Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-09-22 / 114. szám
2 oldal. Komáromi Lapok 1928. szeptember 22. meglepő olcsó árak ELBERT-nél Nádor-o. 19. Selyem magdnlcötö (Maradikba) 6'— Pouplin férfi ing tó'— 3 pár kötött mintás eokni 8 60 Köpper alsónadrág hosszú l2'50 Zöld mnkás ing I a. 16'— Férfi svetter 35.— 40 cm. Vulkán koffer 39’— Puha gallér 1'50 Mosó selyem harisnya 16'— Angol Patent harisnya 3 K-tól Téli leányka alsónadrág 6'— Gyapjú divatmellény 42—48 — Kutyabör férfi keztyü 36'— Különlegességek: Férfi sport harisnya, francia batiszt zsebkendő, selyem fehérnemű, ing nadrág, kötött pulóver és kosztüm, bír rétikül és manikűr, Pyjamas, fehérnemű csipkék, Tuszor függönyök, Tetra babakelengye és gyermekkocsik, bőr keztyü teveszőr béléssel stb. tekintetben jogosak voltak és a kormány magatartásáé téren nélkülözte azt a méltányosságot, amelyet a jognak elválaszthatatlan velejárójául ismernek a müveit világon. De zavarba kell jutnia ezért is, Iliivel az állampolgári egyenló'ség demokratikus elvének a csorbáját alkotja a magyar nemzeti kisebbség állampolgári ügyének mai kezelése. POLITIKAI SZEMLE Komárom, — szeptember 21 A szenátus jövő héten ülést tart. A szenátus tagjait jövő hétre ülésre hivlák egybe. Az ülést szeptember 25-én kedden délután 4 órakor tartják. Délelőtt a mentelmi bizottság és másnap, szeptember 26-án délelőtt a kulturális bizottság fog ülésezni. A szociális biztosítás vitája a képviselőházban. A képviselőház szerdán végre megkezdte a szociális biztosítás reformjára vonatkozó javaslat tárgyalását. A szociáldemokrata sajtó által heteken át. nagy hangon beharangozott obstrukció elmarddt s bár az előadók beszédét a szocialisták és kommunisták közbeszólásaikkal meg próbálták zavarni, azonban az obstrukciónak semmi komolyabb jele nem mutatkozott. A vitában résztvettek a magyar és szepesi németpártok képviselői, akik közül Nitsch Andor nagyhatású beszédben kelt síkra a nemzeti kisebbségek jogaiért és nagy figyelmet keltő szavakban ecsetelte a magyar pénzintézeteknek az államalakulás folytán beállott kritikus helyzetét és az államnak velük szemben gyakorolt mostoha bánásmódját. Gregorovits Lipót képviselő szintén alapos beszédben foglalt állást a javaslat ellen, amely, mint rendesen, szintén a legsértőbb [ mellőzéssel viseltetik a kisebbségekkel szemben. Koczor Gyula, a magyar nemzeti párt kiváló képviselője szintén megragadta az alkalmat arra, hogy a vitában résztvegyen és megdönthetetlen érvekkel emeljen szót a magyarság érdekében. Dérer Iván dr. ismét Hlinkáék ellen. Rothermere lord egyik közismert publicista munkatársa, sir Róbert Donald néhány hét előtt egy könyvet adott ki, amelyben azt igyekszik a szerző bebizonyítani, hogy a trianoni békeszerződés rosszabb helyzetet idézett elő Középeurőpában, mint a háború előtt volt. A könyvben olvasható Hlinkának 1927 november 23 án Donald titkárnője előtt leadott interjúja is, amelyben igen kedvezőtlenül nyilatkozik a köztársaságban a szlovákoknak mai helyzetéről s ezzel a köztársaság jóhirnevét veszélyezteti. A könyv közli ezenkívül Tukának nagy vitát keltett újévi cikkét is a Vacuum jurisról. A könyv megjelenése abban az időben történt, amikor a nevezett képviselőka kormánykoalícióba léptek és minisztereik voltak már a, kormányban. E tárgyban sürgős interpellációt terjesztett Dérer Iván dr. a kormányhoz, amelytől azt kérdezi, hogy hajlandó e a legerélyesebben visszautasítani azt az eljárást, ahogyan a szlovák néppárt két vezére a Rothermere akció segítségére sietett és mit fog tenni a kormány, hogy a külföldi közvélemény rossz véleményét meglehessen váltóztatni. A sürgős interpellációt az összes cseh szociáldemokrata képviselők aláírták. Egyelőre elhalasztották a szlovén. szkói iskolatanács felállítását. Megírtuk, hogy a kormány elhatározta Szlovenszkóban az iskolatanács felállítását. A szlovák néppártnak tudvalévőén, mikor a kormányba lépett, előterjesztett föltételei között ez a pont is szerepelt. A közelmúlt napokban az a hir terjedt el, hogy a minisztertanács foglalkozott Hlinkáék e követelésével és jóváhagyta a szlovenszkói és ruszinszkói iskolatanácsok létesítésére vonatkozó tervezetet, valamint az iskolaügyi minisztérium pozsonyi kirendeltségének likvidálására vonatkozó javaslatot. A Lidové Noviny értesülése szerint ezek a hirek nem felelnek meg a valóságnak. A minisztertanács foglalkozott ugyan a kérdéssel, de döntését elodázta, mert az agráriusok és a szlovák néppárt között fölmerült nehézségeket távolról sem sikerült áthidalni. Mindkét párt főképen a személyi kérdésekhen okoz nehézségeket a kormánynak. Minthogy a szlovenszkói és ruszinszkói iskolatanácsok felállítását határozott időponthoz nem kötötték, még hosszú idő fog eltelni, smig a tárgyalásokat személyesen vezető iskolaügyi miniszter végleges javaslatot terjeszthet a minisztertanács elé. A népszövetség állásfoglalása a hamis és tendenciózus rádió hirek ellen. — szeptember 21. A Nfpszövelség közlekedési bizottságának legutóbbi ülésén a románok panaszt tettek az orosz rádiópropaganda ellen és elmondották, hogy a moszkvai rádió állomás iűlzott és hamis híreket közöl, amelyek az idegen államok kormányait lealacsonyitjáa a világ előtt, a társadalmi bomlást terjesztik és veszélyeztetik a nemzetközi békét. Ezért javasolják, hogy egy nemzetközi bizottság létesüljön az ilyen hirek terjesztésének megakadályozására. Hasonló értelemben beszélt a lengyel delegátus is. A kanadai delegátus a Népszövetségtől lépéseket követel az utlevélügy rendezéséi e. Rámutatott arra, hogy a két nemzetközi utlevélkonferencia keveset lendített ezen az ügyön, de azt elismerte, hogy a vízumkényszer csökkentése terén haladás tapasztalható. A bizottság végül elfogadta azt a román indítványt, mely a hamis és tendenciózus rádióhirek terjesztése ellen irányul, miután kimondotta a bizottság, hogy az ilyen hirek terjesztése veszélyezteti a népek közti jó viszonyt és ezáltal Európa békéjét is. Oroszország javaslata a francia angol blokk ellensúlyozására. — szeptember 21. Moszkvai jelentés szerint a szovjet elhatározta, hogy a francia—angol blokk ellensúlyozására négyesszövetséget igyekszik létrehozni. Az orosz terv szerint a szovjet Németországgal, Olaszországgal és Törökországgal akar szövetkezni az angol—-francia—japán imperializmus ellen. Oroszország azt hiszi, hogy ez a négyes szövetség támogatásra találna Amerikában is. A mézeskalács-sziv. Irta Balta Irma. Nyolcéves lehettem akkor. Búcsú volt. Ez az ünnep, szent Vendelinnek, a mi mezővároskánk védőszentjének a nevenapja már jól belenyuiik az őszbe. Csodaszép, enyhe októberi délután volt; a hervadó kertek fölött bágyadtan mosolygott az ég felhőtlen, selymes kékje. Távol, a régi templom felé aranyos porfelhő reszketett, melynek fátyola mögött a templomtéri mézesbábosok sátraihoz igyekezett a nép. A kihalt mellékutcákban, a kertek alján ünnepélyesen húzódott végig a csend uszálya, csak egy távoli major felől hangzott egy csacsi elnyújtott i-á-ja, tán azon való bánatában, hogy a háznépe sátorozni ment. Az ut mentén még mindenütt frissen zöldéit a pázsit, de a vénasszonyok nyarának fehér foszlányai és a gyermekláncvirág pihéi utaztak már a levegőben. Sehol egy lélek. Csak egy vén ember kocogott valami korcsmából jövet, hóna alatt sillerboros palackkal. Nagy keletje volt aznap a szőlő rózsaszínű levének. Ma búcsú van, megenged magának egy meszelyt a község egészsére. Mink is onnan jöttünk a sátrak felől: én meg az én elmaradhatlan játszótársam és famulusom: a kertészék nevető, feketeszemü, pirosképü Lénije. Tenyérnyi kék szalag lengett a fehér ruhámon és Léni babos szoknyája alján ünnepélyesen kandikált elő stikkelt fehér alsószoknyájának a fodra. Mézeskalácsolvasó csüggött a Léni nyakában. Az enyémben mézeskalácscsiptető, kicserélhető üvegekkel. Azt kívántam magamnak. Minden pillanatban megálltam, hogy a szines üvegeken át gyönyörködhessem a tájékban. Először a pirosat illesztettem a szememhez. Ah! Páratlan szenzáció voltl Mintha körülöttem kigyulladt volna a világ. A Milimáriék hosszú háza, a Meilinger boltja, mint valami ujjongó, jókedvű inferno; piroslombu fák a messzi piros égbolt alatt. Aztán a sárgára tértem át: mézszinü lett minden és éreztem hozzá a mézeskalács mézillatát. Volt valami andalitó a dologban. A zöldet is nagyon szerettem: szinte álmositó bukolikus mámort jelentett. Léni széles, piros szája és nagy, fehér fogai is zöldek voltak; úgy festett, mint egy nagy barátságos zöldbéka. A kék üveget hagytam utoljára és szorongó félelem didergett fel bennem, mely fogva tartott mégis. Amikor átnéztem rajta, úgy tetszett, mintha lidércláng kék fényével volna kísértetiesen megvilágítva minden. Ilyen lehet a halottak országa, rémüldöztem boldogan, mert akkor csak egy távoli mesealak volt még a Halál énnekem. Aztán egy kék orvosságos üveg jutott eszembe abból az időből, amikor nagy beteg voltam. Hirtelen letettem az üveget a szememről és mélyen, boldogan felsóhajtottam. Ott álltunk Lénivel a piros őszi napsütésben és felszabadultan a varázs alól, egymásra mosolyogtunk. Aztán, mivel már hosszabbodni kezdett az árnyékunk s féltem, hogy kikapok odahaza, sietni kezdtünk. Befordultunk az árnyékos Liget utcába. Olt aztán önkéntelenül meglassítottuk léptünket. Három veszélyes stáció állt előttünk. Elfször jött az öreg Kollárné háza, aki igy alkonyatkor — Léni szerint — már rendesen fekete kutya képében szaladgál a kertek alján. Eleinte nem akartam ezt elhinni, de Léni megesküdött, hogy egyszer a szemeláttára változott át kutyává; békává meg minden pillanatban át tud változni, ha akarja. Az öreg Kollárné úgy látszik, haragudott is a Lénire, hogy kifürkészte titkát, mert mindig megfenyegette őt botjával, vagy a pálinkásfiaskójával, — amelyik éppen a kezében volt, — ha Léninek véletlenül arra akadt útja. Kollárné udvarát szerencsésen elhagytuk, akkor következett e harangozóék kutyája, a Sski. Ez már igazi kutya volt, de Léni szerint éppen olyan hamis, képmutató tolvaj, mint a gazdái, akikkel állandóan hadilábon állt. Seki, úgy látszik, értesült a Léni rágalmairól, mert sohase mulasztott el egy pár mérges vakkantást, ha a fák közül valahonnan kiviritott a Léni piros szoknyája, viszont Léni se átallott egy-egy göröngyöt fölszedni a földről. A harmadik veszély a Rudolf-utca végén Kaszás Jóska volt, akit mindenki „nyavalyás Jóskának“ hivott csak. Attól meg én féltem rettenetesen. Ebben a félelemben nem kis része volt Léninek, aki hajmeresztő dolgokat tudott mesélni a Jóskáról, meg a nagyanyjáról. Hogy a Jóska nagyanyja boszorkány, aki, ha megver valakit a szemével, meghal még abban az esztendőben. A Jóska se jobb nálánál. Éjjel a hold kihúzza a háztetőre (ezt nagyon szerettem volna látni!) és ott nyomban macskává változik. Pedig nappal egészen rendes embereknek mutatkoztak. A falu végén laktak és mindenki tudta, hogy nagyon, nagyon szegények. Az öreg Kaszásné, Jóska nagyanyja, gyógyfüveket meg gombákat szedett és elvitte eladni a városba. Egyszer minálunk is segített az öreg Kaszásné tollat fosztani. Jóska is vele jött, aki akkor 12 éves lehetett. Édes anyám szerette az öreg Kaszásnét, mert tiszta, rendes asszony volt és az unokáját is rendben tartotta. Akkor még nem tudtam, milyen veszedelmes emberekkel van dolgom és megmutogattam Jóskának a préselt képeimet és matricáimat, amiket úgy kaptam a boltostól ráadásul, valahányszor egy irkát vásároltam. Jóska figyelmesen nézegette a lángoló rózsabokrétákat, madarakat és pillangókat. — Majd ha nem lesz egy préselt képem, én is odaadom magának — szólt aztán. Én nem feleltem rá, de elhatároztam, hogy nekem nem kell a Jóska préselt képe. És ha csakugyan ád egy képet, nem teszem a többi közé hanem odaadom a Léninek.* Azontúl gyakran találkoztam Jóskával Ott ácsorgóit egy-egy utcasarkon. Nem szólt, csak rámnézett. Nagy kék szeme volt és olyan szomorúan tudott nézni velük. Akkortájt kezdett a Léni mindenféle babonás, borzongós históriát mesélni Kaszásékról, amiktől ludbőrös lesz az ember háta. Én nem igen hittem neki, de a véletlen segítségére jött Léninek. Egy napon láttam, hogy az árok mentén sok falubeli gyerek verődik össze. Léni unszolt, hogy nézzük meg, mi az. Furcsa látvány volt. A Jóska feküdt a földÖD, eltorzult arccal, kidülledt szemmel, a száján hab ütődött ki és az ujjait összehúzta a görcs. — Nyavalyatörős — szólt a Léni. Ez különös, uj fogalom volt számomra. Csak néztük a Jóskát, önző kis szivünk kíváncsiságával, részvét nélkül, mert olyan érthetetlen, furcsa látványosság volt. Úgy képzeltem, hogy ez is a bübájossághoz tartozik. Egyszerre csak elcsendesedett a Kaszás Jóska. A görcs kiállt tagjaiból. Föltápászkodott. — Nyavalyás Jóskai — kiáltotta el magát az egyik gyerek. Avval uccu neki, az egész gyerekhad, mint a felvert verébcsapat, futásnak eredt, Uk már tudták, miért. — Gyere, szaladjunk, — lihegte a fülembe Léni és a karomat megragadva, rémülten húzott maga után. Csak anynyit láttunk még messziről, hogy Jóska, mint a kivert bika, földreteper egy fiút, azután nagy göröngyöket dobál a menekülők után. Attél kezdve messze elkerültem a Rudolf utcát, ha egyedül voltam, Szerencsére nem is találkoztam a Jóskával azóta . . .
