Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-09-21 / 114. szám
1929, szeptember 21. Komáromi Lapok. természetes gyógy es asztali viz Fblerakat Komárom és vidéke részére: KOIirV JAI AB TEX.EFON 130. HZ. alkalmasabb személy nem tölihe i be ezen u' sem ezt a tisztséget és Komárom fccresiudő társad ilma benne olyan szélei horuon'u emberre biz;a vezetését, akinek kvalifásai nemcsak ebben a kisvárosban számi hanak mindig megértésre, de országos rel'cóban is a legszivéiyesrhh pártfogásra találtak eddig. Fried J -minek tiz éves ein^k sége nagybm hozzájárul ahhoz, hogy s Komáromi Kereskedők Ttg üice elérte az! a nívót, amelyen most áll és amelynek bizonysága a holnapi szép jubiíáris ünnepség, mire Sdovenszkó gazdasági élete méltán f Ifigyei, mint erről a ho’rupi ünnepség illusztris vendégei is tanussodnak. — „iZA“ arcápoló intézetben szépség hibákat legbiztosabban eltáoolitanak. Pozsong, Stefonia-ut 19 II. em Galla <Jr. védőbeszéde a Tuka^perben j A Tuka-psrben most folynak a védő beszédek. Szerdán és csütörtökön Galla János dr. Tuka egyik védője beszélt, ugyancsak pénteken is. Galla dr. az elsőnkön a per politikai feile - gévei foglalkozott, amelyet szabálytalan párbajnak nevezett és kifejtette, hogy ebbun a perben tok minden történt, aminek nem Jett votóa szabad megtörténnie. Ezu'án Tuka imrrunifésáva! foglalkozott, az ál’amügyész álláspontját mérlegelte, majd áttért az államügyesz idézeteire és azt részletezte, hogyan került Tuka a szlovák politikai életbe, smi által megindult a lavina Tuka Béla ellen. Beszédében többek közt azt mondta Tuka helyzetét ismeríelve, hogy nehéz sors az, hi a fiú édesanyjához akar visszatérni és nem engedik. Ezután foglalkozott Tuka autonómia tervezetével és az aufonó miát úgy jellemezte, mint a sziovák szenvedések és fájdalmak drága gyermekét. Csütörtökön, a második napon Galla dr. a per büntetőjogi részével foglalkozott és a vádira oí klasszikus például állította -a po'idkai perek vádiratának. Foglalkozva a magyar irredentizmussal, előbb Tuia árulásáról beszélt és kérdenie, hogyan lehetett vo!n3 ez lehetséges, amikor Tusának minden lépését tiz éven át detektívek vigyázták, Tusa mordots Grlia d „ az-ír P.rnelihoz hasonló hőse á szlovák nemze nek. E u .árt foglalkozott S őger vallonjává1, Kovács szökésévé, BeHnsky vai lomásaival, a bécsi tanuk szerepeivel és kifejtette, hogy a kalonai szakértők véleményeiben nincsen konkré um. Gdla dr pénteken folytatta vídőbeszédét, amelyben kitárt a vádirat második pontjára, a köztársaság biztonsága elleni bűncselekmények tárgyalására, ismertette a magyar szaboíázstervet, foglalkozóit a szlovák néppárt nemzeti radikalizmusával, majd rátért az egyes tanúvallomások elemzésére és a rodobranec szervizeire. V:gü! hatásos érvekkel alátámasztott beszéaben kérte védence felmentését. Pár szó magamról. Feszty Masa feljegyzései a képei mellé. — sz°p!ember 20 Azzal a feladattal bízott meg a Literatura szerkesztősége, Írjak pár szót magamról, piktori fejlődésemről, arról: hogyan jutottam el a lázongó Hegedűs Lóránt-portrétól az oly nyűgöd', bíké sen alvó, álmodó Venere dormenfe-ig. Ez a példa ugyan nem magyaráz világosan, miután csak természetes dolog, hogy Hegedűs Lóránt portréján vörösen forrjanak a hideg fekete-fehér színek; és viszont ez Í3 természetes, hogy a „Venere dormente“ sárga párnája is harmonikusan pihenjen. Mégis! Nyugtalannak kellett lennem akkor, négy évvel ezelőtt, hogy olyan . összeszoiitott ök!ü képet tudjak festeni, — és nagyon nyugodtnak kell lennem ma, hogy olyan jó altató pózt tudjak a szőke Vénusznak adni. Bizonyos vagyok benne: ha ma festenén Hegedűs Lórántot, — nem az ideges, energiától, tettvágytól, túlsók genialitástól szinte megpattanni látszó koponyát éreztem volna megpattanni benne, hanem azt, aki a „mimóza-erdőt“ irta, azt, aki a kertjében a rózsáit szedi, nézi, azt, aki visszanéz, álmodik, szeret, jó és alázatos a titokteljes „Élet“- te* szemben. És ha akkor festettem volna a „Venere dormenteM: kinos, vergődő, nyugtalan lenne az álma, fekete a haja, szomorú az arca. Nem a Giorgione Vénuszának típusához tartoznék, amely szinte örömmel várja már, hogy uj életre ébredhessen, hanem Michelangelo „Hajnalának bus hadához, — akik, legyenek márványból, festékből vagy eleven húsból faragott asszonyok: kínosan vonaglanak meg a reggel, az uj ébredés, uj kezdés gondolatára. Csodálatosan árulkodó, leleplező tükre az emberi léleknek a művészet. Jól mondta Herczeg Ferenc, amikor ; egyszer a müvész-p zichologiájáról dis- i kúráltunk fesiés közben: „A művész, (tegyen író, f-stö muzsikus) sohse hal meg bánásában Tasiét tud neki adni, szépséget, életet iehd bele, s akkor a ] bánata már gyermekevé lesz, akit szeret. ] Mire kész lett a müvével: már abba volt j szerelmes.“ Az átkötés levezetője, kiegyensulyo- jj zója az „ember“ indulatainak örömé- ] nets és bánatának. Azt hiszem, szénül jj hiszem: a belső hangulat mindig na- \ gyobb befolyással van a továbbfej ő- ? lesre, semmint a küiső. Azaz, hugy ij világosabban fejezzem ki magam: a j belső hangu'at keresi meg a neki meg- i felelő küiső hatást Például ha én em- | berileg, lelkileg nem vágytam volna ' pihenésre,nyuyatomraa.bensőségre, már j fiatalou sós szenvedésen és küzdelmen \ keresztöl ment életem után, aküor bi- \ zonyosan nem Firenzébe, hanem Pá- ? rizsba mentem volna, úgy ah ;gy a leg- | iöbben tanácsolták. Párizsba és — s Úristen! — miíyen nyakatekert pózban * álmodnék most a modern piksurarói az | én Vénuszom I Pihenni mentem Firenzébe. És mert jj hihenni, mé yülni, csendesedni, higgadni j vágytam, — nem a Medici kápolnát j kerestem fel majdnem naponta, hanem San Marcét O t tanult meg az ember- Fesziy Masa nagyon sok mindent és viszont az embertői igen sokat tanult a festő Feszty Masa. Oda zarándokoltam, és Giottóhoz, a Santa Croce-be. A quattrocento két óriása! Egyik virág, a másik tölgyfa. Utánozni egyiket sem lehet. A virág iul naiv, túl tiszta; felettünk 1 lebeg. Csodáljuk, imádkozunk hozzá, de el nem ludjuk érni. A tölgyfa pedig olyan grandiózusán egyszerű, hogyha mi óban egyszerűek akarunk lenni: p'akátfestóvé válunk. Mi csak azt a valamit Őri2he jüa meg a leikünkben, amit akkor érezlCn*, amikor először áíéptök a Sin M-irco és a Smta C-oce küszöbét. Azt a valami? őrizzük, vigyü< haza és tudom: nen lesz G otto utánzat, mégis tömő ebb lesz; nem lesz Angelico, mégis tisztább lesz az, amit pingáiunk. * Persze a portrétesiö nem engedheti annyira úrrá lenni művészetén a lelkét. Annak elsősorban a modell énjét kell a képbe belevinnie A maga egyénisége C3ak úgy ború h it rá, mint határozott körvona u házakra az estéli ködpára. AltV látha óan, khelletszerüen. É dakes a portrénál a beállítás megtalálásának s a művész hangulatának, karakterének egymáshoz való viszonya. V mnak emberek, akiket sokféleképpen lát a f:8‘ő s a'-kor szabadon választja a neki legmegfelelőbb beáíli'ás*. Vinnak embjrek, akiket megiat egy híiyzetbín, mozdulatban s rögtön fűd]»; ez az! V ’gy igy, vagy s hogy. (így született meg píícHul az- Anyán arcképe; őszi délután láítam meg ebben a mozdulatban, őszi lomb szinü ruhájában.) De sztán vannak o'yan su'yos esetek, amikor nem fűd a mü/ész nevet, tormát adni annak, amit valakiben meglát. Valami! elképzel. De nem tudja, mit. Vdaüogy látja. De nem tudja, hogyan. Sok'dg cgyaban hordozza születendő gyermekének embrióját, várja a megterméksnyi ő piltanaiot, amely néha másnap jön el, néha azonban évekig várat magára, néha nem jön el soha s askor inkább sohse festi meg elképzelt kedves gyermekét, semhogy az álmaival megalkudjék. így voltam például Jendrassik Ernőné portréjával. Rendkívül érdekelt különös, parancsoló és mégis jóságos, szenvedélyes es m gis s ilizáltan nyugodt lénye. Szerettem volna megfesteni, de nem íud'am, hogyan ? Hónapokig tűnőd em, töprengtem, már elment a kedvem, már bele is nyűgöd am, hogy nem íudom megoldani. S akkor egy szép napon szembekerültem R '.vennában, a rejtelmesen, Éítokleijesen szép, fönséges San Vitaiéban a csodálatos szemű nagy Theodorával. Á Ham előtte, néztem, bámultam. S amikor életem egyik legfurcsábban gyönyörű félórája után újra kilép em a kaié doszkopszerün vibráló félhomályos bübájból a bágyadt őszi napsütésbe, már tudtam, hogyan fogom Jendrassiknét megfesteni. * Gyermekkoromban Giotto, Botticelli, Angelico voltak a képeskönyveim. 5. oldal. AI n Az izzadó láb kellemetlen akadálya a társaséletnek. Ezt elmulaszthatja ha naponta lefekvés elölt lábait meleg vízben A L PA sósborszesz hozzáadásával megmossa. Az „Alplval“ vegyitelt fürdővíz kellemes hatású, frissíti a vérkeringést és az izmokat, 919-11 m Ö éves koromtól a h Hédik e&ziendőuiig napnap után az Uff cikbe vezetet?,, az Anyám. Ö nézett, álmodott, — én pádig a babámmal játszottam a terem valamelyik csendesebb sarkában. Mini szopósgyerek a szent anyatejeí, úgy szívtam öntudatlanul kinyílni még alig kezdő kicsi telkembe az ő szépségüket. Firenze kövein töltött két év alatt tanult meg a kis lábain a tipegésbö! megállni, erősen járni a földön. Most pedig a „Vágy“ és a „C:i“ —, ügyetlen kát lelki iábim erősödött meg és lett életképessé. Vm nekem egy kis falun. Örökül hagyla rám az Éde apám. Mint a W tlkürt a tüzlángok: őrzik nekem Martost lisztén, érintetlenül a Nyi ra, a Zsitva és a Vág. Senki se ismeri, senki el nem éri. Ot lesz egy kis házam. Odajön majd el velem Giotto lelke. 0?t fogok egyszer, ha Isten engedi, nagyon egyszerű, nagyon bensőségteljes „Magyar Madonnát“ festeni. Azért vágyom-e úgy erre: mert gyermekkoromban annyi primitiv Madonnát láttam ? Vagy azért kellett annyi primitiv Madonnát látnom, hogy ezt meg tudjam festeni ? Véletlen, vagy rendelés? Mindegy. Akármelyik: ez a festő Feszty Masa legszebb, legigazsbb vágya, célja. S ha megfestette, nyugodtan hal majd meg ... Komáromtól Szigligetig, meg vissza. — Elkésett fürdőlevelek. — Szigligetibe fogunk élni Szerelmünkben boldogok, Éa fészkünkből kiröppeni Egyhamar majd nem fogok. Kisfaludy Sándor. A fürdöszezon már kezd haldokolni, sőt a fizékonyak részére már meg is had, hiszel már az egyik kezünk ujjain is össze tudjuk számlálni, hogy hányán mernek még fürdeni a Sporttelep csónakhazánál, a városi s'randfürdőn, a Vág tutajai között és a diákuszodában. Bizony már nagyon megfogyatkozott a számunk és déli egy órakor rendesen már csak ketten állapítjuk meg, amikor a Sporttelep csónakházának lépcsőjéről belemegyünk a Kisdunába: — Ez Komárom! Naptár szerint fürdik, már aki fürdik. Komáromban azt hiszik, hogy szeptemberben már nem lehet fürdeni, mint ahogyan sokan nem eszik meg a dinnyét Lőrincnap után. Pedig még mindig pompás a viz. A viz hőmérsékletét Kell nézni, nem a napiár dátumát. Körülbelül ez a mottója mindig a vizbemésünknek. Szóval a nagyközönség részére már meghalt a fürdőszezon, hát reminiszcenciák keltése céljából most kezdem «I a balatoni fürdőleveleimet, amelyeket igaz, ho;’y Ott a kék Balaton partja yirányin Keszthely közeiében fekvő Szigligetööl kelleti volna annak idején, augus? us végén szépen sorjában megirogatni és elküldözgetni, da ott bizony nem igen esett jól az irás; a segítőtársam, a Mercedesem, az írógépem itt meradt Komáromban, anélkül pedig én irás* tudatlan vagyok, illetve, én csak leirom, de akik el akarják olvasni, azok válnak egyszerre analfabétákká. Szóval én nem cepeltem és nem cipeltem magammal az írógépemet, mint a mi kedves Krepelka—Környei—Krepi barátunk, aki lobogó haját és az írógépét sose
