Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-02-06 / 16. szám
192fí február 6 Komáromi Lapok 3. oldal. ■ .! 88 H Nem keli a fővárosba menni!! II mikor t N 1 POLLÁK JULISKA r f f s ? utódánál « Komáromban, Nádur-utca 17. ez Sft 9 X j, olcsóbban beszerezhetők a leg{ | újabb és kényelmes gummi és I halcsont nélküli hasfüzők és mellr 6 ; tartók orvosi rendeletre is. 9 £ Őszi és bélelt bőrkeztyűk nagy jg raktára i Keztyűk tisztítása és »• H * javítása! Selyem és flór harisnyák nagy választékban! Ű jfesee tositanak. Szive mélyéből fakadó szeretette! köszönd gazditársait, hogy olyan szép számban megjelenek; ez a nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a Magyar Nemzed Párt megindított gazdasági kulturális akciójára szükség van. Kéri a megjelenteket, hogy mindazt, amit a tanfolyamon tanulnak, ne csak a maguk hasznara fordítsák, hanem közöljék azt otthon gazditársaikkal is minél szélesebb körben hogy általános tudássá váljék. Az Isten áldását kérve a hasznos mu kára, a dunaszerdahelyi mezőgazdasági szaktanfolyamot megnyitja. A nagy tetszéssel és percekig tartó tapssal fogadott beszéd igen mély hatást tett a jelenlevőkre, akik mindvégig nagy figyelemmel hallgatták közszeretetben álló képviselőjük fejtegetéseit. Füssy Kálmán u*án Joó István okleveles gazdász, nyug. vármegyei tisztvi selő tartott előadást, amelybe nagy általánosságban összefoglalta mindama fontos kérdéseket, amelyeket a tanfo lyam tananyaga fe! kíván ölelni Szak szerű előadását általános tetszés kisirte, majd u'ána Méhes Rudolf, a Magyar Nemzeti Párt osztályúikéra kezdte meg a termőföld helyes ismerőiét tárgyaló több órára terjedő átgondolt és talpraesett előadását. Az előadások naponként délelőtt 9 órakor kezdődnek és fél 12 ig tartanak éő az egész tanfolyam 14 napra terjed. dorongját, a trák öklében lánggal fénylett a tőr s mögöttük az iilyr nehéz szusszanással feszítette ijját. Szemük tüzvész-fénnyel iángolt, de a képzeletükben káprázatosán tűnt fel az eljövendő tor kövér ünnepe, a mosolygó, véres husdarabok, a megszenvedett porció s úgy érezték most, hogy minden gyönyörét elébük zúdítja az élet s nekik ragyog fel amott keleten az ég fényes csodája. A barbár ökie összerándult. Testén végigcsördült a vér és különös mohóság izzott át orcáján. Szeméből rét tentő fénnyel tüzelt a vágy, amely hirtelen hasította fel a szivét. Reszkető száján kicsordult a nyál, körmével a bükkfa kemény kérgét tépte, szeme a sötét pillák alul vadul, gyűlölettel villogott — hátra. Az egész vadkant akarta. Az egész zsákmányra ráéhezett.. . De ez a vágy átszikrázott a trák leikébe is, felgyújtotta vad akaratát s fenyegetőn lángolt elő az iilyr szeméből . . . Felettük elsápadt az égbolt s körülöttük örvénylő táncba szédültek a bokrok. Szembefordultak. Az erdő csöndje közéjük feszült, de bennük harsogott a gyilkos kérdés: — Kié lesz a zsákmány?! . . . Az egész zsákmány! ... Az egész gyönyörüszép vadkan 1 . . . Állton állva, mozdulatlanul meredtek egymásra, villogó szemekkel, vicsorgó fogakkal, szűkölve és megtorpanva, mint a dögön egymásra röffenő ordasok ... Most már az életükért is reszkettek, az életüket féltették — egymástól. S a forró küzdelemben ott állt villogó agyarral a vadkan — negyediknek. Felborzadva a fák elé ugrott s orrán át ziháló dühöt fújtatott ki a szörnyű tüdő. Az izmok megfeszültek. A barbár lába nagyot dobbant, feén megrezzent a kóc s dorongja haálos lendülettel zuhant keresztül a — trák nyakán. Felhördült. Halálszerszámját újra válla fölé suhintotta, véres, vad csapásra, hogy kettőt terítsen földre vele ... Karja lezökkent és nyomban rá előrebukott. Szivét áthasitotta az A szaktan'olyam előadói Fodor Jenő, Szabó István és Széndssy Gyula. II kim és a koiikoi. {Kötelességeink a kisiparral szemben) Irta Koczor Gyula nemzetgy. képv. A termelésnek gyárakban való tömörítése és több más körülmény az utóbbi évtizedekben erősen megtámadta a haj dán virágzó kisipart. A kisipart ért veszteség azonban nem volt mindenütt egyforma. Több országban nagyon megritkultak a kisiparosok sorai, másutt, mint például a volt monarchiában, a kisipar meglehetősen jól tartoúa ma gát, sőt több hatalmas gyáriparral rendelkező országban, — ahol a kisipara sok a korral haladtak, tanultak és nem hiányzott belőlük az összetartás, az ip ros öntudat és a minden téren való munkaakarás — azt mondhatni, nagyobb veszteség nélkül megállották helyüket. Sajnos nálunk a fent vázolt tulajdonságok — valljuk be őszintén — legtöbbször hiányoztak kisiparosainknál, ami az átalakulás után, hogy egy nagy iparállamnak lettünk tagjai, tnegboszulja magát. A kisipar az elmúlt években Dálszlovenszkóban nagy veszteséget szenvedett. Ezen általános okokhoz, melyek a kisiparos megé hetését megnehezítik és fennmaradását veszélyeztetik, hozzájárul a háború után nagyon elharapódzott kontárkodás. A háború végeztevei hazaözönlők, nemcsak azok, kik valamely ipart tanultak, hanem olyanok is, kik egyes képességeket a katonaságnál vagy a hadifogságban sajátítottak el, nyakra-főre önállóan kezdtek ipart űzni és az átalakulás első éveiben a mindenféle közterhekkel megnyomorított kisiparos kezéből úgyszólván minden munkát kivettek. A hatóságok hallgatagon íűrték mindezt, arra hivatkozva, hogy „hiszen azoknak is kell valamiből élni,“ de ugyanakkor megfeledkeztek arról, hogy miből éljen az a kisiparos, akinek a mindennapi kenyéren kívül még súlyos adókra és más fizetségekre is keresni kell. Sajnos, az emberek nagy része csak azt nézte, hogy olcsón dolgoztathasson és minden kínálkozó iilyr nyílvesszejének hegye . . , Az felorditott diadalmasan. Elkapta a főidre zuhanó barbár kezéből a dorongot és ugrani akart előre, lesújtani büszkén, diadallal, de szemben vele a dühöngő porondon bátran állott a vad kan Testüket gyilkos mámorba döngette a harc, a szörnyű, döntő viadal, s fél pillanatra mozdulatlanul, halálra lobbant szemekkel riadtak egymásra. Fölöttük duhaj kedvvel muzsikált a szél. Összecsaptak. A dorong rettentő lendülettel a vadkan felé csapott. Célt tévesztett. Nyekkent a lelke és szilánkokká zúzódott a fatönk derekán. A vadkan habos röffenéssel két láb ra szökkent. A düh tüznyilaként ugrott rá az iilyr. Elkapta torkát gyilkos szorítással, hogy darabokra tépje bal öklével az errába csapott, hogy kivágja a félelmesen csattogó agyart. Vasmelle zihált. . . Felorditott. . . Elfulladt, lihegve kapkodta forró levegőt s arcán hirtelen átszaladt a kétségbeesés. Érezte, hogy öklében zsibbadni kezd az erő s ujjain a bütykök elpuhulnak. A vadkan bírta. Állkapcsa szétrándult s dühödt erővel újabb harcra lendült. Az iilyr felbukott. Még ugrani akart, de horpaszába vad erővel belevágott a roppant agyar. Elhanyatlott és lent vonaglott a sársötét mezőn. Szemében fellobbant a tűz ... a hideg tűz, a halál tüze ... Tekintete rávetődött a vadkan gyönyörű nyakára .. . Az életet látta .. . Szája körül sóhaj lebegett . .. Nyöszörgő, vérbehaló, nehéz sóhaj .. . Az utolsó. * A vadkan az erdőszélre rontott. Előtte vörös fényben égett a végtelenbe bo ruló határ .. . Körülszimatolt... Csend volt.. . Szájából kifújta a tűzpiros habot, aztán megáilott. Szeme mámorosán ragyogott a kigyulladó napba. alkalmon kapott, ahol látszólag olcsó munkát tudott végeztetni. A valóságban azonban a kontármunka sohasem olcsó. A kontár összeköttetések híján, — nem úgy mint a kisiparos, kinek megvannak több éves összeköttetései — mindig drágábban vásárolhat nyersanyagot s az igy elő álló kiadástöbbletet a munka rovására másutt kell bekeresnie. Már ezen okból sem képes a kisiparossal egyenértékű munkát készíteni, ami különben nem is érdeke neki. Mig a kisiparos arra törekszik, hogy munkájával meglegyenek elégedve, hogy máskor is munkát kapjon, hogy jóhirnevet szerezzen, addig a kontár csak egyszeri kereseti alkalomnak tekinti a munkát, melynél minél többet akar. keresni. A kontár tehát legfeljebb csak a látszatra dolgozik, a valóságban mindenhez a legolcsóbb s igy a legrosszabb anyagot szerzi be, a leghanyagabb munkát végzi, mert csak igy tud nagy hasznot biztosítani magának Az ilyen munka természetesen megboszulja magát és végeredményében mégis többe kerül, mintha valamivel drágább, de tisztességes munkát végeztettünk volna. Ezek a kontármunka közvetlen kárai, melyet minden munkáltató saját maga is érezhet, de van közvetett kára is. A kontár adót nem fizet, a kisiparos mive! nem keresett, nem fizethet s az igy előálló adóhiányt, rnely az egész országban igen nagy összeget tesz ki, mindnyájunknak közösen kell megfzetni Ezért tehát senkinek sem érdeke, hogy a legcsekélyebb munkát is kontárral végeztesse el. Dolgoztasson mindenki a becsületes, önálló kisiparossal s akkor minden esetben a legjobban jön ki Nemcsak önmagunk, hanem nemzetünk iránt is kötelesség ez. A kisipara-ság mindig hü volt magyarságához s a mai nehéz időkben is derekasan megállja helyét s nagy többsége ma már nagyon jói tudja, hogy az itteni magyarságnak a földművelő nép a megingathatatlan sziklabástyája, tudja, hogy egyedül csak erre számúhat, erre támaszkodhatik, mert nemcsak gondolkozásban és érzésben állnak legközelebb egymáshoz, hanem érdekben is, miért is a kisiparosság mind nagyobb számban csatlakozik hozzánk, tudva, hogy csak ezzel szolgálja magyar népének és önmagának is életbevágó érdekeit. Vigyázzunk tehát 1 Amikor valamilyen munkát végeztetünk, nézzük meg, hogy kinek adjuk azt. Irányadó az legyen előttünk, hogy becsületes, önálló kisiparos, magyar testvérünk, aki velünk érez, velünk tart és velünk küzd, az jusson a darab kenyérhez. Ezzel magunkat is megbecsüljük, saját érdekeinket is védjük és mindenek felett a magyarság ügyet szolgáljuk. Csak annak a népnek van jövője, mely egytivétartozását mindenben kifejezésre juttatja s mely megtudja különböztetni, hogy ki van ellene és ki tart vele. Ne feledjük ezt! A magyarok vándorlása Ui történelmi kutatások a régi magyarok ősi lakóhelyéről — Könyvismertetés egy amerikai magyar lapból. Karácsonyi János dr. a Magyar Tu dományos Akadémia tagja 42 évi kutatás után, 64 éves korában hozzáfogott a magyar nemzet történetének megírásához. Most adta ki munkásságának első részletét. Ez az első könyv az ősmagyarok vándorlásáról szól. Erről eddig általában nem sokat tudtak és igen ellentétesek voltak a vélemé nyék. Ez a könyv sok uj és elfogadható igazságokat mond el róla. A magyarok és a velük rokon finnmagyar nyelvet beszélő népek először a Volga és Káma folyótól nyugatra tűnnek fel, mig a Volga keleti partjain török-tatár ághoz tartozó népek tanyáztak. Ezek a magyar törzsek akkor halászatból és vadászatból éltek és ezért nagy területeket hellett a maguk szá mára lefoglalni. A magyar nép nem ázsiai eredetű. Krisztus születése táján a Volgától és a Káspitengertől nyugatra, tehát Európában lakott. A magyar nyelvben ősidőktől éltek a tölgy, mo gyoró és bogyóbokrok a Volgától keletre nem nőnek, ezek az itt élő népek nyelvében ismeretlenek. Ebben az őshazában a magyar főleg lótenyésztéssel és halászattal kereste Telefon 37. Telefon 37. Ha szüksége van elsőrendű tűzifára és szénre hívja fel a 37-es telefon számot, ahol azonnal és legpontosabban ki lessz szolgálva. Továbbá tudatom a nagyérdemű közönséggel, hogy február 1 ével megnyitottam irodámat Nádor-utca 47. szám alatt, ahol megrendelések felvétetnek. Amidőn kérem, hogy nagybecsű megrendelésével engem megtisztelni szíveskedjék, vagyok kiváló tisztelettel Bottay Zoltán 47 fakereskedő. élelmét. Félig vándor, félig letelepült nép volt. Nyáron át keresve lovai számára legelőt, helyről helyre vándorolt, télen pedig a folyók, tavak közelébe huzídva és mindenik csapat a neki kijelölt helyen maradva halászgatott, tehát helyben lakott. Erre az életmódra utalta őket a nekik jutott terület is. Ez a nagyobbrésze sík, kisebb részeken dombos és füvet termő vidék alkalmas volt a lótenyésztésre, de alkalmas volt a halá-zatra is. Ezért régi szavak a magyír nyelvben a ló, a csikó, fék, nyereg, ostor, kengyel, valamint a hálás/foglalkozássá! Összefüggő szavak: tó, lap ér, forrás, hajó, haló, hal ponty, sügér, valamint a vizimadarak neve: lúd. hattyó, daru, Itt ismerte a magyar már a nyilat, az ágyat, a fazekat. A magyar nemzet későbbi sorára döntő hatással voltak azok a n^pek, melyek a Krisztus utáni első századokban a Volga folyótól keletre Ázsiában éltek. Az Ura! hegység tájékát az ott lakó népekről Uguriának nevezték el. Ebből lett Ugria. Ezek török nfpek voltak és a világháború előtt számuk több volt, mint egy millió. Ezeknek az ugorok-Inak egyik része, a tiz törzs egyesüléséből keletkezett onugurok, Krisztus után 450 körűi leigázták a magyarokat és ezzel a magyarok látszólag eltűntek, a nevüket nem is emlegetik ez időtől fogva, csak az onugurokét, akiknek a nevéből lett az onger, németül ungár, ebből a latinositott hongarus. A magyar nép azért a saját köréöen megtartóba a magyar nevet. Az onugurok mint főldmives és részben iparűző nép, a művelődés magasabb fokán álltak, mint az eddig csupán lótenyésztő, halászó és vadászó magyarok. Jobban is felvoltak fegyverkezve, mint ezek. Nem csoda tehát, hogy 450 táján, átkelvén a Volgán, úgy elborították a magyar földet, mint amikor a vetést elborítja a hó. Nem látszott ott ki a magyar életből semmi. A kormányzás, hadakozás, ruházat, kereskedés, mind onugor volt, tehát a nyelvet és a belső állapotokat nem ismerő idegen nem ismerte az ott lakót másnak, mint onugornak. Az onugurok azonban a hosszas harcokban megfogyatkoztak, ez a megfogyatkozása volt a magyaroknak nagy szerencséje, mert igy megszűnt a veszedelem, hogy az onugurok, mint népesebb es uralkodó nemzet őket magukba olvassza. A hatodik században aztán az onugurokat és velük együtt a magyarokat megtámadták a kazárok és kényszeritették őket, hogy keljenek át a Don felső részén és uj hazát szerezzenek a Fekete tenger, a Donee és Dnieper között. Ezt az uj hazát elnevezték Onugurának. így került a magyarok gazdáikkal, az onugurokkal együtt a Feketetenger északi partjára, a régi Tanrika Szittyaországba ... Egy perzsa vagy arab kereskedő 840 táján kereskedés céljából megfordult az Azovi tenger kezdeténél levő hires városban, a mai Kercsben. Itt kérdezősködvén a szomszéd népekről az hallotta, hogy a felső és alsó bolgárok között lakó magyarok tartománya terjedelmes. Egyik határukat a Fekete tenger alkotja és ebbe két folyam szakad. Télviz idejében, aki e folyamok közelében lakott, a folyóhoz húzódik és a telet partjain tölti el halászva. A magyarok tartó-
