Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-06-08 / 69. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1929. június POLIO szappan POLIO szappan POLIO szappan § Komáromban szinte űzussá vált, igazán nem találjuk olyan tragikusnak az esetet, mint a hogyan azt azok a derék városatyák felfogták. Igen szép a felebaráti szeretet és gyakorolja is azt mindenki, amikor csak teheti, azonban ennél az esetnél nem volt olyan kétségbeejtő a dolog, amint azt egyesek fölfogták. Itt csakis arról lehetett szó, hogy az ajánlat meg felel-e a város érdekeinek? Az pedig megfelelt és mi> vei a város képviselőtestületébe beválasztott polgároknak első sorban a város érdekeit kell szem előtt tartaniok (a város érdekét, amelyben benne van a polgárság, a lakosság érdeke is), a kérdés lényegéhez csak mellékesen tartozik az, hogy mi lesz a régi albérlővel. Mert ne tessék elfelejteni, hogy a régi albérlőnek is joga lett volna 15000 korona bért fölajánlani, ezt azonban ő nem tette és igy a régi albérlet is kétségessé vált részére. A mentők persze mindjárt tüzet kiáltanak és piszkos konkurenciát emlegetnek, holott higgadt megfontolással be kell látniok, hogy a városra kedvező ajánlat tevője nem hibís a dologban. Távol áll tőlünk, hogy mi itt bárkinek is magánérdekét bivánnók pártfogolni, mi csak azt állapítjuk meg, hogy a város szempontjából, a törvény és közszállitmAnyi szabályrendelet értei mében egyedül a 15000 koronás ajánlatot volt szabad a városnak elfogadnia, minden a bérlettel összefüggő s a múltból származó magánjogi kérdés mellékes és csak másodrendű dolog. És aki ez utóbbinak tulajdonit nagyobb fontosságot, mint a város érdeke, az összetéveszti képviselőtestületi fcöelességét önkéntes mentői hivatásával. Egyszer történt meg a városnál, hogy valamely bérletére megfelelő ajánlatot kapott és a közgyűlés egy része úgy viselkedett ezzel szemben, mintha helyrehozhatatlan hiba származnék abból. Sajnos, a várost legtöbben olyannak tartják, mint amellyel szemben csak igényeket lehet támasztani, és igyekeznek is minden oldalról kihasználni, pedig a saját vérét veszti az, aki a várostól többet kiván, mint amennyit az, súlyos helyzetében képes. Valamikor, nem is igen régen, mint azt az egyik képviselőtestületi tag ismertette, úgy lehetett a kereskedelmi fatelepeket bérbe adni, hogy az összes fakereskedők összebeszéltek, maguk között felosztották a telepeket és a bérleti összegeket és azután együttesen pályáztak. A város kénytelen volt azt tűrni és meg kellett elégednie az ajánlatokkal. Azt kérdezzük tisztelettel, hogy ez az eljárás tiszteségesebb volt-e a várossal szemben, mint a mostani megobstruáit eset, amellyel a város az előző évinél tetemesen kedvezőbb évi bérhez jut. Bizony mondom, csak a város érdekét szabad egyedül szem előtt tartani. Polgár. J Pauer Károly j Nemrégiben közöltük Pauer Karoly halálesetet a nekrológját, bár kissé megkésve kaptuk kézhez, mégis közzétesszük. Május 20-án Budapesten elhunyt Pauer Károly pápai káplán, kőhtdgyarmati esperes plébános, ahová hirtelen vérmérgezéssel sújtva betegen szállították. Halála általános részvétet keltett Szlovenszkó8zeríe és Mtgy rországon, mert a fiatal, agilis, erőteljes embernek az elhunyta mindenkit váratlanul ért és megdöbbentett. Budapestről szállították haza Kőhidgyarmatra, hogy kívánsága szerint ott pihenhessen hívei között és nemrég eihunyt édesapja mellett. 1881-ben szü’etett Magyarfalun, ahol édesapja kántor tanító voll, iskoláit Pozsonyban és Észté gomban végezte. Főiszentelése után Csernoch hercegprímás, akkori bazilika! kanonok-plébános, azonnal magához vette karkáp láni minőségben a csengő hangú fiatal papot. Bazilikái működése, éneke feledhetetlen marad Esztergomban, Páratlan agilitásával, kedvességével csakhamar népszerűségre tesz szert, elnöke lesz a szengyörgymezői kath. körnek, melynek rövid idő alatt uj hajlékot szerez és építtet, melynek falán Pauer működése, márványtáb'ával van megörökítve. Több éven át szerkesztette az „Esztergom" cimü hetilapot. Esztergomban a jó kedélyű, nemeslelkű karkáp.ánt mindenki megszerette és maga a hercegprímás is sokszor kitüntette őt szeretetével és dr. Vargha Dazső elhunytéval ki is nevezte az aránylag fiatal papot köhidgyarmati plébánosnak, majd esperesnek és 1925- ben a pápa titkos káplánjának. Nagy tervekkel kezdi meg köhidgyarmati működését, melyeket lépésenként valósított meg Templomának az ő nagy adományával kiegészített közadakozásból uj harangokat, orgonát szerzett a temetőben saját költségén uj keresztet és egyik buzgó hive adakozásából kápolnát emeltetett. Példás hitéletet teremtett Kőhidgyarmaton. Dolgozott reggeltől késő estig a szivgárdisták, Máriakongregáció, oltáregylet körében, mely szervezeteknek szemefénye voltak. Csak egyet akart: jóságos lelkű, becsületes magyar népet. A köhidgyarmati Napház is egyik alapítóját nyerte benne. Megszervezte a kath. kört, mely élénk kuliurális tevékenységet fejt ki. Temp'omát belül egészen újra akarta restauráltatni és festetni, azonban megkezdett munkáját már be nem fejezhette. Mint tanfelügyelő a tanítóságot testvérének tartotta sokszor hangoztatta: „Én is tanító gyermeke vagyok, ezt sohasem feledem“. Minden évben az összes iskolákat meglátogatta. Elárvult népének igazi atyja volt, őrizte népe magyarságát és állandóan ébrentartotia a kath. magyar szellemet népe szivében, olyan ember volt, akire a mai nehéz időkben nagy srükség van. így érijük meg a köhidgyarmati nép sóhaját: „Árvák lettünk Uram mi denki elhagyott.“ Mily részvéttel álltuk körül ravatalát s a szomorú arcú magyar népet; mely nép siratta igaz lelkipásztorát, a ka»h. magyarságnak, nagy veszteséget. Temetése óriási részvét mellett folyt le máj. 24-én Kőhidgyarmaíon. Megjelent a kerületi papság, tanítóság teljes számban, szülőfalujának küldöttsége, sokan Magyarországból. Átemelést dr Kopernicky Ferenc pozsonyi prépost végezte. A tanítókkal kiegészített esztergomi bazilikái énekkar Buchner Antal karnagy vezetésével Q uber: R quiemjét Liberóját majd Zsasskovszky és Egressy gyászdalait énekelte. A hőség általános fáradtságot és idegkimerülést okoz. Ha hivatásának könnyen akar megfelelni dörzsölje homlokát ALPA menthol-sósborszesszel. Alpa-hedörz8ölés kellemes lehűlést idéz elő, a vérkeringést élénkíti és Ön frissnek érzi magát. Könnyekig megható gyászbeszédet mondott Torna István muzslai plébános, Béres István esztergomi bazilikái karkáplán, Stampay János és Biró Béla igazgató tanítók. /-------------------------------------Hz ín «»isme nálni tan! A szerencse által különösen kegyelt i Kőiéi felhívja önt a most kezdődő 21, ősi. osztálysorsjátékban való részvéteire. Legmagasabb nyeremény jutalommal együtt esetleg Ke 2 000 000 Főnyeremény 1,000.000 Ke 17Ü.000 drb sorsjegy. 87.500 nyeremény. Vegyen még ma sorsjegyet, hogy öa is 2,000.000 Kc-t nyerjen. Vi Va V* Ke: 80.— Ke: 40— Kő: 20.-1 I Csak szellő ... Irta Bozzay Margit. Csend volt. Mély, meleg csend. Az ablakon beáradt a tavasz simogató leheleté s az asztalon álló orgonacsokor könnyű, édes illatot szórt a tágas szoba bu'orai közé. Lent a kerlben már virágba borultan állottak a fák és a bá~ lány felhős kék égről csak Botticelli apró, gödrös arcú angyalkái hiányoztak. A férfi nézte a feleségét. Nézte a hosszú, fehér ujjait, amelyek elernyed en pihentek az ölében heverő könyv lapjai felett s amelyek mintha villamos áram szaladt volna végig rajtuk, néha megremegíek a tavaszi nap aranyos világosságában. — Szenved ... — gondolta összeszorult szívvel és a pillantása végigfutott a karjain az arca magasságáig. Szenved, amiatt az egyetlen kézcsók miatt, amit tegnap este Szécsy Balázs hagyott az ujjaín. Felállt, odament hozzá és lassan, lágyan, mintha gyermeket simogatna, végigsimitott tömött, ruganyos, sötétbarna haján. Azután melléje ült, felemelte az arcát és meleg hangon megkérdezte : — Valami bánata van kicsikém ? — Nincs... — mondta csendesen az asszony, Csak elgondolkoztam, — Min gondolkozott ? — Az életen ... — A kettőnk életén ? — Nem — vallotta be őszintén az asszonv. — A magamén. — Ériem ... azon, hogy milyen nagy áldozatot hozott akkor, amikor nekem adta a kezét. .. Az asszony szembe nézett urával. Nyugodtan, tisztán, becsületesen. — Én nem hoztam áldozatot Ákos. Én szereitem magát, szeretem ma is és többre becsülöm a világ valamennyi férfiánál. Tisztában vagyok a magam értékével, tisztában vagyok a magáéval g és igy nagyon jól tudom, hogy kettőnk J közül maga az, aki többet ad, A férfi lehajolt, megcsókolta a fele- 1 gége kezét, azután magához ölelte és végtelen szeretettel, végtelen megértés sei mondta: # — Nincs igaza, kicsim. A maga friss, fiatal élete milliószor nagyobb érték az én kissé kifáradt életemnél s hasokkal többet adnék, akkor sem adnék annyit, ami egyenlő volna a maga ajándékával. Etzel én már régen tisztában vagyok s épen igy tisztában vagyok azzal is, hogy maga egy napon mégis csak rájön majd a tévedésére. Az asszony tiltakozni akart, A férfi leintette. — De igen, — folytatta tovább. Ez olyan bizonyos, mint maga a halál. Ne értsen félre ... Tudom, hogy m3ga szeret engem, hogy becsül és hogy többre taksál~a férfiak nagyon-nagy átlagánál. Azt is tudom, hogy nagyon jó szive van és hogy nem akar szomorúságot okozni nekem .,. De... — és itt halkabb, szomorúbb lett a szava — ez a jó szive sem fogja tudni megakadó lyozni abban, hogy egy napon, talán már holnap vagy egy esztendő múlva ne érezze tehernek a gyűrűt, amelyet én adtam a kezére. Arany... de bilincs I Ez igy lesz, szivem, mert igy volt ed dig is, s mert ez a természet kikerülhetetlen törvényszerűsége. .. — Nincs igaza, — tiltakozott az aszszony. Törvényszerűség nincs. Csak akarat van. Akarat és jóság, amely erősebb a törvényszerűségnél és amely mindig meg fog akadályozni abban, hogy fájdalmat okozzak annak, akit mellém állított az élet. A férfi megsimogatta a felesége haját. Melegen, megértőn és olyan szomorú mosolygással, amelyben benne volt minden, amit az asszony iránt érzett. Azután felemelte a fejét, az arcába nézett és nagyon csendesen megjegyezte: — Az akarat . . . nagyon nagy dolog az kicsikém. A jóság még nagyobb, A szerelem azonban mind a kettőnél nagyobb. S hl harcra kerül a sor, csak ritkán győz a kettő, amelyeknek maga előnyt akar biztosítani a harmadik felett. — Ezt tagadom, Ákos. De magát nem lehet meggyőzni, én meg nem akarom rneggyőzetni magam. Ebben nem ... Ne foglalkozzunk hát ezekkel a kérdésekkel. — De foglalkozzunk ... — Miért? — Azért, — mondta csendesen a férfi — mert időszerűnek látom. . . — Időszerűnek ? Hogyan ? Miért ? — kérdezte az asszony és ideges türel metlenség fu'ott végig az arcvonásain. Ez az idegesség nem kerülte el a férfi figyelmét. Szája körül a két mély redő még mélyebb lett tőle és a szeme tükrén árnyékok vertek tanyát. Az arca 8ápadtabbra vált, a hangja azonban most is meleg volt és benne most is határtalan szeretet reszketett. — Kicsim ... és újra megsimogatta a felesége haját. — Tudna maga őszinte lenni hozzám ? Egészen és feníartás nélküi? O yan őszinie, mintha én nem a férje, hanem egy megértő, hűséges barátja volnék, aki tanácsot ád s aki önzetlenül gördíti el a köveket az útja elől. Az asszonynak tele futott könnyel a szeme. — Ezt nem kellett volna mondania, Ákos. Maga tudja, hogy én teljesen őszinte vagyok és hogy négy esztendőn keresztül egyetlen titkom sem volt maga előtt. — Tudom. És azt szeretném, ha most sem volna. Azt szeretném, ha maga most is mindent elmondana és ha elhinné nekem, hogy szerethetik magát, nagyon, de jobban és megértőbben, senki sem szeretheti nálam ... még Czécsy Büázs sem ... Az asszony megrezzent. Hosszú, fehér ujjain ép úgy, mint az előbb, apró, villamos rezdülések szaladtak át s halvány, sápadt szinü arcát megszinezte az odatóduló vér pitja. Nem feleit, lehajtotta a fejét. — Én megelégszem a hangtalan válasszal is, kicsim, — mondta összeomloitan a férfi. — De szí szerettem volna s az lelte volna könnyebbé a ielkemet, ha maga mindent elmond, azokat a dolgokat is, amelyeket talán önmaga előtt is elhallgat. Az asszony felemelte a fejét, A szeme könnyes volt és az arca fehér. — Én nem követtem el semmit, Ákos. — Tudom, kicsim, — mondta jóságosán a férfi. — Maga nem képes a bűnre. De nem is erről van a szó. Most még csak arról van szó, bog/ a maga lelke nyugalmát Szécsy Balázs egyetlen kézcsókja felzavarta s hogy maga annak az egyetlen kézcsóknak az emlékétől álmatlanul virrasztón reggelig ... Megsimogatta a kezét, — Igazam van, kicsim? — Igaza van, Ákos ... S épen ezért elhatároztam, hogy kerülni fogom Szécsy Balázst. — Nemsokat ér vele, kicsim. Ha magának Szécsy Balázs a végzete, egészen mindegy, hogy kerüli-e, vagy keresi-e a találkozást. Itt, ha valaki cselekedhetik, az én lehetek csupán. — Maga? Hogyan? — Kérdezte riadtan az asszony. — Úgy, hogy mikor szükségét látom, — félreállok. Az asszony szembe nézett az urával. Nyíltan, becsületetesen, épen úgy, mint a beszélgetésük legelején. Azután a két vékony, fehér keze közé szorította az ura erős, barna kezét és egész hittel, egész lélekkel mondta: — Maga nem állhat félre, Ákos ...
