Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-03-16 / 33. szám
19S március 16. Komáromi Lapok 3. oldal Hogy aß mosunk gyapjúholmit? Mindig csak hideg-, legfeljebb langyos RÁDIÓN oldatban. A holmit jól átgyúrjuk benne, majd többszőr váltott vízben alaposan öblögetjük es törölközőre terítve szárítjuk. Fehér- és tarka gyapjúanyag ideális mosószere a 1 I & S£är « £ «H A M ngyen, Szó sincs róla. Forint ötvenbe kerüli az ebéd, forintba a vacsora. Persze, borral együtt. Mikor Héderváry miniszterelnök lett, 0 is ott ebédelt egyszer Thalléczynál. Ebéd után aztán, mikor a feketét szervírozták, Tfnllőczy 6 hozzá is odament és kérte az ebéd árát. Héderváry azt hitte, tréfáinak. De Thallóczy ilyenben nem értette a tréfát. Úgy bevasalta a miniszterelnökön a forint Otvenet, mint annak a rendje. • — Mikor Bécsben laktam, igen sokat jártam a német levéltárakban. Ez tatán nem is tartozik ide, de elmondom, mert még nem emlékeztem meg róla. Augsburgban időztem ekkor. Egy sétám alkalmával a temető mellett kocsmát fedeztem fel. A kocsma ivójában hatalmas festmény függött, amely a magyarok szerencsétlen lechmezei ütközetét ábrázolta. A magyarok tollas csákóval és huszármentében voltak futás közben ábrázolva, mig a németek habzó söröskorsókkal üldözték őket. # — Bécsből hazajövet, 1903 ban ke* rüitem ide, a könyvek birodalmába. De közben bejártam az egész világot. Levéltárakban, könyvtárakban töltöttem fél életemet. Augsburg, Manchen, Nürnberg, Würzburg, B:cs, Lsibach levéltárai« épp agy ismerem, mint Budapest, Komárom, Nyitra, Debrecen, vagy az ország bármely más magánlevéltárát. — Kilenc százhatban választottak meg az Akad'mia tagjává. De sem akkor, sem azelőtt, sem most nem vágyakoztam az efféle megtiszteltetésekre. Nem panaszkodhatott sorsom nem ment rosszul. Miért vállóztattam volna raj a? Aztán el tudja képzelni, hogy ő elvegyen valakit, aki nem szereti. — Nem, ennél sokkal büszkébb... — Ni látja ... En is szerettem ... Soká .., Tán két hónapig is ... Aztán sokat kínlódtam ... Előbb magamban ... aztán ő is észrevehette .., Ö is kinlódott... Elvesztettük az egymáshoz vezető utat... Türelmetlenség és ingerült gyanakvás váltotta föl a harmóniát. Előbb kis, — aztán egyre nagyobb dolgokban ... Es minden jó akarat balul ütött ki... Mondja, — de őszintén mondja meg, — nem érzi-e néha, hogy maga ő mellette csak egy kedves és kellemes tárgy? egy ölelésre és csókra alkalmas szerkezet, de akihez nincs egy igaz, — szívből jövő szava? No, feleljen!... Nem, nem is kell... A hallgatásából értem . . . Látja, ez a merev elzárkőzottsága — ez a hidegséget árasztó közömbössége, adta az első lökést. Éltem valaki mellett, akit évek múlva is inkább az én elképzeléseim és várakozásaim ködén át ismertem, mint a valóságban. Eleinte tettszett — Férfiasnak láttam. Szolgáltam neki odaadón, — önfeledten — boldogan.:. Aztán ... Tovább beszéltek halkan — meghitt csendesen. A szalonban párok ringtak a divatos tánc ütemére. Erzsi elnézett a táncolók felé elgondolkodva, aztán igy folytatta: — Tud nevetni ? — szívből, — könnyen? —őelőtte?... Ugye nem? — Ea se tudtam,.. Elfelejtettem ... Mindegy ... Maga ne hagyja magát... Nem megfagyni... Nem sírni és nem elválni... Nem ... csak azt nem ... Mulasson, — élvezze ki magát, ügyesen, ravaszul, legyen okosabb, mint énl Semmiről se mondjon le. Es nem elválni. Ezt az örömet ne szépedig meghívtak Békeffy távozása után az egyetem művelődéstörténeti tanszékére. Nem mentem el. Épp úgy, mint ahogy nem mentem el Kolozsvárra tanárnak és mint ahogy egyszer nagyon régen, még pily m kezdetén, nem mentem el a sárospataki kollégiumba sem. Ez különben érdekes. Első munkáim egyike egy református tö téneti munka volt, amelyben Péczely József életét írtam meg. Röviddel a munka megjelenése után kiadóm, a városháztéri Aigner, egy Protestáns Egyházi Lapok at hozott nekem, melynek első cikke rólam és munkámról szólt. A cikk eleje igy kezdődött: „Igen örvendezünk azon, hogy egyházunknak ilyen hű fia van." Persze a cikkírónak, akivel azután hetek múltán találkoztam, nevelve emlitettem tévedését, hiszen mint piarista pap, még ha akarnék, se lehetnék református. Ez különben gyakran előfordult velem, hogy nem tudták vallásomat, amire a sárospataki református kollégium meghívásán kívül még egy dunántúli református egyház meghívása is példa. * — Magánéletemről ? Sokat tudnék mesélni, hiszen majdnem mindenkit ismertem, aki az akkori Magyarországon számottevő volt. Szigorú zártkő ü társaságom kettő volt. Az egyik a Katona féle váciutcai vendéglőben tartotta összejöveteleit minden szombaton este. Ennek a társiségnak rajtam kivül még csak két tagja volt: MUszáth Kálmán és Horánszky. Minthogy Mikszáth igen gyakran volt az akadémiai díjkiosztó és bíráló zsűrinek a tagja, nem egy hunoros és vidám eset játszódott le rézzé meg néni 1 R igaszkodjek az élet minden parányi öröméhez és boldogságához mellette és vele, ha tud, — ha nem, az ő kárára, az ő költségére, úgy, ahagy lehet! — Milyen különösen beszél?... — Nekem nem mondta ezt senki és magamtól jöttem rá. Pedig ez keli neki . azt kívánja... ez izgatja... Kell, hogy érezze, hogy másnak is tetszik maga... hogy más is megkívánja... hogy forróság csapja meg a táncosát, ha hozzá simul... hogy tekintetek, vágyók és hódolók szegződnek magára, hogy tisztán csak magán áll... Megszakadt köztük a beszéd. Erzsit egy fiatalember táncba hivta. Egyetkettőt fordult vele, aztán visszaült előbbi helyére, de nem tudták felvenni az elejtett fonalat. Sokáig ültek úgy hallgatva egymás mellett. Olga elgondolkodva nézett maga elé. Kétségek és bizonyságok rajzottak fejében az életéről és az uráról. Jelenetek és hangok, hangosak és halkak, szavak és dolgok, nyíltak és titkosak, parancsolók és elharapottak, hidegek és forróak, jólesők és fojtogatóak... Aztán ránézett Erzsire, aki csendesen és félig lehunyt szemmel ült mellette. Erzsi megérezte Olga tekintetét, öszszenéztek. Egy pillanatnyi mély csend következett. Aztán Erzsi csendes tiszta hangon, kis szomorú árnyalattal ennyit mondott: — Hisz maga már nem szereti őt... Olga összerezzent, de nyugodtan állta a tekintetet és a szavakat. Ezt felette: — Es maga még mindig szereti.. Erzsi nem felelt. Újra táncba vitték. Többet nem is beszéltek egymással egész este. szombaton esténkint a Katona féle vendéglőben. Pályázók, akik nem tudták e fogni Mikszáth Kálmánt, hogy vele a pályázatról beszélhessenek, neszét vették ennek a társaságnak és bizony nem egyszer előfordult, hogy Mikszáthot kihúzták kedvenc zsöllyéjéből. Így egy azóta igen nagy tekintélyű iróis rátört egy szombaton este Mikszáthra. Mikszáth mindjárt tudta, honnan fuj a szél, de mert szerette a humort, nem mondott határozottan sem igent, sem nemet. — Pincér, hozzon két üveg francia pezsgőt, — szólt Mikszáth — és odafordult az íróhoz: —• Tudod, kérlek, az Akadémia aranyaiból ... Az aranyokat most már a zsebében érző iró boldogan rohant ki a főpincérhez, de amikor hatalmas alakja eltűnt a függöny mögött, Mikszáth mintegy folytatva az előbbi mondatát, mosolyogva szólalt meg: — Csakhogy azokat én • már régen másnak ígértem.. — A másik kedves társaságba, amelynek tagja voltam, Türr István tábornok is eljárt. Rdjta kívül még a másik hires katona, Mogyoródy ezredes is tagja | volt a társaságnak. Ugyanez a Mogyoródy az, aki 1866 ban a németek ellen kiállított magyar légió parancsnoka volt. Gyakran eljárt ebbe a társaságba az öreg Náday Ferenc is, a hires színész. * — Kitüntetéseim nincsenek. Sohasem kértem és sohasem vártam. Két évvel ezelőtt aztán mégis megkaptam a másodosztályú magyar érdemkeresztet. A í nyakamba akaszthatnám, ha akarnám, j De én már nyakkendőn kivül mást nem j akasztok a galléromra. Legnagyobb ki- ! tüntetés volt számomra az a meleg és ■ őszinte rokonszenv, amellyel Thzalst- J ván gróf, aki akkor házelnök volt, mun- | kám iránt érdeklődött és az a dicséret, jj amelyet nekem, szűkszavúan bár. de j meleg és érző szívvel mondotl. Pedig ! én nemcsak a trónörökösnéi, de a ki- j ráiynál is voltam kihallgatáson.., * így folyik ajkairól a derűs mult. I Szivarja kéklő karikáiban Magyarország j egy-egy történelmi perce tűrik el, \ oszlik szét Feláll és odamegy a kőnyvtárszekrényhez. A könyvtárszekrényben j hatalmas sor könyv. — Munkáim — mondja egyszerűen 1 és szeretettel simogatja végig a könyvek . bőrbe kötött testét. O.vasauk őket sorjában, amint következnek: Komárom IV. Bála alatt (e ső könyve, amely Komárom város dijat nyerte), Peczely József élete, Péteri Tafcáts József, Lapok egy kisváros mulijából, Benyák Bernát és a magyar j közoktatásügy, A budapesti piarista j kol ^gium története, Komáromi daliak 1 a XVI. században, Budai basák, Szalay j Ba>kóczy Krisztina, Zrínyi Miklós neve- ! lőanyja, A magyar gyalogság megala- j kulása Pállya István élete, A pedagógiai ; büntetések filozófiája, Régi magyar kapitányok és generálisok, Magyar nagyasszonyok, Szegény magyarok, A magyar szarvasmarhakereskedés története az Akadémia Lukács Krisziina-dijjalj utalmazoít pályamű), Régi magyar) asszonyok, R gi idők, régi emberek, A magyar műit tarlójáról, Rajzok a török világból (négy köte<), A régi Magyarország jókedve, Emlékezzünk eleinkről. — Ezen a kevés köteten kivül még egy munkám van most sajtó alatt. Címe: Magyar törekvések. Sürget az idő, menni kell, menni kell bármily nehezemre esik is. Mert Takáts Sándor csodálatos egyénisége, hatalmas tudása, személyének úri bája nem alkalmas rövid beszélgetésekre. Elhalgatnám változatos, kedves előadását még nagyon sokáig. De nem lehet. Mosolyogva búcsúzik hát. De előbb még egy szivart dug a számba. — Az útra, — mondja — mert nagy dolog a szivar, fiam. Sok gondját, sok baját elűzi az embernek ... (L 1) Mily kevés a jómódúnak 1 kiló kenyér vagy rizs, liszt, zsir, cukor vagy caeaó, de mily nagy segítség a Gyermekkonyhának l Adj ! t Or. OETKER-**Lfi illusztrált receptkdrcyv tartalmaz kb. 130 elsőrangú receptet 34 színse képpel. Ára 1*50 Kő. Mindenütt kapható. Vagy'direkt Or. Á. Oetker cégnél, Brünn. (?ECEPTEk A magyar népdal kultusza a Dalegyesületben. Komárom, — március 15 A magyar népköltészet örökszép virágai azok az egyszerűségükben is bájos, hangulatos, megragadó dalok, amelyek a magyar nép leikéből fakadtak, s amelyek ennek a sokat hányatott, mérhetetlen sokat szenveded nemzetnek sziveérzését, örömét-buját zenduik megy a dallamok szárnyain. Fajdalom, a rtgi szép magyar nóiák kezdenek feledésbe menni. A mai generáció a tánclokálok pillangóéle ü, idegen, dekadens mintákat u ánzó zenefutc-iaságaiban és bárgyú szövegre irt étzekies dolohban keres magának megromlott Ízléséhez méltó, de igazán nem irigylendő gyönyörűséget és az idő előtt elernyedt idegekre — a mai divatos szokás szerint — ezekben a kétesériekü fércmüvekben talál, ha ugyan talál — megenyhiiő hangulatot. Lehetetlen azonban, hogy ez a léleksorvasztó „divat“, amely lázas betegségként terjed a magyar társadalomban is és annak minden rétegét megmételyezi, — leheletlen, hogy mindenek felett uralkodóvá váljék, mert annak beláthatatlan következményei lennének! Meg kell keresnünk azt » csodás orvosszert, amely ezt a lázjárványt legyőzi és megsemmisíti és ezért vissza kell térnünk ahhoz az üdítő forráshoz, amelyből vigasztalást és örömet egyként merithe'ünk, vissza kell térnünk a magyar népdalhoz, amelynek remekelt jel kell ujitanunk és meet kell velük hódítani az elárvult magyar sziveket. Fel kell elevenítenünk azokat a gyönyörű szép dalainkat, amelyeknek hingjainál nem is olyan régen lángra lobbantak a szivek és amelyek csodálatos varázsukkal s ívre és lélekre egyaránt oly megragadó hatással voltak. A magyar népdalok művelése minden időben fontos feladatát képezte városunk legrégibb kuituregyesü etének, a Komáromi Dalegyesületnek, mely évtizedeken keresztül e tértn is dismerésreméltó és követendő példát mutatott hasonlócélu testvéregyesületeinek. A mostani idők még nagyobb kötelességévé teszik a Dalegyesü etnek, hogy felelevenítse a régen elfeledett dalokat és egy csokorra valót válogasson össze abból a gazdag virágtermésből, amelyet oly pazar módon termeit ki a magyar lélek. A Dalegyesület mőködőkara Fülöp Zsigmond ügyvezető elnök kezdeményezésére nagy lelkesedéssel határozta el, hogy ez évben teljes intenzi vitással fogja művelni a magyar népdalt és a rendelkezésére álló erők felhasználási, val már április hó folyamán népdal estélyt rendez, amelyen történelmi idő-
