Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-09-28 / 116. szám

4. oldal. Komáromi Lapok 1928. szeptember 28. Végre sikerült csontkemény, tükörfé­nyes galléroknak három nap alatti elkészítése Komáromi gyöjtőfiók: ZWIEKL BÉLA divatáruházában, Baross-utca 12. Gallértisztitás 80 fillér darabonkint. i Szives támogatást kér REINER J. Első Érsekujvári fehér­nemű tisztitó intézete. «melynek még' csak ezután lesz meg a gyümölcse. A csapat nagyon jól játszott és ha volt is egy-két kiemel­kedőbb egyéni teljesítmény, amely az átlagon felül emelkedett, de azért mégsem lehet egyik csapatrészt sem a másik rovására kiemelni. Talán csak a két hátvéd nem érte el azt a formát, amit a többi csapatrészek kijátszottak, azonban ők sem mu­tattak rossz játékot. Az együttesben kivételesen gyönge pont nem volt. A csapat, amely mindinkább egyse gesebb lesz, leszokik a tervszerűtlen játékról és Krausz keze bizonyos rendszert visz bele az egész csapat játékába. A játékosok teljesítményét véve, mégis ki kell emelnünk a két Simon testvér nagyszerű munkáját. Igazán élvezet volt nézni ennek a két fiatal játékosnak nagyszerű és finom játé­kát. Simon Hl mint centerhalf igazán ideális centerhalf, kitünően osztogat labdát és a védelemből is kiveszi részét. Simon II. vasárnap a csatár­sor lelke volt és nemcsak kitűnő passzokkal látta el csatártársait, ha­nem ha szükség volt rá, a védelem­ben is segített. Gáliénak a kapuban nem igen volt alkalma tudását be­mutatni, de a mérkőzés vége felé volt egy nagyszerű védése. A hát­védek ez alkalommal kissé bizony­talanok voltak, azonban nagyobb hibát nem csináltak A halfsorban Simonnal egyenrangú játékot produ­kált Szűcs, aki különösen a második félidőben áttörhetetlen volt. Távo­zása a csapatnak nagy veszteséget jelent.Molnár, bár szintén jól játszott, nem nyújtott annyit, mint másik két halftársa. A csatársort Krausz kitü­nően irányította, de lövéseiben nem volt szerencséje, az ellenfél védelme nagyon is vigyázott rá. A két szélső ez alkalommal szintén jól illeszke­dett bele a csatársorba és lefutása­• I Ozv. Adler Izidorné, szül. Kohlmann Hermina, saját valamint gyermekei és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy forrón szeretett férje, a legjobb apa, nagyapa és rokon Adler Izidor áldásdús és munkás életének 66-ik, boldog házassá­gának 36-ik évében rövid szenvedés után f. hó 26-ikán d. e. 10 órakor jobblétre szenderült. Földi maradványait f. hó 28-án d. u. 27« órakor helyezzük a Városház-utca 5. sz. alatti gyászházból örök nyugalom-a. Komárom, 1926. szeptember 27. Irma és férje Fodor István Margit és férje Klein Ignác Olga és férje Hölzmami Ervin gyermekei. Steiner Adoifné szül. Adler Hegina nővére. Fodor Bözsi Fodor Béla Klein Laci Klein Bandi Hotemann Herta unokái. 698 iltlif ISIIPIÍ1 Kincs Mór fia cégűéi Komáim 0 ú s választék minden­nemű villanycsillárban, — műhely, üzlet lakás ré­szére — a legegyszerűbb­től a legdíszesebb kivitelig. Selyem ernyők, valamint az ezekhez szükséges drótvázak nagy választékban. A híres Philips villanykörték eredeti gyári áron.==s= m Értesítés. Van szerencsém a n. é. Közön­séget értesíteni, hogy Dunarakpart 44 szám alatt (Luka-féle házban) teljesen újonnan berendezett borbély és fodrászüzletet nyitottam és kérem az igen t. Közönség szives pártfogását. Kiváló tisztelettel: Kerbler József 6S0 borbély és fodrász. ikkal sok munkát adtak az ellenfél védelmének Szigeti III-on meglát­szott a tréninghiány A Donaustadti csapat, amely három tartalékkal ját­szott, nem mutatta azt a játékot, amelyet vártunk. A csapatból egyedül a centerhalf emelkedett ki. A mólo­kat: Szigeti III., Simon II. és Ga’lé II. lőtték. Hladky biró a mérkőzést mindkét fél teljes megelégedésére vezette. (o) KFC. l/b.—VSG. 4 :3. Az eddig kevés hirt hallatott VSC. csapattal küzdött a KFC. I/b válogatott csa­patával Azért írjuk igy, mivel az első csapat tagjai közül is többen játszot­tak. Úgy látszik azonban, hogy az I/b játékosai nem veszik komolyan az ilyen mérkőzést, mivel nem elég fegyelmezettek. VSC, szépen és vé­gig lelkesen dolgozott az eredmény eléréséért. A KFC. vezetősége fi­gyelmébe ajánljuk azon játékos ját­szási elbírálását, aki az őneki be­osztott poszton nem tesz eleget a klub hírnevének. Biró Reif, jó. A «Sterkesitésérl at főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor kőnyvnyomdájábsí. ________ Komárom______________ Apró hirdetések. Blsias sikasüre vezet hirdetése, ha a »Ko »Árosai Lapok» ban hirdet. ___ Cswaagoiáihot alkalmas makulatur pa­­eir olcsó áron kiáruaittatik. Qirs a kiadóban Géptiaztitáahoz ruharongyokat veszek. Cím a kiadóban. Egy kétcsövű 16-os vadászfvegyver teljes jó állapotban eladó. — Cim: Erzsébet sziget, fő ut 15. 695 WIRKER seon {?ora,g£y&r és keres* bedé« Bratislava Faiásky-tér 32, Tikion 184. Képviselet és raktár: Fürst®«*! Peti»©#g 88®©#»8®j §©S»@1** és Stemäs H üerseit x®is« gorék és piintinűk. 76 A legbiztosabb és legenyhébb csokoládé hashajtó Főlerakat: VÖRÖS RÁK GYÓGYTÁR BRATISLAVA. Egy doboz ára K6 8*60 Arany karkötőóra elveszett, becsületes megtaláló kéretik adja le a kiadóba 200•— Ke. jutalom ellenében. 697 M. NEUMANN Telefon 519» MORAVIA R. T. Telefon 599, ll ttin Iliül ik ol- és pH iám Külön iiöi osztály. Valódi angol szövetekből készült női és férfi ruhák és ragiának. a nagy választékban POZSONY, MIHÁLY UTCA 8. SZ. P87l Kőimé, Mi 11 (SOI ika«< ii dívái lenne. Minden hölgy figyelmébe ! Sok pénzt takarít meg, ha őszi és téli női és leányka ruházati szükségleteit a hölgyközönség nálam szerzi be. Riktáron tartom: a legutolsó divatu kész női és leányka kabá­tokat a legnagyobb választékban már 170 KE. reklám ártól minden árban. Úgy mérték utáni megrendeléseket a legutolsó párisi modell rajzok után, úgy a hozott, mint a saját anyagomból a legolcsóbban és a legszebb kivitelben vállalom. 634 „Solbar“ a szabadföldi és üvegházi növé­nyek hernyói, tetvei, valamint gombabetegségei (lisztharmat, lc­­vélfodrosodás stb.) ellen gyorsan és biztosan hat. — Főraktár: Berghoffer János magkereskedő cégnél Pozsony, Vásártér 13. Telefon: 24—15. m iomáromí Vesz és elad ÉÉÉjta gazdasági Hl U Aileli nlÉt XSiaAstAroii: 1.1 ís rá.

Next

/
Thumbnails
Contents