Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-05-14 / 58. szám
6. oldal. Komaromi Lapok nemcsak a pártában maradt lányok érzékenyek, betegesek e miatt, de még a férjhezment, több gyermekes családanyáknak sem lehet a vénségükröl beszélni, amig mi férfiak csak mosolygunk ha vénségünket: vén ember, ni a vén huncut, a vén kujon, a vén selma, ni a vén gazember, ni a vén róka és hasonló becéző kifejezésekkel adják a tudtunkra, sőt még akkor sem harag S2Unk, ha a sót szerető vén kec-kékkel hoznak bennünket szoros kapcsolatba. Ne méltóztassék azonban az összes pártában maradt lányok elröppent éveiért a férfi nemet felelősségre vonni. Ha vannak is esetek, hogy a férfi az oka, hogy a lány nem ment férjhez, hitegette, sok-sok, már kötelező számba menő uzsonna, vacsora elfogyasztása után hűtlenül elhagyta, de ezek valamint az olyan eset is, ritka, amikor valamelyik leány szerelmes valakibe és örök fogadalmat tesz, hogy vagy ő, vagy senki és inkább viseli a vénleányság minden keserűségét, semhogy a fogadalmát megszegje. Minden városban tisztelünk egy két ilyen leányt, akiről mindenki tudja, hogy százszor férjhez mehetett vona, de mivel azé nem lehetett, akit titkon — sokszor az illető férfi tudta nélkül szeretett, hát inkább kikosarazott sok-sok jó partit. De hát vannak lányok, akik azért maradtak pártában, akik kezdetben nagyon fennhordták a pisze, vagy nem pisze orrocskájukat és nagyon válogatósak voltak. Várták a mesebeli, helyesebben a regénybeli herceget, vagy legalább is a grófot és kikosaraztok igen sok jó kérőt. Ezek rendesen azon lányok sorából kerülnek ki, akik falják az Ohnet, Beniczky, Courths Mahler, a Marlitt, Croker és hasonló regényeket, amelyek legtöbb fiatal leányból méghasonlott lelkeket teremtenek és a rideg, sivár és keserűségekkel teli valóság az ilyen megmérgezett lelkek nek kétszeresen sivár és önmagukat is regényhősöknek tekintik és álomkór lepi meg őket és várják a regénybeli hőst, aki majd értük jön. Hiszen száz és száz regényben olvasta úgy, hogy az előkelő főur találkozott a kis polgárlánnyal és hogy a regények agyoncsépelt szavaival éljünk: „meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.“ A férfi gőgös mamája és papája hallani se akar a készülő meszaliáaszról, kitagadással fenyegetődznek. Egy darabig szomorú a sorsa a két szerelmesnek, de a véletlen képében a regényíró összehozza a fiatal asszonyt az öregekkel, azoknak kegyeibe eveződik és szent a béke és a regénynek vége. Ez a sablon, ez a kaptafa, ez a minta. A regényfaló lányok aztán ezer kifogást találnak és sorra kikosarazzák az egyszerű kérőiket. Aztán elszállnak az évek, a kérők pedig elmaradnak. Nagy akadálya a házasságnak, hogy szépállásu, jó fizetésű tisztviselő leánya olyan igényekhez van szokva, amik a papa társadalmi állását megilletik. Igen ám, de a fiatal férj jelölt még a pályája kezdetén van, kevés a fizetés. Ebből ugyan nem tudja kielégíteni a szülői háznál nagy igényekhez hozzászokot fiatal asszony kívánságait, Rendesen a fiatal asszony a vígjáték és novellabeli ripszgarniturán kivül nem visz mást a házhoz; hozományt legkevésbbé. Ez még nem volna a legnagyobb baj, ha legalább lelki kincseket vinne magával az igéző pongyolákon kivül az uj fészekbe. Igen, lelki kincseket, ön uralmat, belátást, megértést, hogy redukálni tudná az igényeit és nem csinál családi jeleneteket, ha nincs úgy minden az uj fészekben, mint otthon a papuskáéknál. De sajnos ezek a lelki kincsek nagyon sok nőnél hiányoznak, És nem egy férjet kergetett a bűn útjára, az igényeit csökkenteni nem tudó követelő feleség. Igen, a bűn útja, amely akár sikkasztás, akár megvesztegethetőség, akár lopás, rablás, betörés akár gyilkosság alakjában jelenik is meg a hírlapok Törvénykezés című rovatában, de a helyzettel nem számoló nők a fő bűnösök igen sok esetben. Lássa kis Hugocskám, amit maga a levelében a férfiakra olvasott rá, én visszaolvasom a női nem fejére. Itt azonban nem lebet megállni, mert igen sok a helyiettel számolni nem tudó nő nemcsak a férjet kergeti a bünutjára, hanem legtöbbször rálép arra maga a nő is Ha a férj uram jövedelme kévét ét az asszony lelkét elrabolja a sátán, a ragyogás, a feltűnés vágya, hogy ne maradjon el semmiben, se ékszer, se ruházkodás, se lakás, se háztartás, se vendégeskedés, se fürdőzés, nyaralás tekintetében a barátnőitől, hát akkor kölcsönkér valamelyik neki szépettevő férfi ismerősétől. Sajnos a kölcsön kamatú a legdrágább kincs i a nő becsülete, amely azonban sajnos esik nekünk erkölcsbiráknak a szemében kinos, de a hiúságból mindenre kfpes nő szemében nem sokat ér. Vannak a bűnnek is fokozatai még a látszólag hasonló esetekben is. Akii fékezhetetlen szerelem üz, hajt a téves útra az is bűn, de mégis csak nagyobb bűn az, ha valaki csupa hiúságból lép erre az útra. No az csak természetes, hogy vannak kivételek és ezek előtt hatezeréves hódolattal hajiunk meg. Nos, mivel a fiatalemberek újságolvasó lények lévén, naponta és laponta sok sok szomorú és véres esetet olvasnak, amelyeket mind az idézte elő, hogy a kis, kezdőfizetéses fiatal férj nem tudta kielégíteni az igényeket leszállítani nem tudó asszony hiúságából származó követeléseit. Ezek az uj"ág olvasó férjjelöitek aztán legtöbbször okulnak, hogy inkább agglegény maradok, mindsem a börtönbe, az akasztófára, a gilotinbe, a villamosszékbe juttasson az asszonyi hiúság. Tessék a mamáknak, a papáknak úgy nevelni a leányokat, hogy az uj környezetben tudjon lemondani. Mért nem hoz ák már divatba az egyszerű séget ? N -í azzal flancoljanak, hogy egy évben hány kalap kell, hanem abban versenyezzenek, hogy ki viseli legto vább a kalapját, a ruháját, a cipőjét, a topánkáját. Mamák, papák hozzák divatba a Tolstoj Leo, a Szókratész féle egyszerűséget. Versenyezzenek abban, hogy ki tud egyszerűbben ruházkodni. Itt ne méltóztassanak a ruhakelmék takarékosságára gondolni, mert a rövid szoknyáknál tényleg takarékoskodnak a kelmével és a jóiziéssel, A fiatal asszony leszállított igények kel menjen az ura házába. Istenem majd csak növekedni fog a fizetés, hát mire való a szamár létra ? Akkor aztán több igényt ki lehet elégiteni. Látja kis Hugocskám, a nekem szegzett fegyver visszafelé sült el és a női nemet sebezte meg vele. Persze a golyót én tereltem a női nem felé. Hogy helyesen okoskodom e, vagy sem, hát azt döntsék el önök hölgyeim és uraim. Szóljanak hozzá Keressenek fel leveleikkel. Minden levélre válaszolunk. Isten vele kedves Hugocskám 1 Szives üdv. Faun. HIRE k. „ — Takács Sándnr dr. ünneplése. Őszinte örömmel hozfuic nemrégiben tudomására olvasóinknak, hogy Magyarország kormányzója Takács Sándor dr. történetírót, Komárom egyik kiváló fiát és lapunknak is illusztris munkatársát, érdenes történetírói működésének elismeréséül a magyar érdemkereszt II. osztályával tüntette ki. E kitüntetés alkalmából a budapesti Deliek Társasága mely a feledhetetlen emlékű Thallóczy Lajos kegyeletes emlékének ápolására alakult, május havi összejövetelén meleg szeretettel ünnepelte a kitüntetett illusztris Írói. A nagy számban megjelent deliek megbízásából Álgya-Papp Sándor altábornagy, honvédelmi államtitkár, szellemes beszédben köszöntötte az ünnepeltet, akit tisztelői szereteiük külső jeleképen virágokkal halmoztak el. Az ünnep.lt mélyen megindultan mondott köszönetét a megnyilatkozott óvációért. — Király József e hónapban elfoglalja oj állomását. Király József dunahidasi adminisztrátor, mint értesüüik, e hónap végén elfoglalja uj állomását, Komáromi tisztelői sajnálattal látják a kiváló pap távozását és mint velünk közlik, meleg búcsút vesznek tőle mindazok az alakulatok és egyesületek, amelyben a hívek élén működött. — A Jókai Egyasü'et randtivüti közgyünké A Jókai E yesüiet vasárnap, május 22 en a i>u urpniota emeleti termében rendkívüli közgyü ést tart d e. 10 és Va órakor. A közgyűlésnek egyetlen tárgya az lesz, hogy az alapszabá lyokat harmadizben módosítsa a kormány kivánsága szerint. — Fetser Antal győri püspök Komáromban. Komárom Újvárosból jelen tik: Fetser Antal győri megyés püspök vasárnap délelőtt Komáromba érkezik és pontifikái Surányi Ferenc vértesszentkereszti címzetes spit, ko máromi plébános benedikálásánál. Az egyházi szertartás után a püspök kül költségeket fogad a Társaskör helyisé geben, ahol a püspök tiszteletére Alapy Gas-pir korményfőtanécsos, polgármester, a Katolikus egyházközség elnöke, ebedet ad. — S avlosek le*z Kiima utóda. A félhivatalos Őeskoslovenska Republika megerősíti azt a hirt, hogy az elhunyt Kiima dr rendőrigazgatő utódja Slaviéek Károly kassai rendörigazgató lesz — rttn'e ügyelői látogatás. Jezo Márlon kerületi tanfelügyelő a hét folyamán a helybeli irgalmas nővérek vezetése alatt álló róm. kath. leányiskolát látogatta meg, ahol egész napon át figyelemmel kisérte a tanítás menetét és a tanitó nővérekkel módszeres értekezletet tartott. A tanfelügyelő látogarásáról jegyzőkönyvet vett fel. — Gimnazisták kirándulásai A komáromi főgimnázium négy osztálya rándult ki csüiörtökön és pedig az I—II. osztályok dr. H íjdu Lukács és Bíró Lucián osztályfőnökök vezetése alatt Nyit ára, a IV. osztály tanulói dr. Borka Gáza osztályfőnökkel élükön G iramsze’benedekre, tnig a VI. osztály tanú ói Gödör Kap János osztályfőnökkel Pozsonyba meniek, ahol a Sioüwerck-féle csokoládé és cukorkagyárat és a Pozsony városi sörfőzőí tekintették meg, Az érdekes és tanulságos látnivalók teljesen lekötötték a kirándulók figyelmét, akik az esti vonatokkal érkeztek haza Komáromba. — Műsoros diákdélntán a Kultúrpalotában. Hangos lesz a Kuttmpilota május 22 én a jókedviől és tapstól. A gimnazisták vidámsága, ötletessége és mókás lelke a fiatalság derűjével fogja megvilágítani az élet árnyékában didergő szivünket. Lesz zene, szavalás, színdarab, tánc, mozi: a diákdélusánon minden mosolygó Múzsa szóhoz jut. Aki szereti a nevetőszemü, ragyogóarcú gyermeket, aki el akarja feledni egy délutánon a gondjait, az ott lesz I Jegyeket 8 és 6 koronás árban már lehet kapni a rendezőnél, dr. Borka Géza tanárnál a gimnáziumban, — KongragáclÓ8 nap május 29-án. Tavaly május utolsó vasárnapján volt az első alkalom, hogy a komaromi öt Mária kongregáció közösen kongregá clós napot rendezett, amelyen egyrészt agymás és a nyilvánosság előtt is beszámolták évi működésükről, másrészt a kongregáció egyik szakosztályának, a sajtószakosztálynak a célját, a katolikus sajtópropagandát akarták nagyobb lendülebe; szolgálni A Kongregációk a műit évi megállapodás értelmében az idén is megtartják május utolsó vasárnapján, 29 ikén a kongregációs napot és a missziós szakosztály célját, a pogányok megtérítésén fáradozó katolisus missziók támogatását óhajtják e nap középpontjába állítani. Az egész napot kitöltő programmra már élénken folyik a készülődés. — Kölcsönöket földekre, birtokra, házakra, valamint mindennemű bank és kereskedelmi ügyet gyorsan elintéz, állami építkezési sorsjegyet, régi aranyat] valutákat és részvényt vesz Bd-NK. INTÉZET Bratislava, Stefánikova 1Q b. II. em 36 — A Raf. Ifjúsági Egyesület jubileumi ünnepe. Mint már jelentettük, városunk egyik virágzó és feiadata magaslatán átló ifjúsági egyesülete, a Komáromi Református Ifjúsági Egyesület az idén érte el fennállásának harmincadik évfordulóját. A vallástársadalmi téren és a magyar kul'ura érdekében munkálkodó derék egyesület elhatározta, hogy pünkösd másodünnepén, junius 6 án az évfordulóhoz méltó emlékünnep ily t rendez, amelynek sorrendje a következő lesz. Délelőtt 9 órakor ünnepi istenitisztelet a ref. templomban, 11 órakor díszközgyűlés a Kollégium nagytermében, délután 4 órakor az egyesü let a apitó diszelnösének, néhai Antal G-bor püspöknek és korán elhunyt másodelnökének, Vargha Sándor lelkésznek a ref. temefőbeu levő sírjaik megkoszorúzása. Este 8 órakor színielőadással egybekötött táncestély a kultúrpalotában, amely alkalommal szinre kerül Zilahy Lajosnak „Süt a nap* c. remek vigjátéka. Az ^ünnepségre az egyesület vezetősége nagy körültekintéssel készülődik, hogy a jubileum minden kis mozzanata méltó legyen az egyesület szép múltjához. — Az első aidozók nagy napja, az áldozócsütörtök az idén május 26-ikára esik. A jólelkü katolikus hívek, kiknek örime a gyermekek lelki örömét szeretetadomanyaikkal növelni és a nevezetes napot minden tekintetben kellemes emlékművé ienni, már önként felkeresték az Irgalmas Nővérek zárdáját a nemes célra szolgáló adományaikkal. N. N. 50 K-t, N. N. pedig egy fehér ruhára való anyagot adományozott. A kegyes jótevőknek ezúton mond köszönetét az első áldozók szereteívendégségének rendezősége. — Dr. Szabó Juci. A kiváló és jóhirü orvosdoktorné, aki bejárta kétszer a világot es megfordult Európa minden metropolisában, Amerikában, Ntw Yorkban és más kis és nagy községekben, most Komáromba kerül szinre a komáromi csehszlovák katonatisztek és katonai altisziek egyesüieiének rendezésében A darabot a pozsonyi szlovák nemzeti színház tagjai adják eiő cseh nyelven május 20 napján pénteken, este 8 órakor a tiszti pavilion színháztermében Nem lehet kétséges, hogy a jeles orvosnő cseh pacienseit is ki fogja gyógyítani — a magyar nemzet iránt táplált előitéietükböl. — A Leyenyegyíet tánctanfolyama. E héten kezdte meg a Legényegylet rendes évi tánctanfolyamát az idén teljesen házi jelleggel. A szép számú egyleti ifjúság jelentkezése mar is biztosíték a tanfolyam sikerere nézve, valamint ugyanarról kezeskedik Pataky József egyleti tag szimpatikus személye, 8 ügyessége, ki ez évben, mivel a tanfolyam egészen egyleti alapon indult, vezeti a tanítást. Jelentkezéseket elfogad még a jövő hét folyamán a rendezőség, de a tanfolyamra az alapszabályok s a törvények szerint csakis egyleti rendes vagy pártoló tagok s ezek ieanyai vétetnek fel. — Az áiiami ás megyei nyugdíjasok figyelmébe. Mindazokat az állami és megyei nyugdíjasokat, akik tagjai a Szlov. Orsz. Nyugdijegyeaületnek, felkérem, hogy tagsági dijaikat lefizetni szíveskedjenek, a kultúrpalotában hétőn d e.8—10 közt. <ít. Aiapy Gyulánál. — Szellemileg vagy testneg fát dt Ön? Masszírozza testéti Ehhez használjon Alpa-menthol-sósborszeszt. Ez serkend a vérkeringést, erősiti az izmokat, frissíti az idegeket. „A pa* csekély összegért minden gyógyszertár, drogéria és illatszel tárban kapható. Dörzsölés előtt kérje orvosa tanácsát. — Uj amerikai htelrend szer a Moravia Rí., ezelőtt Neumann M. férfi, női és fiumhaüzletéosn, Pozsony, Mihályutca 8. A Moravi ruhaipari részvénytársaság uj amerikai hitelrendszert vezet be, amelyet a részvénytársaság igazgató tanácsának egyik tagja amerikai útja alkalmával ismert meg és amely Amerikában fényesen bevált. — Egy vezeiő amerikai szaklap jelenti, hogy az utóbbi évben 8 milliárd dohár értékű íuhát adtak el ennek a fizetési rendszernek alapján. A Moravia Rt., ezelőtt Neumann M. ruhaáruház beható előkészületek és gondos megszervezés után elhatározta, hogy ezt » könnyité t nálunk is bevezeti a vásárló közönség részére. Ez a hitelrendszer abból a tényből indul ki, hogy a középosztály ma csak nehezen bir magának jobb árut beszerezni azonnali készpénzfizetés ellenében. Ezért a meg nem szervezett körök részére is lehetővé akarják tenni, hogy minőségi árut szerezhessen be magának hiteire, amelyet esetenként elbírálva 3-5 hónapra engedélyeznének. Hansulyozni kivánjuk azonban, hogy nem az eddig szokásos részletüzletről van szó, mert a hiteire vásárlók ugyanazokat az árakat fizetik, mint a készpénzben fizetők. A hitelre vásárlót épen olyan előzékenységgel és gondosan fogják kiszolgálni, mint a Készpénzben fizetőt. Nem a kiszolgáló személyzettől fog függni, hogy a vásárló megkapja e a kívánt hitelt, hanem a vásárló amerika mintára megrendelő lapot kap, amelyen feltünteti gazdisági helyzetének néhány adatát s a kívánt 1987. május 14.