Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-03 / 93. szám
20 olda Komárom« Lapok 1929 augusztus 3 gyűjtésével, megfigyelésével foglalkozott, eközben huzamosabb ideig többször Chartumban is időzött, hol a gyűjtött értékes anyagot dolgozta fel. Ez alkalommal véletlenül megismerkedett a szomszéd házban lakó szép arab leánykával, akit a kerítésen át a kelet virágos nyelvén meg is szólított. — Miért ijedsz meg úgy tőlem óh lelkem úrnője s miért takarod el előlem a tele hold fényét, bájos arcodat? Nem tudod; hogy én egy frank vagyok ? Az én hazámban a felhők gyakran elhomályosítják a napot az égen, de nem a földön járó napokat. Én hozzá vagyok szokva a mi kedves Éva leányainknak szabadon nézni az arcukba. Miért akarod tehát magadat, óh napom, előttem elfödni? — A te hazád nem az én hazám, a ti szokástok nem az én szokásom, óh uram. A frankok hazájában a nő szabad, de itt rabszolga, gondold meg ezt óh kedves. Legyen szerencsés az éjszakád. — Megállj úrnőm, miért akarsz elsietni ? Nem láttál még engem soha? — Óh nagyon gyakran, mindjárt megérkezésedkor észrevettelek s azóta látlak naponta. — Félsz talán tőlem ? — Nem, de az illem nem engedi meg, hogy veled szóba álljak. Jó éjt. — Miért menekülsz előlem szemem fénye? Kérlek, maradj. — Nem szabad maradnom. — Legalább mondd meg a nevedet kecses kis gazellám. — Wardenak (rózsának) hívnak. — El fogsz ismét jönni? — Nem szabad eljönnöm. Jó éjt uram! A kedves leányka elsurrant, de másnap ismét eljött, s azután minden este megjelent a szülői ház lapos tetején, amelyet csak egy alacsony kis falkerités választott el a szomszéd háztól, ahol Brehm lakott. — Mit akarsz tőlem tulajdonképen, óh idegen ? — kérdezte a lányka gyermekies ártatlansággal. — Beszélni akarok veled, óh te kis karcsú gazellám. Szemeim kívánják a füleim készek felfogni szavad gyöngyeit. — Vannak szüleid? — kérdezte a lányka. — Allah legyen dicsérve, igen. — Vannak testvéreid? — Igen — mondotta Brehm — van egy, de az távol van, ugyszinte szüleim s mindazok, akiket szeretek. Én csak magam vagyok itt idegenben. — Óh te szegényke, úgy én a testvéred akarok lenni. Hívjál engem testvérednek, én téged bátyámnak foglak hívni, — mondotta a kislány. Mámoritó szép trópusi esték következtek, Brehm megtanulta megérteni, mit jelent az az arab szó Leila (éj) és ez még évek múltán is mint kedves zene hangzott a fülébe. Némelykor szabad volt neki Wardet kedvesének nevezni. Az öreg seik, akitől Brehm arabul tanult, csak olyan szavakra tanította őt, amelyek a könyvekben előfordultak, de Warde olyan szavakra is megtanította, aminőket a fiatal serdülő élet kíván. A rózsa csak neki illatozott, de a boldog s kellemes napok szinte repültek s közeledett a válás, a búcsú órája. — A szomorúság költözött be hozzánk — modotta Warde bánatosan, — a fájdalom lépett közénk, bátyám, barátom, uram, de te elvihetnél engem magaddal, óh lelkem vigsága. — Nem Warde — mondotta Brehm — aztrnem tehetem. — És miért nem, parancsolóm? — Életem lelke, azt nem tehetem, azt nem szabad tennem. Habihbti! és aztán hogy vigyelek el magammal Warde? Mint feleségemet? Az én hazámban nem nősülnek ily korán a férfiak, én még fiatal vagyok ahhoz, hogy megnősüljek. Gondold meg ezt kedvesem. — Úgy vigyél el magaddal, mint cselédedet, mint rabszolgádat, parancsold, hogy mid legyek s én engedelmeskedni fogok neked. — Az nem megy, az lehetetlen Warde, azzal vétkeznék ellened. Gondolj rám, ha majd távol leszek, majd fogsz te még rám gondolni, ha a szerencsétlenség be fog költözni a sátradba és a gok rád gondolni Warde — mondotta Brehm, de a lányka nem felelt többé, csak sirt egy jó darabig, végül igy szólt: — Az Allah óvjon meg téged mindig, és Issa (Jézus) legyen mindig ve-Ami a madárnak a szárnyaszegettség, az a gondolatnak, a kultúrának, a sajtónak a cenzúra, amely mindig kellemetlen és nem egyszer veri a gondolatot bilincsekbe. Ha a cenzúra általában kellemetlen a normális időben, mennyire az háborúban. Ilyen kellemetlenebb oldalával a cenzúrának volt dolguk az első komáromi újságíróknak az 1849-iki mozgalmas időkben. Az 1848—49.-diki magyar szabadságharc alatt a komáromi nyomdatermékek között fontos szerepet játszottak Klapka György falragaszai, amelyek kezdetben a győzelmes csatákról szóltak, majd a csüggedő lelkeket nyugtatták meg. Nevezetes falragasza volt Klapkának az 1849. szept. 3-án reggel kiragasztott hirdetmény, amelyet vörös betűkkel nyomtak és drákói szigorral Ígéri megbüntetni, ha a katonái politizálnak. A Komáromi Lapok napilap megalapítóját és szerkesztőjét Friebeisz István honvédszázadost ez a vörös betűs hirdetmény nagy kellemetlenségbe sodorta. Friebeisz István igazi újságíró volt és nem egyszer szembe szállt a hatalommal. Az említett falragasz megérlelte benne az elhatározást, hogy megtámadja Klapkát és követeli, hogy a vár átadására vonatkozó tárgyalásokat azonnal hagyja abba. Cikket ir. tehát Klapka ellen és elítélte, hogy a várat át akarja adni az ellenségnekt Amikor a cikk kefelenyomatát Klapka meglátta, mint cenzor a cikket lefoglaltatta, a lapot beszüntetette és Friebeisz szerkesztőt elfogatta. led te kedves, gonosz idegen. Ezek voltak az utolsó szavak, melyeket Brehm Wardetől hallott Németből fordította Diósy Ede. századot küldtek ki és a szerkesztőt Klapka elé kisérték. Mentő körülménynek vették, hogy az inkriminált cikk még nem jelent meg és megengedték, hogy Friebeisz szerkesztőt a saját lakásán őrizzék. Az őrzésére kirendelt század a lakása előtt ütött tábort és a szerkesztőhöz senkit se eresztettek be. Sokan azonban bizalmasan figyelmeztették Klapkát, hogy a szerkesztő népszerű a közönség előtt és kezd már zúgolódni a letartóztatás miatt. Nagyobb forrongás elkerülése végett Freibeisz szerkesztőt 24 órai szobaáristom után szabadon engedték és lapja szept. 6-án már újra megjelenhetett. Sokkal nagyobb és veszedelmesebb kellemetlensége volt egy cikk miatt Rózsafi Mátyás szerkesztőnek Guyon tábornokkal. És valószínűleg az életével fizet ezért a kellemetlenség miatt az első komáromi újságíró, ha már jő előre nem biztosította volna függetlenségét. Mielőtt a Mack által alapított Komáromi Értesítő szerkesztőségét átvette volna, kikötötte, hogy azért, amit lapjában ir, egyedül csak a nemzeti kormánynak felelős a sajtó törvények határain belül. És a körülmények igazolták, hogy nagyon is jó dolog volt ezt kikötni. Egy nap ugyanis, amikor a másnapi lapján dolgozott, kinyílik az ajtó és egy honvédkapitány lép elébe és Guyon tábornok nevében foglyul ejti és a körülményekhez képest elég udvarias formák között Guyon tábornok elé viszi a szerkesztőt. Guyon, az oroszlánszívű hős udvalátásodat, lelkem pedig a lehelletedet, betegség az ágyba dönt, én mindig fo- A szerkesztő elfogatására egy egész rias fejbólintással üdvözli a fogoly Gépgyár, vas- és fémőnlöde, kazánkovácsmühely Telephon interurban 28. V Ni SVI Amikor Klapka és Guyon volt a cenzor. — A komáromi újságírás emlékeiből. — Irta dr. Baranyay József.
