Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-09-30 / 117. szám

^íegyvenlietedik évíolyam. 117. szám. Csfltörtök, 1036. szeptember 30, BlStiseiéti Ar csehszlovák értékben: Seiyben és vidékre postai szétküldéssel: Sfé** érre 80 K, félévre 40 X, negyedévre 20 K. - Külföldén 150 Ki. ' gyes szám ára i 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÄL GYULA dr. Szerkesztő: BÁRÁNYÁT JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nidof-u. ti Megjelenik hetenkiui háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. I Ililni Síiül. Komárom, — szept 29. Vasárnap Nyiírán az országos keresztényszocialista párt tartott országos érdekű gyűlést, amelyen figyelemreméltó beszédek hangzot­tak el. A párt vezé?fe -kifejtette a politikai helyzetből levont állás­pontját és a párt törekvéseit egy szóban foglalta össze: autonómia. Az autonómia jelszava, melyet a szlovák néppárt hét éven át han­goztatott, a nyolcadikban teljesen elhalkult. De felvette ezt a szót programjába a szlovenszkói kom­munista párt, hogy ezzel a nép­párt vizeit felzavarja és abban el­halászhassa azokat az aotonomis­­tákat, akik ma sem szűntek meg az autonómia követelésével fel­hagyni, amelyről Hlinka távollété­ben Tisző, Tuka a párt vezérei oly kevés szót ejtenek. Egyszerűen csak kijelentik, hogy a nagyszom­bati deklaráció alapján állanak, ennek pedig még tengelye az autonómia. De most már nem hangoztatják hangosan, hogy ne kompromittálják kormányképes­ségüket, amelyet olyan sóvárogva vár a szlovák néppárt táborkara. A keresztényszocialisták vezére a nála megszokott pregnáns kife­jezésekkel adja az ellenzéki állás­pont okát és lényegéi. Bennünket, nemzetiségeket a nacionalizmus megsemmisítéssel fenyeget első sorban kultúránkban és gazdasági létünkben. Szloveuszkó gyarmat­sorsa közismert, nem kell az adó­zás okozta sebeinket sem újra feltárnunk, a földet kihúzzák a földreform révén a magyarság lábai alól. Iskoláink nagy részét elszlovákositják, nyelvünk haszná­latát egyre jobban korlátozzák és a törvényeket, valamint a béke­­szerződések reánk vonatkozó in­tézkedéseit nem tartják tisztelet­ben a nacionalista pártok. Nincsen tehát semmi különösebb ok arra nézve, hogy a magyarság az ellenzéki álláspontot elhagyja pozitív engedmények néikül, ame­lyek Dem az állampolgársági no­vella kiutasításokkal fűszerezett kedvezményeit nyújtja a magyar kisebbségnek é3 amelyet még vég­rehajtásában nem ismerünk, mert erre csak bizalmas rendelkezések történtek, de azt nyilvánosságra nem hozták eddig, bizonyára olyan okokból, melyek nekünk szintén nem kedveznek. Lényegében ezek azok az okok, melyek a keresztényszocialista párt ellenzéki magatartását megokolják a nagy tömegek előtt. Nekünk egyenjogúságunkért kell küzdenünk és ezen a téren talán nem tart a megpróbáltatás, addig mint ameddig tartott. A kisebbségek helyzete ma vi­lágprobléma lett és egy állam se vonhatja ki magát ennek közeli rendezése alól. Németország a genfi hatalmak legfontosabbikával, a franciákkal komoly békére lé­pett, ezzel a kisebbségeknek ott szószólója támadt. Itt belföldön csak a német pártokkal lehet kor mányozni, az államalkotóknak ki­hirdetett szocialista pártok ellen­zékben vannak. A kisebbségek ligái, a páneurópai mozgalom, a nemzetközi jogászkongresszus, mely sokáig nem várathat magára, mind a kisebbségi kérdés megoldását sürgeti, nem várunk már nagyon soká, mert derengeni kezd. A nyitrai szózaíból ezeket szűr­hetjük le. Kitartást meríthetünk sorsunk elviseléséhez és a magyar álláspont gyó'zelméhez, az inter­parlamentáris konferencia. = Szent-!vány! József a politikai helyzetről A Magyar Nemzeti Párt Sajtófőnöksége közli: Szent-Ivány József a hozzáintézeft kérdésünkre a jelenlegi poliükai helyzetről a kő­vetkező nyilatkozatot adta: Az utóbbi időben állandóan tartja magát azelőször acseh sajtóban kol­­poríált hir, hogy a kormányzást a vám­többség fog ja átvenni Ilyen irányú tár­gyalások folyamatban vannak ugyan, egyelőre azonban az elvi és elmé­leti határt túl nem haladták. A tár­gyalások kimenetele a konkrétumok során múlik, melyeknek feldolgo­zása még sok időt igényei. A Ma­gyar Nemzeti Párt határozottan az akíivizmás alapján áll ugyan, de ez épen azt jelenti, hogy a magyarság követeléseit a legmesszebbmenően kép viselni fogja és ezeket német szövetségesei kívánságaival össz­hangba hozni őhajtja. Ez a legkö­zelebbi jövő feladata. Minden re­ményünk meg van arra, hogy érvé­nyesíthetjük politikai erőnket, annál is inkább, mert az országos keresz­tényszocialista párttal való komoly egyiitlmunkdlkodás kilátásai is meg­növekedtek, mit azt hiszem az egész magyar közönség szívesen lát és örömmel köszönt, hiszen ezál­tal a magyarság súlya számottevően megnövekedik. Egyébiránt most uta­zom Prágába, hogy az e hó végén és jövő hó elején megtartandó döntő fontosságú megbeszéléseken részt­­vehessek. Ezekben a napokban kö­zelebb leszünk a válaszhoz arra a kérdésre: „van e kilátás a vámtöbb­ség fennmaradásához?“ Kőztudo­­más szerint ebben a kérdésben a német-magyar szövetség állásfogla­lása igen jelentős. A kiváncsi, szen­zációkat szerető sajtó megállapítá­sai kissé koraiak és nem nagyon használnak a mi ügyünknek Azért hál jó volna, ha a mi magyar saj­tónk a politikai zsurnalisztikában is felülemelkedne másokon. — Hivatalnok kormány vagy parla­mentáris kormány. Minthogy a kor­mánytöbbséget megalakították, most már az a kérdés, hogy milyen kor­mánya legyen a köztársaságnak. Az eddigi tárgyalások szerint egyelőre még nincs tisztázva az a kérdés, hogy milyen kormány lesz- Svehla volt miniszterelnök Kistapolcsányba utazott, hogy Masaryk elnököt tá­jékoztassa az általa folytatott tár­gyalások eredményéről, de beava­tott politikusok véleménye szerint Svehla nincs abban a helyzetben, hogy a kormányra nézve konkrét javaslatokat tehetne az elnöknek. A mostani helyzet nem igen kedvez a a parlamentáris kormánynak s inkább arra törekednek, hogy a mostani hivatalnok kormányt átalakítsák. Ami azt jelenti, hogy egyes minisz­teri tárcánál személyi változások lesznek. Az iparospártí „Reforma“ arról értesül, hogy az uj kormányba csak Benes külügyminisztert,Cserny belügyminisztert, Englis pénzügy­minisztert vennék át cs 8 uj minisz­tert neveznének ki a többségi pár­tokból. Ezt az új kormányt a lap szerint még a parlament összeülése előtt kineveznék. Ezzel a hírrel szemben azonban jól informált kö­rök bizonyosra veszik a jelenlegi hivatalnokkormány alapos rekon­struálását. = Agrar uJoV a kormánylíbbségljen. A legnagyobb parlamenti polgári párt, a cseh agrárpárt volt a megindítója a polgári többségi blokknak és az ez irányban folyta olt tanácskozások eredményének lehet tekinteni, hogy j ez a polgári kormányblokk megala * kuli. Srdinko dr , cseh agrárius kép­* viselő, egyik minapi politikai beszé­­j dében ismertette a tárgyalások ered­ményét és választóival közölte, hogy már megtalálták a többséget, amely­nek magvát a cseh és a német ag­ráriusok fogják alkotni. Szerinte az átlam nemzeti jellege nem fog szen­vedni azzal, ha a németek belépnek a többségbe, sőt a nemzeti jelleg I akkor sem fog csorbát szenvedni, ha a német képviselők később he­lyet foglalnak a kormányban is. A beszédet a képviselő hívei viharos 1 tetszéssel fogadták. = Miaz uj kormánytöbbségnek munka programja ? A cseh polgári pártok sajtója teljes egyöntetűséggel ir ar­ról, hogy már megszervezték az uj parlamentáris többséget, amelybe a cseh polgári pártok és a német gaz­dasági pártok tartoznak. Ez a több­ség cseh-német többség, amelynek az ősszi ülésszakban több fontos ügyet kell tető alá juttatni. Az uj többség munkaprogramját a követ­kező törvényjavaslatok elintézése képezik: a költségvetés, az adó­reform, az építkezési törvény, a ka­tonák választó jogának szabályozása, az uzsora törvény, a szerzői jog védelme. Ezeknek a javaslatoknak törvénnyé való emelésére nézve állitóan már biztositva van a cseh német többség, amely a Mór. Slov. Dennik szerint szabad megállapodás alapján jött létre. Külön követelések vagy feltételek egy párt részéről sem tehetők, de a helyzet megköny­­nyítésére újra felállítják a peíkát (ötös tanács), amely bizottság egyik tagját megbízzák a német pártokkal való kontaktus fenntartásával A Ceske Slovo szerint egy hatos bi* zottságot fognak felállítani, amely­ben a cseh agrárius, cseh néppárti, szlovák néppárti, cseh iparos, cseh nemzeti demokrata pártok képvise­lőin kívül egy német agrárpárti is helyet foglal, — Benes elíenje’öítje — Hódi«#. Különböző politika körökben arról beszélnek, hogy az uj kormányban ßenes dr. külügyminiszter nem fog helyet foglalni, hanem helyébe Bod­za Milánt nevezik ki. A esek agrá­­risfák egy része szeretné Hodzsáí a külügyminiszteri székbe ültetni, aki erre már régóta „aspirál“. Azon­ban ez a kombináció nagy elége­detlenséget szül a pártokban, — amint azt a „Pravo Lidu" megállapítja, mert az igazságos és gondolkozó közvélemény teljes mértékben mél­tányolja Benesnek tehetségét és ér­demeit és tudja, hogy Benes vissza­lépése mit jelentene az államra nézve. Komoly agráriusok szintén állást foglalnak Benes megtartása mellett, (lodzsának aspirációi tehát egyelőre aligha fognak beválni. Közéleti tisztesség. Komárom, — szeptember £9. Akii polgártársainak bizalma azzal a megtiszteltetéssel tüntetett ki, hogy a közérdek szolgálatába beleállitotía, annak kötelességévé tételeit, hogy a legönzetlenebbül munkálkodjék. Csak a fedhetetlen jellemű közéleti férfiú számiihat tiszteletre és csak annak jár ki a közbecsülés, akinek működése nyitott könyv az egész világ előtt és akinek jelleméhez és viselkedéséhez a gyanúnak még a leghalványabb árnyéka sem érhet. A közéleti férfiúnak erkölcsi tisztes­ségben kell ragyognia és felette kell állania az élet minden eseményének, mert csak úgy mutathat példát em­bertársának s csak úgy számithaf a vir integer megtisztelő névre. A közélet harcosának tudatában kell lenni mindezeknek és úgy kell élnie Óriási választék a legfinomabb kivitelű búto­rokban, u. m. háló-, ebédlő-, uriszoba-, szalonherendezésekben, saját műhelyemben készült bőrgarnitúrák, scheslenok-, matracokban.— Az előkelő közönségnek máivészies kivitelű bútorok készítését hozott és saját tervek szerint vállaljuk. 'Vidékre díjtalan csomagolás! Komárom és vidéke legnagyobb bútoráruháza: Uh Hí Kin 939 Jókai-utca 16.

Next

/
Thumbnails
Contents