Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-03 / 93. szám
1929. augusztus 3. Komáromi Lapok 19. oldal. Szabó Sándor kezébe vette. Majdnem kicsomagolta már és bele akart harapni a kenyérbe, mire Kőmives ridegen ránézett a fiúra, aki azután hóna alá vette a kenyeret, erősen szorongatva. Amikor az utcán voltak, nemsokára Szabó Sándor megint bele akart harapni a kenyérbe. — Ha eddig kibírta, várja már meg azt a néhány percet, mialatt a vendéglőbe érünk — intette türelemre Kőmives. Ailghogy a vendéglőbe érkeztek, Szabó Sándor kicsomagolta a kenyeret a papirosból. A pincér odajött hozzájuk és kérdezte, mivel szolgálhat. — Kérek két adag pirított májat — szólt Kőmives a pincérnek. Szabó Sándor éhes szemeivel boldogan nézett a kenyérre, aztán Kőmivesre. — Megengedi? — Tessék — felelte Kőmives. Minden gondolata most már csak a kenyér volt, amely ebben a percben a beteljesült boldogságot jelentette részére. Reszkető, vékony kezével megtördelte a kenyeret, nem is vágta késsel szeletre, úgy harapott bele falánkan. Az első falat után boldogságtól sugárzó szemmel nézett Kőmivesre, aki látva a fiú nagy éhségét, önkéntelenül mondta: — Szegény fiú. Szabó Sándor teljesen a kenyérnek szentelte most a néhány percet. Nem beszélt többé, nagy falatokban ette a kenyeret. Arca átszellemült a boldogságtól. Nem gondolt már semmire, mi lesz holnap vele, megkapja-e még ma azt a pár koronát, amivel elutazhatik Lévára, — mi lesz a szerelmével, mi lesz Párissal, mi lesz az irodalommal ? Semmi nem érdekelte többé, csak a kenyér. A pincér hozta a két adag pirított májat. A nagy darab kenyérből, amit a péknél vettek, már nem volt semmi. A pirított májhoz még négy-öt karéj ke-Ha végig lapozunk a régebbi komáromi sajtó köteteiben, meglepődve látjuk azt a nagy váttozást, amely az újságírás terén idők múltával beállt. Az első pillanatra feltűnik a régi komáromi hírlapok más beosztása, stilása, szokása, témája. Ha a múlt század 70-es és 80-as évek komáromi újságjait végig lapozzuk, nagyon sok furcsaságot látunk, így pl. a vezércikket, amelyet most a lap lelkének tartunk, nem vették valami komolyan boldogult elődeink. Vezércikknek leközöltek hosszú, 20—20 folytatást is kitevő nevelésügyi cikket, vagy történelmi táicát, amelyek nem egyszer szaklapba valók voltak. Sőt egyik komáromi lap sokszor a legrosszabb verset hozta le vezércikkül. Könnyű volt ezeknek e rossz verseknek megjelenniük, mert maga a szerkesztő irta azokat. Tartozom azonban e rosssznak mondott verseket annyiban megvédeni, hogy ha rosszak voltak is, de legalább rímesek voltak. A rímek se voltak valami jók, de legalább az Írójuk annyiban tisztában volt a magyar versírás sarkalatos törvényeivel, hogy amelyik vers nem rimes, az ha magyarul is van Írva, de nem magyar vers. A Komárom cimü lap 1875 április 11-iki száma versben közli a vezércikket. ízesítőül itt közöljük a verses vezető elejét: nyelet evett meg. Amikor felkelt az asztal mellől, nyugodt volt és boldog a jóllakottságtól. Kőmives ezután megmondta neki, hol találhatja meg Fenyves Dezsőt, akihez elküldte, hogy megszerezze a néhány koronát és elvált tőle azzal, hogy talán még találkoznak. Aznap már nem találkozott Szabó Sándorral. Másnap megkérdezte Fenyves Dezsőt, mi történt a fiúval ? — Igen, nálam volt — mondta Fenyves — adtam neki húsz koronát és László István is adott annyit. László mégegyszer megvacsoráztatta őt, azután kocsit rendelt neki és kiküldte az állomásra. Mutatta a regénye kéziratát is, tehetséges Írásnak láttam. Sajnálom, hogy nem tartottam vissza egy napra őt, szerettem volna még beszélni vele. Érdekes dolgokat beszélt az életéről. Regénye arról az egy napról szól, amikor mint szabóinas felszabadult. Kőmives Fenyves szavai után még egy ideig gondolkozott Szabó Sándoron. Valahogy úgy tűnt fel előtte ez a tegnap nála járt fiú, mint a zsidóság vágya az intellektualiznus felé, amely miatt képesek sokszor aszkézisra, megalázásra, szenvedésre és hogy eredményt érjenek el, kitartóan és fanatikusan tudnak tűrni. Kétségtelen volt előtte, hogy a zsidóságnak ez a része az értékes, ez az alulról feltörő, értéket produkálni akaró akarat, amely tud alázatos lenni, mert szegény és nincs benne semmi az oktalan önérzeteskedésből; tud kitartóan küzdeni, mert közel van a vallásához. Arra gondolt, sosem fog életében többé találkozni ezzel a Szabó Sándorral és idővel elfelejti az arcát. Most mégis mély hatást váltott ki belőle, amint másnap is utána gondolkozott furcsa alakjára, az éhségtől megnyúlt, sápadt arcára és gyámoltalan, szelíd mozdulataira. Elmúlt az idő, Nem jő a jövő, Jöjj te hát nemtő, S légy jövendő, Mert omlik a gunyhó, Bent busong a lakó, Mivel gyermeke éhezik, Miért a jó anya siránkzzik, Szegény h... mire jutái? stb. stb Az utolsó sorban a h... annyi, mint haza, de hogy ezt mért nem merte a vers szerzője és a lap szerkesztője, Jókai-Szivanyó-Lajos egészen kiirni, azt csak ő tudta volna megmondani. Igaz, hogy ez a lap nemsokára meg is szűnik. A lap szerkesztője és kiadója Jókai- Szivanyó-Lajos külömben polgári foglalkozására nézve becsületes molnármester volt, aki szeretett mecenáskodni, ami nem lett volna hiba, de az volt a baj, hogy nemcsak lapot adott ki, de abba irt is, amihez éppen nem értett. Maga Szivanyó mester is nagyon megharagudott volna, ha egy szerkesztő, tollforgató ember a molnárság tisztes mesterségébe kontárkodott volna. Az eljegyzési híreket is másként közölték, mint most. Rendesen a hirdetési rovatban közölték le és pedig ilyen formán: Szerelemvölgyi Nusika és Betyárfalvay Edőmér ajánlják magukat, mint jegyesek. Nem tartották boldogult újságíró elődeink indiszkréciónak pl. megírni azt, hogy a boldog férj mennyi hozományt kapott. Találunk például ilyen hirt is a régi komáromi sajtóban: N. N. eljegyezte X. Y. kisasszonyt, ennek és ennek bájteli és kellemdús, közkedveltségnek örvendő leányát. Amint jó forrásból értesülünk, a boldog férjjelölt a házi erényekben gazdag menyaszszonnyal tízezer forintot kapand hozományul. A hírrovat különben állandóan szegényes és kicsinyes. Ha a szerkesztő valamelyik ismerősénél 1—2 vendég volt hivatalos vacsorára és ha arra a szerkesztőt is meghívták, azt már részletesen megírták dagályos stílusban és nevetséges jelzőkkel fölcicomázva. A hírszolgálat akkor egyeniő volt a semmivel, igy történhetett meg aztán, hogy nem egyszer a legközelebbi faluból is olyan valószínűtlen, hajmeresztő dolgokat közöltek, „úgy halljuk“ bevezetéssel, hogy az ember nem tudja, nevessen-e vagy boszankodjék. Különösen ügyeltek arra, hogy mindenkit urazzanak a lapban. Uraztak a kocsistól fölfelé és lefelé mindenkit, akiről csak szó volt az újságban. Urazták a cirkuszi bohócot, a cirkuszi szolgát, még akkor is, ha nem tudták a nevét és akkor úgy Írták, hogy az egyik szolga ur a cirkuszból. Nem volt utolsó dolog, mikor a legócskább kis cirkusz előadásairól olyan részletes kritikákat írtak, mint a színházakról szokás. Persze ezek nem kritikák voltak tulajdonképpen, hanem nagy dicséretek, mint pl. Auguszt ur ma nagyon ügyesen lisztezte be arcát és felette ötletes volt. Benett ur, a kígyó ember előtt még nagyon szép jövő áll, stb. stb. A színházi kritikákban sok indiszkrét dolgot követtek el, amikor azt is megírták, hogy a színpadi csillag milyen ékszereket és toaletteket kapott az udvarlójától. Nagy szerepet játszott ezelőtt 50—60 évvel a Nyilttér rovat, amelyben közlőitekért nem vállalt felelőséget a szerkesztőség és bölcsen, mert hajmeresztő intimitásokat közöltek e rovatban a pletykára mindig éhes közönség nagy örömére. Egyszer pl. egy komáromi házaspár e rovatban végzi el azt a veszekedést, amit a jó islésüek még hallgatni se akarnak. Az asszony megírja az uráról, hogy a cselédlánnyal van viszonya és gyereke is van a lánynak tőle és amig az asszony nélkülöz, a szeretőjére költi az ő hozományát. A férj visszavág, hogy ez mind rágalom, különben sem költhetné a felesége hozományát, mert az Ígért hozományt sose kapta meg és a rajtavalóján kivül semmit se vitt magával az asszony. No de hát az asszony se azért asszony, hogy az utolsó szó jogáról lemondjon, így aztán a vágás és a visszavágás sokszor megismétlődik. Hasonlóan pikáns ize van a Nyilttérnek, amikor a veszekedő szomszédok ott tombolják ki haragjukat. „Tisztelt szomszédnő — irja egyik nyilttérező — én önnel szóba nem állok, tehát ezúton hozom tudomására, hogy ha még egyszer éjszaka bekeni az én házam falát itt meg nem nevezhető piszokkal, hát akkor stb. stb“. A 70-es évek komáromi újságaiknak volt egy közkedvelt rovata, a Rejtvény rovat. Ha a megfejtők és a bálban megjelentek névsorát végig olvassuk, a múlandóság szele csap felénk, az ott szereplő szépek már mind nagymamák, vagy kint alusszák siri álmukat a komáromi kakukfüves temetőkben. Természetesen a megfejtők között mindig kisorsoltak valami tárgyat, könyvet vagy képet. Egyszer, mint nagy szenzációt közölte a lap, hogy egy eleven rigót kap a szerencsés nyerő. Hogy milyen lehetetlenségek is megérték a nyomdafestéket, azt legjobban bizonyítja az alábbi eset. A Komárom cimü lap 1875. január 24-én megjelent mutatványszáma közölte ezt a szörnyszülöttet, természetesen Jókai-Szivanyó Lajos molnármester, lapszerkesztő tollából! Mily szép volna, ha a hazai összes lapszerkesztő, minden ajkú iró bajnok kara, e badar szóhalmaz hangyazsomb-magaslatra egy kis jakereszt alakú emléket állítani méltóztatnék, amelyet a nyomda lepke-könnyűséggel alkalmazna! E mutatványszámból pár példány elkerült Pápára is a Pápán jogászkodó komáromi ifjak nem kis bosszúságára, mert a jogászok ezt szóról-szóra betanulták és ezzel a badarsággal boszantották uton-útfélen a komáromi jogászokat, igy különösen Tuba Jánost is, aki már akkor elhatározta, hogy egy másik komáromi lap megindítása lesz legsürgősebb célja. Ezzel a tervével öt esztendeig kellett várnia, amikor a Komárom cimü lap egy újabb baklövése lehetővé tette, hogy a régen tervezett lap csakugyan megjelenjék. Az újabb baklövés 1880. május hó végén következett be. Ekkor halt meg ugyanis Beer-Lock József nagymegyeri rabbi, aki sose hitte volna, hogy az ő halála egy lap halálát és egy uj lap születését fogja okozni. A Komárom c. lap, valószínűleg más témája nem lévén, „Égy rabbi temetése“ címmel hosszú vezércikkben irta meg ezt a halálesetet. Ez a vezércikk döntötte el a Komárom sorsát, mert azok, akik már régen kifogásolták a lap szerkesztését, még jobban érezték egy uj lap megindítását ez után a vezércikk után, amelyen nevetett az egész város. Beer-Lock József egy jámbor és istenfélő szerény vidéki rabbi volt, akiről a hírek között meleg sorokban megemlékezni illő dolog lett volna, de azt megirni többek közö t, hogy „úgy halljuk, hogy az elhunyt rabbi vejét, bizonyos Weisz urat fogják utódjául megválasztani, vagy talán már meg is választották“ — mégse tartotta senkise vezércikkbe valónak. Amikor ez a furcsa vezércikk napvilágot látott, a nagy emberbarát, Hefflerd Szilárd éppen vacsorát adott az ismerőseinek. Ott volt többek között Fogthüy Dénes és Tuba János. A nagy port fölvert vezéreik és az uj lap alapítási terve képezték a beszéd főtárgyát és a dolognak az lett a vége, hogy Heffler Szilárd és Fogthüy Dénes átadtak Tuba Jánosnak pár száz forintot az uj lap megalapítására és az uj lap Komáromi Lapok címmel 1880 julius 3-án meg is jelent. Az első számban a vezércikket Hegedűs Sándor, a verset Papp Gábor, ref. püspök irta. így született meg a harmadik Komáromi Lapok, a most jubiláló ötvenéves lapunk. Síéi M suli idillié. Brehm Alfrédnek, a közismert hires természettudósnak, már 20 éves korában alkalma nyilt hosszabb ideig Afrikában tartózkodhatni, hol ő ritka, nálunk még akkor alig ismert állatok s madarak Prágai hentesáruk raktára. Mindennemű friss hús naponta kapható. . Bizományi és ügynökségi iroda: Komárno-Komárom, Megye-u. 6. TELEFOS: 124. Szállít minden gazdasági szükségleti cikket, mint: műtrágya, kőszén, tűzifa, pirszén, anthrazit waggontéte!ben, cséplő és más mezőgazdasági gépeket, traktorokat, varró- és hajlószijjakat, ponyvák, zsákokat. — Raktáron tart: I* benzin, gép-, henger-, traktor- és autóolajakat és zsírokat. Amikor a komáromi sajtó a gyermekkorát élte. Irta: dr. Bárányay József.
