Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-04-20 / 48. szám
2. oldal. Komáromi Lupus 1829. április 20. Nem ok nélkül tartják legjobbnak a „POLIO“ * mosószappant! Győződjék meg rólal I Tóth László I Komárom, — április 18. vesztette el szeretett élettársát, sz. Forstner Idát. Alig pár éve pedig legidő sebb fia, Tó'h László, galántai vezető járásbiró hunyt el váratlanul. Már évek óta betegeskedett és a z aggkori gyengeség lépest fel nála, mig most hoszszas betegeskedés után aggkori végkimerülésben szerető gyermekei körében visszaadta nemes lelkét teremtőjánek. Tó h László kiválóan jellemes, egyenes ember volt és ezért igen sok tisztelőt szerzett. Magyar lelkének érzéseit szükebb környezete ismerte csak teljes szépségükben. Visszahúzódó természet volt, mely nem vitte vásárra lelkének nemes tartalmát. Halálát gyermekei özv. Ágoston Miklósné sz Tóth Ida, özv. Papp Endréné sz. Tóth Mariska és Bárány Pálné sz. Tóth Margit kisbéri lakos gyászolják és több unokája. A megboldogultat csütörtökön, április 18 án délután temették a r. kát. temető kápolnájából nagy részvét mellett. Olvassa és teljem« a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat Ismét kidőlt egy régi tagja Komárom társadalmának, aki itt vert magának gyökeret és itt élte le munkás éveinek javarészét, Tóth László nyugalmazott pénzügyigazgató huszonhét évet töltött Komáromban, hova mint helyettes pénzügyigazgató került 1902. évben. Komáromban csakhamar népszerű tagja lett a társadalomnak megértő magatartásával és előzékeny, kellemes modorával. Az ügyesbájos közönség mindig megnyugodva távozott hivatali szobájából, pedig akiknek a hires, régi „sárgaház“-ban volt dolguk, azok nem mindig jó hangulatban kilincseltek az ebben a házban székeld hivatalok ajt8in. Oldalán egészen uj nemzedék nőtt fel, akik megtanulhatták példájából, milyennek keil lennie a tisztviselőnek a közönséggel szemben. A komáromi pénzügyigazeatóságnál fejezte be hivatali pályáját. Mint pénzügyi tanácsos került ide és mint h. pénzügyi igazgató vonult 1910. évben nyugalomba. A nyugalom éveit azonban nem töltötte semmittevéssel, mert tevékeny élete ezt az állapotot nem tudta megszokni. Mindig taiált magának valamely foglalkozást, amellyel tennivágyását kielégítette. Legszívesebben kertészettel foglalkozott Bercsényi utcai házában. Komáromban sok gyász érte: itt * Ponyvaregény. Irta Beér Gyula. Kovács, az úszómester, vállas, erős, szép szál ember volt, mint a legtöbb mészároslegény. Mert az volt valamikor. Bikanyak, bikákat lefogó muszklis karok, kicsit lomha, rengős járás: trikós Toldi Miklós a trambutinon ... Sok volt a hölgytanitványa. Ezek az aranyhalacskák, mialatt nagykomolyan számlálta nekik a tempókat, gyakran lövettek föl rá a habokból elbűvölő pillantásokat, de ezeknek az értelmén ő sohasem próbált eigondolkozni Az úri asszonynép bájaival úgy volt körülbelül Kovács, mint a csizmadia a kéjgázzal: nem neki találták ki és ebbe bele volt nyugodva, mint az okos ember Isten sok más rendelésébe. Sok a pénzük — gondolta legfeljebb, ha egy-egy nem várt borravaló csúszott az izmos markába. A pénzen, amit keresett, finom ruhákat vásárolt, mert minden ambíciója az volt, hogy urnák nézzék. Szerette a gyűrűket, ha telerakta velük a kezét, örökké gesztikulált, az ezüst cigarettatárcáját pedig rendszerint többször vette elő, mint ahányszor rágyújtott. És mindenkinek elmesélte, hogy egy tanár „barátja“ polgári iskolára készíti elő és hogy otthon gramofonjuk is van. De legboldogabb mégis akkor volt, ha esténkint ő is olt ülhetett a nyári vendéglő terraszán. Szerényen: csak a kijárat közelében és mindig társtalanul, — de ottl Ahol a többi ur... % Az első uszólecke után eliibegett a kabinsor vége felé, amerre már nem igen járkált senki. Olt kibújt a nedves trikójából és paradicsomi ártatlansággal — szánzsén: ahogyan köznyelven mondják — végignyult a homokban. Az úszóiskolán kizül zajló világgal — ennek a világnak minden szujgeráiása Magyar leány, aki a pápuákat leszoktatja az emberevésről. Hogyan él a pápuák között az Európai Protestáns Világszövetség által kiküldött magyar diakonissza? Nagy feltűnést keltett annakidején, amikor az Európai Protestáns Világszövetség Budapesten tartott kongreszszusa kisüldie Molnár Márta diakonisszát, egy magyar leányt az Úíguineától északra fekvő Admirális-szigetek egyikére, Minusz-szigetére. Ezen a heiyen a kihalófélben lévő pápu knak olyan csoportja él, amely nehezen tud leszosni hagyományos ősi szokásáról, az emberevésről. Molnár Mária, akit Komáromhoz ro koni kötelékek fűznek, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Missziói Szövetségnek a tagja, aki nyolc évi készülődés után indult el a szigetre, hogy megtérítse a pápuákat. E utazása elölt, mint azt annak idején közöltük, itt Komá romban a református egyház egyik vallásos estélyén előadást tartott miszsziós útja céljáról és nehéz küldetéséről. Amikor megkérdezték Molnár Máriát, hogy nem fél-e a fehérember számára már az éghajlat miatt is veszedelmes szigettől, azt válaszolta, hogy a vüágeilenére — éppen ilyen keveset törődött. Egyedül sétált, csónakázott, egyedül üit az étteremben, egyedül, mindig csak egyedül. Az úszómesterrel sem állt szóba a leckék alatt. — Ki lehet ez a dáma? Ki lehel?... Mert senkisem ismerte, senkisem tudott róla semmit. Még a szállóiulajdonos sem. A neve a vendégkönyvben sem árult el semmit. Ismeretlen leánynév: tehát nem színésznő! Biztosan valami elvált asszony... Megállapították még róla, hogy már nem fiatal és hogy sok pénze lehet... Vöröses volt a haja: elnevezték hát vörös démonnak. Nem: mert démoni volt. Csak: hogy nevet adjanak neki, hogy legyen hogyan beszélni róla ... * Amikor egyik este Kovács, az úszómester, megint megjelent börböti-civilben a vendéglő terraszán és ott a kijárat közelében le akart telepedni, a vöröshajú aszony — a vörös démon — odakiáltott hozzá: — Halló, mester! Kovács szolgálatkészen odaugrott. — Parancsol... Az asszony helyet mutatott neki vele szemben. Kovács nem értette. Csak állt. — Ü jön le I — szólt rá, Az úszómesterrel megfordult vagy háromszor az étterem. Ha a pincér rá nem nyomja a székre, talán le is esik a lábáról. Az asszony és Kovács mellé a harmadik székre egv csillogó vödör került. Amire Kovács szédületében ezt is észrevette, a pincér már kihúzta a jéggei bélelt edényből a kilógó nyakú üveget és máris töltött a poharukba. A többi asszony egymásra nézett. Ez volt a szemükben: — Nahátl... Ez mégis botrány!... A férjek szintén egymás felé hunyó—április 19. háború alait kiütésestifuszos és kolerás betegeket ápolt, szembenézett már a veszedelmeksel. — És az emberevés? — kérdezték tőle a csodálkozó!:. Nagy nyugalommal ezt válaszolta Molnár Mária: — Ki lehet őket ebből gyógyítani, hiszen nem azért esznek emberhúst, mert éhesek, hanem mert erre tudatlanságuk, vallási fanatizmusuk kényszeríti őket. Egyik misszionárius levele szerint, ha például az egyik pápua becsüli barátja jó tulajdonságait, akkor megeszi barátját, mert az a hite, hogy ezáltal megszerzi az irigyelt jótulajdonságokat. Molnár Mária megérkezett a félelmetes szigetre, ahol pálmákkal övezett nádrudakból készült emeletes házban iakik. Magas facölöpökön, nehogy állatok, ragadozók behatolhassanak a szobájába. Ez tizennégy hónappal ezelőtt történt, azóta szakadatlanul ott dolgozik Mólritottak, de még idejében észbe&apiak és he!yeslően kezdtek pislogalni a feleségükre, az anyósra és a vénleány sógornőre: bizony, skandalum . .. Kovács szeme előtt még mindig karikák ugráltak. — Ha meg'udja az asszony!... A felesége Legszívesebben elrohant volna. A vörös démon most odakoccintolía poharát as övéhez. Kovács érezte, hogy remeg a keze, amikor a pohár után nyúlt. Egy szempillantást még habozott is, hogy a szájáhbz emelje-e. De aztán hirtelen hajtással mégis csak leöntötte a pezsgőt. Hátin felébred tőle?! ... Mert hátha álmodik csak Pl... Az asszony beszélni kezdett hozzá: hallotta Kovács a hangját. De mintha valahonnan nagyon messziről. És a saját hangját ssm hallotta még soha ilyen furcsának. Talán a füle is zug?... Időbe tellett, amig megint tisztán látott és hallott. Akkor már a második üveget cserélte ki a pincér a jeges vödörben. Most már keresztbe rakta a lábát — igy szoktak ülni az urakl — és hangosan és szélesen mesélni kezdett a katonaéletéből. Egyszerre csak felugrott a vöröshaju asszony és a vitéz úszómestert is felrántotta a székről. Kovács úrral megint kutágast állt az étterem. Az volt az érzése, hogy azért nem vágódik el, merHcöröskörül szorosan őket Í3 lökdösi’a többi pár. De egy-két perc múlva már csak ők ketten rángatták egymást, mert hirtelen mindenki visszavitte a párját a helyére. Pedig a drseszbend javában szólt még. Kovács nem értette... Aztán a főpincér elsuhant 8 cigányok előtt és mintha valamit odasugott volna a prímásnak. És a zene is megszakadt... Másnap este a vöröshaju asszony nem invitálta meg Kovácsot az aszta-Óvatosság a tudás anyja DIANA 5ÓSBORSZE5Z a védelem a meghűlés ellen. nár Mária, akinek munkája, tevékenysége érdekesen elevenedik meg azokban a levelekben, amelyeket budapesti ismerőseinek ir. Elsősorban a Misszió S ö vétségnek számol be u'járól, de másoknak is küldött levelet és igy bepillanthatunk a hősies magyar leány önfeláldozó éleiébe. Badnár Ilkához például egy Pitilu nevű szigetről a többek között ezt írja: „Jó lenne, ha itt lennél és látnád ezeknek a kedves feketéknek, különösen a gyermekeknek a szeretetét és ragaszkodását. Nos. hol is kezdjem hát ? Ezek a gyermekek nagyon megszokták már, hogy mellettem legyenek, de a felnőttek éppen u?y: a nők pipázgatva itt ülnek a verandán és Itt figyelnek, hogy mit csinálok, de a mellett dolgozgatnak. Készítik a kötényüket, amelyet nagy ügyesen egy különös fának a roegszáritott leveléből állítanak elő. Természetesen e mellett elbeszélgetnek. Néha gondolataikat énekelve közük. De persze pápua dallamra, amely az ember fülének olyan kellemetlen, hogy szinte hidegrázást kap tőle. Nagyon kedves a szoigám: Lobon a neve. Képzeld, vizet sohasem iszom, mert nincsen olyan készülékem, amellyel az esővize át lehetne szűrni é« ihatóvá tenni. De nem nehéz ám az ÚréM a vízről lemondani. De jő is, hogy Őbenne mindent Iához, se harmadnap, se később. De gyakran lehetett látni őket a sétatér egy-egy távolabb eső padján üldögélni, diskurálgatni. És beszélték, hogy esténkint a szőlőhegyek felé szoktak sétálni és hogy hold világos éjjel együtt fürdenek az úszóiskolában... Néha hajnalig... És azt is beszélték, hogy Kovács, amikor hazakerül, megveri a feleségét... * Attól a fürdőhelytől, ahol Kovács volt az úszómester, Kisasszonynapján bállal szoktak a nyaralók minden évben elbúcsúzni. Tánc kiviiágosíg a nagyvendéglőben: itt egymástól búcsúznak el azok, akik a nyár alait összeismerkedtek, összebaráikoztak, talán össze is szerelmesked ek. Mert ez is előfordul. Hajnalban aztán levonul a társaság cigányostul a tó parijára; itt meg a víznek integetnek-kiáltoznak hangos istenhozzádokat a jövő esztendei viszontlátásig. igy csinálják ott ezt már azóta, amióta a somogyi mágnások bivalyai u:án az emberek is kezdtek rákapni a Balatonra . .. Most is igy volt. A lányos mamák fázósan, álmosan gubbasztottak a sétatér padjain. A szemük le-leragadt, a fejük lehanyatlott a blúzukra: áldozatos jelenlétük már csak afféle megnyugtatás volt a saját gardedámi lelkiismeretükkel szemben. Tőlük a fiatalság most már akár egymásbaöleikezve dalolhatta végig a kacskaringós utakat I Az ismerős hangokra a Nagy Tó is kezdett felfigyelni: pára-inges testén apró hullám-libabőrök borzongtak végig a reggeli hüs levegőben .., — Gyerünk fürdeni! — kiáltotta el magát valaki. — Nagyszerül Éljen I... És nekilódultak a víznek. * — Segítség! Segítség 1...
