélben tiltakozott ez ellen. Thurzó nádor — Írja — az egész megye panaszát ellenem és Földessy István fővajdám ellen maga akarja a vizsgálatot vezettetni; mert én az uratlan rebellis latroknak („Herrenlosen rebellischen Buben“) kívánságait nem teljesítettem! A volt viceispánt rendelte ide más gonosz latrokkal. A nádornak e jogtalan és merész beavatkozása ellen határozottan tiltakozom. (Orsz. Levélt. Történelmi Emlékek az 1622. levéltartó hely.). E határtalanul elbizakodott emberrel szemben még a nádor sem boldogult. Szerencsére időközben Reiffenberget elmozdították komáromi tisztéből. Mi volt ennek az oka, az egykori hivatalos iratok el nem árulják. Különben Reiffenberg elmozdítása igazában előléptetés volt; mert bécsi Stadtquardi-Obristnak és haditanácsosnak nevezték ki. Azonban Reiffenberg jobban szerette a pénzt, mint as magasabb méltóságot s hallani sem akart arról, hogy komáromi tisztét s a vártartományt elhagyja. Komárom városa mit sem tudván Reiffenberg áthelyezéséről, ügyesbajos dolgaiban még az 1624. év elején is hozzá fordult. Így például: 1624. febr. 27.-én a főkapitányhoz folyamodott, mert az úgynevezett öt pénzest és a barna garast sehol sem fogadják el s a komáromiakat mégis kényszeritették, hogy e pénzzel éljenek. A levél külömben igy hangzik: „Tekintetes és nagyságos ur, minékünk kegyelmes urunk! Adjon Isten minden jókat mind asszonyunk őnagyságával és az nagyságod szép gyermekeivel, őnagyságokkal egyetemben. Ez szegény megnyomorodott és romlott helynek és ebben lakozó szegénységnek az szokott keresködés volna egyik oszlopa, kiből mind a nagyságodnak az árendát megfizetnék. De ime kegyelmes urunk, mire juta ügyünk és állapotunk“! Ezután megírják, hogy őfelsége garasának napról-napra való kisebbítése és alább való szállítása, aztán az ötös pénznek változása nagyban sújtja a várost, mert e pénzeket el nem veszik s még a vitézek sem fogadják el a kupsó (osztrák főtt só) árában. Ebből az egész országban lévő szegénységnek jövendőbeli romlása következik. (Komárom város 1624. évi jegyzőkönyve.) Az 1624. év tavaszán azonban már elterjedt Reiffenberg elhelyezésének hire. A magyar kamara 1624. május hó 13-án arra kérte a királyt, hogy a várbirtokot a kincstár nagy kárára ne adja ezentúl a várkapitányoknak. Hiszen e nagy birtok szép jövedelmet hozna őfelségének. (u. o. 14464. fasc. Hung. A kamara idézi az 1518. évi bécsi országgyűlési határozatát a komáromi várbirtok ügyében). Hogy mennyire igaza volt a magyar kamarának, az kitűnik abból is, hogy Reiffenberg semmi szin alatt nem akarta kezéből kibocsátani a komáromi várbirtokot. Az uralkodó Kollonits Ernő bárónak adományozta ugyan a várbirtokot a kapitánysággal együtt s 1624. julius 1-én megparancsolta Reiffenbergnek a lelépést, de Reiffenberg „fontos motívumok alapján“ tiltakozott ez ellen. E mellett kijelentette, hogy a várbirtokról addig le nem mond, mig mást nem kap helyébe, (u. o. Reiffenberg az udvari kamarához). November hó 20-án azonban újabb királyi rendelet jelent meg s a hadi tanács őfelsége nevében Kollonits Ernőt jelenti ki komáromi kapitánynak. Reiffenberg ez ellen is demonstrált. Az 1624. év dec. 16. őfelsége elrendelte a várbirtok elfoglalását és összeírását s kijelenti, hogy Kollonits Ernő ugyanoly föltételek alatt kapja meg, mint elődei, (u. o. Hung. Denkbuch 168. kötet, 539. lap: Bercheid für Herrn Ernsten von Kollonits über begehrte Einräumung der Herrschaft Komorn). Kollonits személyesen is megjelenvén az uralkodó előtt, 1625. január 30-án tényleg beiktatták a komáromi tisztségbe. Reiffenberg még most sem engedett. 1625. febr. 6-án megírta az udvari kamarának, hogy a tizenhétezer forintnyi zálogösszegen kívül neki még negyvenezer forintnyi követelése van s amig ezt ki nem fizetik, a komáromi vártartomány az övé. Mivel a török békealkudozások miatt Eszterházy Miklós nádor ez időben kilenc hónapig Komáromban tartózkodott, Reiffenbergnek kifizette a zálogösszeget, a 17 ezer forintot. Kollonits Ernő azonban még ezután sem bírhatta nyugodtan a komáromi várbirtokot. Reiffenberg ezernyi kellemetlenkedéssel igyekezett Kollonitsot bosszantani. Követelte tőle a várbirtok jövedelmét, mely követelésre Kollonits még feleletet sem adott. Bevádolta őt a haditanácsnál s őfelségénél is s úgy tüntette fel a dolgot, mintha Kollonits a város és a várbirtok lakóit mindenféle uj teherrel nyomorítaná. S e vádakat Reiffenberg teszi, aki valósággal kifosztotta Komárom lakóit. Reiffenberg vádjait semmivel sem tudta bizonyítani. Hiszen Kollonits emberséges ember volt s a komáromiakat ahol kellett megvédelmezte. Irt például Nagyszombat városának is a komáromi kereskedők érdekében, mire Nagyszombat bírája és tanácsa imigyen felelt Kollonitsnak: „Az nagyságod levelét az komáromiak mellett illendő becsülettel vettük és az nagyságod tekintetiért foganatja is volt előttünk az nagyságod levelinek .. . Ezentúl a komáromi atyafiakat nem terheljük“ stb. (1630 márc. 28.) Reiffenberg 1628. febr. 1-én Bécsből Kollonitsnak irta: „azt hittem, hogy megvédi a komáromi uradalom lakóit és segítségükre leszen, de most ők Írják nekem, (!!!) hogy tűrhetetlenül molesztálják őket! Ne tegyen ön semmit az én káromra. Még egyszer jóindulataiba ajánlom az egész uradalmát, (u. o. 14474 fasc. Hung.) Kollonits Reiffenberg e hamisságát szóra sem érdemesítette. Reiffenberg tehát 1628. szept. 18-án az uralkodó előtt vádolta be Kollonitsot. előadván, hogy Komárom polgárai hozzá fordultak panaszukkal Kollonits ellen. Kéri tehát őfelségét, védje meg a szegény polgárokat, erősítse meg régi jogaikat s adjon erről nékik pátcust. (u. o. 14474. fasc. Hung.) Mivel Reiffenberg eféle vádaskodását és támadását Kollonits ellen nem hagyta abba s mivel a várbirtok jövedelmét még mindég magának követelte, Kollonits a magyar bírósághoz folyamodott védelemért. Megijedtek erre Bécsben, mert amint az udvari kamara irta — roppant baj lesz ebből, mert kiveszik az ilyen ügyeket az osztrák kamara kezéből s Magyarország kezére játszák. Pör helyett tehát császári bizottságra kell bízni e vitás ügy elintézését. (U. o. 13,474. fasc. 1628. dec. 30.) Ez az elintézés tetszett Bécsben. Kimondották tehát, hogy a haditanács és a bécsi udvari kamara tagjaiból bizottság menjen Komáromba. (U. o. 14476. fasc.) Reiffenberg mint vádló, hosszú listában terjeszté a bizottság elé, mi minden járna még neki a komáromi várbirtokból s biztosra vette, hogy a császári bizottság mindezt megítéli neki. De ugyancsak nagyot nézhetett, mikor tudomására jutott Kollonits válasza, amely igy szólott: A Reiffenberg kérte kommissio nekem nem kell, mert ez megsértése volna a magyar szabadságnak. Én magyar ember vagyok s mivel a várbirtokok is Magyarországban vannak, magyar törvénynek kell eldöntenie az ügyet („ubi lis coepta, ibiquoque finiri“). Ezzel aztán dugába dőlt a bizottság működése. Ez a császári bizottság tehát azt ajánlotta őfelségének, hogy adjon valamelyes birtokot Reiffenbergnek. Reiffenberg elköltözött e világból, @|©|©l©l© © ©|©|©l©l©l©l®l© Vendéglősök és Komáromban. a A pilseni polgári sörfőzde „Ösfor- j rás“ sörének, a budweisi polgári j sörfőzde és a brünni részvény sör- J főzde gyártmányainak gyári főle- ) rakata. — Legjobb 12-es és 14-es ] világos és barna sörök, s 20 fokos barna (maláta) sör/— Szikviz, műjég és gazeuze eladás. — Na- j ponkint állandóan eszközlünk sör- J szállításokat autóinkkal vidékre.1 ©l®l®l®l®l®l£l©l©l®l©l©l©l©l@
