Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-02-04 / 15. szám II. kiadás
2. oldal Komáromi Lapok 1928. február 4. Régen bevált gyógyvíz vese és hólyagbajoknál, anyagcsere zavaroknál, terhességnél, valamint szoptatós anyáknál. — Vértisztító és savoldó. — Legkitűnőbb Ízű frissítő asztali viz. 815 helyt meg lesz hozzá a többséé, akkor dön'és is történhetik arról, hogy az elismerés mikor és mily módon történjék mrg. Másként beszél azonban Kramár dr. a cseh nemzeti demokra'ák vezére, aki felszólalásában kitérve Szovjetoroszország elismerésének kérdésére, többek között ezeket mondta: — Nem tudom megérteni, hogy miért hánytorgaiják föl a kommunisták állandóan a Hor hy rezsimet és a fadzmu t, mikor a mai szovjetoroszországi rezsim sokkal rosszabb a fasizmusnál és a Horthy uralomnál Az orosz ellenzék csak kri tizúlni merte a kormányt s máris meg teltek a börtönök s az ellenzék tagjait éhhalálra küldik az Északi óceán part jóra. így intézik e> Oroszo szágban a demokratikus elknzéket. Szovjetoroszország a fe forgató elemek cen'ruma, háborúra nem tudja magát elhatározni, mert nem bízik a vörös hadseregben. Locarno és a Rajna-vidék. Komárom, — febr. 3 A világ egyik legnagyobb nemzete, a német nemzet, még mind g megalázott sorsban kénytelen tűrni, hogy saját tertile'én idegen csapatik álljanak, hogy a Ríjna vidékét francia katonaság tartsa megszállva. A békeszerződések ezt a terüle*et nem vették el Németországtól, annak régi jogos tulaj donában semmiféle rendelkezés nem háborf ja, azonban Franciaország a pőrére leszerelt országgal szemben ér zeit hatalmi tű lengésében már tiz éve tartja megszállva csapataival és szinte azt tehet gondolni, hagy eszeágában sires onnan kivonni katonáit, akik rengeteg károkat okoztak azon a vidéken. Legalább viselkedése erre enged következtetni, amely Németországgal szemben ma is a legnagyobb bizalmatlanságot árulja el. Pedig Néme ország az egész világ e'őit fényes bizonyságot telt Locarnóban arról, hogy a békének őszinte hive és hogy annak megszilárdítására törekedik, amikor ünnepélyesen elis merte Franciaországnak a versaillesi békekötésben megállapított keleti határait, véglegesen lemondva ezzel Eizasz Lotharingiáröl, arról a tartományról, amelynek megszerzése Í870 ben annyi drágs német vérbe került, de amely a ha almassá és gazdaggá fejlődött német birod lomnak valóságos természeti kincsesbányája volt Németországról el lehet mondani, hogy Locarnóval mérhetetlen nagy áldozatot hozott és éppen azért joggal elvárhatta volna, hogy Franciaország is megles i köte lességét és a Rajnavidékqt megszaba dtjt az idegen katonaságtól. Franciaország azonban még mindig ott tartja csapatait német földön, mintha csak meg akarná valósítani N poleonnak és sok fe héjazi francia hadvezérnek és ál a miét fiúnak ama ideáját, hogy Ffanciaors7ág határait egész a Rajnáig kitolja. Hogy ez mennyire abszuid gondolat, itatnia kellene Frar Ciaországnak és arra kellene törekednie, hogy miként N-metország, ő is tettekkel bi zonyiisa be őszinte békevágyát és a világkonszo'idáció megszilárdítását. Franciaország magatartása méltán kihívhatja Németország kételkedését, aminthogy a német népnek Locarnohoz flzött reményei oszladozób n vannak, amin igazán nem lehet csodálkozni. Stresemann, a német birodalom békülékenységre hajlandó külügyinimsz ere minapi beszédében igen érthe ően mutatott rá arra, hogy a katonai meg szállásnak Locarno óta semmi meg okoltsága nincs és nagyon helyesen jegyezte meg hogy nagyképü égre vall még most is holmi biztossági követelésekről beszémi, amikor Németország és Franciaország szerződésben is biztosítottá« egymást barátságukról és békés szándékaikról. Minthogy pedig a loca-noi szerződések örök idősre biztosítják a hat;rókát Németország és Franciaország között, teljes anomália az, hogy a Rajnav.dék további megszállását is fentartsák. H gy a Rajta vidék végre valah ira felszabadítson, ez olyan kívánság, amely egész Német országot pártosra való tekintet nélkül áiha'ja és amelyet minden német jogosan követelhet. Franciaország a német küiügymi niszter beszédének hatása alatt átl és a lapokban már ismét olvashatni o’yan cikkeket, amelyek Srisemmn követe sok orvos által ajánlva mint kitünően bevált háziszer. Rossz emésztés, ebből eredő fejfájás, eldugulás, májbaj, kólika,arany ér,vérszegénység, gyomorbaj és étvágytalanság, bélrenyheség és sárgaság ellen. Minden gyógytárban kapható. 1 üveg ár* 5 Kő. Vigyázat a »VÖRÖS RÁK« védjegyre. Készíti: Hl RÍK gyéusztrtít BtlTBUU. lésével szemben az elutasítás álláspontjára helyezkednek Azt hangoztatják a cikkek, hogy add'g kell Franciaországnak a Ríjna pinján maradni?, amíg erre megvan a biztonsága, Franciaország nem gyakorolhat nagylelkűséget, mert neki mindenképen meg kell fize ni azokat a kamatokat, amelyek az elpusztított területek helyreállításának költségeire fölvett adóságok után járnák, Di maga a francia kormány is készül arra, hogy véleményét nyilvánítsa a kérdésben. B'tand Külügyminiszter fog válaszolni Streremannak, de Poincaré is nagy beszédre készül, amelyben az egrsz nyi.vanosságnak Szenzációs meglt petéit fog szerezni. Az igazi békének egyik fontos kérdésévé vált a rámái megszállott leiület fölszabadítása. Franciaország részétől azonban nem lehet remélni, hogy eredménye legyen a S re emann áltat újra kifejezésre jubatott, általános német követelésnek. Amint Németország megiud a érteni a mostai i he'yzeiet, úgy kel ene Franciaországnak is jobb belátásra jutnia és a két nagy állam közötti barátságos viszony kimélyitését kellene előmozdítani szálfái, hogy rá kellene helyezkednie a maga résziről is arra az alapra, amelyet Locamoban teremtettek meg az engesztelődés és bíkülékenység jegyében. Némé ország sem kíván mást, c»ak ezt, de as egész világ tapsolna Franciaországnak, hogyha megvalósi'aná Locarno szellemit. Mert ellenkező ese ben hamarosan szét kell fosztania azoknak a reménységeknek, amelyeket a békeszerető népek Locarnóhoz fűztek. Malvina. Irta Balta Irma. Aki Malvinát megismerte, annak önkéntelenül a rózsaszín selyempapirba csomagolt szaloncukor ize és illata jutott eszébe, vagy azok az apró selyeirpuffos bonbonierek, amelyek olyan kecses, apró fémlábacskákon állanak. Ilyen volt Malvina Férje, a derék színházi súgó, az egész szomszédvárost bejirta, mig a Malvina parányi lábára való cipőt, vagy parányi kezére való ke7tyüt tudott kapni. Malvina különben színésznő volt, de rendesen csak kisebb szerepeket játszott; például egy hölgy a szalonban, aki annykötésü könyvből olvas föl e?y versszakot, vagy egy apród, amint félrehúzza a függönyt úrnője előtt. Nagyobb szerepet, úgy látszott, nem is birt volna el a Malvina gyenge fizikuma, Malvina mindig fázott. Talán azért ment aszinhái súgóhoz feleségül, mert olyan nagyszerű puha, meleg állatbőrök és szőnyegek voltak a szobáiban. A szirházi súgó tudniillik, jó családból való volt és még szép örökség is várt reá, ha egyszer meghal a gazdag nagybátyja Malvina azonkívül állandóan félt. Hogy mitől félt, maga sem tudta bizonyosan, hogy a farkasoktól, vagy a rossz emberektől, akik ott lappanganak ködpárás őszi éjszakákon a nagy fasorokban a ház mögött, vagy a kísértetektől, akik belépnek a szobába, mikor Malvina egyedül van és még nincs meggyujtva a lámpa, csak a piros prrázs világit a kandallóban. Ha ilyenkor hazajött a férje, ijedten odabujt hozzá és a súgó melengette Malvina jéghideg kis kezét nagy, esetlen barna tenyerében és megnyugtatta öt, hogy akármilyen kisértet jönne be, ő elbánik vele Malvina boldog volt ilyenkor és a súgó is boldog volt. Mert voltak viszont napok, mikor Malvina nvügösködni, szeszélyeskedni kezdett. Különösen, ha nem jól érezte magát, migrénje volt Ilyenkor ágyban maradt a hímzett fehér párnák kötött és a súgónak oda kellett vinnie az ágyba a Malvina házitükrét, az emlékkönyvét, a bon bonos dobozt, az uj sálját, a hermelin-muffját, a divatlapot, az angora cicáját és a zsebkendőjét, ha rájön a sírás. Ám azért jól éltek általában. A súgó nagyon jó ember volt, akit mindenki szeretett. Malvina is szerette. Persze nem úgy, mint ahogy a szerelmesét szereti az asszony, hanem ahogyan egy bőkeű atyai jóbarátot szelet az ember. És talán igy öregedtek volna meg szépen egymás mellett, ha közbe nem jön Kajetán. Kajetánnak állítólag valahol AndalU iában ringott a bölcsője, bár anvai ágon magyar vér folyt ereiben. Hogy hogy került vissza szittya hazájába, köd takarja. Tény, hovy odajött vendégszerepelni V.-re, Schiller Moor Károlyát alakította sötétbársony szemének, sötétbarna hangjának és karciu alakjára remekbeszabott sötét bársonyöltözékének olyan megvesztegető varázsával, hogy másnap kényelmesen átsétálhatott volna az asszonysóhajok hidján az Elysiumba. De ő csak egy nőre pazarolta fénylő fogának a mosolyát, sötét szemének perzselő sugarát; Malvinára. Ebből kifolyólag aztán háromszor is megakadt a szerepében, lehet, hogy szivbéli zavara következtében, vagy hogy a sugólyuk szegény remetéjének nagyon is natu ralisztikusnak tűnt a hős játéka Malvinéval szemben, és meglepetésében megfeledkezett a súgásról. És a derék szegény súgó otthon szomorúan konstatálta, hogy Kajetán kuliszamögötti forró bókjainak visszfénye ott reszket Malvinénak, az ő hűséges kis feleségének tekintetében és mozdulataiban. A temperamentumban, amint kedvetlenül od-<vágja kis bársonypapucsát, és a sürü Ó k és Ahokban, amelyek ellebbenneh habvirágszin gyüsrünyi szájáról. De a derék súgó hasztalan imádkozott, hogy a Gondviselés helyezze át a hősszerelmest szebb virányokra. Kajetán nem ment el. Sőt maradt. Malvina pedig napról-napra sápadtabb és bánatosabb lett. Már az sem tudta fe'viditani, ha a színházi kapusnénak a kislányát, egy kétesztendős, gödrös kiá babát, behozta a karján az anyja. Pedig ezelőtt mindig kölc'öokérte és egész délutánokat áthancurozott vele, miközben buzgón fohászkodott, hogy bár őneki is lenne valaha egy ilyen eleven játékszere. — Kis Pintyőkém, hát mi a baj tulajdonképen? — kérdezte a súgó aggódva. — Nem tudom, — görbült le sirósan Malvina szája. — Meg szeretnék halni. — Nono, — csitította ijedten az ember. — Hisz ez nem komoly dolog, szivem. Ez álom és az álmokból rendesen fölébred az ember, — Én nem foyok fölébredni soha, — sóhajtott föl Malvina és elővette csipkés zsebkendőjét. így ment ez egy hétig. Ekkor odaállt Malvina a derék súgó elé. — Én nem bánom. Tudom, hogy most meg fog ölni, de mtg kell mondanom: Kajetán és én halálosan szeretjük egymást és nem tudunk egymás nélkül élni. 0 milyen rettenetes! De hát mit tegyek? — tördelte kezecskéit. A súgó halálosan sápadt lett. Elkövetkezett, amitől remegett, Ar. első percben úgy gondolta, hogy meg kellene fojtania Milvinát, aztán önmagával is végezni. Azaz, hogy előbb az andaludaival, de avval aztán úgy Istenigazában. Ám, amint már az elején meg volt említve, a súgó a jó emberekhez tartozott. A jó embereknek pedig meg van az a ro^sz túl ijdoncága, hogy inkább ők választják a boldogtalanságot, nehogy azt. akit szeretnek, boldogtalannak tudják. Ennélfogva aztán mindenféle nagylelküségi bolondságokat szoktak elkövetni, amelyeket, enyhén szólva, szamárságoknak nevez a világ nagyobb és józanabbik fele — Hát mit tegyek, Pintyőkém, hogy letöröljem a könnyeidet? No ne sírj hát, kis bogaram — sóhajtott, — majd gondolkozunk a dolgon. — Váljon el tőlem — lehelte Malvina. — Ó örökké hálásak leszünk mindketten, én meg Kajetán, aki a legnemesebb, legjobb férfi a fő dön. Igen, ő hős és lovag és nem tehet semmitől — mentegette az andalu/iait. — Hat el akarsz hagyni engem? — zokogott föl a fájdalom a súgó szavaiban. Központ: Bratislava. Alapfoké: Ke. 70,000.000-— Tartalékok; Ke. 51,000.000 — Slovenská Banka XEomárnói Fiókja Lebonyolít mindennemű bankügyletet. 37 fióküzlet Szlovenszkón és Podkar. Rus.-ban.
