Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-05-09 / 56. szám
——J5!—_ gult darabjai is hullottak eléje. Homonnán úgy tudják, hogy a kereskedő már három év óta tartozott a pozsonyi gyárnak, amely úgy látszik, ezt a nem mindennapi módot választotta követeléseinek a behajtására. — A csallóközi vonat elütött egy asszcnyt. A múlt hét egyik napján a Komáromból Dunaszerdahely felé menő tthervonat vezetője észrevette, hogy Ekecs és Felistái között a síneken egy asszony fekszik. Azonnal lefékezte a vonatot s fölvette az ájult nőt, kinek fején 6 centiméteres seb tátongott. A dunaszerdahelyi állomáson dr. Perlblum Lipőt részesítette első orvosi segélyben. A nő — kinek személyazonosságát nem tudták megállapítani, mivel erre nézve megtagadott minden felvilágosítást, — az oldalát és veséjét is fájlalja, de az orvos nem tudta megállapítani, hogy szenvedett e belső sérülést. — Megunta életót. Hajós Vince 63 éves volt csailóközkürti lakós épr. 29 a pajtájéban egy szegre felakasztotta magát mire hozzátartozói észrevették meg volt halva. Tettének oka elmezavar. — A kedve« gyerek! Nagy botrány játszódott le a napokban Somorján ifj. Galambos Mihály tejfaí usi lakős brutális módon megtugdalta és megverte édes apját idb. Galambos Mihály csölfisztői lakóst, mivel vagyonát még életében nem akarja fiának átadni Idb. Galambos az erős íugdalások folytán belső sérülést szenvedett. Az apa testi sértés miatt feljelentette fiát. — TQzesat. A napokban tűz ütött ki Balony csallóközi községben. Csóka Ferenc nádfedelesés terebélyes könyökházának egy szobája és konyhája, illetőleg ezek berendezései égtek eí. Az ügyes vezetőkkel ellátott és jól képzelt tűzoltóság megbecsülheíetien érdeme, hogy hiheteiien lélekjelenlétük a milliós károkkal fenyegető, kérlelhetetlen sárkány nyakát szegte. A háznak ezt a részét, beleszámítva még egy ki3 szobát is, Maly csendőrőrmesternek adta ki a tulajdonos. A csendőrőrmester este szolgálatba men*, öreg édesanyja pedig egy kis leánykává! az u'óbb említett kis szobácskábán aludt. A szoba drága bútorai és a bennük levő értékes ruhanemüek. továbbá a konj héberendezés elégelt. Az eddig megállapított kár 75000 koronára iug. * II. 4. oíd&L R-Á-D-I-Ó M-Ű-S-Q-R Péntek, május 11. Budapet. 9.15: A rádió házitiiófának hangversenye. 9.30: Hírek. 9 45: A hangverseny folytatása. 12: Déii harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés 12.05: Pertis Jenő és Cigányzenekarának hangversenye. 12 25: Hírek. 12 35: A hangverseny folytatása. 13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14 30: Hírek, élelmiszerárak, 16.00,.Sebestyénné Stettins Ilona előadása: „Őrizsük és gyarepiUuk magyar kézimunka biteseinket“. 16.45; Pon'os időjelzés, időjárás* és vízállásjelentés, hírek. 17.10: Kertész M. felolvasása: „A magyar címek történe'e". 17.40: Opereitrészletek (zenekari hangverseny). 18.50: Francia nyelvoktatás (Garzó Miklós dr.) 19 25: Siklós A b'trf, a Zenemüv. Főiskola tanárának zenétől téneti előadása: „Az egyetemes zene története kul' urhisióriai megvilágításban. II. rész: Az egyházi zene kialakulása. Gregorian dallamok. A polifónia keletkezése. 21: Hangverseny. 22.15: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 22 30: Kamarakótus. 23.30: Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye, az Emke kávéházból. Becs. 11: Délelőtti zene. 16: Délutáni hangverseny. 17.40: Zeneakadémia. 18.30: Testnevelésügyi hitijelentés 18 45: Az anyák nspja. 19: A kézmü- és iparkamara előadása. 20: Részletek a modern operettekből. Brünn. 12.30: Déli hangverseny. 19.05: Cseh zeie. 20: J. Hilbert: „Ihr Glück“ c. bangjátékának közv. Prahából. 22.30: Kávéházi zene közvetítése. Kassa. 12: Déli hangverseny. 12.15: A szalónzeneksr hangversenye. 17.10: Szórakoztató zene. 19.20: Balotai Boriska előadása: „Meseország etikája'. Felolvasás magyar nyelven. 20: Esti hafangsző. 20.50. A házizenekar hangversenye. Komáromi Lapu* i>29. májas 9 Pozsony. 16.30: Délutáni hangverseny. 22 20: Szórakoztató zene. j-Prága. 11.15: Gramofónhsngverseny. 1230: Déli hangverseny. 16.25: Ksma razene. 19.05: Népdalok. 20: J. Hilbert: „Ihr Glück“ c. hangjátékának közv. 22 20; Szórakoztató zene. Szombat, május 12. Budapest, 9 15: A m. kir. 1. honvéd- : gyalogezred zenekarának hangversenye. 9 30: Hirek, 9.45: A hangverseny foly- j tatása. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időiárásjelentés. 12.05: | Hangverseny. 12.25: Hirek, 12.35: A j hangverseny folytátása. 13: Pontos idő jebés, időjárás- és vizáliásjeleniés. s 14,30: Hirek, élelmiszerárak. 16: A Magyar Országos Cserkész Szövetség \ előadása. Gyökössy Endre cserkész- ! parancsnok felolvasása: „A cserkészjelvény jelentősége.“ 16.45: Pontos \ időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, ' hirek. 17 10; Lukács Gyula dr, m.kir. p. ü. fogalmazó, az Orsz. Magy. Kaíholikus Eszperanió Egyesület főiitkára előadása: „Az 1929 augusztusában Budapesten tartandó eszperantó világkongresszus“. 17.40: Benedek Rózsi előadása: „A tánc“ a rádió házitriójának közreműködésével. 18,45: Kovrig Béla dr. egyetemi m. tanár előadása: „A munkaadó és a munkás a társadalombiztosítás keretében“. 19 20; Zathureczky Ede hegedűművész hangversenye Dióssy Edith a magy. királyi Operahíz művésznője közreműködésével. Zongorán kisér: Herz Olló dr. 20.40: Előadás a Stúdióból: Rákosi Szidi jubileuma alkalmából. 23.00: Pontos időjelzés, hirek és időjárásjelentés, Majd; Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye a Spolarich-kávéhárból. Bécs. 11: Délelőtti zene 16: Délutáni hangverseny. Katona Gyula közreműködésével 18.50: Anion Dvorák: Dalok. 19.30: Operai előadás Utána: Esti hangverseny. Brünn. 12 30: Déli hangverseny. 19 05: A házizenekar hangversenye. 20: Egy hangjátékközveíités. 20 40: Mozart hegedűhangverseny. 21: Operettzene, 2225: Éttermi íánczene közvetítése. Kassa. 12; Déli harangsző. 12.15: A szalonzenekar hangversenye. 20: Esti harangszó. 20.05: Újsághírek, Jondiich Jindrich dalok. 20,55: Házizeneker hangversenye. Pozsony. 16 30. Délutáni hangverseny. 22 25: Éttermi zene t özvelitése. Prága. 11.15: Gramófonzene. 12.30: Déli hangverseny. 16 30: Délutáni hangverseny, 19: A Benes fúvószenekar hangversenye. 20: „Méjusbsn“ vidám óra. 21: Cseh zene. 22 25: Éttermi zene közvetítése. MOZI Ma táncol Maviette, Lia Mara. CsüíöríöLön négy ünnepi előadásban megejlő szépségű filmet mutat be a Modern Mozi. A címszerepben Lia Mara bűbájos jelenség, a partnerei Fred Louis Lerch és Harry Halm segítőn alkalmazkodnak az édes művésznő csupa tűz és csupa szív játékához, A kitűnő film vidám és pikáns jelenetekkel teilte t és 9 felvonáson keresztül kieső dúló gyönyörűséget és életörömet ébreszt. A nyaralás varázsa, Harry Liedtke. Péntek és vasátnsp újra szerepel a közönség kedvei ce Harry Liedtke, aki Nyaralás varázsa cimü filmjével Ízesítőt ad a közelgő slrandéletbői. Törvénykezés, (§) A májas 21-én kezdődő esküdtszéki cik asra kisorsolt rendes és helyettes esküdtek névsora. Mint jeleztük, a komáromi kerületi bíróságon május 21-én kezdőknek az esküdlszéki tárgyalások, amelyekre a következő esküdteket sorsolták ki: Vanus György nyugdíjas Komárom, Halász Sándor nyugdíjas Komárom, Kecskéméihy Béla nyugdíjas Komárom, Kollányi Pál nyugdíjas Komárom, Luifer Sándor nyugdíjas Komárom, Takíc* Lajos nyugdíjas Komárom. Bilik Nándor ellenőr ; Léva, Bahoné, Stonfa Ida háztarásbeli Komárom, Cserepes István erdész Muzsla, Danoková Mária háztartásbeli Farnad, Dedináné Mokros Anna háztartásbeli Komárom, Fenyves Ármin kereskedő Bagota, Gáük Antal kereskedő Gúla. Gallas Károly nyugdíjas Ógyalla, Haímay Vilmos kereskedő Zseliz, Hribik József kisbirtokos Nagykozmái, Huszarek Viktor kisbirtokos Hodzsafalva, Hupek József üveges Csűr, Knottek Henrik gépész Apácaszakállas, Krétán János intéző Bagota, Láhcska János kisbirtokos Ekel, Mányi Gyula szíjgyártó Kofa, Navratii Ferenc intéző Karva, Mráz Vladimir intéző Baromiak, Német Melichár nyuedijas hsa, Ondiusek István szabó Újgyalla. Osztanék István vendég!ős Niszvid, Pollák József nyugdíjas N^gymegyer, Senkócz János kisbirtokos Hodzsafalva, Sztankócr.ky Vilmos szíjgyártó Bátorkeszi, Szloboda Emil bérlő Barssalió, Tariska Lukács kisbirtokos Nagykosznál, Ucsnik Ádám kisbirtokos Violspusifa, Valencsik József hentes Ipolyság, Veiner Gyula nagybirtokos Hetény, Zurilla Antal intéző Kálna. HeíyeMes esküdtek a következők: Bartaíos Zdgmond árus, Czirok Béla csizmazia, Fekete Sindor háztulajdonos, Holczer Vilmos kereskedő, Kolman Emil kereskedő, Lípíhsy János kertész, Mórccz István eszter. gályos, Sevelia József háztulajdonos és Szedresek János árus, valamennyien komáromi lakosok. (§) Amikor az éjjeli őr (s a csősz csinálnak rerdat a fa'uban, A komáromi államügyészség vádiratot ado'.t be egy súlyos tesíi sértés büntette és egy fu’yos tesíi sértés vétsége miatt Ku'csár Gyula éjjeli őr ellen, Dímater Jónás községi csősz ellen pedig egy súlyos testi sértés vétsége miatt és egy könnyű testi sértés vétsége miatt, mert a vádirat szerint tavaly április havában, mint tettes társak megverték Jar.csó Károlyt és Martini Andrást és az egyiknek 20 napon (ul, mig a másiknak 20 napon beiül tartó sérülést okoztak. A tegnap megtartott tárgyaláson Ku’csár beismerte, hogy Jancsőt megverte, da a többit nem bántotta. Előadta, hogy mint éjjeli őr h Holta, hogy az Ujbars és Marosfalva határán tevő Kéméndy-féle uj kocsmában nagy zaj van és a poharakat törik össze; e re bement és a csendre in ette a zajongókat, akiket a kccsmáros kidobott, miközben Jár cső Károly nekiszaladt és sgycniövéssel fény ege te őt, amire egy párat azután ő, az éjjeli őr ráütött. Demeter szintén beismerte, hogy egy ütést adott a sértettekre a Ku csártó! elvett bottal, majd pedig eltávozott. A kihallgatott tanuk és a sértettek igazollák, hogy a vádlottakat nem támadták meg, sőt Jancsó Károly el is futott Ku'csár elő! és ezért a kerületi bíróság az enyhítő szakasz alkalmazásával Ku'csárt tizennégy napi fogházra Ítélte el, Demetert pedig 300 korona fő és 150 korona mellékbüntetésre. Az államügyész három mp alatt nyilatkozik, a yádloítak megnyugodtak az ítéletben. Közgazdaság Gabonapiac. —május 8. A chicagói tőzsde több pontnyi árzuhanása következtében a helybeli magánforgalomban és a készárupiacokon az irányzat erősen lanyha és az üzleti forgalom a vevők tartózkodása következtében a legminimálisabb. A budapesti határidőtőzsde az amerikai jegyzések nyomán továbbra is lanyha és a májusi búza 25, októberi 9, márciusi 18, májusi rozs 22, októberi 10, márciusi 14 fillérrel zárult lanyhábban, tengeri ellenben lanyha nyitás után átmenetileg lényegesen szilárdabban zárult. X Kányezeregyezségsk Sziovenszkóbon. Márkus József divatárukereskedő Igló, Deutsch Lajos szappanüzlet és terménykereskedés Pozsony, Hecht Ignác divatárukereskedés Pozsony, Mihalák Viktor vegyeskereskedő Trstená, Weiss Henrich fakereskedő Nyílra, Dusek Antal asztalos és bútorkereskedő Nyitra, Sonnenfeld Zsigmond konfektiós Szered, Freiwirth Ede rövid- ís vedyesáiukereskedő Komját, Weimann Mihály szabómester Zseliz._________ A »seiketsté'ért a főszerkesstő a (aíaiSfe, Lapkiadó: Spit te» Béta. fyeaaiott Spit*** Sinder könyvnyoMdáják*» Koaizoa. WERNER xongoragyár és kereskedés Bratislava, Palácky-tér 32 Telefon 104. Képviselet és raktár: August Förster, Ant, Petrof, Koch & Korsett, G. Rosier, 36 Kényelmes részletfizetési feltételek. Obecny not. pre mesto Komárno. Cís. j. 5800/929. szám. Hirdetmény. A helybeli járási hiv. 5159/929. sz. rendelete folytán közhirré teszem, hogy a házi állatok, nevezetesen az igavonók, szarvasmarhák és szárnyasok kínzása szigorúan tilos. Felhívom a város közönségét és az érdekelteket, hogy amennyiben az igavonó állatok tulajdonosai, illetőleg a kocsisok a túlterhelt állatokat lábuk és fejük kegyetlen korbácsolásával húzásra kényszerítik, avagy például a szarvasmarhák szállításánál, különösen vágóhidra való hajtásnál kegyetlen ütlegeléssel, farktördeléssel menésre kényszeritik, avagy a baromfit a piacra fejükkel lefelé viszik és a lábukra kötött zsineg oly szoros, hogy lábukba bevágódik, jelentsenek fel minden hasonló esetet a rendőrbüntetőbírónál megtorlás végett. Komárno, 1929. ápr. 11-én. Darola 364 notár. Hirdetmény. } Őrsúj falun, a vasúti állomás^ melleit — lakóház —■ két-két külön szoba és konyhával, a szükséges j mellékhelyiségekkel és istállóval, I mintegy 3 holdat kitevő bekerített udvar, gyümölcsös és szőlővel, í mely különösen nyaralónak alkalmas, jutányos áron, kedvező fel: tételek mellett azonnal eladó, Érdeklődni lehet a tulajdonosnál, Herdits Péternél Őrsuj falun. 2 Jó karban lévő 10(20 HP. autót 16000 Sc-é: Cím a kiadóban. 862 Apró hirdetések* Nappalra 6 éves kislányomhoz jobb csa«. Iádból való leányt keresek. 363 Jö vendömondó. Megmondom bárkinek jelenít, jövőjét, múltját. Pénteken álmomban jövendölök. Fontos tudnom, melyik évben, hónapban, napon született. 3 hajszálat is kérek. Szíveskedjék 5 koronát bélyegben a borítékba tenni. Pénteki jóslás 2 ÍCö-val drágább (Lehetőleg ajánlott levelet kérek. H.„,.Francise jövendőmondó Baiasprie. Postafiók 2. Románia. 360 Eli mii i Komárom központjában 4 szobából és minden kényelmi helyiséggel. Cimet megmondja a kiadóhivatal.^