Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-09-13 / 110. szám

gjrrenkllenoedik évfoíyam HO- »zám. Csütörtök, 19SS. szeptember 13, ABOMI LAPOK POLITIKAI LAP. gi3Useté«i á* eiekulOT&k értékben: Súlyban éa vidékre portai aaétküldéaael J \ ggSaa évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre j 39 K. — Külföldön ISO Ki. * ypea Beára árat 80 Pillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. Sierkeaatfiaég éa kiadóhivatal) Nádor-a, SS. Megjelenik hetenkint háromuoi I kedden, csütörtökön és szombaton. Dl Ili HÍM. Komárom, — szept. 11. POLITIKAI SZEMLE A kormány benyújtotta az 1929. évi költségvetést a nemzetgyűlés­nek, amelyben tanulságos számo­kat olvashatunk az állami admi­nisztráció felől. A költségvetés meg­közelítően tizmilliárd kereteiben mozog é3 feleslegül harmincöt milliót tüntet fel. Az egész kiadásnak, teh^t ^ tizmilliárduak csaknem egy­­tStódr^isréf fejezik a hadügyminisz­­témma k+ífÖásai, amelyek kereken 1,400.000.000 boronára, tehát csaknem másféimiliiárdra rúgnak. A katonai kiadásoknak ez a hatal­mas tétele egy fillérrel sem csök­kent és ebből egészen bizonyosan meg lehet állapítani, hogy a kor­mánynak, mely minden nyilatko­zatában a békét hangoztatja, egy­általán nincsen programjában a leszerelés, bár az állam külügymi­nisztere ebben az ügyben igen szaporán és sokat utazgat és sürüeu is nyilatkozik. Mig a hadügyi kiadások az állam bevételeinek egyötödrészét emésztik fel, addig a kulturális kiadások ennek csak a felére rúgnak és ebben is hiába keressük például a magyar egyetem kiadásait, haszta­lan várjuk a magyar felsőiskolás diákság támogatását, arra egyetlen fillér sincsen előirányozva. Hogyan is állapítja meg a saint-germaini békeszerződés a kisebbségi jogokat? A kisebbségeknek joguk van az állam bevételeiből arányosan ré­szesedni és azokból kulturális in­tézményeiket lentartani. A magyar diákmenzák mégsem részesülnek egy fillérnyi állami támogatásban sem, de az ukrán diákok tizenöt­­millióval vannak a költségvetés szerint segélyezve. Hol van a ma­gyar színészet segélyezése? Már egy ízben kapott a szlovenszkói magyar színészet ötvenezer koro­­nányi borravalót, mig például a pozsonyi szlovák színészet, amely cseh nyelven játszik, évi három­millió szubver ciót élvez. Vagyis kétszerketlő bizonyosság, hogy a kisebbségek és a többség egyenlő jogokat élveznek. A magyar sutura területén ma­radva, hasztalan keressük a magyar középiskolák számának szaporodá­sát, ellenben a szlovák tannyelvű iskoláknak a terjeszkedése itt a Komárom, — szeptember 12 Megegyeztek a szociális biztosítás reformja ügyében. A hosszú idő óta tartó tárgyalások, amelyek a koalició és az ellenzéki cseh szocialista pártok között a szociális biztosítás módosítása tárgyában folytak, kedden befejezést nyertek. A tárgyaló pártok megegyezésre jutottak és a bizottság elnöke és előadója megjelent Srámek miniszterelnök helyettesnél, hogy vele az egyezség pontjait meg­ismertessék. A novella nem kerül teljes kompromissiummal a képviselőház elé, mert a szociáldemokraták nem hajlan­dók elfogadni a koalíciónak döntését a pa­ritás és agrémidlis betegsegélyzö pénztá­rak kérdésében, miértí?|bejelenteték,hogy az erre vonatkozó szakaszok ellen fog­nak szavazni. A szociális politikai bizottság gyors tempóban látott hozzá a javaslat tárgyalásához, mert azt akar­ják,. hogy a képviselőház pléLuma már csütörtökön, de legkésőbb pénteken megkezdhesse a novella tárgyalását. A köztársaság júbiláris ünnepe a parlamentben. Október 28-án lesz a köztársaság jubileumi ünnepe, amelyet a parlament is méltóképen kíván megülni. Az eddigi tárgyalások azonban nem nagy lelke­sedésről beszélnek, mert még mindig nem tudtak a parlament elnökségei az ünnepségre nézve megállapodásra jutni, A parlament két házának elnöksége együttes ülést tariott amelyen a par lament júbiláris ünnepségének prog­ramját kellett volna véglegesen letár­gyalni. Az értekezleten hosszas vita után sem tudtak megegyezésre környékünkön is egészen nyillan folyik olyan helyeken is, ahol a szülők többsége a magyarnyelvű oktatást kiváDja. Kapnak-e a ma­gyar könyvtárak és múzeumok állami támogatást és a magyar képzőművészetnek jut e valami morzsa a tizmilliárdból ? Erre is nemmel kell válaszolnunk. Cseh újságírók, művészek ésirók külföldi ösztöndíjakat kapnak, amelyből is­mereteiket széíesbithetik. Csak a magyarok előtt van leeresztve a sorompó. Az igazságügyi kiadások nem emelkednek, pedig kevés a biró, főleg a magyar biró. Ami nem is csoda, hiszen egy kinevezett bíró­nak nincsen havi ezer koronánál jutni, úgy hogy ezt a kérdést még egyszer alaposan kell a két ház elnök­ségének megbeszélni. Benes külügyminiszter r ,'A~ép­­európai Locarnóro A középeurópai Locarno gondolata egy bizonyos idő óta általános pertrak­­tálás tárgyát képezi a világsajtóban. Most, hogy a Kellogg-féle háború - ellenes paktumot aláírták, Genfben a népszövetség folyosóján az a hir terjedt el, hogy Benes csehszlovák külügy­miniszter még ez év folyamán javasolni fogja a középeurópei paktum megkö­tését, E hírrel kapcsolatban a Buda­pesten megjelenő Újság kiküldött tudó­sítója kérdést intézett Benes külügy­miniszterhez, aki a következőket vála­szolta : Tudomásom van róla, hogy olyan hirek vannak forgalomban, ame­lyek szerint javaslatot c hajtok tenni egy úgynevezett középeurópai paktum megkötésére. Ez a hir egyáltalán nem helytálló, mert még nem jött el az ideje annak, hogy bárki is ilyen tervekkel előállhasson. Német nemzeti alapon álló ellenzék. Új német tömörülésről érkezik hir Prágából, amely szerint német pártok egy újabb közös frontot létesítenek, A német nemzeti szocialisták Junge nem­zetgyűlési képviselő elnöklete mellett ülést tartottak, hasonlóképen a német nemzeti párt országos vezetősége is, amelynek ülését Brenar szenátor vezette. Mindkét párt elnöke expozéjában egyöntetűen hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a német nemzeti alapon álló ellenzéki erők együttműködésére. több fizetése vagyis egy szakmun­kás munkabérének a kétharmad­részét kapja, ami a szellemi és főleg a bírói munka megbecsülésé­nek nem valami jó ajánlólevele. A szociális kiadások is csökkennek, tehát a háború rokkantjai és hadi­özvegyei továbbra is azon a szűk éhbéren fognak tengődni, mint eddig. A nyugdíjasok azonban kap­nak egy kis injekciót, már a sze­rencsések; mert az állampolgári egyenlőség elve mellett épen ötféle nyugdijkategória van és vannak — last not least — nyugdijnél­­küli nyugdíjasok is. Ez a költség­­vetés a magyarság sorsának javu­lását ezúttal sem viszi előbbre. A pártok vezetőségei ezt a felfogás» egyhangúan magukévá is tették, amiből politikai körökben azt a következtetést vonják le, hogy a német nemzeti szo­cialista és német nemzeti pártok között alakítandó közös front a küszöbön van. A nagy békebarát. Komárom, — szept. 12. A népszövetség genfi ülésszakának két szenzációja volt. Az egyik Müller német birodalmi kancellárnak beszéde, amelyben a szónok a békeszerződések­ben is kikötött általános leszerelés vég­rehajtását követelte és a népszövetségi diplomácia politikáját Janus arcúnak jellemezte. A beszéd egyenes, őszinte hangjával és komoly alapon nyugvó megállapításaival nagv tetszést váltott ki s feltűnt, hogy egyedül Briand, a franciák külügyminisztere fogadta fa­gyosan a német kancellár beszédét. A népszövetségi ülésszak másik nagy szenzációja Briand beszéde volt, amely válaszként hangzott el Müller birodalmi kancellár nyílt szavaira, amelyekről mi­kor elhangzottak, Briand úgy nyilatko­zott, hogy annak a beszédnek nem lett volna szabad elhangzania. Briand azon­ban ugyanabba a hibába esett, mint Müller, mert beszéde végén a népszö vetségi delegátusok nagy részének az volt az egyöntetű véleménye, hogy sokkal jobban sikerült volna, ha be­széde elmarad. Müller Hermann azt merte beszé­dében megkockáztatni, hogy mivel Né­metország teljesedi le van fegyverezve, a többi államok is hajtsák végre a le­szerelést. Ez érintette Franciaország külügyminiszterét legérzékenyebben és kényszeritette őt arra, hogy olyan szó­noklatot mondjon, amely az ő világ­híres retori talentumának különöskép­pen egyik legsikerültebb produktuma volt. Briand azonban egy kissé elra­gadja a hév ezúttal is s valóban többet mondolt, mint szabad lett volna, mert bármely fényes rátöri sikert ért is el, beszéde a népszövetség ünnepi hangu­latát megzavart és meglehet állapítani, hogy alaposan hozzájárult ahhoz, hogy a2t a békepolitikát, amelyet évekkel ezelőtt ő kezdeményezett, némi ború árnyékolja be és a bizalom, mely a locarnoi politika iránt eddig a világ népeinél megnyilatkozott, a nagy béke­­barát szenvedélytől és páthosztól égő beszéde nyomán bizony megrendült. Arról, hogy Németországot szinte kihívta, hogy eddigi orientációját meg­revideálja, nem is szólva, Briand e be­széde értékben lefokozta mindama békekötések eredményeit, amelyeket eddig Európa népei örömmel fogadtak és az igazi, általános béke őszinte ba­rátaiban a csalódás érzését váltotta ki. Mert Briand eddig valóban a nagy békebarát szerepében mutatkozott be és el kell ismerni, hogy azok a nagy­szerű erőfeszítések, amelyeket a béké­ért való küzdelem különböző állomásain át Locarnóért tett, az egész emberiség HOFBAOER ANDOR bútoráruháza <i o u> Jókai Mór-utca 16. Komárno. Óriási választék: háló«, ebédlő-, úriszoba.- és szalonberendezésekben. SAJÁT MŰHELYEK. Díjtalan csomagolási. Kedvező fizetési feltételei* -Értesítem a t. közönséget, hogy üzletemet meg­nagyobbítottam mintatermekkel. Ahol állandó kiállítást rendezek a modern bútoripar remekeiből. Megtekintés vételkényszer nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents