Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)

1929-09-21 / 114. szám

1929, szeptember 21. Komáromi Lapok. természetes gyógy es asztali viz Fblerakat Komárom és vidéke részére: KOIirV JAI AB TEX.EFON 130. HZ. alkalmasabb személy nem tölihe i be ezen u' sem ezt a tisztséget és Komárom fccresiudő társad ilma benne olyan szé­lei horuon'u emberre biz;a vezetését, akinek kvalifásai nemcsak ebben a kisvárosban számi hanak mindig meg­értésre, de országos rel'cóban is a legszivéiyesrhh pártfogásra találtak eddig. Fried J -minek tiz éves ein^k sége nagybm hozzájárul ahhoz, hogy s Komáromi Kereskedők Ttg üice elérte az! a nívót, amelyen most áll és amely­nek bizonysága a holnapi szép jubiíáris ünnepség, mire Sdovenszkó gazdasági élete méltán f Ifigyei, mint erről a ho’rupi ünnepség illusztris vendégei is tanussodnak. — „iZA“ arcápoló intézetben szépség hibákat legbiztosabban eltáoolitanak. Pozsong, Stefonia-ut 19 II. em Galla <Jr. védőbeszéde a Tuka^perben j A Tuka-psrben most folynak a védő beszédek. Szerdán és csütörtökön Galla János dr. Tuka egyik védője beszélt, ugyancsak pénteken is. Galla dr. az elsőnkön a per politikai feile - gévei foglalkozott, amelyet szabálytalan párbajnak nevezett és kifejtette, hogy ebbun a perben tok minden történt, aminek nem Jett votóa szabad megtörténnie. Ezu'án Tuka imrrunifésáva! foglalkozott, az ál’am­­ügyész álláspontját mérlegelte, majd áttért az államügyesz idézeteire és azt részletezte, hogyan került Tuka a szlo­vák politikai életbe, smi által megindult a lavina Tuka Béla ellen. Beszédében többek közt azt mondta Tuka helyzetét ismeríelve, hogy nehéz sors az, hi a fiú édesanyjához akar visszatérni és nem engedik. Ezután foglalkozott Tuka autonómia tervezetével és az aufonó miát úgy jellemezte, mint a sziovák szenvedések és fájdalmak drága gyer­mekét. Csütörtökön, a második napon Galla dr. a per büntetőjogi részével foglalkozott és a vádira oí klasszikus például állí­totta -a po'idkai perek vádiratának. Foglalkozva a magyar irredentizmussal, előbb Tuia árulásáról beszélt és kér­denie, hogyan lehetett vo!n3 ez lehet­séges, amikor Tusának minden lépését tiz éven át detektívek vigyázták, Tusa mordots Grlia d „ az-ír P.rnelihoz hasonló hőse á szlovák nemze nek. E u .árt foglalkozott S őger vallonjá­vá1, Kovács szökésévé, BeHnsky vai lomásaival, a bécsi tanuk szerepeivel és kifejtette, hogy a kalonai szakértők véleményeiben nincsen konkré um. Gdla dr pénteken folytatta vídőbe­­szédét, amelyben kitárt a vádirat má­sodik pontjára, a köztársaság bizton­sága elleni bűncselekmények tárgyalá­sára, ismertette a magyar szaboíázster­­vet, foglalkozóit a szlovák néppárt nemzeti radikalizmusával, majd rátért az egyes tanúvallomások elemzésére és a rodobranec szervizeire. V:gü! hatásos érvekkel alátámasztott beszéaben kérte védence felmentését. Pár szó magamról. Feszty Masa feljegyzései a képei mellé. — sz°p!ember 20 Azzal a feladattal bízott meg a Lite­­ratura szerkesztősége, Írjak pár szót magamról, piktori fejlődésemről, arról: hogyan jutottam el a lázongó Hegedűs Lóránt-portrétól az oly nyűgöd', bíké sen alvó, álmodó Venere dormenfe-ig. Ez a példa ugyan nem magyaráz világosan, miután csak természetes do­log, hogy Hegedűs Lóránt portréján vörösen forrjanak a hideg fekete-fehér színek; és viszont ez Í3 természetes, hogy a „Venere dormente“ sárga pár­nája is harmonikusan pihenjen. Mégis! Nyugtalannak kellett lennem akkor, négy évvel ezelőtt, hogy olyan . össze­­szoiitott ök!ü képet tudjak festeni, — és nagyon nyugodtnak kell lennem ma, hogy olyan jó altató pózt tudjak a szőke Vénusznak adni. Bizonyos vagyok benne: ha ma festenén Hegedűs Lórán­tot, — nem az ideges, energiától, tett­­vágytól, túlsók genialitástól szinte meg­pattanni látszó koponyát éreztem volna megpattanni benne, hanem azt, aki a „mimóza-erdőt“ irta, azt, aki a kertjé­ben a rózsáit szedi, nézi, azt, aki visszanéz, álmodik, szeret, jó és aláza­tos a titokteljes „Élet“- te* szemben. És ha akkor festettem volna a „Venere dormenteM: kinos, vergődő, nyugtalan lenne az álma, fekete a haja, szomorú az arca. Nem a Giorgione Vénuszának típusához tartoznék, amely szinte öröm­mel várja már, hogy uj életre ébred­hessen, hanem Michelangelo „Hajnal­ának bus hadához, — akik, legyenek márványból, festékből vagy eleven hús­ból faragott asszonyok: kínosan vonag­­lanak meg a reggel, az uj ébredés, uj kezdés gondolatára. Csodálatosan árulkodó, leleplező tükre az emberi léleknek a művészet. Jól mondta Herczeg Ferenc, amikor ; egyszer a müvész-p zichologiájáról dis- i kúráltunk fesiés közben: „A művész, (tegyen író, f-stö muzsikus) sohse hal meg bánásában Tasiét tud neki adni, szépséget, életet iehd bele, s akkor a ] bánata már gyermekevé lesz, akit szeret. ] Mire kész lett a müvével: már abba volt j szerelmes.“ Az átkötés levezetője, kiegyensulyo- jj zója az „ember“ indulatainak örömé- ] nets és bánatának. Azt hiszem, szénül jj hiszem: a belső hangulat mindig na- \ gyobb befolyással van a továbbfej ő- ? lesre, semmint a küiső. Azaz, hugy ij világosabban fejezzem ki magam: a j belső hangu'at keresi meg a neki meg- i felelő küiső hatást Például ha én em- | berileg, lelkileg nem vágytam volna ' pihenésre,nyuyatomraa.bensőségre, már j fiatalou sós szenvedésen és küzdelmen \ keresztöl ment életem után, aküor bi- \ zonyosan nem Firenzébe, hanem Pá- ? rizsba mentem volna, úgy ah ;gy a leg- | iöbben tanácsolták. Párizsba és — s Úristen! — miíyen nyakatekert pózban * álmodnék most a modern piksurarói az | én Vénuszom I Pihenni mentem Firenzébe. És mert jj hihenni, mé yülni, csendesedni, higgadni j vágytam, — nem a Medici kápolnát j kerestem fel majdnem naponta, hanem San Marcét O t tanult meg az ember- Fesziy Masa nagyon sok mindent és viszont az embertői igen sokat tanult a festő Feszty Masa. Oda zarándokoltam, és Giottóhoz, a Santa Croce-be. A quattrocento két óriása! Egyik virág, a másik tölgyfa. Utánozni egyiket sem lehet. A virág iul naiv, túl tiszta; felettünk 1 lebeg. Csodáljuk, imádkozunk hozzá, de el nem ludjuk érni. A tölgyfa pedig olyan grandiózusán egyszerű, hogyha mi óban egyszerűek akarunk lenni: p'akátfestóvé válunk. Mi csak azt a valamit Őri2he jüa meg a leikünkben, amit akkor érezlCn*, amikor először áíéptök a Sin M-irco és a Smta C-oce küszöbét. Azt a valami? őrizzük, vigyü< haza és tudom: nen lesz G otto után­zat, mégis tömő ebb lesz; nem lesz Angelico, mégis tisztább lesz az, amit pingáiunk. * Persze a portrétesiö nem engedheti annyira úrrá lenni művészetén a lelkét. Annak elsősorban a modell énjét kell a képbe belevinnie A maga egyénisége C3ak úgy ború h it rá, mint határozott körvona u házakra az estéli ködpára. AltV látha óan, khelletszerüen. É dakes a portrénál a beállítás meg­találásának s a művész hangulatának, karakterének egymáshoz való viszonya. V mnak emberek, akiket sokféleképpen lát a f:8‘ő s a'-kor szabadon választja a neki legmegfelelőbb beáíli'ás*. Vinnak embjrek, akiket megiat egy híiyzetbín, mozdulatban s rögtön fűd]»; ez az! V ’gy igy, vagy s hogy. (így született meg píícHul az- Anyán arcképe; őszi délután láítam meg ebben a moz­dulatban, őszi lomb szinü ruhájában.) De sztán vannak o'yan su'yos esetek, amikor nem fűd a mü/ész nevet, tormát adni annak, amit valakiben meglát. Valami! elképzel. De nem tudja, mit. Vdaüogy látja. De nem tudja, hogyan. Sok'dg cgyaban hordozza születendő gyermekének embrióját, várja a meg­­terméksnyi ő piltanaiot, amely néha másnap jön el, néha azonban évekig várat magára, néha nem jön el soha s askor inkább sohse festi meg elképzelt kedves gyermekét, semhogy az álmaival megalkudjék. így voltam például Jendrassik Ernőné portréjával. Rendkívül érdekelt különös, paran­csoló és mégis jóságos, szenvedélyes es m gis s ilizáltan nyugodt lénye. Szerettem volna megfesteni, de nem íud'am, hogyan ? Hónapokig tűnőd em, töprengtem, már elment a kedvem, már bele is nyűgöd am, hogy nem íudom meg­oldani. S akkor egy szép napon szembeke­rültem R '.vennában, a rejtelmesen, Éítok­­leijesen szép, fönséges San Vitaiéban a csodálatos szemű nagy Theodorával. Á Ham előtte, néztem, bámultam. S amikor életem egyik legfurcsábban gyö­nyörű félórája után újra kilép em a kaié doszkopszerün vibráló félhomályos bübájból a bágyadt őszi napsütésbe, már tudtam, hogyan fogom Jendrassik­­nét megfesteni. * Gyermekkoromban Giotto, Botticelli, Angelico voltak a képeskönyveim. 5. oldal. AI n Az izzadó láb kellemetlen akadálya a tár­saséletnek. Ezt elmulaszthatja ha naponta lefekvés elölt lábait meleg vízben A L PA sósborszesz hozzáadásával megmossa. Az „Alplval“ ve­gyitelt fürdővíz kellemes ha­tású, frissíti a vérkeringést és az izmokat, 919-11 m Ö éves koromtól a h Hédik e&zien­­dőuiig napnap után az Uff cikbe veze­­tet?,, az Anyám. Ö nézett, álmodott, — én pádig a babámmal játszottam a terem valamelyik csendesebb sarkában. Mini szopósgyerek a szent anyatejeí, úgy szívtam öntudatlanul kinyílni még alig kezdő kicsi telkembe az ő szépsé­güket. Firenze kövein töltött két év alatt tanult meg a kis lábain a tipegésbö! megállni, erősen járni a földön. Most pedig a „Vágy“ és a „C:i“ —, ügyet­len kát lelki iábim erősödött meg és lett életképessé. Vm nekem egy kis falun. Örökül hagyla rám az Éde apám. Mint a W tlkürt a tüzlángok: őrzik nekem Martost lisztén, érintetlenül a Nyi ra, a Zsitva és a Vág. Senki se ismeri, senki el nem éri. Ot lesz egy kis házam. Odajön majd el velem Giotto lelke. 0?t fogok egyszer, ha Isten engedi, nagyon egyszerű, na­gyon bensőségteljes „Magyar Madon­nát“ festeni. Azért vágyom-e úgy erre: mert gyer­mekkoromban annyi primitiv Madonnát láttam ? Vagy azért kellett annyi primi­tiv Madonnát látnom, hogy ezt meg tudjam festeni ? Véletlen, vagy rendelés? Mindegy. Akármelyik: ez a festő Feszty Masa legszebb, legigazsbb vágya, célja. S ha megfestette, nyugodtan hal majd meg ... Komáromtól Szigligetig, meg vissza. — Elkésett fürdőlevelek. — Szigligetibe fogunk élni Szerelmünkben boldogok, Éa fészkünkből kiröppeni Egyhamar majd nem fogok. Kisfaludy Sándor. A fürdöszezon már kezd haldokolni, sőt a fizékonyak részére már meg is had, hiszel már az egyik kezünk ujjain is össze tudjuk számlálni, hogy hányán mernek még fürdeni a Sporttelep csó­nakhazánál, a városi s'randfürdőn, a Vág tutajai között és a diákuszodában. Bizony már nagyon megfogyatkozott a számunk és déli egy órakor rende­sen már csak ketten állapítjuk meg, amikor a Sporttelep csónakházának lépcsőjéről belemegyünk a Kisdunába: — Ez Komárom! Naptár szerint fürdik, már aki für­dik. Komáromban azt hiszik, hogy szeptemberben már nem lehet fürdeni, mint ahogyan sokan nem eszik meg a dinnyét Lőrincnap után. Pedig még mindig pompás a viz. A viz hőmér­sékletét Kell nézni, nem a napiár dá­tumát. Körülbelül ez a mottója mindig a vizbemésünknek. Szóval a nagyközönség részére már meghalt a fürdőszezon, hát reminisz­cenciák keltése céljából most kezdem «I a balatoni fürdőleveleimet, amelye­ket igaz, ho;’y Ott a kék Balaton partja yirányin Keszthely közeiében fekvő Szigligetööl kelleti volna annak idején, augus? us végén szépen sorjában megirogatni és elküldözgetni, da ott bizony nem igen esett jól az irás; a segítőtársam, a Mercedesem, az írógépem itt meradt Komáromban, anélkül pedig én irás* tudatlan vagyok, illetve, én csak leirom, de akik el akarják olvasni, azok válnak egyszerre analfabétákká. Szóval én nem cepeltem és nem cipeltem magammal az írógépemet, mint a mi kedves Kre­­pelka—Környei—Krepi barátunk, aki lobogó haját és az írógépét sose

Next

/
Thumbnails
Contents