Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-03 / 93. szám
?929 augusztus B. Komáromi Lapot 21. oldní lapszerkesztőt és azt mondja: — Ön lapjában megtámadta egyik főtisztemet, vonja azonnal vissza, amit irt és azonkívül kövesse is meg a sértett felet. — A kérdéses cikket tábornok ur — felel Rózsafi — nem én, de egy derék táborkari tiszt irta és abban senki sincs megnevezve, csak bizonyos viszszaélésekről szól, amelyek a várőrség élelmezése körül jelentkeztek nem régiben. Itt tehát pem a cikk visszavonása, hanem a való tények kiderítése volna a helyén. — Ön tehát nem akarja azt visszavonni és bocsánatot kérni ? ? — kiáltott indulatosan Guyon. — Akkor kénytelen leszek önt 15 perc múlva főbelövetni ! Rózsafi Mátyás odaállt egészen Guyon orra elé. — Ez nincs a hatalmában a tábornok urnák ! — Majd meglátjuk — kiáltott Guyon és idegesen kezdett csengetni, mire az előszobában várakozó Hrabovszky főauditor lépett be. — Őrnagy ur ! Hívjon össze azonnal hadi törvényszéket, ezt az embert 15 perc múlva főbe kell lőni! — A tábornok ur angol születésű — szólott Rózsafi — s mint ilyen, lehetetlen, hogy ne tisztelné a sajtószabadságot. De különben is tábornok ur lapom felett nem rendelkezik, én csak az országos kormánynak tartozom felelősséggel ! — Azt szeretném csakugyan látni! Mivel tudja ezt bizonyítani?? — Egy, Kossuth kormányelnöktől vett Írásbeli feloldással, amit, ha távoznom szabad, egy rövid óra múlva felmutathatok ! — A várkapuk már zárva vannak, önnek itt kell maradnia — felelt idegesen Guyon. — Küldje tehát tábornok ur az őrnagy urat a kormánybiztoshoz, akinek az irodájában a kérdéses okmány feltalálható. E szavakra néhány percnyi szünet következett, aztán Guyon hirten megállt Hrabovszky őrnagy előtt és igy szólt: — Őrnagy ur, nyittassa ki ennek az urnák a várkapukat! Jó éjtl Ettől kezdve Rózsafi Mátyásnak nem volt kellemetlensége a cenzúra miatt. Egy rózsaszál. Komárom, —július hó. Méltó, művészi keretben áll már a Jókai rózsabokrokkal körülültetett sírja, mint áldozati oltár, melyre júniusban, a rózsák hónapjában, termésük legjavát adták a virágzó bokrok áldozatul és körüllengték mámoritó illatjuk tömjén füstjével, aztán lehajtották a rózsák fejüket és elhullatták legpompázóbb, bársonyosan lángoló vörös, hamvas rózsaszínű, a ma pusztai virágra emlékeztető sárga és szimbólikusan fehér szirmaikat. Most már a sírt csak zöld keret veszi körül, melyből itt-ott villanik elő egy-egy remontan szinpompafoszlány. Erre a sírra, rózsaszirom hullás idején a Komáromi Lapok egy rózsaszálat helyez most, amikor fennállásának félszázados mesgyéjén áll. Egy rózsaszálat, melynek szirmait nem támadja meg olyan könnyen az enyészet ereje, mint földből termett s nyári napsugárban érlelt testvéreiét. Egy ihletett lelkű poétának, a Komáromi Lapok egykori felelős szerkesztőjének, dr. Kiss Gyulának eddig még nyomtatásban meg nem jelent és költői szépségekben gazdag, bájos, üde verse ez a rózsaszál. Akkor készült, amikor a háború előtti Magyarország feljajdult volt, hogy korhad ám, mozog ám már, szégyenkezik Jókai sírján a fejfa! A budapesti lapok egymásután írtak róla, sürgették az emlékműre megindult gyűjtés befejezését. A K. L. is vezércikkekben tartotta ébren az eszmét. Berzeviczy Albert, a gyüjtőbizottság elnöke, értekezletre hívta össze a gyüjtőbizottságnak még életben lévő tagjait és a közoktatásügyi kormányt tette felelőssé a szégyenteljesnek érzett mulasztásért. Ekkor irta Kiss Gyula ezeket a bájos, kedves sorokat. A költő felel. — Hát nincs senki Nála? Hol vagy te Kegyelet, Hová tűntél Hála? Hát az Ő sirjára Virágot se hoztok?... Kopott fejfa helyén Nem nő büszke oszlop, Hogy a feledéstől Semmibe veszéstől Nagy nevét megójja?... ... S megszólal a költő, puszta sír — Sírjatok síromnál!!! [lakója: Többet ér az nekem Száz kőpiramisnál: Szemetek harmatja, Ha sírom áztatja, Korhadó fejfámat, Szomorgó telketek, Ha megsimogatja... Szivek tiszta lángja, Ha kigyullad értem, — Ki rég sírba tértem — Ez feltámadásom Sírból kiszállásom Az én örökéltem ül... .„..Mert nem az érc, márvány Őrzi meg a költőt Sötét emberöltők Síri éjszakáján Semmibeveszéstől, Az elfeledéstől... Ércet rozsda marja, Követ is ledönti vén időnek karja, A mindent lerontó ... Nem cifra szoborban Él a mesemondó ... Ha bedőlt is sírja, korhad a fejfája: Azért meleg otthon, puha fészek [várja... Igaz szív zugában testvérül fogadják, Tiszta lelkek mélyén, mint kagyló [a gyöngyöt, Rejtik, takargatják ... Szívből szívnek adják Nevét, gondolatját... így leszen belőle élő lelkek mása, Szívek tavaszában virágot nyílasztó, Friss rügyet fakasztó Napfény ragyogása ... * ... Eddig tart a bájos poéma, mely mint nemes művű solitair díszíti ragyogásának sugaraival lapunk jubileumi számát is bevonja az elhunyt költő és szerkesztő lelkének értékes zománcával ünneplésünk fényköntösét. —z. nnnmiiwniDi iHiiibii i r inni i giurwiiirif—Brimnirn ti ~ -Water mann „Ideái“ ■t nagy választékban kaphatók SPITZER SÁNDOR b öny vkereskedésében Reiffenberg Tódor János komáromi főkapitánysága (1614-1624.) Irta Takáts Sándor. I. Ferdinánd megépíttetvén a komáromi öreg várat, oda német őrséget vetett s a kiadott (Salm-féle) regulamentumok szerint magyar ember abba be nem léphetett. Az ember azt hinné, hogy e vár a város védelmére szolgált. A valóság azt mondja, hogy a vár csak pusztulást hozott a városra úgy a török világban, mint a nemzeti fölkelésekben. Egykoron Zrínyi Miklós a költő és a hadvezér élesen kikelt a komáromi vár lompos őrsége ellen; mert a vezekényi csatában nem segítette a túlerővel küzdő magyarságot s igy győzelemre segítette a törököket. Zrínyi szerint a várban lévő őrség csak a maga nagy felfuvalkodását mutatta, „Ebből a fundamentumból bánnak Komárommal és Győrrel, midőn úgy rendelték az bástyákat és azokon az álgyukat, hogy onnét a várost szintén úgy lőhessék és ronthassák, mint kívül az ellenséget.“ Amit Zrínyi Miklós irt volt, az többször megesett Komáromon. Az 1594. évi ostromkor, Bocskay és Bethlen járásakor a vár őrsége gyújtotta föl és pusztította el a várost s megtette volna ezt II. Rákóczy Ferenc felkelésekor is, ha nem félt volna a kurucoktól. Tudott dolog, hogy Komáromot régi királyaink a mohácsi veszedelemig sok kiváltsággal, sok szabadsággal látták el. Mátyás királyunk még nagy kiterjedésű birtokot is adományozott a városnak. A Habsburgok uralkodása alatt a virágzásnak indult királyi város (civitas regia) gyors hanyatlásnak esett. A bécsi kamara, meg aztán a vár császári főkapitányai valóságos faluvá tették a várost, a lakóit meg közönséges jobbágyokká. A „civitas regia“ lakóit k rályi privilégiumok lábbal tiprásával 12—20 napi robottal, az élelmezési tiszt részére két napi kaszálással, ingyen fuvarozással, a hajók ki- és bevontatásával s temérdek egyéb szolgálattal és teherrel sújtották. A bécsi udvari kamara emberei és császári kapitányok készítették az urbáriumokat s azt vittek azokba, amit akartak. Ha a város bírái tiltakozni mertek, menten tömlöcbe vetették őket. S igy ment ez két századon át. Hogy a város lakói a sok üldözéstől és szenvedéstől meneküljenek, feláldoztak mindent, csakhogy a császári katonaság uralmától szabaduljanak. Mária Terézia azonban méregdrágán tette Komáromot szabad királyi várossá. A szegény városnak hatalmas összeget kellett fizetnie s a magyar királyok adta birtokairól is le kellett mondania. A két század alatt a vár német kapitányai — egy kettő kivételével — dölyfös zsarnokok, pénzéhes és telhetetlen németek voltak, akik soha semmit nem kíséreltek meg az ellenség ellen, de a békés város lakosaival mindég úgy bántak, mintha ők lennének a legveszedelmesebb ellenségek. És fosztogattak, üldözték, gyalázták őket. A gonoszok között is a leggonoszabb Reiffenberg Dietrich János főkapitány volt. Az 1613. október hó 4-én nevezte őt a király komáromi főkapitánynak s ugyanekkor a komáromi vár tartományát is átengedte neki. A vártartományt addig Khuen Özséb bírta zálogban. A tizenhétezernyi zálogösszeget Reiffenberg volt köteles Khuen volt főkapitánynak megfizetni. (Insriptio dominis Comaromiensis egregio Joanni Theodorics a Reiffenberger equiti, nuper suscepto capitaneo nostro Comaromiensis. Volt közös pénzügyi levélt.) Az adománylevél világosan megmondja, hogy Reiffenberg a városok és falvak szabadságait köteles érvényben tartani. Mondanunk sem kell, hogy Reiffenberg a kikötésre mit sem adott. Ő kezdettől fogva úgy bánt Komárom város és a többi község népével, mintha azok ellenséges nép rabszolgái volnának. Vérig kiszipolyozta, az elkeseredésig megnyomorította a lakosságot. Nem egy hivatalos jelentésben olvashatjuk, hogy Komárom szegény és üldözött népe fellázad, ha hallatlan sérelmeit nem orvosolják. Hiába adta elő a város bírája, hogy ilyen és olyan szolgálatot a város lakói sohasem teljesítettek, a válasz mindég az volt rá, hogy privilégiumaik mit sem szólnak e nemű mentességükről. Az urbáriumok készítésébe a városiaknak beleszólásuk nem volt s igy oda tetszés szerint bármit beírhattak. A város tiltakozását meg semmibe sem vették. Imigyen Reiffenberg követelte minden levágott marha nyelvét, malomszeg-adót, a robotot, a végrendelet nélkül elhunytak hagyatékát, vámot, harmincadot stb. Ezek is súlyos sérelmek voltak ugyan a városra, de Reiffenberg ezeknél még külömbeket is mívelt. Komáromnak az országgyűlésekhez benyújtott panaszos irataiban olvassuk például, hogy a komáromi őrség a bagutaiakra rontott és mindenüket elrablá. Reiffenberg kényekedve szerint foglaltatta el a magántulajdont, ugyanő a gyűlésre jövő nemeseket börtönbe vetette, a nemesi kúriákat fegyveres erővel támadta meg, a leégett házakat nem engedte felépíttetni, Szép Márton nemesi házát, mivel engedélye nélkül építtette újra, Reiffenberg lebontatta. A madari jobbágyakat katonáival elfogatta s erőszakkal rávette őket, hogy neki hűségesküt tegyenek. A komáromi sziget kertjeit erővel elfoglaltatta s mikor a biró ez ellen szót emelt, meg akarta őt öletni, de katonái megtagadták az engedelmességet.Komárom esküdtei és bírái közül is többet elzáratott. Az egyes védtelen polgárokon elkövetett erőszakoskodását és fosztogatását a város évről-évre felterjesztvén, ezeknek felsorolása egész köny/et tesz ki. Itt tehát mellőzzük, mert ezeknél nagyobb gazságokkal is előállhatunk. Reiffenberg jól tudta, hogy Komárom fegyvertelen polgáraitól nem kell tartania, tehát semmibe sem vette őket. A töröktől azonban nagyon is félt, tehát igyekezett a budai basával jólábon állam. Alig hogy kinevezték őt komáromi főkapitánynak, máris udvarias levélben tudatta ezt a budai basával. (Mivel Szefer basa ekkor nem volt Budán, helyette Aly bég „Budán lakó, az hatalmas császárnak defterkihajája“ felelt magyar levélben Reiffenbergnek) Írván a többi közt: „Isten hozta minden jóval és jó szöröncsével kegyelmedet.“ (Bécsi hadi levéltár, 1614. márc. 3. Buda,) Amint a későbbi események mutatják, Reiffenberg többször is irt volt Budára. Sajnos, e levelek nem maradtak ránk. De annyi bizonyos, hogy e levelek hatása alatt Vezér Aly basa 1616. aug. 21-én hódoltató levélben azt kívánta, hogy Komárom város adót fizessen Aly esztergomi iszpáhiának. Ugyanekkor Beker basa, esztergomi beglerbég Járfás Mihály komáromi bírónak irt ugyancsak hódoltató levelet. (Osztrogom, 1616.) Valószínűnek tartjuk, hogy a komáromiak nagyot néztek e leveleken, mert sejtelmük sem volt, milyen címen követel a török tőlük adót. De különben sem tudtak volna fizetni, mert amijök volt, azt elvette tőlük Reiffenberg kapitány. A városi jegyzőkönyvben olvassuk 1616. juni 16-án e sorokat: „Gonosz emberek néhány év előtt hamuvá tették a várost.“ Nem tudjuk, csak sejt-KOMÁROM, NÁDOR-U. 10. FÉRFI SZABÓ, RÖFÖS- ÉS RÖVIDÁRU KERESKEDÉSE, NŐI- ÉS FÉRFI KONFEKCIÓ ♦ LEGOLCSÓBB ÁRAKI
