Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-04-23 / 49. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1927 április 23. A katonaszavazatok megszüntetése a cseh pártok képviselőinek a számarányát is le fogja szállitani, de ezzel szemben uj pártként fog jelentkezni a képviselő testületben a Hlinka féle néppárt, melynek egy vagy két képviselője lesz. Tudott dolog, hogy Komáromban, a magyar határvárosban, mesterséges csehszlovák telepítés folyik már esztendők óta és ezt érzi meg első sorban a magyar munkásság, amely elől a munkaalkalom lassankint eltűnik. A Skoda-művek, az állami kikötő mind azt a célt szolgálják, hogy a helyi munkaerő feleslegessé váljék ezek részére a vállalatok részére. Az állami dohánybeváltóban is számos szlovák munkaerőt alkalmaznak, pedig Komáromban válogatni lehet a megfelelő munkaerőben. Azt is tudjuk, hogy minden munkaalkalomban a jelentkező munkásokat politikai alapon szervezik, áll ez különösen a cseh pártokra nézve. Igen érdekes leleplezéseket közölt erre vonatkozólag a szlovák néppárt lapja, amelyben a kikötőben folyó ilyen pártüzelmeket tette kritika tárgyává. A csehek és a szlovákok között levő régi ellentétek azóta sem simultak el, sőt ez jobban kiélesedett, mint valaha. Látható ez a két nemzethez tartozóknak éles elkülönülésén és megfigyelhető ez egyes összejövetelek alkalmából. Így a szlovák filharmonikusok hangversenyén alig tiz cseh jelent meg, a szlovákok A verebek és a varjak irtása a múltban. Irta: Takáts Sándor. ÁT Szó ami szó, bizony nálunk mindig többet beszéltek, mint kellett. Már a XVI. században igen találóan üres szalmacsépelésnek mondották a sok beszédet. Bár a szóbeli szalmacsépelésnek hasznát senki sem látta, századokon át szünet nélkül folyt. És nem találtak rá jó orvosságot. Ám másféle üres szalmacsépelés is folyt nálunk. A letűnt századokban a vereben és varjak mód nélkül elszaporodtak. S mikor a gazdák a kévegabonát kalangyába rakták, a verebek és a varjak serege szállta meg s ugyancsak megdézsmálta a termést. Puskásokat hálattak az asztagok mellett, de kevés eredménnyel. Kelepcét vetettek a verebeknek, de nem mentek rá. így aztán a gazda igen gyakran félig üres szalmát csépelt. A verebekre tehát rettentő nagy volt a harag s a gazdák az egész verébnemzetség kiirtását követelték. A verebek ügye aztán (1681- ben) az országgyűlés elé került s bár külön törvényt nem hoztak, a verebek kiirtását kimondották. Erre a törvényhatóságok megüzenték a verebeknek a háborút. Máramaros vármegye például 1684-ben a következő statútumot adta bij »Az nemes országgyűlésből megjött követ atyánkfiái referálván, hogy az országgyűlésében végeztetett volna az verebek vesztésére, hogy minden különkenyeres ember fogjon 50—50 verebeket. Az ki meg nem fogá, valamennyi is igen csekély számban voltak képviselve és a hangversenynek közönsége a magyar lakosság soraiból került ki. A cseh és a szlovák pártok együttműködése tehát teljesen kizártnak tekinthető. Mindezekből egy tanulságot kell levonnunk. A magyar őslakosság a saját érdekében cselekszik, ha egy pártot fog alkotni a községi választáson. Közös jelölő lajstromot kell összeállítani és ezzel kell a küzdelemben részívenni. Teljesen felesleges a nagyobb politikai pártokon kivül jogpártra, zsidőpártra forgácsolni el a szavazatokat és szaporítani a maradékok számát. A pártok együttműködésének légtöbbnyire személyi akadályai vannak, mert tárgyi akadályai nem lehetnek, hiszen minden őslakósnak közös az érdeke Komáromban. A személyi ellentéteket úgy kell elhárítani, hogy a vezetésben netalán jelentkező különbségeket leszerelik és azokat, akik ezeket az ellentéteket szitják, a pártokban félreáilitják. A képviselőtestületekből ki kell zárni ezeket a törekvéseket, hogy a tagok azt üzleti vagy személyi érvényesülésük lépcsőjének tekintsék. Eltekintve attól, hogy ez minden pártra nézve kellemetlen, a közérdek szempontjából sem kívánatos ; a jelöltek első kelléke legyen az önzetlénség. Á letünőfélben levő négyéves rezsim alatt nem sokat kérdezték a közteherviselő polgárságot, hogy akar-e és képese uj terheket viselni, azokat egyszerűen csak megszavazták és megterhelték vele a késő nemzedéket is. Nagyon jól tennék a pártok, ha már most keresnék a közös érintkezés fonalát és a községi választások felől eszmecserét folytatnának. II vtt Difuidijasok panaszai. Komárom városánál 1923. évben úgynevezett tömeges nyugdíjazás történt. Ezeknek összetákolt nyugdijmegállapitását a járási hivatal egynek kivételével megsemmisítette és utasította a város vezetőségét, ezeknek újabb és igazságosabb megállapítására. A megsemmisítés ellen beadott felebbezéseket a zsupáni hivatal elfogadta, a megsemmisítést hatályon kivül helyezte és utasította a város vezetőségét ezeknek a nyugdijaknak vagy az állami, vagy a városi nyugdijszabályzatnak megfelelő újbóli megállapítására. Ezek közül a nyugdíjasok közül kettőnek valami pótlékot levont a város vezetősége, ami ellen felebbezéssel éltek a járási hivatalhoz és mikor ez az ügy a járási közgyűlés elé került, a járási bizottság egyhangúlag elhatáhija lészen, annyi ültessék az farán. Kire szolgabirák atyánkfiainak szorgalmatos vigyázásuk legyen 12 frt. birság alatt.“ Ez időben tehát megkezdődött nálunk a verebek és a varjak irtása. Egyik megye a másik után, egyik város a másik nyomába adta ki a szigorú rendeletet a verebek pusztítására. És aztán nemcsak a polgároknak és a parasztoknak, de a nemeseknek is álladóan verebészniök kellett, hogy a rájuk kivetett verébfő számot az illetékes hatóságnak beszolgáltathassák. Kevés megszakitással száz évnél tovább folyt a verebek ellen indított háború. S csodák csodája, a verébnemzetség mégsem pusztúlt ki, sőt sok helyen még szaporodtak is. E ravasz és tolakodó madárkák ugyanis amint megeszmélték a veszedelmet, oly helyre szállottak, ahol nem érte őket baj. A verebésző emberek pedig nagy bódulásba valának; mert a kivetett verébszámot nem tudták összefogni. Vadászpuska, sörétes töltés s más efféle alkalmatosság csak igen kevés embernek állott rendelkezésére, ezért hálóval és lépvesszővel próbálkoztak. Megvetették a kelepcét, de biz’ a verebek nem mentek rá. Tehát nem egy embernek elméje fáradozott a verébfogás titkán. Idővesztegetü pántolódás volt ez! A verebek nem engedték magukat összefogdosni. így aztán nem mindenkinek sikerült évenkint ötven verebet fognia. S aki be nem szolgáltatta a kvántumot, vagy bírságot fizetett, vagy el kellett szenvednie a jóféle somfabottal való pál-Miiilgliáz Röntgen intézet Quarz fény Sebészeti és nőgyógyászati = betegek részére. = Mérsékelt árak! = Mérsékelt árak! Dr. Selye Hugó Operateur Komárom, Deák Ferenc-u. 3. sz. Telefon 68. 990________Telefon 63. rozta, hogy ezt a nyugdíjügyet nem tárgyalja, hanem utasítja a várost, hogy az 1923. évben elbocsátottak nyugdiját az állami nyugdíjtörvény szerint most már sürgősen állapítsa meg. Ennyi utasítás ellenére a nyugdíjasok ügye az 1926. év végéig húzódott és nem akadt a városnak fizetett tisztviselője, aki ennyi utasításnak — nem tudni miokból — eleget tett volna, hanem 1926. év vége felé kiadták árendába Duseknek, aki vállalkozott, hogy 6000 Kő munkabérért ezeket az ügyeket elintézi. Végre valahára a pozsonyi teljhatalmú minisztériumban a többi nyugdijakkal és fizetésekkel 1927. február hó végére ezek is elkészültek. Ennek már két hónapja lesz, de sem a tisztviselők, sem a nyugdíjasok értesítve nem lettek arról, hogy fizetésük, illetve nyugdijuk milyen alapon lett megállapítva. Nem kételkedünk annak igazságos megállapításában, de hát Istenem: tévedni emberi dolog. Most egy bizottság fáradozik ezeknek az ügyeknek felülvizsgálásán, ami megint csak az ügynek az elhúzása, mert felmerült az a kérdés, hogy mi szükség van egy a minisztériumban készitett munkának felü bírálására ? Ez nem más, mint a forró kása kerülgetése és az ügynek a végletekig való húzása. A tényleges szolgálatban lévőknek fi most élvezett fizetés mellett ez az ügy természetesen nem sürgős. Nézzünk körül azonban a nyugdíjasok között. Ezek olyan helyzetben élnek, hogy akinek volt pár korona megtakatitott pénze, az már rég fölemésztette azt. Akiknek volt házacskája, azoknak egy része már régebben eladta azt és annak árát garasonként föl is emésztette. Aki még el nem adta, az meg kölcsönnel terhelte meg é3 most a kamatokkal egy tálból eszik, ha van mit. Amelyiknek pedig ez nincs, az már úszik az adósságba és a hitele ingadoz. Már pedig, ha a hitelét is elveszti, — akkor nem marad más számára, mint a koldustarisznya. Koldusbot — az már van. Sőt olyanok is vannak a nyugdíjasok között, hogy ha esetleg koldulási cázást. Ez ellen nem voit feljebbezés az igazitó székre, az eljárás a falu füstin bevégződött. És soha annyi átok nem szállott a derék verébnemzetségre, mint ebben a verébpusztitó időszakban. Ills soha annyi káromlás nem hangzott ez országban, mint ekkoron. Hogy néminemű villongás és szóbeli mocskolódás is gyakran megesett, mondanunk sem kell. Szörnyű keservében mit is tehetett a szegény verebésző ember, mikor a legjobb igyekezettel sem sikerűit ötven verebet fognia. Büntelennek érezte magát, mégis kimérték neki a lencsét. Néhol már bimbós tavaszkor, másutt a kalászos nyár idején kellett a verébfejeket beszolgáltatni. Egyik törvényhatóság csak verébfejeket szedett, a másik — igen okosan — verébtojással is megelégedett. Ez a megye pénzbírsággal sújtotta a hanyagokat, amaz bottal és büntetőiapáttal verette őket. Az erdélyi guberniumnak „madárfő■ vételekről való disposiiiójau szeiint ott (1720—1739) a verébfőszedés imigyen esett meg: minden gazdaembernek és jobbágynak szent János napjára 50 verébfejet kellett beszolgáltatnia. A parasztember minden elmaradt verébfejért 25 pénz büntetést fizetett. Kraszna megye „más nemes megyéktől felvett prakszis szerint“ 1720-ban kimondotta, hogy szent Mihály napjáig minden ember ötven verébfőt vagy verébfiat (akár külön, akár vegyesen) tartozik beszolgáltatni. Aki elmulasztja, ha nemes ember, 12 forint bírságot fizet, ha paraszt, 12 lapátütést kap a farára. engedélyt nyernének is, annak sem tudnák h isznát venni, mert a sok gond és nélkülözés idegeiket teljesen megőrölték. Most újból készült egy törvényjavaslat az állatkínzás ellen. Ideje volna már az emberkinzás ellen is törvényt alkotni. Hagyjunk tehát fel a forró kása kerülgetésével és lépjünk a cselekvés terére, mert az Ígéretekből és biztatásokból 4 év alatt már elegendő volt. Egy városi nyugdíjas. A komáromi kiállítás előkészitése. Megalakultak a bizottságok. — Az elő• készítő bizottság ülése. Említettük már, hogy Komáromban augusztus havában nagy mezőgazdasági, ipari és néprajzi kiáliitás lesz amely nagyban fogja emelni Komárom idegen és pénzforgalmát. A kiállítás előkészítő bizottsága a napokban tartotta meg egyik fontos ülését a Dózsa-féle Vigadó emeleti nagytermében, ahol az érdekeltek igen szép számban jelentek meg. A gyűlést Koczor Gyula nemzetgyűlési képviselő nyitotta meg és vezette. Üdvözölte a szépszámmal megjelenteket és kérte azok további érdeklődését és támogatását. Vázolta a kiállítás nagy jelentőségét, amely első sorban Komárom városára lesz nagyon áldásos. A legszűkebb számítás szerint is az egy hétig tartó kiállítás látogatóinak számát 30 ezer emberre lehet tenni, ha ez a harmincezer ember fejenkint csak 30 koronát költ el Komáromban, az is közel egymillió koronával emeli Komárom pénzforgalmát, ami igazán nagyon sokat jelentene Komárom pangásnak indult kereskedelmére, iparára és idegen és pénzforgalmára. Éppen azért hangsúlyozza, hogy Komárom városának és annak minden polgárának nagyon is ér(L«.e, hogy a kiállítást szívvel lélekkel támogassa. Majd az elnök, továbbá Boldoghy Gyula, Ivánffy Géza, Fülöp Zsigmond, Baranyay József dr. Kincs Izidor és mások felszólalása után megalakították a különböző fő és albizottságokat és kimondották, hogy az előkészítő bizottság gyakrabban összeül majd, hogy a kiállítás sikere érdekében minél nagyobb munkásságot fejthessen ki. Ezzel az élénk eszmecserét és nagy érdeklődést kiváltó gyűlés véget ért. MiBiiéayelailfll Cun a kiadóban. 324 Pompásan és merészen hangzanak azon verébstatumaink, miket kisebb városaink bölcs bírái bocsátottak világgá. Ezek már az egész verébnemzetség kipusztitását rendelik el, írván, hogy a kártékony verebek s varjak irgalom nélkül kiirtassanak. És szigorúan meghagyták a polgároknak, hogy teljes erejükkel madarásszanak. A népszószólónak nevezett tribunus plebis pedig szorgalmatosán számlálja a beszolgáltatott verebeket és varjakat. Ha ezt a kemény statútumot véghez lehetett volna vinni, valóságos tragédia lett volna az a veréb- és várj anemzet* ségre. Szerencsére a tragédiából komédia lett; mert a verebek és a varjak nem engedték magukat kiirtani. Még megfogni is keveset sikerült közülök. S amíg a polgárok bírságot fizettek, vagy a deresen bűnhődtek, addig a verebek vígan csiripeltek. Biharmegye a verebeken kivül a hollók, a csókák, a szarkák és a rigók pusztítását is elrendelte. Mindenkinek minden forintnyi adó után tiz verebet és egy varjút vagy szarkát avagy más efféle madarat kellett beszolgáltatok (1745.) Fehérmegyének 1745*ben kiadott rendelete szerint a verebek és a farkasok igen elszaporodván, nagy károkat okoznak. Más megyék példájára tehát ki kell őket irtani. Aki a kivetett számot be nem szolgáltatja, ötven botütést kap. Más megyék példájára 1747 ben Veszprémmegye is kimondotta a verebek kiirtását. Ugyanez évben Pozsony megye minden emberre évenkint húsz verébfej
