Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-09-18 / 112. szám
íftgyrenkilencedik évfolyam. 112. szám. Kedd, 1938. szeptember 18. LAP. KIKfiüfttési fo eseksslovék énékbsa: Helyit« és vidékre postai sséíküSáéwei! áSéas Svia 80 £, télévr« 40 K, nesytáávis } 32 K. — Ifllföldőn 150 Ki. 2?y®a t:s£m éra i 89 fiüér. ALAPÍTOTTA t TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dir. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. BserkeixtSiés £• kiadóhivatal: Nidof-u. SS. Megjelenik hctenkint háromuor t kedden, csütörtökön és szombatod. A drágaság hullám Komárom, — szept. 17 Még nem látjuk a hatásait, de máris érezzük, hogy elöntött bennünket. Távolból morajlik felénk a hangja a mélységből, az élet mélységeiből. A cukof kezdte el, majd folytatja a zsir és a liszt és azután következik a fűtőanyag, a fa és a szén, azután a ruházati cikkek szerény áremelése, végül azt veszszük észre, hogy benne vagyunk nyakig. Az állami alkalmazottak szövetsége máris hozott határozatot, hogy a drágaság következtében a kormány emelje fel a íizeléseket, egyúttal tiltakoznak az árdrágítás ellen. A nagyipar is az agráriusok ellen fordult, amely a belföldi termelés védelmére a vámok felemelésén fáradozik. Kétségtelen, hogy a magasabb védővámok az importot teszik lehetetlenné és a drágaságot emelik. Hogy azután teljes legyen a zavar, megmozdul a munkásság is és béremelést követel. A szénbányamunkások máris elhatározták, hogy a kollektiv szerződéseket felmondják. Emlékezünk a tavalyi szénbányász-sztrájkra, amely elég hoszszu ideig tartott, amelynek pedig nem is volt gazdasági háttere, mint mostan. Nem kétséges, hogy a drágulással kapcsolatosan emelni kell a munkabéreket is és ekkor elkezdődik egy hosszú körfolyamat, amely a kiegyensúlyozott állami költségvetést teljesen felborítja és uj feladatok elé állítja. Mindez azért, mert a kormány gyengeségétől vérszemet kaptak, amely a cukoripart nem tudta és nem is akarta megrendszabályozni és eltűri annak tiz-tizenöt százalékos szerény emelését a régi gyártmányoknál, amelyet az olcsó répából készítettek. A bányamunkások azt követelik, hogy az állandó fizetésű alkalmazottak béreit tizenhét százalékkal kell felemelni. A cukor árdrágulása ugyan a kereskedelmi indexszámot alig észrevehetően befolyásolja é3 az életstandard semmi esetre sem száll alább tizenhét százalékkal, de hát ilyenkor megjön az étvágy az egész vonalon. Mit szólnak a nyugdíjasok az árak emelkedéséhez, azt talán kérdezni sem kell. Mit szóljon például egy községi jegyző családja, amely havi százötven korona nyugdijat kap — és mennyi ilyen család van — a drágasági hullámhoz! Régi tanítók nyolcvan esztendős özvegyei is tudnának beszélni, akik havi száz koronás nyugdijakat élveznek, ha ezt egyáltalán élvezetnek lehetne nevezni. A kereső munkás, az állami hivatalnok, csak megél valahogyan a jövedelméből, de mit tegyenek a száz és kétszáz koronás éhbéresek, akik az úgynevezett régi magyar nyugdíjon éheznek! A szent éa sérthetetlen cukorkartell erre válaszoljon, ha tud. Igaz, hogy ezek a szegény emberek nem sok cukrot fogyasztanak és megeíégesznek benyérrel'és krumplival is, ha csak ez kerül az asztalukra. A köztársaság iránya demokratikus köztársaság é3 szociális berendezései vannak, amelyekkel a külföld előtt sokszor eldícsekedik a hangos kormánysajtó, mint a haladásnak a vívmányaival. Vájjon nem lenne-e hajlandó ilyen öreg nyugdíjasokat állítani a kirakatba, A szocialisták és a koalíció elvben már megegyeztek a szociális biztosítás reformja ügyében és a szociálpolitikai bizottság hétfőre be is fejezte munkáját. A bizottság jelentését még a hétfői ülésen szétosztották a képviselők közott. Noha a megjegyzés létrejött, ez még nem jelenti azt, hogy a szocialisták teljes egészében megszavazták a reformjavaslatot. Egyes szakaszok megszavazását sikerült biztosítani, azonban magát a javaslatot második olvasásban nem szavazzák meg a szocialisták. Az utolsó tárgyaláson, amely egész nap tartott, a szocialisták és kommunisták valamennyi ponthoz hozzászólottak. A magánalkalmazottak nyugdíjbiztosítása. Úgy látszik, hogy végre valahára elkövetkezik az idő a magánalkalmazottak és ezzel kapcsolatban a hírlapírók nyugdíjbiztosításáról szóló törvényjavaslatnak is a tárgyalására. A kormány németnyelvű félhivatalosa ugyanis úgy értesül, hogy a szociális biztosítás novellájának letárgyalása után a képviselőház szociálpolitikai bizottsága azonnal hozzáfog a magánalkalmazotthogy a külföld ezeket is megcsodálja! A brünni kultur-kiállitás nagyon alkalmas lett volna a nyugdijas-nyomor szemléltető kiállítására. A cukorgyárak grafikonjai mellé odaállítani a nyugdíjas grafikont . . . Az ősz tehát ismét az általános panaszok jegyében kezdődik és ez a körforgás nem akar és nem is fog véget érni. Más államok sem olyan szerencsések, hogy a drágaságtól meg lennének kiméivé, azonban a kormányok dolgoznak a drágaság letörésén és azzal komolyan foglalkoznak. Prágában azonban teljes lehetetlenség uralkodik ezzel szemben. A cukor drágítását bejelentették. A kormány nem is hederitett rá. Akkor felemelte az árakat a kartell, két hét múlva kezdtek tárgyalni felőle. Még ma is tárgyalnak. A tömegek zúgolódnak, mind nem használ. A tömegeknek ehhez joguk van. A drágaságot lehet szidni, mert a kedélyeket ez is lehűti. És ez nem is jön pénzbe. tak nyugdijbiztositására vonatkozó kormányjavaslat előkészítéséhez. A lap értesülése szerint a kormánynak feltett szándéka, hogy közvetlen a költségvetés letárgyalása után ezt a javaslatot is letárgyaltat ja, úgy hogy a törvény már 1929 január 1-én életbe léptethető legyen. Felállítják az iskolatanácsokat Szlovenszkóban és Buszinszkóban A minisztertanács a múlt hét végén tartott ülésén elhatározta, hogy Szlovenszkóban és Ruszinszkóban felállítja az iskolatanácsokat. A történelmi országokban már működnek az iskolatanácsok és kerületi iskolabizottágok, mig Szlovenszkóban és Ruszinszkóban tanfelügyelőségek vannak, melyek bürokratikus szervezetek és ezeket a lakosság önkormányzati testületéi nem ellenőrizhetik, mert a lakosságnak semmi beleszólása nincs az iskolaügyekbe. A jövő évi költségvetési előirányzatban egyetlen fillért sem vettek föl a szlovenszkói és ruszinszkói iskolatanácsokra, ezzel szemben a Csehországban működő iskolatanácsok részére 82,250 K-t, a morvaországiakra pedig 70,000 K-t vettek föl. A csehországi kerületi iskolatanácsok 504,264 K, a morvaországi kerületi iskolatanácsok 270,575 K költségelőirányzattal vannak felvéve a költségvetésbe. A szlovenszkói tanfelügyelőségek 631200, a ruszinszkói tanfelügyelőségek pedig 120778 K-ba kerülnek. A választott iskolatanácsok és kerületi iskolabizottságok az adatok szerint alig kerülnek többe, mint egyedül a szlovenszkói tanfelügyelőségek. Ha a tanfelügyelőségek költségeit csökkentenék, remélhetőleg az iskolatanácsok költsége fedezhető lenne. Még tárgyal a kormány a cukorgyárosokkal. Az a nagy felzúdulás, ami a cukor árának váratlanul történt fölemelése következtében a lakosság minden rétegében keltett, még mindig nem csendesedett le. A közvélemény azt várta, hogy a kormány radikálisén fog fellépni a cukoriparral szemben, e helyett azonban a kormány egyezkedési tárgyalásokat kezdett, amelyek még mindig nem vezettek eredményre. A képviselőházban hamarosan véget ért ugyan a cukorvita, de a pártok, kivéve természetesen a közelebbről érdekelt agrárpártot és az összes kormánypártok is, nap-nap mellett tiltakozó népgyűléseket tartanak, amelyeken a cukorárak ötletszerű fölemelésével és ennek következményeivel foglalkoznak. A kormány tárgyalásai a múlt héten abbamaradtak és csak kedden fogják folytatni a tárgyalásokat, azonban ismerve a kormánynak eddigi tárgyalási módját, el kell készülni arra, hogy a döntés csak később fog bekövetkezni. Az a hír terjedt el, hogy a cukoriparosok a 130 milliós adóelengedés mellett csak 30 fillérrel hajlandók leszállítani a már fölemelt árat, vagyis 50 százalékkal, ez azonban nem elégíti ki a kormányköröket. A cukor árának leszállítása csak október 1-ére várható, addig azonban a cukoripar igen jelentékeny nyereséghez fog jutni. A közvélemény nagy érdeklődéssel tekint a keddi tanácskozások elé. Az esztergomi egyházmegye szlovenszkói birtokairól fog tárgyalni a prágai nuncius Serédi hercegprimással. — szeplember 17. Prágai jelentés szerint Ciriaccl prágai nunciuä budapesti látogatásához és Serédi Jusztinján hercegprimással tervezett tárgyalásaihoz a cseh sajtó mindenféle találgatásokat fűz. A prágai lapok szerint a nuncius budapesti tanácskozásán, az esztergomi egyházmegye csehszlovákiai birtokainak felosztásáról és az egyházmegye területének elhatárolásáról lesz szó. HOFBADER ANDOR bútoráruháza o OJ Jókai Mór-utca 16. Komárno. Óriási választék: háló», ebédlő-, úriszoba- és szaloubereitdezésekben. SAJÁT MŰHELYEK. Díjtalan csomagolás. K e dl v e as ő fizetési feltételei* -Értesítem a t. közönséget, hogy üzletemet megnagyobbítottam mintatermekkel. Ahol állandó kiállítást rendezek a modern bútoripar remekeiből. Megtekintés vételkényszer nélkül POLITIKAI' SZEMLE Komárom, szeptember 17. Kedden tárgyalják a szociális biztosítás novelláját.