Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-11-26 / 142. szám

^«gfvennyoloadik eviolyam, 143. szám. Szombat, 1937. november 30 ——-ni _____ • ilöliseie»* ár r.»eb«ílOTák értékűben; ««Ívben éa vidékre postai »aótküldéaael: t i«»s évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 X. — Külföldön 150 Ki. 5 « - - « -«STM. <f. . RO RMj,, ALAPÍTOTTA: TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÄL GYULA dr. Szerkesztő- B ARANY A Y JÓZSEF dr. SierkaaitSaég éa kiadóhivatal; Hádor-u. £!., Megjelenik hetenkint háromszor I ' kedden, csütörtökön és szombaton. POLITIKAI SZEMLE Benes csillaga. idomárom, —nov. 25. Mintha Benes, öiökös külügymi­niszterünk csillaga már nem lo­bogna olyan fénnyel, mint eddig és leáldozni készülne a csehszlo­vák politika egéről, amelyet majd nehéz lesz nélküle elképzelni. Be­ne- külpolitikai pályafutásának leg­­nagyoí b eredménye, a kisantant, elveszítette jelentőségét és annak létjoga már inkább c-ak elméleti jelentőséggel bír Európa államai előtt. De B-nes itt is elveszítette a vezető szerepet, amelyet éveken keresztül tartolt a kezében. Ez a kisantant Magyarország ellen ké­szüli, amit kezdelben még leplez­tek. utóbb pedig nem is tagadtak. A bekerítő és izoláló politika azon­ban megbukott, mert Magyaror­szág áttörte a vasgyürüt, amelyet köréje kovácsoltak szomszédai. Benesnek éveken kérésziül egyet­len expozéjában sem volt egyetlen jó szava sem Magyarországgal szem­ben. Igen természetes, hogy ennek következménye nem lehetett a szom­széd államok közt annyira kívá­natos jó viszony, amelyre például Jugoszlávia kü'ügyminisztere hivat­kozik Magyarországgal szemben, hanem a benesi szellem bizonyos állandó feszültséget teremtett meg a két állam között, amely főleg a Benesnek a magyar beiügyekbe való állandó kéretlen beavatkozá­sával éleződött ki. Emlékezünk ki­­jelen'éseire a magyar állam for­máját, belügyi irányait, demokrá­ciáját, a magyar birtokos osztály ellen tett elfogult nyilatkozatait il­letőleg és épen azért mindenki mél­tán lepődhetett meg azon, hogy Benes legutóbbi nyilatkozatában homlokegyenest ellenkező nyilat­kozatot tett Magyarországról: A két ország közt létre fog jönni a megegyezés és az ország hatá­rok később nem fognak jelenté­keny szerepet játszani. Egyelőre egyetlen tárgyi biztosítékát sem látjuk ennek a megegyezésnek, de még csak az erre való jószándék­nak sem. Ellenben ismerjük e té­ren Benes nagy ellenfelének, Hod­­zsának álláspontját, akinek prog­ramjában benne van a megegye­zésre való törekvés és most Be­nes hiúsága kerekedik felül az ál­­lamférfiuban, aki utódának babá­rait tépdesi. Nem vesszük komo­lyan ezt a kijelentést, mig ténye­ket nem látunk, amelyek ezt iga­zolni fogják. A sok csalódás Be-Komárom, — november 25. A költségvetést a keresztülhajszo­­lás régi módszerével\ tárgyalják le. A köztársaság 1928. évi költségve­tését szakbizottság tárgyalásainak befejezése után a képviselőház fogja tárgyalni. A képviselőház szerdán kezdte meg üléseit, amelyen kiosz­tották a költségvetési bizottság 444 oldalra terjedő jelentését a képvi­selők között. A képviselőház elnök­sége teljes ülésében intézkedett a költségvetés tárgyalásának rendjéről, amely az eddigi szokás szerint a lehető legrövidebbre szabja a jövő évi budget kamarai tárgyalását. A költségvetési vita csütörtökön kez­dődött a főelőadó jelentésével, aki a délutáni ülésen terjesztette azt elő a képviselőháznak. A vi át az egész pénteki napon át folytatták í és folytatni fogják szombaton dél­előtt s a jövőhét hétfőjétől, novem­ber 28-tól kezdve december 2-ig, péntekig. A vita naponként délelőtt 9 órától este 9 óráig tart, kivéve a hétfői napot, amelyen csak délután lesz vita. >4 vitának, beleszámítva az előadó jelentését, vulamint a szavazási is, előreláthatóan 80 órát szentelnek. Ez alatt a rövid idő alatt fogják ke­resztülhajszolni a tízmilliárdos költ ségvetést. 70 millió szükséges a régi nyug­díjasok illetményére. A régi nyugdija;ok évek óla várják, hogy illetményt iket törvényesen rendez­zék és relleneles nyomoiukon, amelybe az állam szükkeDlüsége )>öveikezt6ben a nyugdíjasok nagy többsége kerüh, végre-valahára enyhítve lesz. A költség­vetési bizottságban Engiisdr pénzügy­­miniszter bejelentette, hogy a régi nyug­díjasok fizetésiendezéséről szóló törvény­javaslat nemsokára elkészül és a javas­lat Bzerint a régi nyugdíjasoknak azt a szolgálati időt is beszárniiják, amelyet még a forradalom előtt töltöttek le. A régi nyugdíjasok illetményére 70 millió korona szükséges. A tötvényjavaslatlal már a mir.isztertan; csban is foglkoztak és így remélhető, hegy az nemsokára a piénum elé fog kerülni. Hodz8a válasza az iskolaauto­nómia ügyében benyújtott inter­pellációra. Simon, Jung nemzetgyűlési képvi­selők és társaik interpellációt nyujtot­nes külpolitikájában bennünket teljesen bizalmatlanná tett vele szemben. Ez a külpolitika az utóbbi idő­ben igen sok kudarcot vallott. Ezek közt a legkiadósabban minden­esetre a Vatikánnal való konflik­tus fogja Benes sorsát megpecsé­telni és az örökösnek ígérkezett élethossziglani külügyminiszterség­nek belátható időn belül véget vetni. Benes csillagzata oly mér­tékben homályosodik, amint tervei t tak be a kormányhoz az iskolaögyi ’ miniszter által tervbe vett iskolaautonó­­\ miára vonatkozóan Hodza Milán mi­­• imzier az interpellációra most válaszolt I és válaszában kijtlentehe, hogy a köz­­j igazgatás ujjászerve ésérói S/óló iör­­j vény alapján az 1920. április 9 iki tör­­| véryí is módosítani kell. Ezért az is­­j kolaügyi minisztérium törvényjavaslatot készít elő az iskohigazgatás ujjászer vezéséről. A javaslat tartalmazza azo­kat a rendelkezéseket is, amelyek a nemzed autonómia kérdését az iskola­­igazgatás terén rendezik. fíenest újra menesztik. A csehszlovák köztársaság külpoli­tikájának kilenc éven át nagy sze­rencsével mük< dő vezetője és irá­nyítója, Benes dr., az utóbbi időben állandó támadás középpontja a kor­mányzó pártok nagy részének, ame­lyek sajtójukban kampányt indítot­tak ellene azzal az egyáltalában nem titkolt céllal, hogy Benest visszalé­pésre kényszerítsék. Prágai hirek szerint mind erősebben hiresztehk, hovy Benes külügyminiszter és a képviselőház többsége között kon­fliktus keletkezett, amely mindjob­ban és jobban kiélesedik. A prágai tőzsdén máris az a hir terjedt el, hogy kormányválság van készülőben, aminek a tőzsdén érezhető hatása lenne. Beavatott politikai körökben azt állítják, hogy ennek a konflik­tökön reggel fél hét órakor tüszős mandulalob következtében beállott vér­mérgezésben két orvosi műtét után meg­halt. A miniszterelnök még a múlt hé­ten betegedett meg és az orvosok ge­­nyes mandulalobot állapítottak meg. Mária özvegy királyné megjelent a be tegágy mellett, utána pedig a régens­­tanács tagjai látogatták meg a minisz­terelnököt. A kezelőorvosok a műtét Óta nem távoztak a beteg mellől S er­hajótörést szenvednek. Nnn tud­juk, hogy a hajótörés szirtjei a vatikáni dombokon rejtőzuek-e, vagy a csehszlovák kü politika ál­landó visszaesésében, de az ki nem kerülhető. A szerencsecsillag, mely ezt az inkább ügyes taktikus, mint al­kotó készségű politikust eddig ve­zette, mintha leáldozóban lenne a horizont alá. E nélkül Benes této­ván tekint körül és program he­lyett ismétli és cáfolja önmagát. tusnak az oka abban rejlik, hogy Benes dr. az, aki meg akarja hiúsí­tani a klerikálisok által a Vatikán­nal megkötni óhajtott konkordátu­mot, ezért a néppártok haragusznak reá A jobboldali pártok pedig az­zal vádolják Benest, hogy ő a kezde­ményezője a szociális biztosítási no­vella ellen irányuló szociálista akció­nak. A cseh néppárt, hirszerint, a legközelebb a parlamentben nyílt támadást akar indítani, sőt arról is beszélnek, hogy maga Svehla minisz­terelnök sem igyekszik tovább tartani Benest ami végső eredményben arra fog vezetni, hogy ott hagyja a külügy­minisztériumot. A háború előtt adósságok végleges rendezése. Az utódállamok között a háború előtti adósságok rendezése ügyében megindult tárgyalások a Blumenstein féle kötvényhamisitás miatt eey időre mngakadtak. Az utódállamok dele­gátusai szerdán előzetes megbeszé­lést kezdtek ebben az ügyben, amelyen előkészítették a párisi kon­ferenciát. A megbeszélésen Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Len­gyelország, Románia, Jugoszlávia és Olaszország delegátusai vettek részt, akiken kivül a különböző hitelezői érdekképviseletek megbízottai is megjelentek az értekezleten. Ez utóbbi delegátusok az újságírók kér­désére kijelentették, hogy az arany- és valutaadósságok rendezéséhez cssk abban az esetben fognak hoz­zájárulni, ha egyidejűleg a papir­­járadékok kérdését is elintézik. dán este ez orvosok már bíztak a fel­­gyógyulásban. Közben szükségessé vált még egy operáció, mini hogy lélegzési nehézségek áltak be. Hajnal felé be­következett az agónia, reggel 6 óra 45 perckor konstatálták a halált. Buka­restben villámgyorsan terjedt el a gyász hir. A kormány tagjai félórával a minisz­terelnök halála után már együtt volt és elhatározta, hogy a kabinet lemond. A lemondó kérvényt eljuttatták a ré­­gensztanácshoz, amely reggeli 10 órakor elhatározta, hogy az uj kormány meg­alakításával Vintilla Bratúnut bízza meg. Az uj kabinet nyomban meg is alakult. Vintila Bfatianu egyúttal megtartja a pénzügyi tárcát is közvetlenül a minisz­tertanács uin az uj kormány tagjai letették az esküt az alkotmányra a ré­­genstanács tagjainak jelenlétében. Délután a kamara és a szenátus gyász­­ülést tartott, amelyet kizárólag Bratianu emlékének szenteltek. A kormány or­szágos gyászt rendelt el. Bratianut va­sárnap temetik. Románia diktátorának pályafutása. Jonel Bratianu, a fiatalabb, miután Párizsban mérnöki pályára készült, a ro-SCHMIDTHAUER Igmándi keserűvíz regéli előtt fél pohárral langyo­sai! használva. megtisztítja a szervezetet a belekben képződő rothadásos anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését, KaphVó Ms és nagy üvegben. — Szélküldési hely: Igmándi keserüviz forrás vállalat Komárom. — Árjegyzék ismétel-idólrak kívánatra bérmjntve Még bizonytalanabb lett a helyzet Romániában Bratianu miniszterelnök váratlan halála következtéden. november 25. Jonel Bratianu miniszterelnök csütör­

Next

/
Thumbnails
Contents