Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-03-31 / 39. szám
1928. március 31. Komáromi Lapok 3. oldal Hnsvét két ünnepén tartja meg a komáromi nyomdászok egyesülete fennállásának negyedszázados jubileumát. — Saját tudósitónktól. — Komárom, —március 30. Már csak napok választanak el ben* nünket nyomdászaink ünnepétől. Hatalmas plakátok hirdetik már mindenütt a nyomdászok ünnepét. Ez a plakát igazi grafikai remekmű és hozzátehetjük: Komáromban készült. A háromszin nyomás linoleumducokkal készült és a linometszést Listák Gyula komáromi nyomdász végezte. A plakát közepén a szárnyas griff áll és festékőrlőt tart mellső lábaiban; ez a könyvnyomdászok címere. A kiállítás nagyszerű anyaga készen áll, melyek közül a grafikai rész hatalmasan ki is bővült modern nyomt at vány ok kai. A kiállításnak a katalógusa négy nyomtatott ivet tesz ki. Ebben több szakcikk van, amely igen érdekes olvasmányul szolgálhat különösen a hirdetőközönségnek. Alapy Gyula dr. a komáromi sajtó munkásainak legrégibb tagja irta a katalógus bevezetését. A grafika mibenlétéről és annak széles elágazásairól a grafikai munkások helyi csoportja tájékoztat. Baranyay József dr„ a komáromi nyomda monografusa, az első komáromi nyomdászról ir visszaemlékezést. A katalógusban részben úgy a grafikai, mint a nyomdatörténeti kiállítás minden egyes darabja ismertetve van, ezeken kívül a helyi és országos érdekű hirdetéseknek olyan hatalmas tömege látott a katalógusban napvilágot, amelyre helyi életünkben igazán nincsen példa. A nyomdászegyesület élén Czill Ferenc elnökkel már hetek óta permanenciában áll és mindent elkövet a jubileum ünnepségeinek és kiállításának sikere érdekében. Az ünnepségre már szétmentek a meghívók, amelyek a nyomdai iparnak valóságos ünnepi alkotásai. Az ünnepély husvét első ünnepének csaknem egész napját betölti. Délelőtt érkezik a központi Egyesület küldöttsége Pozsonyból, akikhez csatlakozik a hírneves Typographenbund énekkara hatvan taggal, akiket ünnepélyesen fogadnak a pályaudvaron. Maga az ünnepi diszgyülés a városháza nagytermében folyik le, amelyen a helyi csoport negyedszázados történetét adja elő az elnök és a vendégek fogják üdvözölni a helyi csoportot. Délben százteritékü társasebéd lesz a Vigadó nagytermében, este pedig műsoros estély és táncvigalom fejezi be az ünnep első napját, Délelőtt megy végbe a kiállítás ünnepi megnyitása, amelyen Werner Jenő, a Slovenska Grafika szerkesztője mutatja be grafikai gyűjteményét és Alapy Gyula dr., muzeum és könyvtárigazgató a komáromi nyomdatörténeti kiállítást, amely a maga nemében páratlan érdekességü lesz. A kiállítást abból a célból, hogy azt az iskolák is megszemlélhessék a hét végéig nyitva tartják. Komárom város társadalma örömmel vesz részt a nyomdai munkásság e szép ünnepén. Ez a munkás csoport a munkásságnak az avant-garde-ja, amely közvetlen összeköttetésben áll a város egész lakosságával. A nyomda, a nyomtatott betű nagy publicitása elől senki sem vonalko2hatik el. A nyomda adja a közönségnek a hírlapot, a nyilvánosság tükrét. Hogy ez milyen életszükséglet, azt legjobban bizonyítja az 1919. végén rendezett újságíró sztrájk, amelynek a közönség kifejezett akarata vetett véget. Nyomdászaink negyedszázados egyesületi élete minden esetre a munkás szervezkedésnek és az önmivelésnsk nagyszerű példáját mutatja. A helyi egyesület egyik láncszeme annak a nagy szolidaritásnak, mely ezt a szakmát egybekapcsolja az egész országban, sőt mondhatnók azt is, — az egész világon beléje köthessen a birkózóba, — Mit? Hogy én hencegek? Hejnye, azt a világot járó háromságos hét rézsarkantyuját az urnaki Hát aztán mért hencegek én? Tudja meg, hogy fütyülök én a maguk pénzére, mert van én nekem tizszer annyi, mint maguknnak, földhöz vágom éa azt a girhest ingyen is! Úgyis tudom, hogy csak bolonditják a száz pengő Ígérgetéssel a népet, pedig talán valamennyiüknek sincs — nem száz pengő — de száz fillér se a zsebében! A birkózó most fölállt és csendesen Miska felé fordult. — Éo, kérem, birkózni szoktam, de nem verekedni. Erre figyelmeztetem uraságodat. — Azzal újra leült a helyére. Miskát meglepte a felelet. Így bajos lesz belekötni ebbe az emberbe. Megint csak szemére húzta a kalapját. — Félünk, mi? — mondta és egészen odahajolt a komédiás képéhez és megfricskázta az orrát. A komédiás felugrott. Két lépést hirtelen hátralépett, aztán hirtelen ki' nyújtotta mind a két karját, Miska felé ugrott villámgyors szökéssel, vállát nekifeszitette Miska mellének, aztán átkapta a nyakát s egy ügyes rántással úgy dobta Miskát bukfencre a vállán keresztül, hogy csak úgy nyekkent. Hirtelen nagy por támadt s mind nyáján felugráltak. Csak János maradt ülve. Miska testvérei meg pajtásai azonban egyszerre megzűdultak, mint a megbolygatott méhraj. — Elgáncsolta 1 — kiáltott Szántó Péter, Miska testvére. Erre aztán valaki elorditotta: — Üssétek! Az ólmos botok egyszeriben előkerültek. Miska is feltápászkodott már s vér-Megindul a partmenti hajózás. Egy elzárt vidék jogos kívánsága. — Mért nem köt ki a hajó a többi partmenti községeknél is? — Szaporítani kell a menetek és a kikötők számit. — Komárom közélelmezése és a partmenti hajózás. — Saját tudósitónktól. — Komárom, —márc. 30. Izsa, Path, Pusztavért, Dunaradvány, Dunamocs bár a térképen Európában feküsznek, de a valóságban Tibethez, az elzárt ázsiai országhoz tartoznak, mert jobban a dalai láma országa sincs elzárva, mint ez a szerencsétlen vidék. Az uj határok ezt a vidéket légmentesen elzárták a vasúti közlekedéstől, mert Dunamocsnak a vasúti állomása túl van a Dunán, Magyarországon, ahova csak a Dunán kellett átmenni és ott a vasút. Az állomás neve még ma is Dunamocs, de a faluja ma már más országba tartozik és így hiába hallja a jó dunamocsi a túlsó oldalról a vonat füttyentését és hiába látja annak füstjét, nincs benne semmi haszna, mert nem mehet át a Dunán és nem ülhet fel a vonatra. Az uj államalakulat óta ez a vidék felvette az elzárt ország és eddig csak Tibetre alkalmazott jelzőt. Aki be akar jönni Komáromba, az fizetheti a rettenetes nagy fuvart, de aki ismeri a falusi életet, az nagyon is jól tudja, hogy dolog időben semmi pénzért se lehet falun fuvart kapni. így aztán bepossadva tengődnek ott a lakósok, forgalomtól, kultúrától teljesen el vannak zárva Egyszer egy merész vállalkozó autóbusz járatot indított, de az ottani rossz utak miatt nem sokáig birta a gyakori baleseteket és a járatot beszüntette. Majd a csehszlovák parlamenti hajózás nyitott egy hajójáratot Dunamocs és Komárom között és akkor ez az elzárt vidék belekapcsolódott a világforgalomba. Máskor már még az év elején meg szokott indulni ez a hajójárat. Az idén azonban hiába várták a jó dunamocsiak a hajó megindulását, az csak most hétfőn nyílik meg. Sokáig az a hir járta, hogy nem fog megindulni, mert a vállalat ráfizetett az eddigi üzemre. De (ezzel az indokolással természetesen nem lehet véglegesen lezárni ezt a kérdést, mert hiszen első sorban állami érdek, hogy ez a termékeny vidék belekapcsolódjék a világforgalomba és nekünk, - komáromiaknak különösen érdekünk, beborult szemmel hadonászott. Viiai Isitötte a lámpít s a korcsmárosnék sikoltozni kezdett. Az ólmos botok most a sötétben dolgozni kezdtek. Földmives ember birkózni nem tud, mert azt nem szokta, ülni azonban annál inkább, abba gyakorolta be magát, nem a birkózásba. Hiszen a cél az, hogy az ellenfél minél előbb harcképtelenné váljék, ami egy jól irányzott ütéssel sokkalkönnyebben elérhető, mint egy órás birkózással. János csak ült a helyén és várta a fejleményeket. Egyszer aztán valaki hátulról úgy vágta kupán, hogy szinte fordult vele a világ egyet. — Hejnye a kiskésit — üvöltött fel János, — most aztán táguljon mindenki, akinek kedves az élete. Irtózatos erővel kapta fel az asztalt s egyet pöndöritett vele. Amerre sújtott, csörömpölés, jajkiáltás, menekülés járt ütése nyomában. Néhány pillanat múlva üres volt az ivó. Akkor János elkiáltotta : — Világot hozzanak 1 Az öreg zsidó korcsmáros remegve hozott be egy szál füstölgő faggyugyeityát és bizonytalanul állt meg vele a szoba közepén. János helyre igazította az asztalt s rászólt a korcsmárosra: — Ide tegye kend azt a gyertyát elibém. A korcsmáros rácsöpögtette a meleg faggyút az asztal lapjára s beleállitotta a gyertyát, hogy odaragadjon Aztán kicsoszogott nagy sopánkodássol. János körülnézett. Üvegcserepek hevertek szanaszét a padlón s köztük ott feküdt elájulva a birkózó művész. János odalépett hozzá és rázogatni kezdte: „Veg yetek részt örömömben!“ — mondja Vidámné Bölcs Kató — „Mindig víg leszek és fiatal maradok. A házaséleí réme: a nagymosás nem ijeszt és nem zavar minket a mióta RÁDIÓN kapható, mert RÁDIÓN magától mos és emellet* kíméli a ruhát T' hogy ezt a vidéket magunkhoz láncoljuk és ezzel emeljük idegen forgalmunkat, amire ugyancsak ráfér az emelkedés. A kormánynak kellene szubvencionálni ezt a partmenti hajózást, hogy az még veszteség esetén is fenntarthassa a forgalmat. Magának Komárom városának is meg kellene mozgatni mindent, hogy ez a hajójárat állandóan fennmaradjon és ezzel egy termékeny vidéket Komáromhoz láncoljunk. Fontos azonban az is, hogy a parti hajózás ne csak Dunamocsot kapcsolja bele a forgalomba, hanem kössön ki a hajó Izsánál, Pathnál, Vérthpusztán, Dunaradványon is, mert hiszen ezzel csak növelik az utasok számát. Magáért egy községért, Dunamocsért fenntartani egy hajójáratot, az természetesen nem jövedelmező vállalkozás és ! arra nem csoda, ha ráfizetnek, de azon! nal jó üzlet lesz az, ha a fenti közsé* 1 geknél és pusztáknál is kiköt a hajó. Állandóan kapjuk a panaszokat ez - elzárt vidékről. A panaszkodóknak mindig azt mondjuk, hogy hát maguk a községek mért nem mozdulnak meg, erre mindig azt a választ kapjuk, hogy a községek mostani vezetői, mint uj emberek, nem érzik át az itteni nép — Hé, művész url Ébredjen, már elmentek 1 A művész ur azonban nem igen ébredezett. János fölemelte, de a feje csak úgy ligett-lógott, mint a törött bábué, János hát kapta a szódásüveget s azzal fröcskölte képen. Na, attól magához tért valami keservesen s János odaültette maga elé az asztalhoz. — Már most aztán ne féljen kend, mert az én vendégem — mondta János és kikiáltott a korcsmárosnak: — Egy liter bort ide! A művész ur azonban egyre a fejét tapogatta. — Kutyába se köll azt venni — mondta János — hát szén kaptam éo is egyet a kupámra, oszt mégis attul szaladt el valamennyi. A korcsmáros behozta a bort és János öntött mind a kettőjüknek. — Na, kedves egészségére! A cirkuszos fölemelte a poharát, ivott és tenyerébe hajtotta a fejét, aztán mentegetőzve mondta: — Én kérem birkózni tudok, de verekedni nem szoktam! — Hát lássa, ezek meg verekedni tudnak, de birkózni nem szoktak! Ez a különbség! Hát azért nem kell a falusi embert ilyesmire késztetni. — Hát kérem, nekünk ez a kenyerünk! — Na, ölég keserű kenyéri — mondta János és fölhajtotta a poharát, mintha annak a bizonyos kenyérnek a keserűségét akarná leöblíteni. Most a kikiáltó dugta be a fejét az ajtón s nagyon elcsudálkozott, hogy társa és János olyan békésen iszogatnak. — No, csak beljebb, beljebb! — mondta János. — Maguk most az én vendégeim. Most már nem lesz baj. Lassanként visszaszállingóztak valamennyien. Leültek az asztalhoz. Miska is, meg a testvérei is. tanácskozni a dolgot. Mert hát mégis tudni kell, hogy mit szól hozzá a közvélemény. Nem esik e csorba a tekintélyén, ha holmi komédiással áll össze birkózni ? Az ivóban már sokan voltak. Ott volt a birkózómüvész is, meg a többi cirkuszos. De ezek külön asztalnál ültek. A falubeliek a hosszú ixlábu asztalhoz telepedtek Hát János is odaült közéjük. Félliter bort rendelt, meg szódát s jóízűen kortyintgatta. A többiek is szótlanul szemlélgették a komédiásokat. Egyszer aztán Szántó Miska kiállt a szoba közepére. A kalapját a szemére húzta, úgy nézett a komédiásokra. — Izé, no, mellyik is az, akivel birkózni kellenék? A birkózó éppen háttal ült Szántó Miskának s a válla fölött hátraszólt: — Én volnék az az izéi Szántó Miska most hátratolta a kalapját a kupájába. — Hejnye, ki se nézné az ember magából 1 — Mit? — Hát az erőt Szántó Miskának ott volt a sógora is, meg két testvére, aztán négy legénypajtása, azok sarkalták tekintetükkel, hogy kössön bele a komédiásba. — M't ? Ez akar itt birkózni ? Miska hát kötekedni kezdett. — Aztán hányat kell magukból a földhöz kenni, hogy az ember megszolgálja a száz pengőt. A klárinétos hirtelen behúzta a nyakát és gyorsan a nagydobosra mutatott. — Csak azt az egyet kell kérem. — Ezt az egyet ? No az nem nehéz mesterség I — Előbb próbálja meg — mondta a kikiáltó — s csak azután hencegjen. Miska most mérges lett. Nem mintha megsértődött volna, hanem mert valamiért mérgesnek kellett lennie, hogy
