Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-06-30 / 78. szám
m 1927. junius 80. Komáromi Lapok S. oldal. kell tanítania arra, hogy egyedül is jói érezze magát. így már jó előre meg kezdi gyermekét az önállóságra nevelni, önérzetét kifejleszteni. Tudnia kell, hogy a csecsemő már egy kéjlény és igy vigyáznia kell arra, hogy a tesli gyengédség túlzásba vitelével ne rögzítsen benne olyan örömfeltételeket, melyekről később már lemondani nehezen, vagy egyáltalán nem fog tudni. Minden „első élmény“ örökké megmarad az emberben. Igyekeznie kel! tehát, hogv a gyermek első élményei kellemesek' legyenek. Éppen ezért, verni sohasem szabad a gyermeket. Sok egyéb eszköz áll rendelkezésünkre, ezer és ezer apró fogás, mellyel a gyerme kei hozzászoktathatjuk, hogy önszántából váljék kuliurSénnyé. A tisztaságra nem megfélemlítéssel kell a gyermeket megneveini. Ne oltsuk be a zsenge gyermekbe a szorongást és a félelmet, vigyázzunk a mesékre, hogy azok a gyermeknek felesleges fejtöréseket és töprengéseket ne okozzanak. Tisztában keli lennünk azzal, hogy a gyermeket elsősorban a lét kérdései érdeklik, ügyelni kell arra, hogy külső hatások a gyermek kíváncsiságát túlkorán fel ne csigázzák, de ezzel szemben mondjunk meg mindent a gyermeknek, amit már önmagától tudni akar, keressünk megfelelő formát arra, hogy az igazságot megmondjuk. Lehetetlen egy újságcikk keretében a nevelés művészetére megtanítani. A nevelésnek sok csínja-binja van, melyet előkészítéssel és gyakorlattal kell elsajátítani. Mindenkinek köielessége utánanézni, hogy ezeket az ismereteket elnyerje. Kisérjék a szülők figyelemmel az ily irányú előadásokat és irodalmat. Minden pénteken este 8 érakor HALÁSZLÉ Horváth« Étteremben Dunarakparfr-___________863 Üzenet az elbocsátott közalkalmazottaknak, A minden nyugdíj nélkül elbocsátott közalkalmazottak érdekében tett legutóbbi lépésem — amint ez előre látható volt — a közalkalmazottak nyomortanyáin óriási viszhangot váltott ki. E viszhang a napról-napra hozzám érkező levelek tömegében tükröződik vissza. Ezekből nagy megnyugvással kell látnom, hogy ezt az akciót, melyet jogos nyugdijunk kiutalása és folyósítása érdekében megindítottam, mindenütt helyesléssel fogadták. A hozzám intézett levelek tömegéből azonban azt is látom, hogy elbocsátott társaim e mozgalom részleteiről nincsenek kellőképen tájékozva. E tájékozatlanság onnan ered, hogy az erre vonatkozó közleményemet egyes ellenzéki magyar lapok előttem teljesen ismeretlen okból nem közölték és igy nem volt alkalmuk erre az ügyre vonatkozó közleményeimről tudomást* szerezniök. Tekintettel arra, hogy a hozzám intézett levél sokadalomra külön-külön nem válaszolhatok, ezúton vázolom uj ból a megindított mozgalom lényegét. Az a mostoha bánásmód, melyben nekünk szlovenszkói és ruszinszkói elbocsátott volt magyar tisztviselőknek, mint csehszlovák állampolgároknak részünk van, a köztársasági elnöknek legújabban kiadott manifesztuma indított engem arra, hagy végső elkeseredésemben az újonnan megválasztott köztársasági elnökhöz forduljak igazságos ügyünk végleges rendezése, jogos nyugdijunk folyósítása érdekében. Ezért az elhatározásomért senki sem vádolhat türelmetlenséggel, mert hiszen aki ügyünket ismeri, tudhatja, hogy e tekintetben minket gáncs nem érhet Mi a demokratikus köztársaság legmostohább gyermekei családjainkkal együtt 1919. január 1 tői a mai napig esszük „fölszabadulunk keserves kenyerét.“ Kilenc esztendő óta türelemmel várjuk jogos és a magunk keserves két keze munkájával szerzett és általunk befizetett nyugdijunk kiutalását, E hosszú és keserves idő alatt a kérvények egész özönét zúdítottuk az illetékes körök elé. Minisztériumokhoz. Mind hiába! Deputáciéztunk, kilincseltünk, a miniszterelnöktől kezdve lefelé az összes számottevő hivatalnoknál. Eredménytelenül 1 Panasszal éltünk a legfelsőbb közigazgatási bíróságnál. Elutasítás lett az osztályrészünk. Pereltük a csehszlovák kincstárt és érthetetlen okokból pervesztesek lettünk. Sőt mi több, még a perköltségeket is mi rajtunk akarják végrehajtom, ha volna mit elárverezni. Hiszen nálunk már nincs foglalni való, mi már mindenünket elvesztettük. A különféle politikai pártok intervenciója is hajótörést szenvedett.Ezek után a szomorú tapaszlaiatok után arra a meggyőződésre jutottam, hogy szent ügyünk itt — ennek az országnak határain belül végleg elveszett. Nekünk az igazságot akkor nem itt, hanem a külföldön kell keresni. Teljes megsemmisülésünk előtt még egy utolsó lépésre határoztam el magam és a köztársasági elnökhöz fordultam. Az esetben azonban, ha ezen igazságos ügyünk ott sem találna rendezést, igazságunkat külföldön kell keresni. Abban az esetben tehát, ha becsületes igaz ügyünk a köztársasági.elnöknél sem találna meghallgatást, akkor elhatározásom mellett kitartva, a külföld előtt kitárom szomorú sorsunkat. Hadd lássa egész Európa, hogy Csehszlová kiában miként értelmezik a demokráciái! Hadd lássa az egész világ, hogy a csehszlovák köztársaságban akkor, mikor az állam fennállásának 10 éves jubileumára előkészületeket tesznek, ezer és ezer család egyesek konoksága, sovinizmusa és rosszindulata miatt a saját hazájában a legnagyobb nyomorban és nélkülözések között tengődni kénytelen. Nem alamizsnáról, jogos illetékeink, megérdemelt nyugdíjunk kiutalásáról és foíyósilásáról van szó. A köztársasági elnöki iroda a köztársasági elnök úrhoz intézett kérvényemre 3259/927. szám alatt azt a választ adta, hogy a . , . Voszatkó János közalkalmazottak elnöke által beadott kérvényre, mely a közalkalmazottak ügyére vonatkozik, felhívta a kormány figyelmét. A magunk és gyermekeink boldogu lásának sorsa és jövője tehát Masaryk elnök ur üzenete «lapján a kormány kezébe vart léiévé, Ő:őle várjuk a sokat vitatott kérdés végleges megoldását Általános tájékozódás szempontjából ennyit tartottam szükségesnek az összes elbocsátott szenvedő társaim tudomására hozni. Hangsúly czom, hogy ez a mozgalom nemcsak a nyugdíj nélkül elbocsátott vasutas és postás érdekében indult meg, hanem az összes hrsonló sorsban levő elbocsátott közalkalmazott érdekében, akik bármely oknál fogva a nekik járó törvényes nyugdijukat még a mai napig sem kapták meg. Voszatkó János s. k. a szlovenszkói és ruszinszkói elbocsátott közalkalmazottak elnöke. Záróünnepélyek a katolikus iskolákban. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — junius 29. A komáromi katolikus elemi népiskoláknak évzáró ünnepélye junius 2S á l zajlott le kedves ünnepségek keretében, mielőtt Te D;um-ot hallgattak az iskolák tanulói a Szent András főtemplomban. A Majláth-iskolában az osztályodban kiosztották a b zonyitványokat és a tanulók a díszteremben gyűltek össze, ahol igen szépszámú szülő is gyülekezett, hogy tanúi legyenek a szp ünnepségnek Az egybegyülí tanulóifjúsághoz dr. Alapy Gyula, az iskolaszék világi elnöke intézett beszédet a távolláte folytán akadályozott apátplábános helyett és ebbe lelkűkre kötötte a tanulóknak a vallásosságot, szülőik iránt való tiszteletet és engedelmességet, valamint ecsetelte tanítóik nagy munkáját, amellyel szemben hálával tartoznak. Beszédeben megemlékezett az iskoi; nevél viselő Majtoth Gusztáv Karoly gróf erdélyi püspökről és annak após toli munkájáról is, majd az intézet másik nagy jótevőjéről, Tihanyi Endre ipolynyéki plébánosról, aki ennek az iskolának volt tanulója és minden vagyonát az iskolára hagyta halála után, amelyre egész életén keresztül hálásan emlékezett. Ezután az ösztöndíjak és jutalmak kiosztása következett. Néhai Tihanyi Endre ösztöndijalapiiványából fejenként 160—160 K. ösztöndijat kaptak Bagocsi István 1.. Jobbágy Zoltán II., Horváth Imre III, Zalezsák László V. és Hitzer Imre VI. oszt tanulók. Dr. Alapy Gyula ösztöndijalapitványának kamatait 75 K t Petrovics Ferenc VI. oszt. tanuló nyerte el. Néhai dr. Kiss Gyula komáromi iró ösziö^dij-alapitványának 50 K kamatát Gadácsi Miklós III. o. tanuló kapta, néhai Stollár Ferenc ösztöndij-alapitványából egy gimnáziumba átlépő tanu!ó, Fisch ír Lajos V. | o. tanuló részesedett. Néhai Somogyi Károly kanonok ösztöndíj alapjából 20 K t Lábszky József 1, oszt. tanuló és néhai Korén József ösztöndija-alapjából 20 K t Csillag Rezső II. oszt. tanuló kaptak. A komáromi járási bizottság részéről nyert 400 K segélyből fenntartott 140 K ból Major János I., Vincze József I!., Broczky Zoltán III., Schwarz Zoltán IV. és Bägöcsi János VIII, o tanulók részesültek 28—28 K jutalomban. Végül Galba Károly v. egyházközségi elnök alapítványából iskolai jutalomkönyveket kaptak szorgalmukért és kitűnő előmenetelükért Nagy Árpád, Heind László, Kocsis Károly, Bardócz László, Kocsis Károly, Bardócz László, Herczeg Miklós, Hollősy Pál, Basilides Zoltán, Szabó Béla, Holderik Béla, Faragó László, Katona Béla, Csukás kás László, Holczer László, Siár József és Ivanics László tanulók. A jutalmazott tanulókat Alapy iskolaszéki világi elnök buzdította további szorgalmas munkára és például állította a többi tanuló elé. Megható és kedves jelenet volt Zalezsák László tanuló beszéde, melyben a tanuló ifjúság nevében búcsúzott a tanító testülettől és azoknak köszönetét mondott fáradságos munkájáért. Végül Vaskó Imre iskolai igazgató mondott az iskolaszék részéről megjelent dr. Alapy Gyula világi elnöknek és a szülőknek köszönetét megjelenésükért az iskola nevében. Az irgalmas nővérek zárda-iskolájában Lestár István hitoktató segédlelkész, a plébános helyettese jelent meg és igen szép beszédet intézett az iskola tanulóihoz, akik közül többen szintéi! jutalomdiiban részesültek. ily nyomorait az uta. M?d'ch Imre, a magyar nemzet vi lágs^erte ismert és becsült költője mondja legszebb művében, az „Ember tragédiájában“: „lm nagy Isién, Tekints le és pirulj, mi nyomorult, Akit remeknek alkotál, az ember I“ Ezt az érzést tapasztaljuk mindannyiszor, valahányszor méltatlanná lett az ember az emberi méltóság viselésére. A nemes felháborodás kél bensőnkben és átérezzük az eszményi követelmény és a való élet között kiáltó ellentét teljes sivárságát. Csak egy rövid napihir az egész, amit el akarunk mondani és amit az újságok három sorban szoktak elintézni. Talán egy mondatba is össze lehetne foglalni az egészet; „Egy gyermek beiefult a vízbe.“ De a rövidnek látszó napihir csak a látszatra rövid, valójában pedig az emberi lélek ezerféle változatát’mutatja a mögötte meghúzódó gyászos esemény. A rövid napihir igy szól: A Felsőszélt nagvkörséget átszelő Dudvág vizében fürdik Űrnapkor két kis fiú. Bel jebb beljebb kerülnek a vizbe, ahol annak idején édesapjuk is fürdőit. A p‘.rton asszonyok állnak, a templom mellett legények ünneplőben. A két kis fiú fuldokolni kezd a vízben. A néző közönség arról diskurál, hogy azok a gyermekek most milyen bajban vannak. De nem mo.'dui senki, felelőss4geí, eletmentési köteles? get nem ismer senki Már hogy ia lehene ünnep ő ruhlban belegázolni a vízbe, amikor két kis gyermek fuldokol? Az ünnep ő csizma nem fog úgy fényiem, az ünneplő ruhában pedig foltokat hagy vissza a Dudvág iszapja. Eközben a két kis gyermek szörnyű élet-halál harcot vív a barnás vízben Nem voltam ott, de mintha látnám főibukkanó, kis segélykérő kezecskéiket a part felé, minma hallanám a kis tüdejükbe tóduló vizömléstől tompuló segélykiáltásukat .., Nem mozdul senki, a viz felé nem indul senki, felelősséget, életmentési kötelességet nem érez senki... Az asszonyoknak csak hónaljig kellene belegázolni a vizbe és a két vergődő élet meg volna mentve. Ehelyett sikoltoznak, kiabálnak, másokat hívnak segítségül, de ők maguk nem tesznek semmit. lm nagy Isten, Tekints le és pirulj, mi nyomorult, Akit remeknek alkotál, az ember! mondjuk lelkünk mélyéig fölháborodva a nagy költővel. Hát ilyen nyomorult is tud lenni az ember, ennyire fejetlen és szívtelen, hogy élő szemei előtt játszódik le a halálos küzdelem és nem tudja hol a feje, hol a szive, mi a kötelessége? Nem tudom, kik és hányán nézték végig az ártatlan gyermekek vizbe merülését, de ezúttal fogadják egyenként és összesen az emberi társadalom megvető ítéletét, mert aljasabb cselekedetet alig hajt végre az ember, minthogy szeme láttára hagyja elpusztulni a legnagyobb földi értéket: az emberi életet.. . Közben a két gyermek alámerül a habokban ... Már úgy látszik, hogy minden veszve van, mikor futó lépésben közeledik a vízhez egy férfiú, Böjtik Piusz a falu jegyzője. Messziről látta a kis fiú elmerülését és mint vadászember megjegyezte magának a helyet, ahol alámerüit. Kabátját, mellényét még futás közben kigombolta, a parton ledobta és villámgyorsan belefutott a piszkos habok közé. Lábával érezte meg a fejjel iszapba fordult kicsiny gyermeket a viz alatt. Karjánál megragadva a partra hozta az ájult gyermeket. A parton százával nézik az ájult gyermek zöldes-kékes arcát Mikor a szabályszerű élesztési kísérleteket végzi a jegyző a parton, akkor mondják meg neki, hogy még egy gyermek van a vízben. De még akkor sem mozdult senki. A jegyző sürgető szavaira végre nagy nehezen bemennek a vizbe és kihozzák a halott gyermeket. Akit a jegyző kihozott, még sikerült megmenteni, újból visszanyerte eszméletét. A másiknak szemei azonban örökre lezárultak. Semmiféle élesztési kísérlet nem használt. A halál a falusi nép bűnös huza vonája miatt állott be Tüzeset alkalmával, vizbe fullad énál és egyéb kritikus helyzetekben válik el, ho»y ki az ember a talpán, hosrv kinek van helyén az esze és szive. Tüzeset alkalmával, főleg felháborító a közöny, amikor ölhetett kezekkel nézik az emberek az értékek pusztu’ásáf, anélkül, hogy segítenének az oltásnál. Némelyek kicsinyes gondolkodására jellemző, hogy amik r a jegyző belevete'te magát a vizbe, igy szóltak: Hogy nem sajnálja az ünneplő ruháját ! Endreffy János. m Mfflrmnwiiin' inwnunni« —■ miwi hm Julius 9-én, szombaton az Iván színtársulat tagjai nagyszabású műsoros sziniestét rendeznek a kuitarpalotában. — junius 29. A komáromi szinházkedvelő közönség bizonyára a legnagyobb örömmel fogadja azt a hirt, hogy annyi hónapi hallgatás után a kultúrpalotában ismét fellépnek a szlovenszkói magyar színtársulat tagjai, ha csak egy estére is. Mint ismeretes, a magyar színészek legutóbb Pozsonyban arattak az egyhónapra kényszerbe!! sziniévadban nap röl-napra szebb sikereket a közönség fombo ó lelkesedése közepette és kiváló játékukat állandóan zsúfolt ház nézte végig Az egyhónapos pozsonyi sze ón u'án a társulat Lévára ment, ahol rövidebb ideig tart előadásokat, majd pedig megkezdődik a nyári szünet. Ezt megelő- T zően Farkas Pál (vagy ahogyan a köz-1
