Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)

1926-02-06 / 16. szám

1926. február 6.

Komáromi Lapok

6. oldal

retetvendégség február 21-én vasárnap d. u. 6 órai kezdettel lesz igen nivós és változatos műsorral. A lelki örömökön kívül a látogatókat zamatos teával és teasüteménnyel látja vendégül a rendezőség. A szeretetvendégségre a belépődíj 6 K és ebben benne van a tea és sütemény ára is. A szegények ' javára rendezendő szeretetvendégségen felültizetéseket hálás szívvel fogad szegényei nevében a rendezőség.

A tea uzsonnához szükséges anyagot a Nflegylet nemesen érző tagjai ada kozták a szeretetvendégség céljaira.

Mindezek előrebocsátásával itt közöljük a február 21-ki szeretetvendégség igazán szép műsorát.

Sok minden megtörténhetett a háború után, ami addig hihetetlen volt, de Monte Christo káprázatos meséje eddig mégsem elevenedett meg. Most kiderül, hogy ez is megtörtént Budapesten. A napokban bocsátott ki a budapesti ki rályi ügyészség egy megszüntető határozatot és

ez a bírósági akta bizonyítja, hogy Monte Christo története most megismétlődött Budapesten.

A csodálatos és izgalmas regényt mondjuk el sorjában, ahogy kezdődött,

A rejtélyes ember titka. Még 1924 ben történt, hogy Budapesten a Belvárosi Hiielbank Rt igazgatóságánál megjelent egy Staffel J inos nevű 40 év körüli férfi és kérte, hogy alkalmazzák az intézet szénosztalyánál, bármiféle munkát elvállal. A szénosztály vezetőjének, Bródy Imre igazgatónak elmondotta, hogy már a háború előtt Nagyszalontán, majd Békéscsabán ház és nyomdá ul *jdonos volt, a háborúban orosz hadifo gságba esett, ott egy orosz nő beleszeretett, vele vendéglőt nyitóit, meggazdagodott, egész seieg vállalatra, nagy vagyonra tett szert... a bolsevízmus miatt azonban visszaszökött hazájába. Az igazgatónak feltűnt ez az érdekes ember. Határozott beszéde imponáló volt. Megkérdezte, miért kell neki ez az állás.

— Önök lengyel szenet is árulnak — mondotta Staffel — nekem nagy anyagi előnyt jelentene, ha néha kiutazhatnék Lengyelországba, mint az önök alkalmazottja

Az igazgató faggatására Staffel kijelentette, hogy hajlandó elárulni titkát, ha az igazgató diszkréciót igér. Ezek után elmondotta hadifogsága történetét, amely azzal végződött, hogy amikor a bolsevisták elől menekülnie kellett, eladta vendéglőjét, melyben szinezüst evőeszközök voltak, eladta házait, moziját, minden vállalatát és a pénzt ékszerekbe és angol, amerikai meg svájci valutákba fektette Ezt a roppant értéket azonban nem merte magával hozni, két vaskazettát vásárolt, az egyikbe elrejtette az ékszereket, a másikba a valutákat, Staffel nvomban mutatott is egy noteszt Bródy Imre igazgatónak és a noteszből fölsorolta, hogy az ékszerek és valuták értéke félmillió dollár (35 milliárd magyar korona). Staffel mu atta a két kazetta kulcsát is és elmondta, hogy a kazettákat az orosz-lengyei határnál egykisfaluelhagyotttemetőjében beásta egy orosz tábornok sírjába. Most azt gondolja, hogy ha a vállalat szénosztálya őt esetleg bevásárlásra kiküldené Lengyelországba,megkereshetné elásott kincseit és a szénnel együtt haza is hozhatná. Az igazgató pár nap alatt megtudta, hogy Staffel Jánosnak a háború előtt valóban volt háza és nyomdája Nagyszalontán és Békéscsabán és hogy orosz fogságában csakugyan különös kalandokon esett át. Az igazgató bizalmát növelte, hogy Staffel egyáltalában semmiféle pénzt nem kért tőle.

Monte Christót finanszírozzák. Erre az igazgató kijelentette Staffel Jánosnak, hogy ő majd

vele együtt kiutazik Lengyelországba és finanszírozza az elásoít kincsek megszerzését, ha az összeg egynegyed részét neki adja. Staffel és az igazgató igy meg is egyez-Müsor: I. Zsoltár ének. 2. Imádkozik Tóth Béla ref. segéd lelkész. 3. Bibliát magyaráz Galambos Zoltán ref. lelkész. 4. Felolvas: Jánossy Lajos ág. ev. esperes. 30 perc szünet, mely alatt teát és teasüteményt szolgálnak fel a vendégeknek. 5. Énekel a ref ifjúság vegyeskara Tóth István ref. kántor vezetése mellett. 6. Zongorázik Jánossy Ilonka. 7. Szaval Bajcsy Lenke. 8. Énekel Kiss Margit, zongorán kiséri Kiss Edith. 9. Zsoltár ének.

A gazdag műsor bizonyára nem téveszti el hatását és a jótékonycélu szeretetvendégségen sokan fognak részt venni.

Budapest, —febr. 2.

tek és 1924 decemberében mindketten el is utaztak Varsóba. Úgy tettek, mintha egy hősi halott sírját keresnék. A lengyel-orosz határon, Stojca falunál állapodtak meg. Tiz napig időztek itt. Bródy Imre igazgató ekkor visszauta zott Budapestre, Staffelt azonban otthagyta, hogy folytassa munkáját. Január végéig maradt Staffel a határfaluban, akkor azzal jött haza Budapestre, hogy a csempészetet nem merte megkockáztatni.

Bródy Imre igazgatónak ekkor már 50 milliójába került a kincs kutatása és abban állapodlak meg, hogy tavaszszál uj expedíciót szerveznek. Bródynak azonban a további vállalkozáshoz már nem volt elég pénze s ezért Kelemen Lajos dr. ügyvédet társként vette maga mellé. Az ügyvéd összehozta Bródy! a Szert György-klub igazgatójával, Gerde József Bélával. A három ur most uj megállapodást kötött Síaffellel. E szerint

a pesti Monte Christo most már az elásott kincs felét ajánlotta föl a három urnák.

25% ot Bródy Imrének és Kelemen Lajos dr.-nak, külön 25%-ot Gerde József Bélának. Ezek után 1925 tavaszán mind a három ur el akart utazni Staifellel, nyilván, hogy mind a hárman ott legyenek a kincsek megtalálásakor, azonban csak Staffel és Gerde utaztak el. Az itthonmaradt társak aggodalommal várták a hireket, mert attól tartottak, hogy Staffel és Gerde kiássák a kincseket és majd sohasem látják őket. Nyugtalanságukat növelte, hogy Bródy igazgató egyszerre csak Abbáziából kapott levelezőlapot Gerdétő), aki tudatta, hogy most ott üdül. Bródy rögtön érdeklődni kezdett Abbáziában és meglehetősen megriadt, amikor arról értesült, hogy Gerde József Béla nem tartózkodik ott.

Ijedtében, hogy kimarad a nagy kincskeresésből, azonnal a rendőrségre sietett és följelentette Staffelt és Gerde József Bélát azzal, hogy Staffel kincséből őt közel 9 milliárd illeti, kéri tehát, hogyha Staffelék megérkeznek a 35 milliárddal, tartóztassák le őket. A rendőrségen nagy izgalmat keltett a följelentés, a detektívek egész raja állt lesben a pályaudvarokon, várták Staffelékat a fantasztikus kinccsel.

Csaló, vagy milliárdos ? Eközben Gerde és Staffel között ugyancsak érdekes dolgok történtek. Valóban a rejtelmes temető felé vették utjokat, először azonban Bécsbe mentek. Itt

Gerde titokban szerződtetett egy galiciai embert, hogy mindenütt kövesse őket és vigyázzon Staffelre, hogy majd a kinccsel el ne szökhessen tőle. így érkeztek meg Varsóba. Hetekig tartózkodtak a határon, Gerdének már 200 millióba került az expedíció, amikor egy napon a titkos megfigyelő jelentetle Gerdének, hogy Staffel egészen más irányban utazott, mint ahogy azt neki bemondta. Ekkor Gerde elhatározta, hogy megszerzi Staffel titkát. Pezsgős vacsorát rendezett, leitatta Staffelt, átkutatta zsebeit, remélte, hogy megtalálja nála a rejtett kincs helyszín - rajzát. Legnagyobb meglepetésére a pesti Monte Christo helyszinrajza helyett egy gyanús levelet talált Staffel zsebében,

amelyben Staffel arra kéri feleségét, Írasson valakivel egy levelet, hogy rögtön jöjjenek haza a határról, mert kémgyanúsak. Gerdének most már nagyon savanyú lett az ügy, Staffe!!el együtt azonnal vissza is utazott Budapestre, ahol ő is nyomban följelentést tett Staffel ellen csalás miatt. Staffelt ekkor őrizetbe vették.

A különös ember a rendőrségen is ragaszkodott az elásott kincs létezéséhez és kérte, hogy hallgassanak ki egy békéscsabai volt hadifoglyot és egy budapesti lakatosmestert, azok ismerték őt Oroszországban, megmondhatják, volt-e kint vagyona. A két tanút azonnal kihallgatták.

Az összes szereplők ámulatára a békéscsabai volt hadifogoly azt vallotta, hogy ő meglátogatta egyszer Staffelt Oroszországban, óriási üzlete volt, kinyitotta előtte páncélszekrényeités megmutatta vagy^ nát. Ugyanígy vallott a budapesti lakatosmes'er is. Staffelt erre elbocsátották a rendőrségről, az ügy iratait pedig áttették az ügyészségre. Ez a fordulat megint fölkeltette a társak reményét, bizalmuk megszilárdult és ragaszkodtak a megállapodáshoz. Közben hónapok tellek el, Staffel sohasem kért tőlük semmit, de a felek boldogan támogatták, hogy el ne veszi sék szemük elől. Közben Gerde József Béla Gracba költözött és ekkor Bródy és társa megdöbbenve konstatálták, hogy Gerde után Staffel is eltűnt Budapestről. Most megint attól tartottak, hogy mégis csak elesnek a nagy kincstől. Aggodalmukat most még jobban növeli, hogy Bródy Imre igazgató két nappal ezelőtt S’affel ügyében megszüntető határozatot kapott az ügyészségtől és az akta többek között ezeket tartalmazza: „Staffel csupa intelligens emberrel lépett érintkezésbe, akikről nem tételezhető fel, hogy megtévesztette őket, különben is

nincsen igazolva, hogy a kincs nem létezik és nincs elásva, de meg kellett szüntetni az eljárást azért is, mert megbízható tanuk vallották, hogy Oroszországban nagy vagyont láttak nála.“

Ezt a megszüntető határozatot azonban, amely az itthonmaradt társak kétségeit megint eloszlatta, Staffelnek nem lehetett kézbesíteni, mert amint mondottuk, megint eltűnt Budapestről. A történet tehát tovább bonyolódik, a társak azt hiszik, hogy a kincs mégis csak létezik és talán épen most ássák fői az orosz tábornok sírját.

Páll József.

Milyen a japáni ízlés ?

Irta Imaoka Dzsuicsiro.

A művészet a népek ízlését és művelődési színvonalát mutató tükörkép. Ha valaki egy nép művészetét meg akarja érleni, akkor legelőször e nép ízlését és történetét kell megismernie. Az európaiak kedvenc ételének, a sajtnak a szaga nekünk japániaknak undorító, éppen úgy a japániak kedvenc ételének, az „Okooko“-nak, az erjesztett főzeléknek a szaga, valószínűleg kellemetlen az európaiaknak. A paprika és a zöldhagyma, a magyarok kedvenc ételei, a nyugateurópaiak szeméből könnyeket fakasztanak. Ha valaki nem ismerné a többnyire tragikus magyar történelmet, akkor nem tudná jól megérteni a magyar irodalomban sokszor kifejezésre jutó borús hangulatot és szilaj indulatot. Az idegen, ha megakarja érteni a japáni irodalmat, kénytelen elsajátítani a japáni ízlést, a háromezer éves japáni történelmet, a politikai, gazdasági és társadalmi törté nelmet, szóval a művelődés történelmét általában. Most azonban csak a japáni ízlésről akarok röviden szólani. Hogy mi a jó a paprikában, azt megmagyarázni nem lehet. Éppen igy nem lehet megérteni első érzékelésre, hogy mi a szép a japáni ízlésben.

Japáni irodalomról irt angol, francia és német könyvet sokat olvastam és arra a meggyőződésre jutottam, hogy e könyvek Íróinak nagyrésze nem tudta megérteni a japáni szépirodalom sajátosságait. Nincs mit csodálkoznunk ezen, mert ezek az európai és amerikai irők sohasem olvastak japáni szépirodalmi munkákat eredetiben és éppen úgy nem értik meg a sajátságos japáni ízlést, mint a paprika izét. Japáni iro-ii inni um» uím iin dilit

Egy orosz tábornok sírjában rejtette el kincseit az oroszlengyel határon. — Élelmes pesti üzletemberek csekély milliók befektetésével miiliárdokat akarnak keresni.

I dalomról szóló magyar könyvet — sajnos — még nem olvastam.

A darabos amerikaiaknak csak a .practice“ és a „business“ iránt van fogékonyságuk, de a finom japáni művészét iránt nincs. A németek viszont fizikai elemzéssel és önző logikával igyekeznek megközelíteni mindent s igy az ösztönös, egyszerű, japáni művészetet nem tudják méltányolni.

Európában aránylag az úgynevezett „zseniális művészi nép“, a francia, érti meg legjobban a japáni művészetet; mégis néha -néha furcsa kritikák olvashatók a francia újságokban.

Néhány év előtt a mai Franciaország egyik legnagyobb Írója és költője, a tókiói francia nagykövet, Paul Claudel, meglepetéssel állapitolta meg, hogy a japáni népnek negyobb müérzéke van, mint a franciának. Mikor egy tekintélyes japáni üzletember, Maczukala Kodsiro, sok régi japáni műkincset vásárolva vissza Európában, Köbe-kikötőjébe érkezett, a néptömeg e műkincseket ünnepélyesen fogadta. E régi japáni műkincseket ugyanis a japáni restauráció után, mikor a határok megnyíltak a külföldiek előtt, az európaiak és amerikaiak potom áron szerezték meg; de a világháború óta azok ismét visszakerültek Japánba.

Közismert mondás, hogy a természet szépségei az ember természetét művésziessé teszik. A Földközi-tenger csodaszép miliője a görögöt művésziessé, a temperamentumos olaszt ábrándossá és patéiikussá tette, Éppen igy a japáni ősök is, akik — nincs kizárva, — hogy a déli szigetekről származó harcias népek, vagy a kontinensről beszivárgó nomádok voltak, — bákeszerető és a természet szépségeit megéneklő költői néppé lettek, mert szigetországukban több ezer éven át a természet szépségeivel és az enyhe éghajlattal megbarátkoztak s mivel nem kellett harcolniok a zord természettel, csendes, békés életet éltek.

A művészetben és a szépirodalomban is az európaiak és az amerikaiak általában a mesterséges szépséget, a pompát és a nagyszerűséget szeretik, mig a japániak az egyszerűséget, a tisztaságot és a szerénységet. Az európaiak az erős színeket, női aktokat, erotikus festményeket és a sikamlós beszélgetést kedvelik. Az európai művészeti alkotások, regények, költemények, versek, színdarabok, mozifilmek, stb. 70—80 százaléka a szerelemmel foglalkozik. Ez az európaiak ízlésének legjobb tükörképe. A japániak a lágy tónusokat, a tussal festett és a természet szépségeit vagy a mindennapi életet ábrázoló képeket s az ezekről szóló és éneklő regényeket, verseket, költeményeket szeretik. Japánban a meztelen női aktokat és az erotikus képeket nem szabad kiállítani a nyilvánosság elő, mert ott ez még nem általános ízlés, mint Afrikában és a déli szigeteken, ahol mindenki meztelenül jár. Ezért a japáni művészeti és irodalmi alkotások 70—80 százaléka a teimészet szépségeit megéneklő — a szülők iránt való engedelmességet, hazafiasságot, a társadalmi erkölcsöt és a férfias bátorságot és megtorlást dicsérő —, vagy az önző fejedelmeket és egoistákat gúnyoló müvek. A szerelmi regényeket és elbeszéléseket inkább csak a japáni irodalom hanyatló korszaka termelte. Újabban gyakoriak a színdarabok, filmek, költemények és regények közt a szerelmi tárgyuak is. De ezek mind Amerikából és Európából származnak, vagy úgynevezett .modern“ japáni munkák.

A japáni versekben, azaz „Uta“-kban, amely (32 betűs vers), „Hokku“- kban, amely (17 betűs versecske), lírai költeményekben, leírásokban, mindenütt megtaláljuk a természet iránti szeretetet, amely az anyag bizonytalan és mulékony életét és a pompát lenézve, a szellem fontosságát és az igénytelenséget hirdeti. Ez a különös finom természetimádat veleszületett tulajdonsága minden japáninak és erre mondják azt a külföldiek, hogy misztikus japáni, mert ők nem értik. Minden japáni a természetben gyönyörködik és a természet szépségeit énekli meg versben. „Uta“-ban, „Hai-kai“-ban, vagy „Hokku“-ban és egyéb költészeti formában. Ez a szokás általános s a legmagasabbtól, a császártól kezdve a legalacsonyabb parasztig mindenkiben megvan. Újabban — sajnos — a nagy városokban, a tömegtermelés fejlődé»