Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-12-25 / 154. szám
12 oldal. Komaromi Lapok 1928. december 25. É* látta álaálkodra folytatását Aa éjjeli álomlátásnak ... S míg jöttek a pásitorok és a bölcsek. 0 a jászol belső víg^ben: — Maga se turlta mért, csak boldogan ott Bírt, sirt rejtelmes örömében! Szabolc*ka Mihály. Az Isten. Irta: Bállá Irma. Az Isten fény köntöst vett magára boldogságból és békéből és lejött az alkonyi hegyről a mosolygó nyári kertek felé. Édes csend muzsikált mindenütt és az Isten ráborította sugárzó fényét az imádkozó lakra es h j adozó virágokra. A pázsiton egy gyermek ült. Nagy, kék szemével belenézett a fénybe és a létezés mondhitatlan boldogsága járta át parányi szivét. Ebben a boldogságban benne volt a távoli sej ése, az előérzete minden eljövendő gyönyörnek és szépségnek. A pádon, a fák alatt fiatal anya ült gyermekével az ölében. Az Isten leereszkedett melléje és kifejezhetetlen földöntúli boldogság remegtette meg az anya szivét. Mindent átölelő szeretet reszzetett föl benne, mindent lebiró hit töltötte el és a halhatatlanság ereje. És tovább ragyogott az ls en a kis kertek fölő t és megállt egy ház nyitott ablakánál, ahol nagyaryó olvasott imádságos k 'nyvéből és édes emlékezéssel, a viszontlátás boldog reményével ragyogta be az anyóka leikét Aztán az Isten tovább tündökölve a kerteken át ráborította fényét egy kis erkélyre, akol a költő ült álmodozva és homlokon csókolta őt A költö kitárta karját a Mindenség felé és gyönyörű látomások gyultak ki lelkében, a terem- j léssel rokonok. Nagy titkok ajtaja tárult föl látnoki szemének. Hallotta az élet szent dalát és lába félreteb aenni a halát fátyolát az örökkévalóság arcán Aztán egyszerre fájdalmas sóvárgás költözött a szivébe az Elérhetetlen után és a vét tanúság szomjúsága a világ megváltásáért. Mindez egyetlen harmóniába csen- ! dűlt a szivében. És mi den vágy, szép ség, szomorúság, részvét, odaadás, önfeláldozás egyetlen nagy érzelembe olvadt a sziveben, amelynek a neve: Szerelem a Mindenséghcz... És tovább ragyogott az Isten. Egy ösvényre tért, ahol egy vak ember ment, bó jával tapogatózva és megcsókolta annak két világtalan szemét. A világtalan szemből egy könny pergett alá. Az Isten fölszívta a könnyet és ellette a többi könny mellé, mert az ő akaratából egyetlen könnycsepp se vész el. Az Isten öszszegyüjti és gyöngyökké váltóztatja és fölékesiii a könnyezőket a föitámadás hajnalán. Mind messzebb reszketett az Isten és rózsaszín fénybe vonta a kis templom tornyát. A teir.p'om melleit a papiak kertjében föllángoltak a piros pelargóniák. Az ősz pap a virágait öntözte éppen, amikor felhangzott az estéli harangszó és odaért hozzá az Isten ragyogása. És az Isten fényevei magához ölelte az ősz p pót. Az öreg pap odaborult az Isten keblére és ketten együtt megáldották a virágos kerteket és minden öntudatos és öntudatlan életet, az emberek, madarak, bogarak és virágok életét, amelyek szívdobogása, vérkeringése ott lüktetett az esti békében; és aztán halkuló fénnyel továbhszállt az Isten az országút felé, ahol egy vándor ballagott, aki nagy bűnt hordozott a szivében, mert embert ölt és megtagadta az Istent. Sötéten, keserűen ballagott az ember és nem érezte, hogy mellette ragyog az Isten. Tagadás és lázadás volt az ember szivében és terméketlen sötétség. Az Isten ekkor annak az embernek az édesanyja hangján dalolt. Az est csöndjében mélán zengett a dal és kimondhatatlan szomorúság reszketett belőle. És az ember egyszerre félni kezdett Nagy egyedülvalóság és gyámoltalanság érzése borult rá és ráeszmélt a sötétségre, mely eliöltötte a lelkét. És vad sóvárgás szállt a szivébe egy vezető kéz, a gyermekkor békéje után és rettenetes félelemben sikoltoit föl a lelke a világosságért, melyet a bűn kioltott. És egyszerre zokogva, az önvádtól mardosva a főidre vetette magát. Az Isten fénye előtte reszketett a messze mélyen, bágyadtan, ki-kilobbanva, majd meg újra fölcsillanóan. És az ember tántorogva, a vezeklés szomjúságával, elhagyottan kínlódva megindult a halvány fény után: a megtisztulás, a vezektés az ítélet elé 1... És főnt a hegyen felragyogott az Isten és megoldotta a világot, a könynyeket és mosolyokat. Azokat is, akik szivükben hordozzák öt és azokat is, akik rettene esen birkóznak a bírásáért és szokat is, akik még hit nélkül bo torkálmk cél nélkül az uttalan utakon. És azután beburkolódzott az éjszaka áthatolhatatlan palástjába ... Alkonyat, Irta Havas István. Szavak zenélő tiszta hangja Belecsendül az alkonyatba. Szikrázva benne ég Htjnalok fénye még, Ifjúi vágy, mely sióra gyűl: Siess, poétái Alkonyul. Piros fény hull a tájra halkan. Rád ismerek, szép ősi dailam; Idézet, szerelem, Tű« pírja hegyen, Eljősz még egyszer végzetül, Aztán — ég és föld Összedől. Tündérí játék vagy, d; élet, Aivó, kirobbant szenvedélyek; Asszú tokaji bor, Mely hosszan érve forr Eredben, mint egy Uúfolyam. Égsz már, s elégsz majd boldogan. Az vagy szívem, ami a nap, Tékozló, édes, balgatag. Gyújtottál száz mezői, Gazdagon szeretőn .. . S ha kérdik, néki mi marad? Tán egy szép nyári alkonyat, Csallóköz születése és halála. Irta: Dr. Bsianysy József. Ne tessék azt gondolni, hogy Csallóköz nevét itt most mint személynevet használom és annak a születését és halálát akarom elmondani! Nemi III tényleg Csallóközről, erről a kedves szigetünkről, a néhai, boldog Aranykert keletkezéséről és majdani elmúlásáról leszen szó. Ez a mi kedves szigetünk, Csallóköz, az úgynevezett ápuitániai korban keletkezett, amikor a Trianon előtti Magyarország alföldjeit, lapályait óriási víztömeg, a pannóniai tenger borította. Csak a Kárpátok gránit tömege és imitt-amott egyes hegycsúcsok, mint elszórt szigetek emelkedtek ki ebbői a iengerböl. Akkor tehát a fejlődő Duna sokkal rövidebb volt a mostaninál és nem a pontuszi, a Fekete, hanem a annoniai tengerbe ömlött valahol ozsony, vagy Bécs táján. Közismert dolog, hogy a patakok, a folyók nagy mennyiségű iszapot, kavicsot, üle déket sodornak magukkal, amelyet a torkolatuknál, ahol a sebességük csökken, leraknak és u. n. deltát, szigetet alkotnak. Amint a mostani Duna deltát képez a feketetengeri torkolatánál, éji úgy képezett deltát a régi, ősi Duna ott, ahoi a pannonjai tengerbe ömlött. Ebből a delfából tett aztán Csallóköz és Szi; getköz. A keleti Alpokból, a Kárpá! tokból, a Tátrából lesodort hordalékokból keletkezeit a Trianon előtti Magyarország Kis Magyar Alföldje, ép úgy, mint Ausztria területéről lesodort iszap, kavics hordalékból lett Csallóköz és Csilizköz. A diluvium végéig Csallóközt szépen öszszehordta á Duna, mint deltát. Ami nagyban a Duna feketetengeri s a Nílus deltája Kairó, Alexandria és Port Said között, ugyanaz kicsiben Csallóköz és Szigetköz. Ismeretes, hogy a kezdődő delták vízerekkel vannak át meg átszeldesve, Csallóköznél is így volt ez, amikor Csallóköz még delta jelleggel birt, sőt még azután is sokáig. Később ezeket a vízereket, folyóógakat betemette az iszap, a kavics. Tehát Csallóköz helyén valamikor tenger hullámzott, amely eleinte sós, majd félig sós és később édes vizű volt. Akkor az itteni éghajlat tropikus volt, amit eléggé bizonyít az, hogy ebben a tengerben a korall Is megélt, a korall pedig csak 19—20 C hőmérsékletű tengervízben él meg, ha a levegő 25 C. E tenger partjain a csendes lagúnákban remek tropikus növényzet díszlett. E buja növényzet gyönyörűségeit kezdetben emberi szem még nem élvezhette, mert az ősember csak később tele- i pedett meg e vidéken Legfeljebb az Antracoiherium Magnum duskálódhatott e csodás növényzetben. Ez az ősállat hasonlított a mai ser- I léshez, csakhogy a keskeny feje orrmányban végződött és nagyságra I nézve nagyobb volt.mint egy szarvas; marha. I Hogy mennyi időbe kerül* Csalid| köz megszületése, mennyi idő kellett | ahhoz, hogy a Duna Csallóközt, mint deltát lerakja, hamarosan meg- I mondani kissé bajos volna, bár i i kiszámítani nem lehetetlenség, hi- j \ szén Balló Mátyás budapesti tanár ; kiszámilotta, hogy a Duna vize éven- j ; kint összesen 364,432.819 méter- ; I mázsa szilárd alkatrészt, földet visz ‘ magával, jórészt Magyarország terű • j | letérői. Ebbe a nagy mennyiségbe | azonban nincs beleszámítva azok j nak a folyóknak az iszapja, amelyek j Budapest alatt ömlenek a Dunába. Csodás állat és növényvilága volt az ősi Csallóköznek, amikor delta ! volt! A folyamok medrében, a Vágj ban, a Dunában, a löszben, a d luviumban összarvasok, őselefántok, mammutok, tengeri tehenek csontmaradványaira gyakran bukkannak. : Amikor az ősember, vagy az ős- j | ember őse megjelent ezen a vidéken, sok vizei, gazdag, buja növényzetet, csodás állatvilágot talált itt, hiszen Lambrecht Kálmán a zseniális magyar tudós most megjelent gyönyörű alkotása, „Az ősember“ hatalmas művében kimutatja, hogy Dé vény környéke a Föld uj korának valóságos paradicsoma volt, ahol az ember őse embérréválásának a hatalmas eposza szintén lejátszotta egy fejezetét. Az ősember kortársa volt itt a gyapjas orrszarvú, a rejtélyes egyszarvú, az öselefánt, a félelmetes barlangi medve, amelyet élet-halál tusával kiszorított barlangjából a föld uj ura; az ember és ő költözött be a barlangba. A törpe elefántok és a vízilovak hatalmas csordái után megjelent a hatalmas mammuth, mely szintén az ősember zsákmá- i nyául esett. Bár a nyüzsgő vadak által ellepett vidéken minden bokorból, minden sziklacsúcsról, minden barlangból ezer és ezer halál fenyegette az ősembert, azért szívesen tartózkodott a földi paradicsomban, hiszen itt bőségesen jutott zsákmányhoz, Ilyen körülmények között született meg Csallóköz. És most lássuk, hogy hogyan fog a mi kedves Csallóközünk ellünni a földszínéröl ? Fél ezer évvel ezelőtt egészen más volt Csallóköz képe, mint most Ami most egységes egész, századokkal előbb sok sok apró darabból, kisebb-nagyobb szigetekből állott. A XIII. században a ma egységes Csallóköz sok darabból álló szigetcsoportot alkotott. Az apró szigetek, zátonyok a folytonos homok, kavics, iszaplerakodások miatt folytonosan növekedtek a közöttük folyó vizek lassankint eliszaposodtak, kiszáradtak, eltűntek. Csallóközben száz és száz ilyen _ vizmeder nyoir ára lehet bukkanni. És amilyen mértekben nőtt Csallóköz zöme, olyan mértékben fogyott, sekélyeden a Kis-Duna, vagy másként érsekújvári Duna. Ez az ág ugyanis sodrával folytonosan a szárazföld (bal) partot mosta, a másik oldalon pedig lerakta az iszapot így aztán Csal tóköz egyre növekedett, a Kis Duna meg mindjobban eliszapolta önmagát. Ha megnézünk egy régi térképet, a Kis-Duna vagy vastagabb, vagy legalább is olyan vastag vonallal van jelölve, mint a Nagy Duna A komáromi múzeumban őrzőit régi komáromi vár képein a Kis-Duna sokkal hatalmasabbnak van feltüntetve, mint a Nagy-Duna és a Kis-Dunára több hajót Is rajzoltak, amivel a Kis-Duna nagyobb hajóforgalmát is jelezni akariák. Tudjuk a történelemből, hogy a török háború idején a Kis-Dunát használták hadseregszállításokra. Még beszéltem több olyan öreg csallóközivel, akik emlékeztek arra, hogy a Kis-Dunán vontató gözösök jártak. A XIX. század elején az egykori feljegyzések úgy emlékeznek meg erről az ágról mint amely egész hosszában hajózható, de már a múlt század 30-40-es éveiben holt ág lett. Az utolsó gőzhajó a Kis-Dunán egész hosszában a mull század 60-as éveiben járt, amikor is igen magas vízálláskor a Dunagőzhajózási Társaság és Pozsonyvármegye vegyes bizotisága hajózta végig. És ez a bizottság kimondta a nagy ítéletet, hogy „aránytalanul nagy költséggel se volna hajózhatóvá tehető.“ így aztán ne csodálkozzunk azon, hogy a tudósok megjósolták a mi kedves Csallóközünknek a halálát is és kimondolták, hogy Csallóköz, mint sziget, előbb-utóbb meg fog szűnni A Kis-Duna mind kisebb, sekélyebb lesz és végre eltűnik az alluviumban és Csallóköz északt része összeölelkezik a szárazfölddel. Mese keying a csallóközi népajkon a régi, csallóközi „Aranykert“röl. Lehet, hogy századok múlva majd arról mondanak meséket a gyermekeknek, hogy valamikor Csallóköz sziget volt, de a haragos tündérek eltüntettek azt is, mint valamikor az Aranykertel! A fehér halál. A Mont-Blanc ködbe burkolódzik, palotája szinezüst brokát. Zord, havas végtelenbe tárja titkos homlokát. A köd elillan nemsokára, rasryog a hó és fölnevet: vágtatnak fönt a pajkos csikók, a kósza feilegek. A Mont-Blanc csöndes, mint az álom gyémántos orma elvakít. A napsugár az égig ível, akár a mesehid. Ám egyszerre vérvörösre gyűl ezüstös hó, meg jégvirág, ha sikoitva riadót zúgnak az orkán trombiták. A tó zokogva feimorajlik és minden habja megremeg; fölszántja barna szekerével a dúló fergeteg. Istenkisértő vad viharban a vándor döbben és megáll és fölsikolt kékült ajakkal: a Fehér Halál...! A magasban ott leskel a rém, lidérces árnyék, hófehér. Csak egyet int: kihűl az élet ; s megdermed a vér ... Lengeti jeges lobogóját, megfagy a csók, amerre száll, amerre némán elrobog l a Fehér Halál. Genf, 1926. öhredt László. \ A szerelem protektora. Irta: Lörinczy György. I Ha teszem azt például a Kézay Sij m.n mester kalamusa alá kerüli volna j a lenke igetí szenzáció, akkor ez a no| vella alkalmasig valahogy így kezdődj nék: — Nevezetes dolgok estenek vala peniglen Lenkeliget feredőhelyen, anno : — ekkor, meg ekkor, kánikula heő forróságában, amikor is a hajadonok szive nem vagyon jégből... I A hajadonok szive, mint tudjuk, máskor sem vagyon jégből, mert inkább hóból vagyon, annyiba, hogy meglehesen könnyen olvad, de azonkívül meg Kézay Simon mester, őszintén szólva, egyátalán semmit se tudott a lenkeligeti szenzációról. Nem is tudhatott, annál az egyszerű oknál fogva, hogy Kézay Simon mester jó hat-hétszáz esztendővel hamarább meghalt, semmint Lenkeliget megszületett, aminél fogva tehát Lenkeliget tavalyi szenzációját nekünk kell elmondanunk, kezdvén ilye(énképen: — Beütött a ménkű Lenkeligetbe. Három leány érkezett oda mindjárt a szezón elején és két hét múlva mind a ' három aranykarikagyürüvet utazott haza
