Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-02-02 / 15. szám
2. orciai. Komaromi i *nt?1 i#i 9. február i Nem ok nélkül 604 tartják legjobbnak a „POLIO“ mosószappant! Győződjék meg róla! működést, vagy legalább is a tárgya- | Iáit a megegyezésre, ped g az előjelekből is látható, hogy aligha tog sikerrel , járni. Tagadhatatlan ugyanis, hogy mind a három állam egoisztikus-poütikát folytat, amit egyébként nem lehet kifogásolni, mert gazdasági helyzetük megerősítéséről van szó. Da ez a körülmény sok érdekösszeüíközést teremt és szinte lehetetlenné teszi az eredményt. Nagyon súlyos helyzetben lehet az a hisantant állam, amely az adott körülmények között gazdasági kisantant meg Teremtésére gondol. A kisantant államai csak akkor folytathatnak gazdasági együttműködést, hogy közvetlen sjomszédjukkal, Magyarországgal megegyeznek Csakis Magyarország bevonásával lehat elképzelni a három utódállam sikeres gazdasági együttműködését. Tehát mindenekelőtt Magyarországgal kell megegyezniök. Csakhogy persze ez igr n aehéz Az általuk alkotott vssgyürü nagy aksd ily, ezt kellene széjjelszak Fa ni, hogy sikere legyen gazdasági törekvésüknek, Szóval a régi százados gardasági egység helyreáll fása. Ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő atmoszférát ami ma még ninc?en meg. Addig pedig minden kísérletezés meddő és eredményleien marad. (. _) ; Séták Komárom utcáin 50—60 évvel ezelőtt. Irta: Vaskó István nyugalmazott takarékpénztári igazgató. I. A Komáromi Lapok a közelmúltban egy kurta visszaemlékezésemnek adott helyet a néhai komáromi csavargőzős íészványtársulafról, melynek lebőztése után arra kért fel a szerkesztőség, hogy na emlékezésem kamrájában találnék még ehhez hasonló érdekes dolgot, s zedjem azt össze és Írjam meg. Megpróbálom, — gondoltam — de kérdés, hogy meg lesz-e vele elégedve a szerkesz'őség. Ennek az ígéretemnek kívánok, — vagyis inkább szeretnék — eleget tenni, midőn egy 50—60 év előtti keringőre, illetve sétára hívom fel a kedves olvasót. Élőre kell azonban bocsájtanom, hogy sétánkban nem fogunk márványpalotákkal, hanem csak a földszinten maradt szerényen meghúzódó, nagy { részbrn fazsindelyes házakkai találkozni. Liliom színű krepp-desin turiaszok- j nyás, őrökké mosolygó hajadonokkal \ sem találkozunk, mint ma, — Innem díszes fajkötő vagy fél idején kiipiaont viselő kedves mamákkal, igen, kik eze!id, szóilan lányaikkal iparkodnak a Szent An.drá3 vagy a többi templomosba, kiket a szakolcai posztóból • készült kétrétű gallérban követ a papa, » ki eltfámc-tont foganíyui botjává! a j macskaíej nagyságú kövekkel kirakott \ járdáról időnként egv egy kődarabot I tessékel ki a kocsimra. Bár engem 1855 ban 8z evangélikus \ egyház matricuiajaba vezettek be, azért j kövessük a bemenőket a S ént András i templomba, ahova boldogult edes } anyámmal gyakran bementem imádkozni, ? hogy az egek ura adja meg a minden-A pokolsár partján. Irta Csermely Gyula. jurisiCB bankár már több mint három hét óta sehogy&em volt magával megelégedve. Agyondolgozott fáradtnak, öregnek, mindenből kivénüttnek érezte m8gát már hetek óta nsp nap után; se fizikuma, se lelke nem érzett már emóciót. Nem Ízlett neki az étel, az ital, a szivar ae; olvasáshoz hiányzott a türelme, színházi páholyában csak ásitozott, olt is hagyta már az elején, akármit adtak, klubbeli bőrszékében csak unotian ült s ha lelökött az utcára és su’ójába mászván, ráparancsolt a soffőrre: akárhová, de százhúsz kilómétert őránkint — a szédi ő iram sem bizseregiette meg ellomhutt vérét. A szép nőket sem áhította, csókot se, holott állíthatta volna, mer! özvegy volt és a legagyafurtabb tranzakció is, amit kieszelt s ami jobban szekta izgatni bármi másnál is, most annyit sem érdekelte, mint egy szivarvég. — Mi lesz ennek a vége? Eiőbb idegsorvasztó spleen, azután öngyilkosság? — Kedves uram, — nyugtatta meg a professzor — ön hatvannyolcéves mindössze, tehát félre bú Három hétig brómkúrát tart, minden reggel és este egy-egy grammot és folyton csak sétáljon az utcákon és nézze a ieghiszontalanabb dolgokat, Minél kevébbé érdekes valami, annál figyelmesebben, annál behatóbban nézze. Mint cserélik ki a villamos sínjeit, mint mázolják át frissen a Lánchidat, mennyi hulladék marad a Dunaparion a bódék körül, i miiyen sebesen vagy lassan halad a , Is gőzsikló, hínyn.ak van hócipője száz nő közül. S ha két hónapon at folyton csak sétál s a bankügyekkei semmiképpen nem törődik, akkor kereskedem, hogy minden megint izleni fog. A jó vacsora, a jó bor, a jó szivar, a jó opera, a jó élet. Jurisics megfogadia a jó tanácsot, reggel Ő1 estig csak sétált, figyelte meg a plakátragasztók munkáját is, így pihentette agyonfárasztott elméjét. S lassacskán felfrissülő elméje érezhető jó hatással volt a testére is. Megint érdekelni kezdte egy és más, noha gyöngékén csak. Bróm'súrája harmadik hetében — mindig maga szokta bevenni a fehér port — egyik terézvárosi patikába ment be. lt. aztán, mikor a bárcával a pénztáthoz ment, hogy megfizesse a három gramm bróm árét S2iven ütöttnek érezte magát az öreg ur. Ilyen csodálatosan csillogó aranyveres hajat ő még nem látott és az arc is a fél-etonra vágott hsj alatt finoman metszett klasszikus szép női arc volt. Olyan arc, amelytől mindenki szinte felmagaszíosul, még az is, aki különben csak a feketét imádja és a piszéket. jurisics bankár csak nyomottan lélegzett, mikor pengővel fizetett a porokért s olyan kábuttan zavart lett, rajtafelejtvén szemét a szép leányon, hogy csak a porokat vette magához, mikor elment. Utána kellett, hogy szóljon az a gyönyörűség: — Uram, ez a pénz is az öné. kérjük a VALÓDI FRANCK 99 66 bevásárlásánál kifejezetten a „FRANCK“ névre és a „KÁVÉDARÁLÓ' rn ügyelni, mert ezek a valódi Franck-kávészer ismertető jelei. Csak a FRANCK HENRIK FIAI cégtől származó gyártmány árusítható mint „FRANCK- KÁ VK“ Utasítson tehát saját érdekében minden esetleges utánzatot vissza. Már egy kis adag régbe vált „VALÓDI FRANCK A KÁVÉ DARÁLÓVAL" is megjavítja a kávé zamatját és izét. # napi kenyerünket ás hogy éltesse soká a mi jó szüleinket. Az előbbit megadta mindeneknek, az u ébbii csak részben, mert ez é«r tavaszán lzend már 60 éve, hogy boldogult atyám örök álmát alussza a kafcukfíives temetőben. Ha már bent vagyunk a Szent András templomban, nem hagyhatom meg emtilé8 nélküi, hogy pratablával a hórunk alatt, iskoiatársaimmal sokszor bementünk megbámulni, azokat az álii tólag dán festőiét, akik a még ma is remek mennyezet freskóit festették. Az állványokon, melyeken a festők dolgoztak, vesszőből fonott nyu ’ágyak is volta« elhelyezve, a melyeken a munkát végző festők hanyatt fekve dolgoztak s varázsolták a menyezetre a remek freskókat. Hasonló munkát végezni, mint kis gyerek, még nem láttam s így azt se tudom, hogy a Sudtoü szárnyakból készült legyezőkkel vájjon a parazsat élesztgették-e az ott levő kis tűzhelyekben vagy p dig a friss festéket s áiiíották. Az évszámot, amikor ez a munka folyt, nem tudom közölni, csak annyit, hogy 1861 — 1866 években ieheiett, midőn elemi iskoiíbr jártam. Nem állítom határozottan, de uzy hallottam később, hogy városunkban ezen idő után egy igen ügyes szobafestő, a nevét azonban határozottan tudom: Sőrémén, szintén azok közül a dán freskófestős közűi való volt, akik ezt a munkát végezték. Itt telepedett íe Komáromban szobafestőnek, a Szent András u cában pedig egy csinos kis háza is volt. Ha már Sőrenzenről említést tettem, azt sem hallgathatom el róla, hogy rém csak ügyes freskó munkás voit I hitsorsosom, kit minden vasárnap látí tunk a mi kis evangélikus templomunkban, hanem ö le’es ember is. Ugyanis ; fókay Lajos dusaradványi fö!dbiriokosnakes molnárnak, kinek városunkban is volt vagy három háza, a 70 es években az az eszméje támadt, hogy ő egy helyi heti Upoí fog szerkeszteni s kiadni, Elhatározását tett is követte s megtette az ehhez szükséges előkésrületeket. A szerkesztői irodát abban a házban haiá'oz a elhelyezni, amelynek helyén most kát emeletes bérház áll, a rakpart és B ross u ca sarkán. Nemes lelkű, szegényeken segítő szép vagyonnal rendelkező ember volt, de az volt a szerencsétlensége, hogy őt isjókaynak hivták s így e réven ő is költőnek, írónak és politikusnak képzelte magát. Fellépett képviselőnek is az udvardi járásban O dódy, akkori közlekedési miniszterrel szemben b ezen időben több ízben négy lovas hintőval jött be Radványról Komáromba, ahol egyik házában állandó lakást is tartott fenn magának. De bizony jelöltsége csúfos kudarccal végződött, nem csak erkölc i eg, hanem anyagilag is, mert határozatlan itt kezdődött meg anyagi romlása. No de rátérek arra, mit említeni akartam. Midőn a szerkesztőségi irodát be akarta rendezni, magához hívatta a nevezett Sörensen festőt s azt mondotta neki, hogy az iroda egyik oldalfalára fesse meg a magyarok bejövetelét. Ez^ei persze meglepetést akart elérni és tervét senkivel sem közölte, csak a nevezett dán származású, egykor freskó-, most szobafestővel. Az alt u megtörtént s a nevezett festő elkészült munkájával s értesi'etíejófcayt ____* Az mcara, mikor kiért, egyszeriben vége lett minder n:k. Az idegzsongúó szemlélődésnek, a semmire gondolásnak, a békének. Eddig békésen elolvasta még az „ebzárlat meghosazabbitásáról“ szóló hirdetményeket is, vagy megállt egy egy ucisarkon és számlálta, hány autó jön-megy, hány villamos tiz perc alatt ... most csak álmodozva ment előre és fo!yfon arra az aranyvörösre gondolt. Megbabonázta igézte, érzi; máris őrüli je annak a leánynak, érzií — ő, a hatvannyolc éves vén rokkant?! Jurisics eiőbb dühös lett saját magára, később megboclátott saját magának és eliágyult. Hát a lombjaritkutt korhadt fa nem óhajtja az éltető napfényi?! Másnap persze hogy ugyanabba a patikába ment be az orvosságért, viszontlátta a pénztárban ülő nagyszemü lányt és még betegebben, mint előző nap, folytatta sétaútját az utcákon. És megint, mint aki vért ivott, olyan dühös lett. — Te hatvannyolcas vén szamár, íe, mii akarsz? Megkörnyékezni azt a leányzót és szerelemről beszélni annak a szépségnek? Hatvannyolc éves embertől szerelemre még csak gondolni is vad szamárság! — így is van, — lágyult el az öregűr. — De én megelégedném csak a hajával is, hogy kedvemre simogathassam ... mi selymes vagy! megelégedném csak a szemehéjával, szájával is, hogy üdvözülten csókolhassam ... mi édes vagyl — Közelednem kell hozzá... de hogyan, mi módon és mivel? Háiha tisztességes urileány az a rendkivüliség, nem v írhatom meg zárás u;áa a ház élőit; azán kiröhögne még a laboráns is: ni, az öreg rokkant, már járni sem bir, nVgis ist kószái. — Vagy ajtősíul be a házba: kisaszszony, éri ez meg ez vagyok, ötmillió pengő a vrgyonom és évi jövedelmem meghaladja a száihuszezret... tisztességgel megkérem a kezét, mert én végielenüi szeretem önt, kisasszony?! Az öregur érezte, mint lepi el a szégyen pírja vén arcát. — Feleségül kérjem ? Hatvannyolc éves szánalmas öreg ronc3 vagyok, ő meg huszonkét éves sincs... borzalom! Ha a meggyilkolására készülnék, sem forgathatnék szörnyűbb dolgot az agyamban 1 — És nekem csak a haja meg a csókja kell! öreg ember nyakásságával húszszor is ismételgette magában: — és nekem csak a hr ja meg a csókja kell,. .azután tovább rótta az utcát és kérdezgette magában: — mi ez? Aggkori elmegyőngeség vagy más lelki baj? S ha tudom is, hogy elmebaj: mégsem mondok le annak a leánynak a csókjáról 1 Tetszetős ötlete támadt. Visszament a patikába és egyenesen a tulajdonost kereste. — jurisics bankigazgató — mutatkozott be elfogultan a gazdának — magához a gyógyszerész úrhoz van szerencsém ? — Igenis, méltsás uram... parancsol ? — Azért kérdeztem, vájjon személyesen a gyógyszerész ur, mert egy rend-
