Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-01-06 / 3. szám

2. oldal.

Komáromi Lapok

1937. jannár 8.

,POLIO’ mtonm

utolérhetetlen minőségével nyújt, g .............. MINDENÜTT KAPHATÓ! ""

II............. 11 ■

— Briand 6$ Mussolini újévi nyilatkozatai. A szokásos újévi nyilatkozatok közül, melyeket a politikusok ilyenkot elhangoztatnak, érdekes volt Briandnak, a francia külügyminiszternek nyilatkozata a Matinban. Briand szerint az tlmult év a béke szempontjából kedvezőnek nevezhető. A francia olasz viszony, amely utóbb barátságtalan lett, megint a két állam baráti jóviszonyában nyert végleges elintézést. Szovjetoroszország lassan magára nézve is kötelezőnek ismeri el a nemzetközi jogot Briand végső kijelentése szerint, a világpolitikai helyzet ma az, hogy valamennyi nemzet leghőbb kívánsága a béke Érdekes még Mussolini nyilatkozata, melyet a fasiszta direktórium újévi üdvözletét fogadva mondott. A dúca szerint az uj esztendő különösen érdekes lesz, mert a múlt évben létesített „kooperativ állam“ megkezdi működését.

= A kisantant konferenciáját a nyár folyamán tartják meg és pedig Csehszlovákiában. Hogy hol és mely napon, az egyelőre még ismeretien. A konferencia nem fog különbözni az eddig tartott tanáaskozásoktólés feltehető, hogy szóba fog ott kerülni az olasz-albán paktum következtében előállott uj balkáni helyzet és tanácskozni fognak a Népszövetségben folytatandó további közös munkáról is.

= Január 29 én nyilik meg az u] magyar országgyűlés, mely megint a felsőházból és nemzetgyűlésből áll. A megnyitás nagy ünnepség keretében fog lefolyni a parlament kupolatermében, ahol a kormányzó beszédet mond a főrendekhez és a képviselőkhöz. Ugyanakkor a parlament előtt nagy katonai parádé lesz.

— Az adóreformot márc us végéig letárgyalja a nemzetgyűlés mindkét plénuma. Mint a prágai lapok jelentik, a képviselőház költségvetési bizottsága január 12-én kezd foglalkozni az adóreformjavaslattal, melyet valószínűen még február végén fog letárgyalni a nemzetgyűlés és márciusban a szenátus.

\M\ Maii elírta Djomuil

Hány pár cipőt pucolt cselédsorban és beszél első szerelméről, Soly mossy őrmesterről. — A nagy tragika önéletrajza.

Az újév első napjaiban egy olyan könyv fog megjelenni, a magyar könyvniacon, mely méltán számíthat a leglázasabb érdeklődésre. Jászai Mari, a nemrégiben elhunyt nagy drámai mümésznő emlékiratai ezek, amelyekben el van mondva életének minden fájdalma, szenvedése, kálváriája gyermekkorától kezdve egészen a Nemzeti Szín házban elért nagy sikerekig. A könyv a Királyi Magyar Egyetemi-nyomda kiadásában jelenik meg illusztrálva és azzal a nagy ízléssel kiállítva, amely ezt a nyomdát jellemzi.

)|A könyv egyik legérdekesebb része hangzik a következőképpen:

1850 ben voltam kénytelen megérkezni a földre, ebben a zord formában, mely én vagyok.

Mikor anyánk meghalt, minket gyerekeket is széthordták, kit a halál, kit szegény atyafiak. Engem egy igen szegény fejkötőpucoló ángyom vitt el Pannonhalmára, Itt tanultam meg olvasni.

Akkor ismertem meg az első örömet. Mintha megéreztem volna, mi lesz nekem életem végéig a könyv! Egyetlen igaz szerelmem. Családom. Életem gyönyörű betöltője, amely mindig pótolta nekem az embereket.

Emlékszem, mekkorát kiáltottam azon a napos küszöbön, be a konyhába, amikor az első értelmet kisilabizáltam az ábécés könyvből.

= A szerb kormányválság elsimul1 a napokban, azzal, hogy Simonevics erdészeti és bányaügyi miniszter és Miletics közegészségügyi miniszter lemondását a király nem fogadta el és igy megmaradnak tárcájuk mellett.

Komárom jövőjéért.

Komárom, —jan. 5.

Beköszöntőfélét kellene most írni mert illenék bemutatkoznom a .Komáromi Lapok“ tisztelt olvasó közönsége előtt, amely lapnak jövőjébe állítom uj ságirói működésemet. És amikor a „Komáromi Lapok“ fokozottabb jelentőségű jövőjében akarok bízni, Komárom és messze Vidéke magyarságának jövőjében hiszek. Mégis hiszek Komárom magyarságának jövőjében, elhivatottságában, jelentőségében, amit a szlovenszkói magyar kisebbség-életében be kell töltenie, hiszek benne akkor is, — ha a város a lassú halódás képét mutatta nekem.

Trianon egymilliónyi magyarságot juttatott Csehszlovákiába megkérdezésük nélkül: köztük a kegyetlenül kettéválasztott Komárom nagyobb részét szinmagyar környékével, a Csallóközzel. Nem véletlen, hogy a szlovenszkói magyarságnak éppen ez a töredéke, Komárom és a körülötte lévő vidék magyarsága szenvedi meg legjobban kisebbségi sorsát. Egyszerűen azért, mert a magyarság ezen a részen többségben van. Olyan többségben, amely többség gerenda” a mai uralkodó kormány szemében ; és a kormány az elmúlt hát év tanulságai alapján sem hagyott fala cuius regio eius natio imperialisztikus törekvésével. És nem véletlen az, hogy Komárom, ez a jobbsorsra érdemes, szerencsétlen város, az egykor gazdag város jelenleg a pusztuló, a fejlődésképtelen város látszatát kelti. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a szlovenszkói magyarság sivár éleiében a komáromi magyarság sorsa a legszembetűnőbb, melyet tönkrement egzisztenciák, illető— Ángyi! hiszen én tudok olvasni I j Kedves szép vasárnap, sohasem felejtelek ell Mi is lett volna belőlem könyvek nélkül és ekkora kíváncsisággal? És senki hozzá, aki szóval tanított volna, mert hiszen az a hat esztendő a kis ursulitáknál Katekizmussal, bibliával meg kézimunkával telt el.

Mire egy esztendő után visszavittek Győrbe, már otthon volt a dolgos, rendes és rideg mostoha, akinek magának is egyre-másra születtek a gyerekei. Nagy volt a gondja, temérdek a dolga, mert emberségesen etetett és tisztán tartott bennünket. Nem is azt a sok hirtelen pofont panaszlom fel emlékének, amiket ö maga osztogatott, hanem azokat a „nagyveréseket“, amiket a fáradtan este, dologból megjött édesapámmal méretett rám kegyetlen mindennapos árulkodásával. Hogy bírták ki azt a sok gyerekrikoltozást hallgatni és azt a vérző, vonagló gyerektestet elnézni? Valóban kevesebb szeretettel még nem neveltek fel g ereket, mint engem. Emberi kezet csak akkor éreztem hozzám érni, ha ütött.

Félelem, reszkető állati félelem volt az egész életem. Ezzel ébredtem, ezzel mentem az iskolába, ezzel jöttem haza és ezzel feküdtem le. Mindig a veréstől féltem. Mindenért vertek, egy elveszett horgolótűért, egy beszakadt szoknyáért, egy letépett virágért. Véresre vertek, meztelenre vetkőztetve, vizes kötéllel.

Rejtve ébredezett bennem a menekülés vágya. Irigyeltem az úri cselédeket, akik olyan boldogságban élnek,

Ihogy nem verik őket. Szolgálni menni volt egyetlen vágyakozásom.

Legelőször a Karsay-családnál szolségmizéria által állásuktól megfosztott személyek, nyugdijukat nem látott nyugdíjasok, rettenetes adónyügök és számtalan ezekhez hasonló szomorú jelenségek igazolnak. Nem véletlen az, hogy Komárom és vidéke magyarsága a gazdasági leszegényedés lejtőjére tévedt: és félő, hogy ez a város a koldusok, a megtört lelkű emberek városa lesz. Mindez nem véletlen, de a kormány rezsim rendszeres és tervszerű munkájának eredménye,

Pedig Komárom magyarságára hárul az a nehéz feladat, mint a legtalajo sabban magyar szlovenszkói városra, hogy az itteni kisebbségnek követendő példát mutasson. Ma harc nélkül is harc folyik, szabadságharc, a magyar lelk.k szabadságáért az elnemzetleniiő politika ellen. Ez a szabadságharc még a negyvennyolcas éveknél issú yosabb következményű lehet és Komáromnak — mint akkor Klapka idejében adott büonyságot szívósságáról — ebben a harcban a legszivósabbnak kell lennie. A szivóságot megacélozza a lelkek lörhetetiensége, amit a lelkesedés edz azzá. És Komáromnak, — mint akkor az alig húszegynéhány éves Jókai Mór vitte forró szive sugárzását kékszeme nézésében, — kell tudni lelkesedni. Legjobban és legtovább, mert a szlovenszkói magyar kisebbség életében néki jutott talán a leg felelőségteljesebb szerep. Szívósan és lelkesen, öntudatosan és jövőbe vetett hittel, munkás akarással kell kiverekednünk azt az időt, amikor a mi igazságunk érvényesül és mint Wlassich Gyula báró dr., a kisebbségi kérdés legalaposabb ismerőse írja egyik cikkében: „El kell érni a jogkulturának azt a színvonalát, melyen a kisebbségi jogvédelem törvényhozási autochton biztosítékát kultúra és civilizáció s az erkölcsi érzés visszautasithatatlan követelményének tartják,“ Ezt az időt ki kell öklöznünk, keservesen, sok küzködássel és harccal, de életünk, magyar életünk törvényes jogai alapján, amiket a Saint Germain en Lay-ben kötött szerződés biztosit részünkre. Ebben a harcban pedig csak magyarok lehetünk, akik emberségünket megtaláltuk a magyarságban, melyet sem pártnézetek, sem vailásfelekezeti különbségek és osztály különbözetek meg nem zavarhatnak.

Én hiszek Komárom magyarságának jövőjében, elhivatottságában, jelentőségében, meit ilyennek akarom tudni az itteni magyarságot.

Krepelka Elek.

— Gyermek Újság képes hetilap fiú és leány gyermekek részére. Kapható és megrendelhető a Spitzer-féle könyvesboltban, Egyes szám ára 1 K.

gáltam, akinek házában ingyen laktunk. | Hétköznapokon iskola előtt föl kellett | járnom hozzájuk a cipőjüket tisztogatni, vasárnap délután pedig a gyerekekkel kellett játszanom. Soha el nem felejtem ezeket a vasárnap délutánokat. A Karsay-család üveges folyosója tele volt a magyar írók és művészek arcképeivel. Hogyan kezdődött, hogyan nem, elég az hozzá, hogy az úri gyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak és azt mondják: „Nézd Mari, ez meghalt“, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom el a kép előtt, tépem a hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak valaki közbe nem szól és egy másik képre nem mutat, hogy „No ne sirj, kis Mari, nézd csak, ez még él.“ Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam és csakhamar velem táncolt és ujjongott az egész gyerekhad.

Elektrát játszottam 10 éves koromban. És a színháznak ekkor még csak a hírét sem hallottam. Nos, ez volt a tehetség.

Itt ju* eszembe gyermekkorom legnagyobb szenvedése és öröme. Mostohám egyik gyerekét ringattam magam is betegen. A bölcsőt és a kezemet összekötözték egy madzaggal s nekem azt kellett rángatnom. Krisztusom! Úgy éreztem, hogy meg kell ebbe szakadnom. Lázam volt, tudom, de a kicsi bőgött és mostohám a főzés mellől be-be sivitott: ringasd! A madzag minden megrántásánál azt hittem, hogy szörnyet halok. Azt éreztem, hogy a világ legnagyobb boldogsága lehet nem ringatni, hogy a kis karom mázsát nyom és hogy lehetetlen megemelnem, hogy mennyei gyönyörűség volna aludni,

Javaslat

a bankok szanálása ügyében.*

Valamit már mégis kellene tenni a bankok ügyében. Ebben mindenki megegyezik. Abban azonban, hogy mit, mar lényeges eltérések vannak.

Szorgos utánjárás és kitűnő pénzügyi kapacitásokkal való tanácskozás uán bátorkodom errevonatkozó javaslataimat a következő pontokba foglalni:

1. A bankokat meg kell védeni a betevőknek nevezett egyénekkel szemben, akik gonosz szándék dolgában semmiben sem különböznek a betörőktől, t, i. mindkettő pénzt akar elvinni a bankból.

2. Evégből minden bank örökidőkre szóló moratóriu not élvez: és csak a moratórium lejártával tartozik fizetéseket eszközölni.

3. A betevő — mint neve is mutatja — arra van jogosítva, hogy betegyen de semmi esetre sem arra, hogy kivegyen. Erre csak a „kivevődnek

van joga.

4. Betevőből kivevő cssk az igazgatótanács egyhangúlag hozott határozata alapján lehet.

5. Ha valaki kivevő lesz, megszűnik betevő lenni és igy minden igényjogosultságát elveszíti.

6 Mível a bankban észlelhető pénzhiánynak kizárólag a betevők az okai,

— miért nem tettek be többet? — pénzhiány esetén a banknak joga van a betevőkre illetéket kivetni, amelyet azok haladéktalanul tartoznak fizetni.

7. Az illeték fizetése alól csak azok a betevők menthetők fel, akiknek már nincsen bettvő falatjuk, — ezek betevés hiányában betevői jellegüket elveszítik.

8 Feliéve, de meg nem engedve, hogy ezentúl a betevők száma csökkenne,, a bankoknak joguk van kinevezés uiján betölteni a megüresedett betevői állásokat.

Ezek volnának főbb vonásokban a javasolt újítások, amelyek remélhetőleg biztosítják a bankok zavartalan működését. Mivel azonban ezekkel a pontokkal a betevők nincsenek megelégedve, hanem kívánják, hogy néhány pont az ő védelmükre is szóljon, ebből a célból a következő 3 pontból álló pótjavaslatot csatolom még ide:

1. Minden bank köteles legyen a bejárat fölé ugyanazt a feliratot alkalmazni, amelyet Dante hiteles értesítése alapján az alvilág kapuján olvashatunk:

„Hagyjatok fel minden reménnyel ti, akik ide beléptek.“

* Egyik illusztris munkatársunk szatirikus felszólalását, mely a komáromi bankhelyzetre sok jellemző dolgot tartalmaz, készséggel kő- ' zöljiik. Szerk

örökre aludni. Én csak ringattam. Akkor jött haza a bátyám, egy anyától, egy apától való édes testvérem, tíz évvel idősebb nálam. Cukrot hozott egy vastag, szürke stanicliban, gyümölcsös cukrot és azt kérdezte: „Hogy vagy kis Mari?“ Érre olyan érzés öntött el, amit kimondani, leirni ma sem tudok. A mellemben éreztem. Forróság ömlőit el rajtam, olyan édes forróság, hogy nevetni kezdtem. Felelni nem tudtam, csak nevettem a bátyámra. Később, valahányszor a dunyhám alá nyúltam a cukorstanicliért, ez az édes forróság mindig végigfutott rajtam és a szám némán mondogatta: Hogy vagy kis Mari?

Igen korlátolt eszü gyerek voltam. Csak nagy érzések égtek bennem, épp úgy, mint később. Gondolkozni, tárgyilagosan ítélkezni sohasem ludtam.

Mikor kijártam a hat elemit, egy kis kocsmába adlak szolgálónak. Itt csak arra emlékszem, hogy reggelenként tele volt a cipőm svábbogárral és hogy ettől nagyon undorodtam. Arra sem emlékszem, hogy meddig voltam itt. Azután még más három háznál szolgáltam Győrött s most úgy tűnik fel előttem, hogy mindenütt csak kevés ideig Veöreös Imrééknél hét gyermek topánkéját kellett tisztogatnom. Egész nap ezt a hét úri gyerekei szolgáltam ki es lopogattam a perselyükből a pénzüket. Mikor egy forintot összeloptam, annyira megrémültem a nagy összegtől, hogy a lopást abbahagytam. Még kétszer loptam életemben : egyszer Bécsben, ahol 14 éves koromban szolgáltam, egy uj portörlőt és egyszer, ezt megelőzőleg, nyolc éves koromban egy krajcárt a lutrisboltban. Ez a krajcár úgy nyomta a lelkiismere-