Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-01-12 / 6. szám
2 oldal. Knniaromi Lapot 1929. janiiír 12. * Az általánosan kedvelt „POLIO“ M mosószappan minden egyes darabján rajta van a „POLIO“ felírás ég „kalapács“ védjegy. Kérjen „Polio“ kalapács szappant! Komárom megszállása tíz év előtt: 1919 január 9-én. A megszállók mindent megígértek. — Az udvarias Maccaluso olasz ezredes. — Az őslakosság tiltakozásai. — Saját tudósítónktól. — keltik fel, hogy a kisebbségi elnyomás mégsem egészen alaptalan vád a kormánnyal szemben, amely egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy ebben a köztársaságban magyarok is iéteznek, Jelentettük pár nappal előbb, hogy a pozsonyi törvényszék vádtanácsa e’u tasitotta Tuka Bála dr. nemzetgyűlési képviselőnek kérelmét, hogy a bűnügy tárgyalásáig helyezzék szabadlábra kaució ellenében. Tuba dr. felebbezése folytán kérelme most a pozsonyi táb'a elé került, amely csütörtökön foglalkozott a letartóztatott Tuka felfolyamodásával és hosszas tanácskozás után elu'asitotta, úgy, hogy Tuka ügyének tárgyalásáig vizsgálati fogságban marad Hlinka a Tuka ügybő! kifolyóan a jövő hétre Pozsonyba összehívja a párt országos végrehaj lóbizottságát, hogy állást foglaljon a Tuka ügyben A Tuka ügy egvébkéni igen élénken foglalkoztak a csehszlovák sajtó-, főként a Siovákoí és a Siovensky Dennibef, továbbá természetesen Ivánka Milán lapját, a Národny Dsnniket, amely szerint nem a csehek érdeme, hogy Tuka akik katonát szolgáltatnak és adót fizetnek még pedig igen bőven és igen szorgalmasan. Ezek a mi kisebbségi jogaink, amelyekhez fő képen a kormány ragaszkodik. Komárom, —január 11-én. odakerült, ahová megérdemli, hanem szlovák emberek érdeme, mint Koza, Brisfca, S"xon, Belansky, Tornának, Juriga és a többieké, akikről még ma nem lehet nyilvánosan megírni, hogy kicsodák. RÖÍCSÖnt! in^tlantulajdotiosoknak __________ 8°/0 kamat mellett gyorsan eszközöl Ungár S. bankháza, 940 Bratislava, Ventur utca 20 Rádióhoz használható akkumulátor üvegfartok, vezeték és lemezek eladok! Cím a kiadóhivatalban. 1919 január 9. pénteken történt. Reggel kilenc órakor a pozsonyi kapu felől idegen, alpini formaruhás katonák jelenlek meg kerékpárokon és egy-két lovas kalória száguldott végig a Dunapsrton, melyet korábban a forradalmi hevü eí Károlyi Mihály rosszul csen?ő nevére keresztelt. Kevéssel utóbb egy századnyi cs h katona menetelt be a városba a Nádor u'cín kérésziül és megálllak a város főterén a Klapka szoborral szemben. A kemény érc alakja farkasszetneí nézett az idegenekkel, hiszen hetven esztendőnek elölte hetvenezernyi ostromló sereggel szemben is tartotta magát Komárom vára .. . A forradalom. Komáromban talán nem is voh forradalom, hiszen a vele kapcsolatos tünetes a fosztogatások, zsarolások, erő szakoskodásos teljesen hiányoztak Úgy ít megyében, mint a városban megalakult a nemzeti fanács, a városban polgárőrség és a munkások „vörös gárda“ ja tartotta fenn a rendit. Még leginkább a katonaságra kellett vigyázni, mert ez a felelőtlen, gyülevész társaság mutatott a legkevesebb kedvet a rend feniariására. á katonai raktárak fejtörői jobbára ezek sorából kerültek ki. Mir december közepén elterjedt a Vyx demarkációs vonalának a hire, a magyar lakosság fegyveres ellenállásra gondolt, Érsekújvárod január 28-án tartott nagygyűlésen ezt határozták, A vármegye december 30 án tartóst gyű lésében tiltakozott a megszállás eilen, fgy határozott a város is. A munkásság egy nappal utóbb december 3I-én kiáltványt bocsátott ki: Eivtársak! Munkások! A komáromi szociáldemokrata párt munkástanácsa december 30-án haíá-Komárom, —január 10. rozatiíag kimondotta, hogy a cseh megszállás ellen tiltakozik és a hordák ellen fegyveresen fog ellenállni. Elvtársak! A történelmi és emberi jog minden igazsága, minden ereje a mienk. Tiltakozunk! S tiltakozóiunknak a proletárok fegyveres erejével fogunk érvényt szerezni egyetemlegesen a cseh hódítási vágyak ellen ezen szinmagyar vidék megvédésére. Munkások! Elvtársik! Legyetek készek minden órában, minden percben döntő, hősi cselekedetekre! Készüljetek! Komárom, 1918 december 31-én. Testvéri üdvözlettel a komáromi szociáldemokrata párt munkástanácsa. Komáromban példás rend uralkodik. A városnak és a vármegyének ekkor Perael Móricz Károlyi-párti újságíró volt a kormánybiztosa. Perczel a lakosságot arra hívta fei, hogy maradjon a helyén, mer! sok?n csomagoltak és elhagyták Komáromot, ami rossz vért szült. Az ev utolsó napjaiban megalakult Komáromban a független köztársasági párt, meiy szinten tiltakozott a megszállás elten és kijelentette, hogy még a rendcsinálás ü;ügye alatt sem ereszt be idege i csapatokat, meri Komáromban példás rend uralsodis. A Károlyi-kormány azonban máskép intézkedett: az ellenállást leintette. Így azután január 9 ten nyoic órakor Qiai Gyula dr. helyettes polgármester és Miaola János helyettes főkapitány vezetése alatt Madurkay Miklöä dr. a város r.kath plébánosa, Vargha Sándor ref. lelkész, Fiedler Janos gyáros cseh tolmács, Vittkö Rezső dr. szlovák tolmács, Bercsényi Jánosiig József műszaki taná Tuka Béla vizsgálati fogságban marad ügyének törvényszéki tárgyalásáig. A csattanó Irta Csermely Gyula. Párizsban történt az eset, mely oly bohó, hogy kacagásra fakaszthat. Máshelyt nem is történhetett, csak ott, a jó vígjátékok városában, Párizsban, Mademoiselle Ciarre Fcuiilard^, a párizsi Grand Succes-szinház éppen oly tehetséges mint szép tagja, mfkcr előadáslés vacsora után gépkocsiján hazafelé robogván, háza elé érkezett, már az utcáról is úgy látta, hogy hálószobája ablaka világos. — Ejnye, az a szobalány 1 — gondolta — Égve hagyta a villámot.., tudja Isten, mióta ég hiába. A portásnak is panaszkodott: milyen gondatlanság 1 De a kapus erre azt mondta, hogy vendég jött, azért ég a villám a lakásban. A művésznő öccse — ah, bocsánat, testvérbátyja — érkezett; fél óra óta fent van s még egy násik ur, tán a barátja is vele van. — Biztos, hogy a testvérem? Nem tévedés? — Ha nem volna biztos, most nem lehetne odafent, könyörgöm. Idegen embernek csak megtiltottam volna a felmenést. De tudom, hogy mademoisellenek Dimanche a polgári neve — amit tizen se tudnak a városban — s azt mondta az az űr, hogy ő Frédéric Dimanchenak hívják s hogy a művésznő öccse ő — ah. ezerszer bocsánat — a bátyja. — Szobalányom már hazahozta ruháimat? — Igenis, mademoiselle, de megint elment. Azt mondta, hogy sűrgetös megbízatást kapott az öccsétől — ah, bocsásson meg a művésznő bátyjától. Mikor Feuillard kisasszony sietve a szobájába lépett, első pillantása az ágyára esett. Miért vannak összehúzva az ágyfüggönyök, holott parancsa van a szobalánynak, hogy engedje szellőzni az ágyneműt ? Még egy pillantás megmagyarázta a kivételt. Az ágy előtt két, majdnem új férfi lakkcipő ragyogott tükrösen. — Ejnye, — fakadt ki a művésznő — ez már mégsem szép az öcsémtől, hogy igy tett. Hogy elfoglalta ágyamat.. hallatlan! De hol van a ruhája? Hidd vágjam a fejéhez a sviháknak,* Rövid kereső körülnézés és a művésznő szive majd megállt. Az asztalkán kissé kopottas bőr-áska és mellette mindenféle szerszám. Alkulcsok, fsszitővasak, reszeiők; gummikesztyük, (hogy ne maradjon újlenyomat) és több egyéb, ami a mesterséghez tartozik. — Szent Istenem! — mormolta a művésznő, — Es nem az öcsém, ez közönséges betörő! Félrevezette a portást, hogy a testvérem ő, igy jutott be könnyen ide én hozzám s hogy ne feszélyezze munkájában a szobalány, hát egyszerűen elküldte , . . most mit tegyek ? 1—| Semmit se tegyen, művésznő, — szólalt mag az ágyfüggöny mögöi egy mély férfihang. — Hí kiabál, rárontok s ha ie akarna menekülni a portáshoz, hát én gyorsabb leszek és utolérem és megfojtom. Ez a fenyegetés, bár megrémítette a művésznőt, a lélekjelenlétét nem vette el. Gyorsan kihúzta az asztalka fiókját és kezébe kapta a browningot, melyet ott tartott. S most ő kezdte a fenyegetést, erélyesen félrerántván az ágyfüggönyt. — Uram, ha megmozdul, lelövöm. Ha már megtisztelte lakásomat, mint betörő, hogy mert ön az ágyamba is feküdni? — Lassan, ne oly hévvel, szép művésznő. Tartsunk sorrendet... ön lelő vésse! fenyeget? No, hát tudja meg, mademoiselle, hogy én kiszedtem az ön browningjából a golyókat. Az óvatosság az alfája és ómegája a mi mesterségünknek, művésznő. Nézze, megmozdulok... no, lőjjön hát,,, őn nem lő? Leereszti karját? Akkor rendben van Akkor készségesen megadom a felvilágosítást, miért feküdtem a művésznő ágyába. — Már nem vagyok rá kiváncsi, uram. — Mégis közölni fogom mademoiselle! az okát. Előbb azonban engedjen meg egy megjegyzést. Nagyon kompromittálná önt a világ eiőtt, ha engem lelőne, Azt mondaná mindenki, hogy a kitüntetett jóbarátja voltam, máskülönben hogy kerültem az ágyába ? — Hát betörő szerszámok itt az asztalon ? Csak nem tenné fei én rólam, valaki is, hogy közönséges betörő a barátom?! — Svindli, — vélekednék a nagy világ. — Visszahatom a paplant. . . tessék meggyőződni, frakkban vagyok... nos, érti már? A szerető a valóság, — mondaná a rendőrség s minden más ember — a betörőszerszám csak svindli, — Ah,, ön frakkban van, uram?,., Ez új dolog! Betörő, aki frakkosan dolgozik! — Kérem, mademoiselle, csak tudom, mi a bon ton I önnél való vizithez, este, frakkba kell öltözni, ez a konvenció, Csésze ötórai teához: smoking; vacsora után: frakk és fehér nyakkendő. — Ön eredeti ember, tisztelt betörő ur. S ha nem volna betörő, társasági embernek is megjárná. Sokat ad a külsőre, beszédje elárulja, hogy müveit is és arca oly rokonszenves, oly megnyerő, — Művésznő, könyörgöm, hallgasson már. Mert még elolvadok a gyönyörtől, hogy úgy bókolgat s akkor zsirfoltos lesz tőié az ágynemű. Tán tetszem önnek, hogy azt mondja: arcom oly rokonszenves, oly megnyerő ? — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik. De a csinosságán felül még jobban megnyerte a szivemet, — Mivel, szépséges művésznő? — Férfias bátorságával, betörő úr. Mert meggyőződtem róla, hogy ön nem szedte ki browningomból a golyókat, mégis volt bátorsága azt mondani : Nézze, megmozdulok, no lőjjön hát. S mert ön megnyerte a szívemet, mégis kiváncsi vagyok megtudni, miért feküdt pont az én ágyamba? — Mert szerelmes vagyok önbe, szép művésznő. El akartam lopni az ön ékszereit, hogy egyetlen csók váltságdíj ellenében hiány nélkül mind visszaadjam a kezébe . . ; s mikor itt voltam a szobájában, mademoiselle, úgy elcsábított és eíkábitott az ágya, hogy nem bírtam ellenállani a varázsnak. — Közös piattíormon vagyunk, betörő úr, — kacagott fel a művésznő édesdeden. — öa szerelmes belém és én is rokonszenvezek magával, kedves barátom. Nos, megkapja csókomat, jóllehet még nem nyúlt hozzá semmim! hez se, de a csókomnak egy bizonyos ára van. — Mi legyen az, mademoiselle ? Megadom, — Riválisom és legnagyobb irigyem, mademoiselle Godofréd színésznő most mines otthon, mert a hercegével kirándult. Csak holnapután este jön haza. Nos, törjön be a lakásába most mindjárt, de ne lopjon el mást, mint Godofréd kisasszony tartalék hamis fogsorát és hozza el. Most éjfél után egy óra, legkésőbb három órára megint itt lehet s akkor megkapja tőlem a csókot, szavamat rá. — Rohanok! — kiáltotta a betörő, kiugrott az ágyból, felrántotta cipőit, összeszedte a betörőszerszámokat és karjára akasztva a kis táskát, udvariasan engedélyt kért, hogy tisztelettel kezet[csóko!hasson a mademoisellenek. Ebben a pillanatban a kályhaellenző mögött féktelen kacagás és taps hangzott fel, aztán félretolta valaki az ellenzőt s egy elegáns uralakja lett látható. — Ah, ön az, monsieur Lioge? — kérdezte meglepetten a művésznő. Csakugyan ő volt, monsieur Linge, a francia vígjáték egyik legnagyobb és legszerencsésebb mestere. — Hogy kerül ön ide és mit jelent az ön kacagása? — folytatta a művésznő a vallatást. — Betörővel van dolgom s ön nemhogy segítségemre sietett, de férfíatlanul elbújt s most még nevet is? — Engedje meg, művésznő, — felelte erre a szóáradatra Linge úr, — hogy bemutassam, szerzőtársamat, Pelote urat. Nem betörő ő, hanem vigjátékiró és gentleman, mint jómagam. Együtt írunk egy kacagtató darabot, melyben az a legizgalmasabb helyzet, hogy egy
