Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-06-04 / 67. szám
1927. jonins^. Komáromi Lapok 3. oldal jelenthet szomorú időkben háborút és a béke idejében jelentheti a hatalmat. A nemzet csak a miénk, az állam mindnyájunké : ez az egyetlen egy alapelve mindennemű állami létnek. A nemzet a miénk, belőlünk áll, a mi magunk életével, vágyaival és bánatával annak vagyunk a tagjai, az állam pedig arra való, hogy minden egyes nemzetnek kímélje és fejlessze a letét tegye színesebbekké, teljesülést igirőbbekké a vágyait és oszlassa el a bánatait. „A nemzet fontosabb mint az állam", álUprtotta meg Masaryk és mindez egészen önkéntelenül is eszünkbe jutott most, amikor tovább folytatjuk nemzetünkért a küzdelmet a kisebbségi jogok alapján, csak a kisebbségi jogok érvényesítéséért. Pedig Masaryk G. Tamást megválasztották újra a köztársaság elnökének. Mindig friss prágai sonka, füstölt áru, konzervek, szardíniák, sajtok, borok és likőrök legolcsóbb beszerzési forrása: PiWenlmiMPi^ Komárom, Klapka-tér. 14 Június 12-ére az antant kiüríti a Saar vidéket. A Vossiche Zeitung jelentése szerint a Saar vidék kiürítése a franciák részéről már annyira előre haladt stádiumban van, hogy június 12 ig az egész kiürítést befejezhetik. Hevessel ezután bevonul majd a most alakított vasutvédelrri csipát, amelyben az eddigi tárgyalások alapján, 550 francia, 150 angol és 100 belga vesz részt. 1 in len iái lége ez Miéi- és A szerencsétlen világháború számos oly intézkedést hozoit léire, amelyek bár súlyosan nehezedtek a népekre, de akkor szükségesek voltak. Ma azonban midőn a fegyveres állapot megszűnt, midőn 8 éve a béke uralkodik, meg szűnvén az ok, meg kellene szűnnie az okozatnak is, vagyis e háborús intézkedéseknek is. El is törölték ezek nagy részét, azonban egyik másik makacsul tartja magát sneadjisten végét vetni. E csökevények közül a legkitartóbb az útlevél és a vízumkényszer. Hiába minden ankét, felirat, leirat és átirat, hiába a különféle érdekképviseletek, a legkiválóbb elmék nyilatkozata a a hírlapok állandó cikkezése: a népeket egymástól elzáró e kinai faiakat csak nem akarják lebontani. Úgy látszik, hogy a nemzetközi viszonylatokban még miudig a gjüiölségsrító, h tboruí-uszító politikusok és hsdvezé rek uralkodnak s a békés érintkezési kereső gazdasági és kulturelemek még nem tudlak felülkerekedni Köztük elsősorban az iparosok és kereskedők, akikre nézve a mozgási szabadság valóságos életkérdés. De a nagyközönség is főképen a nyári időszakban egészségi, üdülési, tanulmányi, családi és társadalmi okokból nemzetközi utazásokat szokott tenni s valóságos kálváriát kell járnia s külön költekeznie, időt vesztegelnie, hogy az útlevelet és vizű* mot megszerezze. Koronkint híreket eresztenek világgá, hogy ez vagy amaz állam megokoso dott s véget akar vetni az emberkin* zásnak De csakhamar visszavonnak mindent s marad minden a régiben. Nálunk is ily hír kelt szárnyra pár héttel ezelőtt, hogy a vízumot megszüntetik, Azonban nyomban jött a cJolat, hogy ez nem lehetséges mindaddig, amíg az idegen munkások beözőnlését nem akadályozzák meg, amire az előkészületek már meg is történtek A népjóléti minisztériumban tör vényíervezeieket dolgoznak ki, mellek Németország és Ausztria mintájára hatásosan védenék az itteni munkapúcot. Minthogy e javaslatokat csak ezután terjesztik a többi minisztérium elé véleményadás végett és végül a mmiszteríanácsb. n is meg egyezésnek kell létrejönni, mielőtt a vizűm megszünlefesének ügyét a párisiben, sok a dolgom. — Péter, meg kell mondanom ,.. Akkor nyitott be az anyósa. Egy rojtos selyemkendő volt a kezében. Verőn titokban vette, összekuporgatott fillérekből és valami alkalomra várt, hogy bevallja az urának. — Kié ez ? — szólt az öreg Orbánné. Verőn ijedten, lesütött szemmel dadogta : — Az enyém .. . — És honnan került elő? „Verőn . .. édes Verőn“-1 muzsikált az asszonyban és dacosan fölvetette a fejét. — Vettem magamnak. — Igen ? Hallod ezt Orbán Péter ? — Ügy látszik, tetszeni akarsz valakinek — szólalt meg rekedten Orbán Péter. „Verőn . . . édes kis Verőn . . .* zengett az asszony szivében. — És ha ? 1 Semmi köze hozzá senkinek. Fiatal vagyok ... — De ebben a percben az arcába csapott egy durva ököl. Az asszony megtántorodott, de nem szólt semmit. Csak a száját szorította össze. Fekete szeméből a gyűlölet kígyói sziszegtek Orbánék felé. És másnap este kiosont az erdészlakhoz a jávorfák alá. És azontúl többször kiment. £s hátraszegett fejjel tért haza, álmodó mosollyal az ajkán. Egy hét múlva azonban, mikor ki akart osonni, csukva találta a hátsó kiskaput. — Valaki jár kint a kertben. Magam hoz vettem a kulcsot, — szólt reggel az anyósa. Néhány nap múlva hirtelen rosszul lett Sánta Orbán Péter Olyan rettenetesen, halálosan rosszul, hogy a megjelent orvos már csak halottkémnek jött. Az ügy gyanús volt egy kicsit. Orbán Pétert felboncolták. Mérget találtak a gyomrában. Az emberek suttogni kezdtek. És az öreg Orbánné vádja alapján elfogták Vtront. Valami besúgó szavára pedig kézrekeritették Madaras Fekete Istvánt is. De harmadnapra szabadon bocsátották. Verőn ügye azonban nem tisztázódott sehogyse. Bár Verőn váltig tagadott, sok minden szólt ellene. Bebizonyítani azonban mégsem tudták. Mégis másfél esztendőbe telt, míg elbocsátották a börtönből. A fogság leszedte Verőn arcáról a piros rózsákat; ezüst szálakat szőtt fekete hajába. És két keserű redőt vésett a szája mellé. Csak úgy bujkálva, az erdőn át lopakodott hazafelé. Egy gyerek mégis fölismerte. Lelkendezve szaladt haza az anyjához. — Édesanyám, itthon a méregkeverő Verőn I Az utón elrikkantolta magát egy legény, amint szembekerült vele. — Jó volt a börtönben, Verőn ? Van-e még abból a finom borból? Verőn az arcába húzta a kendőjét és nem ment vissza a faluba. Megint odahuzódott az öreg rokonéhoz. Az nem sokat kérdezett, majd elmondja Verőn. U úgy is tudta. De mivet időközben Verőn anyósa is elment a fia után a másvilágra, úgy képzelte, hogy Verőn most már örökölni fog. Aztán meg, ha a birák sem találtak benne hibát, mit firtassa ő. Községi bába volt az öreg valamikor, sokat látott, tapasztalt. Van aki a testet mérgen meg, van, aki lelki szerecsikával dől gozik, az nem veszít rajta. Elmésé te Veronnak, hogy Madaras Fekete Istvánéknak végre gyerekük született. Veront egészen kétségbeejtette a hír. Szeretett volna találkozni Madaras Feketelstvánnal, de meg fázott is a találkozástól. Néhány nap múlva aztán úgy hozta a véletlen, hogy Verőn rozsét szedett az erdőn, az ember meg valami faügyben járt arra. Hát csak szembekerültek egymással az erdő szélén. Madaras Fekete István is megöregedett. Fekete ment elé terjesztik, a vízumok megszüntetése csak n'hány hónap múlva várható. E kibúvó-kereséssel száll szembe a kereskedelmi és iparkamarák központja, midőn ez égeri kereskedelmi kamara áltel kidolgozott beadványt intézett az illetékes minisztériumokhoz és a parlamenti körökhöz. E beadvány többek közölt ezt mondja: Ha arra történik utalás, hogy az útlevél és a vizűm az egyedüli eszközök a munkapiac ellen őrzésére és a külföldi munkások beözönlásének meggátlására, akkor ez ellen csak azt hozhatjuk fel, hogy legfőbb ideje volna más intézkedésekről gondoskodni, Például, o!y módon lehelne megakadályozni a munkapiac megkárosítását hogy a munkaadó haladéktalanul köteles volna az illetékes hatóságnak bejelenteni, ha külföldit alkalmaz és ez a halóság azuián eldöntené az alkalmazás jogosságát. De hí ez az . intézkedés nem volna elegendő, akkor a kormány törvényes u’on már rendezhette volna a munkapiac védelmét, | annál is inkább, mert más államok | már adtak ki ilyen rendelkezéseket, amelyeket csak kopirozni kellene. Nézetünk szerint s jóakarat hiányzik ennek az égető kérdésnek megoldásához. A kamarai központ ezért indilványozza, hogy az iileiéles minisztériumok va'a mennyi áüarr.nál tegyen;k megfelelő lépéseket a vizűm azor nali megszüntetésére és hogy a kereskedelmi minisztérium mielőbb hívjon egybe miniszterközi uilevélkc nferencíát, Lindbergh haza« utazik Amerikába Lindbergh, a hős óceán repülő, aki először röpülíe át Amerikából Európába a távolságot, még mindig az általános érdeklődés középpontjában áll. Cooldige az egyesült államok elnöke a kormány négy tagjából fogadó bizottságot alakított L’trdbergh üdvözlésének megszervezésére. Tulajdonképpen Herrick a párisi amerikai követ ajánlotta, hogy Lindbergh haladéktalanul térjen vissza Amerikába, nehogy egyes államok kiválogatásával megbántson más államokat, melyek öt szintén üdvözölni akarnák. Lindbergh a Menphis cirkálón tér vissza Amerikába és egyenesen Washingtonba megy, ahol hivatalos fogadtatásban részesítik. Akiknek már elintézték a nyugdijügjét. A halál, mint az elintézés egyik gyakori módja. Közismert az a mesterségesen nyuj tolt huzavona, amellyel a szerencsétlen nyugdíjasok ügyét kezelik. Pár éve annak, hogy a kérdések útvesztőjét magába foglaló kérdőivet küldtek ki a nyomorúságos nyugdíjjal tengődő nyugdíjasoknak. A kérdéseket ki kellett tölteni és az okmányok egész garmadáját kellett beszerezni és csatolni a kérdőívhez. Természetesen, az okmányok beszerzése rengeteg időt, szaladgálást, fáradságot és pénzt emésztett fel. Aztán jött egy nagy akadály, ahol a nyugdíjasok nagy része elhaladt. A kérdőiv végén az állampolgársági okmányokat is kérték. Édes Istenem a legfelsőbb biróság ismert döntése folytán hány nyugdíjas nem tud'a beszerezni az illetőségi bizonyitványt. Valóságos Kálvária járás után, mondjuk, sikerült a szegény nyugdíjasok egy részének beszerezni az összes okmányokat s azzal a boldog tudattal adta fel a postán a nagy paksamétáf, hogy most már nyugodtan aihatik, rendben minden, a miniszter megígérte, hogy aki a kivánalmaknak eleget tesz, annak a nyugdiját gyorsan fogjak rendezni. Hogy a mindegyre zugolódó-nyugdi • jasok tömegét megnyugtassák, szórványosan itt is, ott is rendezték egyesek nyugdíjügyét és ezzel újabb reménységet ör.tőitek a csüggedők és azugolődók szivébe, hogy majd csak rákerül a sor mindenkire. Közben egyesek újra idézést kaptak és kitűnt, hogy a nyugdijrendezés helyeü az egész paksamétát visszaküldték, ho^y ujia revideálják az egész ügyet, hogy a hatósági bizonyítványokban közölt adatok megfelelnek e a valóságoknak. Ezzel a felső fórum ugyancsak nagy Ízléstelensége; á ült el, mert a hatósági közokiratnak mégis csak hitelt keli adni. De nem is a revízió volt a cél. Égy hivatalnok bosszúsan tört ki: — Nem a revízió itt a fontos, hanem a huzavona, hogy ez idő alatt egypár nyugdíjas még a rendezés előtt meghaljon. így fesi a nyugdijrendezés a szomorú valóságban. És a célt legtöbbször el is érts, mert az öreg nyugdíjasok közölt karikák voltak a szeme alatt és a bajusza megőszült. Verőn sápadtan, hideglelősen tett feléje néhány lépést. Pár percig egyikük se szólt. — Hát kiszabadultál, Verőn? — szólalt meg végre a férfi. Verőn várta, hogy kezet fogjon vele, de Madaras Fekete István nem nyújtotta a kezét. — Jól teszed, —• szólt halkan, — hogy a faluban nem mutatkozó... Jó volna, ha elköltöznél innen... Az embereknek nem lehet befogni a száját. Verőn fájdalmas csodálkozással nézett az emberre. — Meghalt az anyósom? — szólt aztán halkan. Verőn oda akart valamit kiáltani az embernek, de a nyelve megbénult. Hisz mit kiáltson oda ennek az embernek. Hogy kérje tőle számon a meggyalázott, kifosztott életét. Kiktől kérje számon a szenvedését, amit csak ő tud, meg az örök biró odafent. Egyszerre vak, szinte eszelős düh lángolt fel benne. A bosszú, A bosszú az övé I Hátat fordított Madaras Fekete Istvánnak és futva szaladt a töltés felé, a falu felé. Aztán megrogyott a térde. El lehet-e árulni azt, akinek a szivén pihent egyszer ? Messze halkan fütyölt a vonat. Verőn hátrafordult. — Én is tudók ám valamit — kiáltott hátra villogó szemmel Madaras — Meghalt, nem kár érte. — Jár nekem valami a jussból. Követelni fogom, — mondta maga elé nézve. — Megszolgáltam. — Meg-e? — Az ember kellemetlenül fölnevetett. Olyan furcsa, ráncos lett az arca, mint a bohócoké a vásárban. — Az örökség rámszállt, Verőn. Nem tarthattál volna igényt rá úgyse — Miért nem? — Verőn sápadtan, ziláló mellel nézett az ember szeme közé. — Ne add a bankot, Verőn. Tudod te, hogy nem volt az olyan ártatlan dolog azzal a méreggel. Verőn megtorpant. Tudta ő! Tudott ő mindent I Véletlenül látta meg a tükörből, amint Madaras Fekete István az ura borába töltött valamit. Tudta, de nem árulta el. Azt hitte, hogy őmiatta tette. Szerelemből tette, féltésből tette, boszuból tette: őérte! És most megvilágosodott előtte egyszerre minden Nem őérte tette. A jussért, a földért tettel Verőn szédülni kezdett Irtózatos szakadék tárul felelőtte 1 Hátha csak azért volt a vele való barátkozása?! Hátha hazugság volt az is, az egyetlen gyengédség, amit életében kapott. — Jó lesz nem okoskodni, Verőn. Fekete István felé, aki még mindig ott állt az eidő szélén. — Próbáld meg, te céda 1 — kiáltott vissza rekedten a férfi. — Ü.ött az utolsó órád akkori Mit tudsz, semmit se tudsz! Verőn lélektelenül, vértelen arccal nézett le az emberre. Az egyetlenre, akit szeretett egyszer. Az egyetlenre, akiről azt hitte, hogy szereti őt. . . Főnt volt a töltésen. Lenézett a mezőre, a fákra. Szinte úgy érezte, hogy idegenül nézi őt az egész világ, testvérieden, ellenséges érzülettel Valahol valami vásári mu .sika szólt. Gerle búgott az egyik ágon. Valahol egy rigó kiáltott. Es mintha alattomosan őt figyelnék, szinte ugrásra készen a meszsze futó sinek, a tilosra állított szemafor, mintha a fák, a sínek fölkelnének és megindulnának feléje, mintha minden rög lábrakelne, mintha hívnák egymást, az egész falut és futnának feléje, ujjal mutogatva rá, csufondáros üvöltéssel : — Verőn, te céda 1 Megint fülyült a vonat. Élesen, egészen közelről . .. És ekkor Verőn diadalmas kacagással tárta ki kaiját a fujíató, prüszkölő mozdony felé és menekülő mozdulattá] elvágódott a síneken előtte.
