Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-07-24 / 88. szám
2 oldal. Komáromi Lapo* 1928. julius 24. Intézeti fehérnemű d. Evő ijsk Kötény, Flor Patent Hariinya, utazó kosár és Bőrönd készlet, tOMEdpő stb. legjutányosabban ELBERT-nél Nádor-u. 19. Gazdag választékban női és férfi fehérnemű, fürdő dress, frottír Kép. „Elite“ mosóselyem harisnya, játszó ruha, fior gyermek trikó, eokkerii, esöernyő és sé abot, Apach ing stb Sport és szekrény gyermekkocsi, nyugágy gyári árban. csollák. Fiatalabb éveiben sportokkal foglalkozott és igen szenvedélyes vadász volt. Később azonban ezzel telesen felhagyott. Mint amatőr fényké)é8z is igen szép dolgokat produkált, (ésőbb családtörténeti kutatásokkal oglalkozott és ebből a célból több evéltárnak okleveleit kutatta fel. Sohasem nősült meg és évekkel ezelőtt a társaságtól is visszavonult és csak igen szűk körben fordult meg. Egy kis társaság tartott ki mellette, akikkel azelőtt esténként összejött. De már ettől is elvonatkozott, amikor szívbaja előrehaladottabb stádiumba jutott. Nagy és kiterjedt rokonság gyászolja. öreg atyja, Konkoly-Tftege Bílázs, aki felesége Pulay Zsófia révén a Jókay családdal is sógorsági viszonyban volt, Komáromban nagy szerepét vitt és Komáromvármegyének is egyi? kiváló tisztviselője volt. Legközelebbi rokonai Konkoly-Thege Kálmán nyug. megyei főpénztáros, aki nagybátyja, valamint dr. Nagv Vilmos ügyvéd unokaöccse és ezek testvérei. Komáromban méltán gyászolják meg, mint jellemes és minden tekintetben példás életű férfiút, akinek halála n3gy veszteséget jelent a város iárssdalmára. Holttestét valószínűleg a család ta~ gyosi sírboltjában helyezik őrök nyu galomra. ' A Gy. Jankovics ezredes augusztus elsején kiszabadul a schuveiningeni fogházból. Schuveiningenből érkező jelentés szerint a holland kormánynak eltökélt szándéka, hogy Jankovics ezredesnek augusztus 1-én megkegyelmeznek. Jankovicsnak büntetése teljes kitöltéséig még hat hónapja volna hátra, ezt azonban példás viselkedése miatt elengedik. A hollandi Római Katolikus Reclasse ering Egyesület, amely a foglyok megkegyelmezése ügyében fejt ki tevékeny munkát, eszközöife ki Jankovics ezredes hátralévő idejének elengedését. Gyermekdélután a Dalegyesiileí kertjében, — Saját tudósítónktól. — Komárom, — julius 23. A Komáromi Dalegyesületnek évrőlévre rendezett gyermekdélutánja mindig a siker jegyében szokott lezajlani, mert az egyesület vezetősége olyan gazdag szórakoztató programmal kedveskedik a gyermekvilágnak, amely igen nagy vonzó erőt és élénk érdeklődést vált ki a kisemberek körében. Nem is maradi el a siker a gyermekdélutánok rendezésénél, meri akik ezen a kedves mulatságon megjelennek, a legkellemesebb emlékekkel gondolnak arra vissza. Vasárnap, július 22 én rendezte a Dalegyesület ezidei gyermekdélutánját, amely, dacára a kánikula hőségének, igen szép számú látogatói vonzott a a Dalegyesülel nádoru'cai gyönyörű kertjének árnyas fái alá. Már délután 3 órakor megindult a sok szórakoztató játék, amely változatos sorozatban folyt esti fél 8-ig, rendkívül kedves élményekkel gazdagítva a gyermeksereg lelkét. Igen nagy keresletnek örvendett a sétalovaglás, amellyel nem tudtak betelni a kisemberek, a társashinta is sok résztvevőre talált, épenigy az orosz tekepálya is. A szerencsekerék nagyszámú hivei állandó ostrom alatt tar. totiák a gazdagon felhalmozott értékes és szép nyereménytárgyakkal megrakó11 sátort, amelyben a szerencse segítségévei igen olcsó részvételi dij ellenében lehetett nyereményhez ju n*. Kacagtató vidámság kisérte a tréfás versenyeket, amelyek közül a lek/árevés, a zsákfutás és fazéktörás váltott ki szűnni nem akaró hahotát. A színházteremben gazdag mfisoru gyermek előadás szórakoztatta a gyermekeket, de a szép számban megjelent felnőtteket is, akik ugyancsak szereitt el tapsolták meg az ügyes előadókat. Az előadás apró mulatságos egyfeivonásos színdarabokból, humoros szavalatokból, cimbalomszólóból és táncszámokból állott, amelyet Borka Gáza dr. egyesületi titkár avatott keze irányított nagy hozzáértéssel. A szerep’ők között résztvetfek Perenczy Sárika tánccal, Horvátovics Heci, Búkor József, Dama Ervin és Czéher Józset színdarabban vató sikeres közreműködéssel, a kis Rigó l!us tánccal, Rigó Béla pedig ügyes cimbelomjáíéktta). A gyermekszép jégversenyben is sokan vettek részt, amelynek eredményét este hirdette ki a rendezőség. Az első lett Molnár Bözsike, második Lasser Magda és harmadik Grázer Luc, akis szép nyereményiárgyakat kaptak. A báránysorshuzésnál a 49 szám nyert. A minden izében megkapó, hinguiatos kedves mulatságot tánc fejezte be és fényes sikerét a jeles müködőkar tagjaiból alatu't rendezőség mozdította elő, amely a Dalegyesület fáradhatatlan háznagyának Herczegh Istvánnak és Derzs Bála segédtitkárnak vezetésével odaadó lelkesedéssel, dic3éretreméltóan készítette elő és bonyolította le a gyermekdélutánt. Ámundsenről még mindig nem mondtak le. — julius 23. Oslói jelentés szerint a tengernagyi hivatal közölte, hogy a Pavignos Pás nevű sarkkutató hajó dr. Charcot vezetésével, továbbá a Heimland nevű rozmárvadászhajó a legközelebbi napokban megkezdi kutató útját Grönland jeges partvidékein az eltűnt Latham után. Az eddigi tervek szerint a Latham eisodródott, a Strasburg francia cirkáló, a Tordenskjold norvég cirkáló, a Quentin Roosewelt nevű francia jelző hajó a Michail Sáros norvég állami gőzös végzik a kutatásokat. A Hobby nevű rozmár vadászhajó, amely annak idején az amerikai Boyd rendelkezőből kifolyólag vadászatra indult, de később a norvég kormánynak állott rendelkezésére, az Amundsen utáni kutatásokra a Hilopen szorosban kutatásokat fog végezni. Nobile elkerüli Stocholmot. —junius 23, Stockholmi jelentés szerint vasárnap a késő esti órákban közölték, hogy Nobiie és az Italia megmentett utasai nem érkeznek Stockholmba, hanem Nardickból Krylbo—Hallsber—Mijolny útvonalon utaznak át Olaszországba, — A brünnl kulturkiállltásra VÁSÁRIGAZOLVÁNVOK kaphatók a SPlTZER-féle könyvesboltban (Nádor u. 29.) Egy fiatal komáromi tanárjelölt elszerencsétlenedése a Tátrában. — Siját iudósitónkíől. — Megrendítő szerencsétlenség hire érkezeit a Tátrából vasárnap déle őit, amely Fischer Kilián bencés tanárjelölt hirtelen halálát ho'zta hitül, A fiatal és tehetséges bencés tanárjelölt Kálovics R;zső főgimnaziumi tanárral a komáromi cserkészek sz;pességi táborába ránduit ki és ott növényeket gjüj.ötí társával a kiváló botanikussal. A cserkésztábor szombaton vonalra üli és Zsolnára u'szolt, hogy a f űk egy része tutajon tegye meg u’ját hazafeíé, Kálovicsék a Tátrába ránduilak ki és Tdtraszéplakról jött a lesuj ó hir, hogy Fischer Kilián ott váratlanul meghalt A komáromi bencés rendház tagjai értesítetté« a megboldogulnak Komáromban lakó édesanyját, aki az elsze rencsétlenedés hírére azonnal felutazott a Tátrába. Eddig rr.ég nem tudják, hogy a fiatal tanárjelöltnek mi okozta a halálát. Szrrvezete nem volt erős és elég edzett Komárom, — juüus 23. ahhoz, hogy nagyobb fugákat csináljon és igy nincsen kijárva, hogy ilyen alkalommal érte valamely baj, talán a fürdő eleptől távol, ahol nem állott azonnal orvosi segély rendelkezésére és ennek híján következeit be váratlan halála. A megboldogul Fischer Ferenc minta asztalosnak volt a másod k gyermeke és szülein kívül öt tes'vére gyászolja. A városban általános részvét nyilvánul meg a gyászt öltött család iránt. Még nem tudni, hogy holttestét Komáromba hozzák, vagy a Tátrában helyezik őrök pihenőre. A fiatal bencés tanárjelölt a komáromi főgimnáziumnak volt jeles tanulója, ahonnét felvették a bencés rendbe. Második éve volt tanárjelölt és két év múlva szentelték volna fel ál* dozép-ppá Pályáját derékon tör-.e ketté a szomorú halál, mely egy Ígéretes életet aratott le annak tavaszán. Uj világakcióra készül Moszkvából érkező hírek szerint a III internacionálé most kezdte meg Bucharin jelentésének tárgyalását az Internacionálé működéséről, A külföldi pártok képviselői rámutatnak annak szükségességére, hogy újra felélesszék Európában a forradalmi mozgalmat. A Komintern feladatául tűzte ki a ill-ik internacionálé. — julius 23. a polgárháború újjászervezését és az ifjúságnak a harcba való bekapcsolását. A külföldi képviselők határozati javaslatot terjesztettek be az ifjúsági internacionálé megszervezésére és a világforadalmi agitáció újjászervezésére vonatkozóan. Kun Bélát Németországon át toloncolják Oroszországba Paseauig vonaton, Hamburgig repülőgépen, Kronstantig hajén viszik Bícs, — julius 23 | A Síim- und Montagszeilu lg azt irja, * hogy az osztrák hatóságok befejezték l a tárgyalásokat Kun Bála elszállítására | vonatkozóan. Kun Bálát egy később f megállapítandó napon bácsi rendőr\ tisztviselők a német határra, P.iBS?,uba !* kisárik, o‘t német rendőrtisztviselők veszik át és repülőgépen Hamburgba 1 viszik, ahol a szovjetkormány által ki| küldött orosz hajóra szállítják. A hajón \ Kun Bála Kronstadlba megyésaszov\ jelkormány által kijelölendő helyre utaí zik. Nem valőszinü, hogy Moszkvába I menjen, bár hir szerint neki az volt a f szándéka. A német kormány ragaszkodott ahoz, hogy Kun Bála repülőgépen tegye meg az utat Németországon át, nehogy akár mellette, akár ellene tüntetésekre kerüljön a sor Szigorúan titokban fogják tartani szállításának napját is Ausztriában a szállítás vonaton történik meg, mert a bécsi rendőrségnek nincs repülőgépe és nagyon sokba kerülne, ha ezert repülőgépet akarna bérelni. Kérhettek volna ugyan erre a célra Oroszországtól repülőgépet, de nem valószínű, hogy a szomszédos államok megengedték volna az átrepülési. \ Életmentő kisleány, j j — Egy tizenötéves kisleány emberéletet 1 mentett meg. — Nehéz küzdelem a gyilkos hullámok közt. — A nyaraló pesti kislány hőstette. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — július 23, A fürdés áldozatainak akár állandó rovatot nyithatnánk, mert sajnos, a telhetetlen moloch, a viz ugyancsak nye!desi áldozatait. A sok halálos végű fürdés mellett hála isten mind több és több életmentés is előfordul, amelyek csökkentik az áldozatok számát. Csak a napokban irtunk arról a kettős életmentésről, amelynél Balog és fia, e két bátor életmentő bátorságáról I tett tanúbizonyságot, most ismét egy l derék cselekedetről számolhatunk be. Az alább leirt életmentés annál érdekesebb, mert egy tizenötéves kis lány mentette meg az életét egy meglett férfiúnak és igy az alábbi eset szinte ritkitja párját az életmentés történetében, mert rendesen megfordítva szokott történni, hogy az idősebb menti meg a fiatalabb életét, vagy ha fiatal életmentőről van szó, akkor rendesen hasonló korú életét szokták megmenteni, akivel együtt fürödtek. Az alábbi eset tehát a ritka kivételekhez tartozik. A kis Sputz Márta, tizenötéves pesti leányka, a pesti tikkasztó hőség elől Csallóközbe menekült nyaralni és Kallós Kálaoán varjasi bérlő családjánál élvezte a nyaralás örömeit. Gyakran kimentek a varjasi Dunaágba fürdeni. A napokban is kiautózott a pesti kislány a Dunához. Kivételesen azonnal nem kezdett hozzá a fürdéshez, hanem a parti árnyas fák alatt keresett menedéket a tikkasztó hőség elől. Kallós Kálmán varjasi bérlő soffőrje, Schwartz Lajos azonban alig várta, hogy az úti port lemoshassa magáról és sietve levetkőzött és pár pillanat alatt már az üdítő hullámokban lubickolt. A kellemes fürdés mind beljebb és beljebb csalta a soffőrt a Duna közepe felé azzal a gondolattal, hogy őt nem érheti baj, mert jól tud úszni. Elfelejtette azonban azt, hogy mit ér az úszás tudománya, ha görcsöt kap az úszó. így járt a soffőr is, amikor a mély vízbe ért, hirtelen fájdalmas görcsök lepték el és kétségbeesetten kezdett kiabálni segítségért. A parton állók megdermedve hallották a segítség kiáltásokat és elszörnyüködve látták, mint merül el a soffőr, de úszni egyik sem tudott annyira, hogy az életmentésre gondolni mert volna. Már-már azt hitte mindenki, hogy a szegény soffőr a halál fia, amikor a kis pesti lány hirtelen a vizbe vetette magát és gyos tempókkal odauszott, ahol a soffőrt elmerülni látta. A viz éppen akkor vetette fel a soffőrt, amikor a bátor pesti kislány odaért. A fuldokló a haldoklók görcsös kétség-