Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)

1929-08-03 / 93. szám

18. u*dni

Komáromi Lapok

1929. augusztus 3.

dalom miatt.

Lassan beszélt Szabó Sándor. Halavány, megnyúlt arcán nagy kék szemei göndörszöke haja alatt ide-oda tekintettek a szobában.

— Milyen érdekes lakása van. Menynyire kifejezi ez a lakás a maga egyéniségét. Nagyon különös embernek tartom magát. Tudja, én délelőtt szinte féltem beszélni magával. Sok van magában Raszkolnyikovból, azt hiszem, ölni is tudna.

Kőmives mosolyogva hallgatta a fiút, aki ezután odament a könyvespolchoz és keresni kezdett a könyvek között.

— Nézze, ezt a Rodin életrajzot nekem adhatná. Nagyon szeretem Rainer Maria Rilke Írásait, látom, tőle van az életrajz.

— Ne erről beszéljünk most, hogy szereti-e Rilkét vagy sem. Beszéljen magáról. Mikor evett utoljára?

— Tegnapelőtt. Győrből gyalog jöttem Komáromig, mert nem volt egy fillérem sem. Pestről előbb Győrbe utaztam. Az országúton mentem, nagyon fáradt voltam és találkoztam egy paraszttal, akinél kenyeret láttam meg. Tőle kértem egy darabot. Ez tegnapelőtt volt, azóta nem volt egy falat a számban.

Kőmivesnek eszébe jutott most az élete, amely folytonos küzdés volt tizenötéves korától kezdve a mindennapi kenyérért. Beszélni kezdett a kenyérről az éhes Szabó Sándornak.

— Látja, a kenyér. Minden ember egyformán találkozhatna a kenyérben, mégis, hol vagyunk attól az időtől, amikor a kenyér által, amelyért annyira folyik a küzdelem az emberek közt, éppen a kenyér által fognak találkozni egymással az emberek.

— Jaj, csak ezt ne — szakította meg Kőmives szavait Szabó — legyen szíves, ne beszéljen most nekem a kenyérről, ha nem tud adni legalább egy kis falatot. Mikor Győrből gyalog jöttem Komáromig, olyan éhes voltam már, hogy azt hittem, a levegőben nagy kenyérfák lógnak, rajtuk nagy darab kenyerekkel és mindig beléjük akartam harapni. Minek csinál most nekem még nagyobb étvágyat a kenyérhez?

— Igaza van. De még azt mindig nem mondta meg, miből élt eddig.

— Akadt egy mecénásom, egy kassai gyáros, aki szereti az írókat. Az segített engem eddig, ő adott nekem ezer koronát most legutóbb is, hogy menjek el Pestre és próbáljak ott érvényesülni. Az ezer koronát feléltem, anélkül, hogy eredményt értem volna el.

— Most mit fog csinálni?

— Még nem tudom. Ha Lévára érkezem, onnan irok a mecénásomnak egy hosszú levelet. Nem olyan ember, aki ne látná be, nemcsak rajtam múlott, hogy nem tudtam eredményt elérni.,

— És megmarad ezentúl is az irodalomnál, vagyis tovább akar nyomorogni ?

— Egyelőre igen. Lelkiismeretfurdalást érzek, ha nem irok.

— Mindenesetre jó lenne, ha revidiálná magát. Mondja, maga biztos abban, hogy tehetséges?

— Nem tudom. Azt hiszem, igen.

— Ez baj, hogy maga sem tudja biztosan. Legalább magának biztosnak kellene lennie a tehetségében, mert ha még magának sincs hite saját magában, alig tud majd valaha is érvényesülni. Mondom, jó lenne, ha alaposan revidiálná magát, az egész eddigi életét, mindent, mert nagyon káros lehet később a csalódás,' ha egyszer arra kell eszmélnie, hogy nem tehetséges és mégis mindenáron irő akar lenni.

Kőmives hirtelen más kérdést vetett a fiú elé.

— Különben hogy áll a szerelemmel?

Szabó Sándort, aki számos szerelmes

versnek volt a szerzője, kissé meglepte ez a fordulat.

— Nagy probléma ez nekem, még nem tudtam megoldani.

— Szerelmes most valakibe?

— Igen, egy kassai lányba — felelte Szabó Sándor és üres pénztárcájából elővett egy amatőrfényképet.

— Nézze, ebbe a lányba vagyok szerelmes. Ugy-e nagyon helyes leány?

Kőmives megnézte a fényképet. Fiatal, fekete hajú, csinos arcú leány volt fürdőkosztümben.

— Magáé volt már-e ez a lányi?

A fiút láthatóan zavarba hozta a merész kérdés.

— Nem, nem. Egyáltalán nem is gondoltam soha erre.

— Akkor maga még nem volt szerelmes ebbe a lányba. Higyje el, a szerelem akkor kezdődhetik el egy férfi és egy nő között, amikor már egymásé voltak.

— Nem hiszem. Nem is kívántam még ezt a lányt soha, annyira szeretem. Érzem, ha az enyém lett volna, elvesztettem volna magamtól.

— Bolond beszéd. Különben mit csinál a leány, mi a foglalkozása ?

— Jelenleg Párisban van, egy filmvállalatnál statiszta. Szokott irni nekem és én is irok neki.

— Tehát elszakadtak egymástól.

— El, de nem sokáig, mert utána akarok menni Párisba.

— És mit fog csinálni maga Párisban ?

— Hát mit ? Nyomorogni. Annyi pénzt kérek legközelebb a mecénásomtól, hogy elmehessek Párisba, azután folytatom azt, amit itt elkezdtem. Író akarok lenni. Végeredményben mindegy, hogy az ember itt nyomorog vagy Párisban.

— És Párisban sem akar a leány után nyúlni, akibe szerelmes?

— Nem, mondom, kiábrándulnék belőle, ha az enyém lenne, ha megkapnám.

Kőmívesnek ahogy nézte a fiút, amint alázatosan, félénken és szégyenlősen beszélt ezekről a dolgokról, hirtelenül eszébe jutott valami Csak most vette észre, hogy a göndörszőke haj alatt a sovány, arc mennyire zsidó vonásokat rejt.

— Ugy-e maga zsidó fiú? — kérdezte Kőmives váratlanul Szabó Sándort.

— Igen, zsidó vagyok — mondta Szabó Sándor — nemrégiben még hosszú pajeszt hordtam. Apám zsidó tanító egy ruszinszkói faluban.

— Persze vallásos nevelésben részesült ?

— Természetesen. Gyermekkoromban sokáig féltem Jézustól. Most azonban nagyon megbarátkoztam vele. Olvastam Papini könyvét és Renan könyvét róla.

Papini könyve jobban tetszett, mint Renané. Legutóbb Emil Ludwig könyvét is elolvastam Jézusról. Nagyon szeretem Jézus egyéniségét.

Kőmives a beszélgetést újra Szabó Sándor legaktuálisabb problémája felé fordította, hogy megszerezze a pár koronát, ami szükséges, hogy Lévára utazhasson.

— Nézze, adok magának még egy címet, Kéri Zoltán doktor, ez egy intelligens ügyvéd, valamikor újságíró is is volt, zsidó ember is.

Szabó Sándor idegesen utasította vissza az ajánlatot.

— Nem, nem megyek már sehová. Engem ne küldjön semmilyen zsidóhoz, nem törődöm azzal, hogy zsidó vagy nem zsidó, ha nincs benne emberség, akkor hiába zsidó vagy nem zsidó. Nem birom már ezt a sok megalázást.

— Akkor elküldöm egyik kollégámhoz, Fenyves Dezső újságíróhoz, kinek bizonyára ismeri néhány szocialista versét. Ha neki van pénze, akkor biztosan ad magának.

— Jó, hát gyerünk, vezessen oda. De előbb vegyen nekem egy darab kenyeret, mert már nagyon éhes vagyok, nem birom tovább az éhséget.

Mikor felállt a székről, kissé megtántorodott. Az éhség már nagyon gyötörte testét.

— Menjünk, elviszem magát vacsorázni. A sok beszélgetés után amúgy is itt a vacsora ideje — szólt Kőmives.

— Jaj de jó lesz — ujongott gyerekesen Szabó Sándor — siessünk. De ugye sok kenyeret fogunk enni a vacsorához? Kenyeret, kenyeret! — és felcsillogtak a fiú szemei, amikor most a kenyérről beszélt.

— Igen, veszünk kenyeret a péknél, igy olcsóbb lesz és többet ehet.

Felcihelődtek és elindultak a városba, hogy elmenjenek a vendéglőbe, ahol Kőmives étkezik. Előbb azonban bementek egy péküzletbe.

— Kérek egy koronáért fehér kenyeret — szólt a péküzletben kiszolgáló leányhoz Kőmives. A leány nagy darabot vágott le a kenyérből, csaknem a felét és becsomagolva odaadta Kőmivesnek. Mielőtt még utána nyúlt volna.

©l©l©l©l©l©l@l©l©l@l©l©l©l@l©l@l®l@

®|©|©|®i©|©|@|©|©

Váltóhitel, folyószámlahitel, megbízások, átutalások belföldön és külföldre Betétek folyószámlára és betétek könyvecskékre

Idegen valuták vétele és eladása

Összes banktranzakciók

KOMAROMI KORONABANK RT

ALAPÍTVA 1907 BEN

ALAPTŐKE K£ 600,000 TARTALÉKOK Ke 93,000

@(@!®M©I@I@I©!©|@I@I©I©M@M©I©I©I©I©I@!@!©!@I©!©I©I©