Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-03-17 / 33. szám

N©gyvennyolcadik évfolyam, SS. ssám. Csfitörtök, 1987. március 17 POLITIKAI*1 LAP. Hiőiixetési ár eaehixlovák értékben: geloben éi vidékre poatri isétkQldéssei: Xséas évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 2ß 5L — Külföldön ISO Kő. gyei izám árai 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Scerksixtéség éa kiadóhivatal: Nádor-u. SH Megjelenik hetenkint háromszori kedden, csütörtökön és szombaton. Komárom, — március 16, A genfi tanácskozások alatt egy kisebb epizódkérdés keltett nagy feltűnést, mely a magyar állam­polgároknak a mai Románia terü­letén levő birtokaik elkobzása miatt emelt panaszát tárgyalta. A román kormány minden kártérítés nélkül foglalta le ezeket a birtokokat és tulajdonosaiknak egy leüt sem fize­tett. Kiosztotta ezeket a földeket — és ezt ismét jegyezzük meg — román parasztoknak, vagy pedig ma is parlagon hevernek ezek a területek. A magyar földigénylők­nek semmi sem jutott belőle. Ha­sonló ez a helyzet a csehszlovák reformhoz is azzal az eltéréssel, hogy itt a íö!d értékének egy ötöd vagy egy hatodrészét mégis csak felkínálják igaz, hogy nem kész­pénzben, hanem gyenge kamato­zású és árfolyamú értékpapírokban. A román álláspont ez volna: a területemen szuverén vagyok és a2t cselekszem, amit jónak látok, a nemzetközi jog azonban más véleményen van és a békeszerző­dések is bírósági utat biztosítanak a panaszos ügyek elbírálására. Ro­mánia ezt bojkott alá helyezi, te­hát nem tartja be a békeszerződé­sek rendelkezéseit, Szakasztottal! ilyen a helyzet a kisebbségi kér­déssel is. Mig a békeszerződések­nek az utódállamokra nézve elő­nyős rendelkezéseit betűről betűre kínos pontossággal betartják, addig a kötelezettségek oldalán már tá­volról sem ilyen rigorőzusok. Románia tehát megsérti a béke­­szerződést tudatosan és készakarva. A népszövetség az angol külügy­minisztert bízta meg azzal, hogy az ügyben tegyen jelentést, mint annak előadója. Angliában vannak jogászok és bírák, akik kitűnőek a szakmáikban. Nem lehet semmi kétség sem aziránt, hogy ezek meg fognak felelni feladatuknak és az angol külügyi államtitkárt ellátják jogi szakvéleménnyel. Románia ál­láspontja már ott lecsúszott az igazság talajáról, amikor maga ré­szére különleges helyzetet akar biztosítani a békeszerződések ren­delkezései körül. A magyar panasz igen valószí­nűen kedvezően lesz elintézve. És itt felmerül több olyan ügynek az elintézése is, amely a csehszlovák kormányt érinti, szintén a külföldi birtokosok kártalanítását illetőleg, akik természetesen nem elégednek meg a «sekély értékű államkötvé­nyekkel való fizetéssel és a birto-POLITIKAI' SZEMLE A képvisetöház tavaszi ülésszakának munkaprog­ramja. — 18 hónapos katonai szolgalat marad to­vább is. — A szlovák néppárt többsége Juriga mel­lett! — Megegyezés az állam és a református egy­ház között, — Klebelsbery magyar kultuszminisztert nagy rokonszenvvel fogadják Hóméban. — Milyen lesz az építési törvény? nöke dtzavuálta Jurigát e kérdésben, sőt a p rt hivatalos lapja, a „Slovák* nyíltan állást foglalt egy cikkben Ju­riga eilen. A szlovák néppárt törvény­­nozóinak klubja kedden ütést tartott és foglalkozott Jurigának ellenzéki fellé­pésevei is. Az elnökség azt a javasla­tot terjesztette elő, hogy Jurigát hívják vissza az alkotmányjogi bizottságból. A javaslatra igen élénk, sőt mondhatni viharos vita fej ődött ki, a klubtagjai nak többsége nyíltan Juriga mellé állott és a klub úgy határozott hogy továbbra is meghagyja Juriga Nándort az alkot­mányjogi bizottságban. Ez az állásfog­lalás Hlinka és társainak vereségét je­­renti, aminek a pártra nézve követ­kezményei is lehetnek. Megegyezés az állam, és a református egyház között. Mint ismere es, az állam és az egye­­íemes reformálus e£yház közt ré­gebben folytatódtak a jogviszony­­rendezési tárgyalások. Ezek a tárgya­lások március 15 én befejeződtek. A tárgyalás teljes megegyezéssel végző­dött a zsinati törvény revíziójára vo­natkozóan. A közel jövőben, valószí­nűleg május Kö/epén összehívandó Kon­vent az 1923 évi törvény revíziójára vonatkozólag most már végleges elő­terjesztéssel mehet a zsinat elé. A má­jusi zsinaton egyéb függő kérdések is, mint például a lelkészek és tanítók ál­lampolgársága, a teológiai ügy stb. is szerepelni fog és valószínűleg végleges rendezést nyernek. A magyar nemzeti párt képviselői és szenátorai az ered­mény létrehozásában tevékenyen köz­reműködtek. Komárom, — március 16. Mit tárgyalnak a képviselő­­házban ? A képviselőház kedden dé/uán kezdte meg a tavaszi ülésszakot és ez alkalomból Malypetr házelnök az ülés megkezdése előtt tanácskozást folytatott a klubok elnökeivel a kép viseiőház munkaprogramjára vonatko zöan Az elnök bejelentene, hogy a ház e héten két ülést tart, amelyen letár­gyalják az építkezési tőrvényt, amint hogy ez a tegnapi és mai ütésen meg is történt. A jövő héten négy ülesa lesz a képviseíőháznak, az ülések ked den kezdődnek s az üléseken a katonai javaslatokat fogják letárgyalni egyesben vitával. A tavaszi ülésszak első része április 10-ig fog tartani, amikor is a fenti javaslatokon kívül kisebb javas latok fognak napirendre kerü ni. Ha a költségvetési bizottság elkészül mun­kájával, esetleg az adóreformot is le­tárgyalják husvét előtt. Április 10 ől kezdődik a húsvéti szünet, amely má ju3ig tart. A köztársasági elnök-válasz tás közvetlenül május 25-ik előtti na­pon lesz, tehát nem május 28-án. Katonai javaslatok a képviselő ház előtt. A véderőbizotíság a képviselőhöz keddi ülésén benyújtotta a tényleges katonai szolgálati időre vonatkozó tör­vényjavaslatról szóló jelentését. A tör­vényjavaslat szerint az 1923—25. évek­ben besorozott katonák a szabálysze­rűen leszolgált 14 hónap eltelte után még további 4 hónapot kötelesek szol­gálni. Ez a rendelkezés egyelőre vo­natkozik az 1926. és a későbbi évek­ben besorozott személyekre is. A bi zotlság benyújtotta még a katonai let­­számjavaslatára vonatkozó jelentését is, amely szerint a katonaság béke létszáma az eddigi 150000 és 90,000 helyeit 140.000 és 100.000 lesz. A ka­tonai javaslatokat még husvét előtt elakarja intézteim a kormány. A szlovák néppárt többsége Juriga mellett Juriga Nándor dr. pártjával, a szlo­vák néppárttal ellentétbe került a köz­­igazgatási reform kérdésében, amely­nek napirendről való levételét követelte az alkotmányjogi bizottságban. Isme­retes, hogy Hlinka András, a párt el kok forgalmi értékének egyötöd Bőszével, hanem annak teljes érté­kére tartanak igényt. A csehszlovák földbirtokhivatal ős az egész föld­reform kritikájára vau tehát kilátás a döntőbírósági perekben. Ha ehhez kiderül még az is, Az építőtevékenység elő­mozdítására vonatkozó javaslat. A nemzetgyűlés keddi ülésében kezdte meg az építőtevékenység előmozdítá­sára vonatkozó törvényjavaslat tárgya­lását. Az előadó ismertetése szerint a mostani javaslat az eddigiektől főleg az állam részéről való pénzügyi támogatás tekintetében küönbözik. Az eddigi tör­vények főképen az építtetőt védték a veszteségek ellen és így ez állami tá­mogatás lehetővé tette, hogy a kevésbé vagyonosak is építtethettek házat. Az állam támogatása mellett eddig 24000 házat építettek, az újonnan épített há­zak száma összesen 28000-et tesz ki 65300 lakással. Az építkezés legnagyobb hogy a lefoglalt magyar földbirto­kot nacionalista célokra használták fel, hogy a magyar vidékekre szlá­­vokat telepítsenek: a külföld köz­véleménye helyes fogalmakat alkot­hat a kisebbségi panaszokról. részben a kevésbé tehetősek részére volt megkönnyítve az államsegélyek folytán, a vagyonosak nem igen vehet­ték hasznát a törvényeknek. A jelenlegi lakóvédelmi törvény a jövő év március végén jár le. A lakástörvénynél a kis házak tulajdonosaira kell tekintettel lenni. A lakóvédelmet nem lehet olyan mér­tékben fentartani, mint eddig. Az uj törvény szerint a kis lakásokkal bíró házakat a házbéradó és osztályadó alól 35 évre mentesítik, a többi épületeket 20 évre. Mégis XJngvár marad Ruszinszkó fővárosa. A közigazgatási reformmal kapcso­dban a kormány Ruszinszkó főváro­sául Munkácsot akarta megtenni. Ez ellen a terv ellen Ungvár é3 a ruszin­­szkói közvélemény erélyes tiltakozást jelentett be és küldöttség követelte Ungvár meghagyását Ruszinszkó szék­helyének. A kormány a mozgalom­nak kénytelen volt engedni és elhatá­rozta, hogy a közigazgatási reformot módosítani fogja és ennek értelmében Ruszinszkó fővárosának továbbra is Ungvári hagyta meg. Kárpótlásul a munkácsiak kereskedelmi főiskolát, ipariskolát, földmivelésügyi akadémiát és mezőgazdasági múzeumot kapnak. Ezenkívül Munkács kereskedelmi és iparkamarának lesz a székhelye, sőt szó van arról is, hogy cukorgyárat fognak ott létesíteni. Klebelsberg magyar kultusz­­miniszter Bőmában, Klebelsberg Kunó gróf közoktatási miniszter, amint megírtuk, feleségével Olaszországba érkezett és kedden Ró­mába utazott. A pályaudvaron a kul­tuszminisztert Fedele kultuszminiszter, Collasanti államtitkár, Róma város kor­mányzója,Hóry András magyar követ ve­zetésével, és Nagy Elek krivinál követ vezetésével, a vatikáni magyar követ­ségek tisztviselői kara, Qerevich Tibor egyetemi tanár és a római magyar ko­lónia számos tagja fogadta. A minisz­tert a magyar kolónia nevében Mándy Kovách Gyula üdvözölte. Hóry András követ villásreggelit adott Klebelsberg miniszter tiszteletére. Klebelsberg Kunó gróf több olasz újságírónak beszélge­tés folyamán részletet közölt a római magyar akadémiáról. Azt is közölte, hogy Magyarország meg akarja venni a Tíberis mellett fekvő Palazzo Fal­­conierit, hogy abban elhelyezze az akadémiát. Szerdán délelőtt Mussolini miniszterelnököt látogatta meg, délután pedig az olasz király fogadta kihall­gatáson. Este a római Augustennibän hangverseny volt, amelyen Palló Imre a magyar Operaház tagja lépett fel. fi Röntgen intését Quarz fény Sebészeti és nőgyógyászati = betegek részére, mc Mértékűt árak! = Mérsékelt árak! Dr. Selye Hugó Operateur Komárom, Deák Fereno-n. 9. sz. Telefon 68.______700 Telefon 08. Járványos betegségek idején legnagyobb gond fordítandó a gyo­mon és belek rendes működésére. Emésztési zavaroknál--------­­fél pohár SCHHIIDTHAUER féle _ biztosan és gyorsan eltávolítja a szervezetben felhalmozódott kóros baktcriumókát, fertőtleníti a gyomrot és beleket és ezáltal jelentéke­nyen fokozza a szervezet ellenálló képességét. SrótkSIdátl helyt Igmándl kese tű víz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék {unételadáknak kívánatra bémenhw, Igmándl keseríívíz Kopható kla és nagy üvegbe». II nap liiU.

Next

/
Thumbnails
Contents