Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-09-13 / 110. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1828. szeptember 13. javára szolgáltak és azt a reményt Vettették föl a népek széles rétegeiben, hogy elfog következni az az idő is, amidőn a kaotikus nemzetközi helyzet végre meg fog nyugodni a világbéke szilárd alapján. Mindezt a reményt megingatta Briand szenvedélyes beszéde, amely semmiképen sem volt diplomatikus, sőt olyan következtetésekre adott alkalmat, amelyek a béke megszilárdítására nagyon is alkalmatlan légkört teremthetnek. Maga Briand is belátta már ezt a beszéd után és újságírók előtt kimagyarázta magát, mentségére többször hangsúlyozva, hogy beszéde csupán reak ciója volt a népszövetség tevékenysé gével szemben megnyilvánult pesszimista bírálatoknak. Szóval főképen az fájt Briandnak, hogy kritizálni merték a népszövetség semmilevését. A kimagyarázkodás azonban mitsem javít a helyzeten, Németország közvéleménye tisztában van ismét a francia békesze-Lapunk, a Komáromi Lapok is megemlékezett arról a fontos mozgalomról, amely a magyar falu kultúrájának megmentésére és a járási nemzeti kisebbségi művelődési választmányok megalakítása érdekében indult meg. Megírtuk, hogy a magyar nemzeti párt minden járásban, ahol a magyarság a 20 százalékot meghaladja, a járási bizottságban levő tagjai által indítványokat adott be ezen nemzeti kisebbségi művelődési választmányok megalakítása céljából. Azóta az illetékes tényezők semmit nem csináltak ez ügyben s habár törvény kötelezi őket, mély hallgatásba merülnek. A magyar nemzeti párt azonban nem hagyja annyiban a dolgot s a párt országos elnöke, Törköly József dr. szenátor ma — mint a párt országos elnöki hivatala ieienti — a következő levelet intézte Drobny János dr.-ho?, a szlovenszkói országos hivatal elnökéhez : Van szerencsém felkérni a mélyen tisztelt Elnök Urat, hogy szíveskedjék saját hatáskörében a legsürgősebben intézkedni, hogy a 67-1919. sz. törvény 284820 3554. számú végrehajtási rendeletének 4. szakasza alapján a járási nemzeti kisebbségi művelődési választmányok alaku'ó gyűlései a járási főnökök, mint a zsupánok, illetve az országos elnök kirendelt helyettesei „azonnal“ hivassanak össze. Több mint nyolc esztendeje, hogy a Borzalmas vasúti szerencsétlenség történt szeptember hó 10-én, délután 13 óra 51 perckor a Budapest—berlini 16. számú gyorsvonaton, amely a Lundenburg közelében levő Saitz állomáson összeütközött a 4, vágányon álló 678. számú tehervonattal. Az összeütközés következtében mindkét vonat mozdonya és a gyorsvonat három személykocsija pozdorjává tört, egy negyedik kocsi felágaskodott az előtte levőre és egy másik vonat oldalra dőlt. A szerencsétlenség folytán a pályatest eltorlaszolódott. A katasztrófának, amelynek sok emberélet esett áldozatul és igen sokan megsebesültek, az oka téves váltóállitás volt, amelyet a vizsgálat csakhamar megállapított, A pályatestet csak másnapra tudták megszabadítani a romhalmaztól retettel és az egész világ láthatja, hogy tiz év óta Európában csak a szavakkal való játék folyik, komoly leszerelésre, szilárd békére a nagyhatalmak sem igen törekednek és még sokáig eltar», amíg az elhibázott békeszerződések megjavítására gondolni lehet. Eddig Poincarét tartotta a világ a béke legnagyobb megakadályzójának, Briand beszéde meggyőzheteit mindenkit arról, hogy sokkal többen élnek a poincaréi gondolatkörben, mint a világ gondolná. És úgy is látszik, mint hogyhi Briand ezuílal Poincaré válaszát tolmácsolta volna beszédében, amely jobban illett volna a francia kormány jelenlegi elnökéhez, mint külügyminiszteréhez. Az a presztízs, amely Briand személyét, mint a nagy békebarátét körülvette, a genfi beszéd után kezd eloszlani, mert Briand kijelentései nagy csalódást hoztak a béke után vágyódó emberiségnek. ____ Komárom, — szept. 12, végrehajtási rendelet kiadatott, ennek a teljesítését Írásban és szóban hiába sürgettük. Még a kultuszminiszter is arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak kilátásba helyezte, de végre nem hajtotta a kultuszminisztérium által kidott végrehajtási rendeletet. Tehát bebizonyította saját tényével, hogy van olyan kultuszminiszter is, akinek a népmüyelődés terén való haladás egyálta Ián nem sürgős. Ezt tovább nézni hajlandók nem vagyunk s éppen ezért a szlovenszkói közigazgatás fejéhez, a mélyen tiszteit elnök úrhoz fordulunk, hogy sürgősen intézkedjék saját törvényes hatáskörében, hogy az állampolgári nevelés, vagyis az iskolán kívüli népneveiés terén a magyarság részére törvényben biztosított jogok haladék nélkül kiszolgáltassanak. Az eddigi eljárás joggal vádolható azzal, hogy céltudatosan arra törekedett, hogy a magyarság a művelődés utjain hátramaradjon és elveszítse Szlovenszkón a feltétlen meglévő kultur fölényét. Reméljük, hogy a mélyen tisztelt elnök ur a magyarság, mint nemzeti kisebbség érdekében közölt törvényes kívánságunkat soron kivül teljesíteni fogja. Kiváló tisztelettel a magyar nemzeti párt nevében Törköly József dr.,a párt országos elnöke. s a forgalom éjjel nappal folytatott megfeszített munka után szeptember 11-én délután 6 órakor végre helyreállott. A vasúti katasztrófáról még a következő hivatalos jelentés szól: A saitzi állomáson éppen most cserélték ki a váltókat és ezért már szeptember 6-án kikapcsolták a biztositó készülékeket. A forgalom biztosítására azután az illető váltót váltólakatokkal látták el. A szolgálatot a katasztrófa idejében Bartosic Mátyás állomási kisegítő látta el, az ellenőrzéssel pedig mint váltóőrt Fibich Albert tolatót bízták meg. Bartosicnak az volt a kötelessége, hogy a vonatinditó utasításai alapján rendesen beállítsa a váltót, a lakattal lezárja és hogy az indítónak jelentse a váltó helyes állítását. A váltóellenőrnek viszont az volt a kötelessége, hogy minden vonat beérkezése előtt meggyőződjék a helyes váltóál' litásról és ezzel ellenőrizze a váltóállítót. A szerencsétlenség napján a 618. sz. tehervonat rendes helyén, a 4. sz. vágányon állt. A vonatinditó utasítása szerint Bartosic váltóállítónak a 16, sz. gyorsvonat érkezésének jelzésére az. 1. sz, vágányra kellett volna beállítania a befutást. A saitzi állomásnak ennek a vágányán futnak keresztül a vonatok. Bartosic azonban érthetetlen módon lezárva hagyta a vágányeiágazásba irányító befutási váltót, ezt ebben a helyzetben lezárta és közölte Fibich váltóőrrel, hogy a 16 számú gyorsvonat befutásához helyesen állította be a váltót. A vizsgálat során megállapították, hogy Fibich váltóőr nem győződött meg a váltó helyes beállításáról, hanem távbeszélőn ő is azt jelentette a vonatinditónak, hogy a 16. sr. gyorsnak az 1. sz. vágányra való befutásához helyesen áll a váltó. Erre a vonatinditó kiadta az utasítást, hogy a gyorsvonat részére tegyék szabaddá a bejárást. A helytelen váltóállitás következtében azután a 16. sz. gyors teljes iramban belefutott a 618. sz. tehervonatba. ^ Az összeütközésnél összesen 20 személy halt meg, ezenkívül a lundenburgi kórházban meghalt egy és a brünniben két sebesült férfi. A halottak száma tehát eddig őszszesen 23. Súlyosan megsebesült 18 személy, a könnyű sebesültek száma körülbelül 50. A vonat utasai legnagyobbrészt külföldiek voitak. Az alkalmazott és a munkaadó közötti viszony. A túlórákat meg kell fizetni. — A legfelsőbb bíróság fontos döntése. Komárom, —szept. 12. Nem egyszer halijuk gyűléseken és a sajtóban elhangzani azokat a súlyos panaszokat, amelyeket sok alkalmazott hangoztat, hogy igen sok munkaadó tovább dolgoztatja az aíkalmazotijáit a megengedett időn túl, de ezekért a túlórákért persze nem fizet semmit. Ez aztán mind jobban kiélezi a helyzetet a munkaadó és az alkalmazott között és az alkalmazott csak elnyomóját látja a munkaadójában és persze vége annak a bensőséges viszonynak, amely régente a két fél között fennállt. A régi jó viszony megszűnése s az alkalmazott elkeseredése természetesen csak a kommunizmus malmára hajtja a vizet. A mindinkább kiélezett helyzet lecsendesitésének a kérdése foglalkoztatta a legfelsőbb biróságot is és ebben az ügyben nagyon fontos döntést hozott. E kérdés olvasóink legszélesebb rétegeit érdekli, éppen azért részletesebben foglalkozunk vele. Amint Prágából Írják, a legfelsőbb bíróság, uj nagyfontoäsagu döntést hozott, amelyben a túlórák díjazásáról való lemondás kérdésével foglalkozik. Rv. I. 1539-27 számú döntésében azt az álláspontot foglalja el, hogy az 1918 december 18 án 91. gyűjteményi számú törvény jus cogens-t (kényszerítő jogot) alkot és kizárja, hogy az alkalmazott eleve lemondjon a túlórák díjazásáról, mert az ilyen lemondás ellentmondást jelentene az említett törvény szándékával. Ha tehát hetibérben állapodtak meg azzal, hogy a vállalatban nem szabad többet 8 óránál dolgozni, mert a munkaadó nem kiván túlórákat és nem is díjazza azokat, akkor azt a megállapodást nem lehetett másképen értelmezni, mint hogy a megállapított díjazás a rendes 8 órai munkaidő díjazását jelenti. Ellenben lehetetlen az a magyarázat, hogy a megállapított díjazásban túlórákért való átalányösszeg is bennfoglaltatik. Ha az alkalmazott saját felelősségére kimondott tilalom ellenére túlórázott volna, akkor nem A magyar falu kultúrájáért. Amiről a hatalom megakar felejtkezni. — A magyar népművelési tanácsok megválasztása. Huszonhárom halott, tizennyolc súlyosan sebesült és ütvén könnyű sebesült áldozata van a saitzi vasúti katasztrófának, amelyet határtalan lelkiismeretlenség és könnyeimüség idézett elő. —szeptember 12. tarthat igényt a túlórák díjazására. Ha azonban bebizonyítható, hogy a munkaadó, ha szerződésszerüleg ki is zárta a túlórákat, kimondottan vagy oly módon követeit ilyeneket, hogy alkalmazottj’a’íól o’yan munkateljesítményt követelt, amelyet normális tehetséggel nem lehet nyolc óra alatt végezni, akkor köteles a tényleges túlórákat külön díjazni. Az a körülmény, hogy az alkalmazott a szerződés megkötésekor tudomásul vette, miszerint cem díjazzák a túlórákat, az ilyen esetben teljesen jelentéktelen, mert a túlórák díjazásáról az előzetes lemondást a törvény nem engedi meg. Hasonlóan mindegy az is, hogy az alkalmazott azonnal vagy csak a szolgálati viszony feloldása után követeli a túlórák díjazását, mert a törvényhozás mai állása mellett csak három év múlva évül el a díjazásra való igény. Hajók, ha éjjel találkoznak. A komáromi kikötőben elsülyedt a duna• mocsí dereglye — A szerb hajó hullámverése —• A kimentett áru nagyrészét tönkretette a vi\ — Amikor a hajó holt embert szállít. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — szeptember 13. E kis cikkünknek azt a cimet is adhaüu'< volna, hogy „Hajótörés a kikötőben“, mert tényleg bent a kikötőben történt a baj A dunamocsi kereskedők és iparosok rendesen Komáromban szerzik be áruikat, a félgyártmányokat és a nyersanyagot. Dunamocs és Komárom közötti vasuii közlekedés az uj határvonal aiepján a magyarországi részre esett, a dunamocsias nem használhatják azt. Az uj áilamsh-iulat előtt a dunamocsiek csénakon átmentek a Dunán a túlsó partra és ott felültek a vonatra és bejöttek Komáromba az esztergom— komáromi vasúton, amelynek Dunamoccsal szemben van is hasonnevű állomása. Az uj határvonal azonban Dunamocsőt és környékét Tibelhez, az elzárt országhoz tette hasonlóvá és elesett a a vasuii közlekedéstől. így aztán a dunamocsiak bejövetele Komáromba igen nehéz, mert a dunamocs—komáromi hsjójárat nem közlekedik minden n?p A dunamocsi és környékbeli kereskedők és iparosok az árubeszerzésnél úgy segítenek magukon, hogy a Dunamocsról Komáromig felvontatott üres dereglyét megrakják Komáromban áruval és azt leeresztik a Dunán. Hétfőn is megjelent a komáromi ki* j kötőben a dunamocsi dereglye és a kereskedők és iparosok áruival ugyancsak megrakták a teherhajót. j Az volt a baj, hogy nagyon megrakták. Volt azon gabona, tűzifa, fűszeráruk a nápolyi szelettől a kockacukorig. , A túlterhelt hajó széléből csak nagyon I kevés rész álit ki a vízből. A hajó hétfőn éjjel szépen lassan 1 kezdett leereszkedni a Dunán. Nem í sokat haladhatott, mert a Kisduna hídja í alatt n3gy baj érte. | Egyik szerb hajón gyászeset történt. t Menetközben meghalt a hajón egy | szerb hajós. A holttestet nem lehetett végig hajózni a Dunán, azt a legközelebbi kikötőben ki keilett tenni, hogy eltemessék. , A szerb hajónak a legközelebbi kikötő Komárom volt. Ide sietett hétfőn éjszaka teljes gőzzel. A halottat vivő hajó sebesen szelte a sötét hullámokat. A hangulat borongós volt, mint Böchlinnek a „Holtak szigete“ cimü világhírű 1 képén. Olt is holttestet visznek a csó- 5 nátron. A szerb hajó már már elérte célját, de a Kisduna hídja alatt valami baj történt. A dunamocsi teherhajó és a szerb gőzös itt a hid alatt találkoztak. A szerb gőzös hullámverése akkora voit, hogy többször belecsapott a vízből csak nagyon keveset kiálló dunamocsi teherhajóba, amely a becsapódott viz súlya alatt lassan sülyedni kezdett. A dereglyén ülő hajósok azonban nem vesztették el lélekjelenlétüket és még sikerült a sülyedő hajót a partra juttatni, a Sport Egylet csónakházának közelébe. Itt a part mellett süllyedt el aztán a
