Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-04-16 / 46. szám
192J. április 16. Komáromi Lapok 11. Oldal. A húsvét tanulsága a szlover\szkói magyaroknak: higyjürik. Irta: Krepelka Elek. Komárom, —1927. husvét. I. A holnapi húsvétvasárnap azt jelenti, hogy ezernyolcszá/kilencvennégy év pergett le azóta a kezdetien és végtelen Időből, mióta légyan-szeliős tavaszi reggel riad tan és remegve állott a tátongó szájú üres sirbolt előtt négy szomorú asszony, Mária Magdolna, kiből hét ördög űzetett ki, Salome, János és Jakab anyja, Joanna, ki Kuzának, Heródes gondviselőjének volt a felesége és belániai Mária. Tálán azért mentek el a sziklásához, hogy mégegyszer megnézzék a töviskoszorus sápadt arcot, hogy mégegyszer megérintsék kezükkel a halálra gyötört sovány testet, hogy mégegyszer áztassák könynyeikkel az áldott halottat, aki míg el nem aludt, olyan sok szépet mondott, annyi szelid csodát müveit és mindig szenvedett. Nők voltak, szivükben teli irgalmassággal és szeretettel, ha bátortalanok is. És nem hagyták magára a tiszta Mária szőke fiát akkor sein, mikor az három nappal előbb latrok oldalán a keresztre feszítve lehelte ki lelkét a Koponyák-Hegyén. Leborultak a keresztfa alatt és a titokzatos sötétségben üvöltöző hóhérhangok közé beíevegyüit a halk, engesztelő zokogásuk; János arcán pedig kimondhatatlan szenvedés látszott, ha a fiátvesztett, fájdalmas Máriára nézett, aki szűz maradt az anyák közölt. De nem tudtak elválni a holttesttől és midőn az illatos kenettel elárasztott, hófehér lepelbe burkolt holttestet gyöngéden betették a sirba, az asszonyok még sokáig ottmaradtak. Végül abban állapodtak meg, hogy néhány nap múlva megint visszatérnek a sirhoz. Harmadnapon, húsvétvasárnap reggel aztán négy asszony állott az üres sirbolt előtt és az eltolt kőfedelet látva, nagy volt a rémültslgük és rettegésük, mert azt hitték eleinte, hogy ellopták a holttestet. Egyszerre a Nap egészében kibújt a hegyek mögül és szokatlan fényességgel hallották a szavakat : — Ne féljetek. Akit kerestek, nincs itt: feltámadott. Miért keresitek az élőt a holtak között? Az asszonyok nem jutottak szóhoz a rémülettől és örömtől; azonnal futásnak eredtek, mert fülükben csengtek a szavak: — Menjetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy Jézus feltámadott és hogy hamarosan meglátják őt. II. „Miért keresitek az élőt a holtak között“ — kérdezte a különös fényű hang a megijedt asszonyoktól, akik hamarjában nem bírták elképzelni a lélek győzelmét a test felétl, az eszme diadalát az anyagon. Az asszonyok megmondották a hirt a tanítványoknak, ám ezek is láthatóan kétkedéssel fogadták a a hihetetlennek tűnő esetet és noha maguk hallották többször mesterük ajkáról, hogy harmadnapra feltámad majd, mégsem mertek hitelt adni a hirnek, amig meg nem győződtek erről. Köztük az egyik, ki Tamásnak mondatott, a kereszt botránya után még akkor sem akarta elhinni a Názáreti feltámadását, mikor társai már nem kételkedtek többé az igazságban és csak miután saját szemével látta Jézus kezein a szegek lyuggatását és ujjait bebocsátotta a szegek j helyére, hitte el az ártatlan Mária szőke és halavány arcú fiának a feltámadását. „Miért keresitek az élőt a holtak között“ — kérdezte a rendkívüli hang a jámbor asszonyoktól, akik szomorú szivvel siratták a halotukat, mivel nem foghatják fel véges eszükkel, hogy Jézus nem halt meg örökre, de harmadnapon megint feltámadott, hogy folytathassa örök életét. És korlátolt eszükkel nem foghatták ezt fel azok sem, akik gyűlöletükben feszitsdmeget Halhatatlan Magyarság. / Oh halottja s halotti menetje magadnak, Megtördelt drága Magyarság! Ez a lebukó nyugati Nap Látott már egyszer téged komorabb, de vadabb Csapatokban zúdulni nyugat iránt A keleti szél iszonyú szárnyán. Akkor is néprengés vetette ki ősi Talajából szívós gyökered S vértenger dagadó sodra sodort Hömpölygőn idegen szigetek felé. Akkor is ily megtörtén, vérben, gyászban, de szilaj, Konok elszánással döngetted kapuját Az előtted becsapott Jövőnek. Kicsavartad sorsodat a rád haragos Isten markából s lekötötted a béke Kerengő fájához csataménedet és Kiszakítottad a Kárpátok vas övét Rémült rabszolgák országa közéből Sátrat emeltél az Ung vizek árján, Kopjád zúdítva vetetted a szőke Tiszáig. S átgázolt sovány paripád A gőgös Ister folyamon is. Megráztad Pannónia szélén Sok idegen király szőke szakálát. És ezer évig forgattad malmodat amely Lánglisztet őrölt rohanó fajodnak. Akkor is a gyáva Halál Marta serény sarkadat és te Fölrúgtad az álnok ugatót, Magad irtai sorsot a Történet levelére Vérpiros betűk özönével. r Oh hát most mért ne mosolyognál Vak éjszakánkba csillagot, árva Remény? Mért lenne most időtlen időkig ránk szegezett Koporsó fedele a fejünkre szakadt ég ? Hiszen a magyar századok tragikus körbe kerengő Hajrája: váltakozó halál és újjá születés Hullámvonalába remeg; Minden feloromló diadalra Mély örvénybe zuhanás éje rogyik. S minden Golgotha gyásza után A kbporsóból kitörés Gyönyörű húsvéti hajnala ragyog. Most állott volna meg az Idő fölöttünk, A lét télén álom ködébe fogyasztva Világ országútján orvul leteritett Szegény fajomat? Nem! Mi szörnyű kinok kamatát Fizettük az Élet Urának. Ha törvény zúgatja a csillagokat: Neked élned kell még, megtört magyar ! Oláh Gábor. kiáltottak feléje s akiket kielégített halálának a tudata. IH. Nem halhatott meg örökre, mert a test csupán arra volt, hogy az Ige megtestesüljön általa. Eszme voll. És ha az eszmét meg is töviakoszoruzták, szernbeköpésekkel megalázták, ha meghurcolták is a keresztfa súlya alatt, amelyre feli szítették és holtra kínozták, ha az Eszmét sirba helyeztek: őrizhette azt megannyi vértes katona, meg poroszló — hiába. Az Fszme harmadnapon feltámadott és a sziklasír tátongó szája előtt remegő asszonyok nem talalák meg a sírboltban szeretett urukat, akit halottnak véltek. Az Eszme abszolút győzelmét hirdeti a faltámadás I ünnepe minden testi halál felett é3 ■ az élőnek nincs maradása a holtak között. A galiieaiak előtt elhangzott Ige elindult megtenni az utat Jeruzsálemből addig a városig, melyet Urbs néven jelűtek meg, miután tengelyét alkotta akkor a mozgalmas világnak és a szerény palesztinai szavak eljutottak a város kapuin által oda, ahol pompás fürdők szolgálták a gazdagok egészségét és szépségét, ahol a fórumon | és a templomokban méltatták a császárok dicsőségét, ahol az amfiteátrumokban gladiátorok élethalál küzdelme szórakoztatta Róma urait. Az egyszerű palesztinai szavak elérkeztek a Városba, mely a világ közepe volt és a koldus ruhában, poros saruval alázatosan megjelent Eszme beleharsogolt Róma hatalmas urainak fülébe és megfélemlett hatalmukban még inkább gőgösek lettek a tunyaságban megrohadt szivek. Az amfiteátrumokban ezentúl a római urak mulatságára kiéhezett oroszlánok és tigrisek tépték szét a katakombák szegényes lakóit, a porondon keresztrefeszitették az apostolokat, akik a palesztinai igéket hirdették és akik Róma templomai helyett katakombákban gyűltek egybe éjnek idején istentiszteletre. Újra sokáig üldözték az Eszmét, patakban omlottt az Eszme híveinek kiontott vére s a mártírok keresztjei erdősítették be a porondot: az Eszme élt és 354 évvel későbben, hogy a betlehemi éjszakán a názáreti istállóban megszorult tehenek először látták meg értelmetlen szemükkel a tiszta Mária újszülött gyermekét, Róma császára, Nagy Konstantin államvallássá emelte Mária megdicsőűlt fiának a szavait. IV. Ezernyolcszázkilennvennégy év múlott el a holnapi husvétvasárnapig attól a friss borzongásu, harmatos áprilisi reggeltől kezdve, mikor a megijedt négy asszony rohan vást futott el a tanítványokhoz a lehetetlennek tűnő hirrel: és Nagy Konstantin császár törvénye óta
