Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-05-22 / 61. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1926. májas 22. litsák a hadsereget a politizálástól. Mert addig, amig ez a lehetetlen helyzet fönnáll, nincs kilátás arra, hogy akár a kommunista, akár a fasiszta agitáció kiküszöbölhető legyen a katonaságból. Ha őszintén hiszik és vallják azt az elvet, hogy a hadsereg küldetésének nem szabad politikai célokat és irányokat követni, akkor határozott kézzel kell megfogni a kérdést és nem szabad habozni a választói jognak revi deálása előtt. Amig a hadsereg tagjai szavaznak, a politikában i s résztvesznek és nehéz megh usitani azokat a propagandákat, amelyek politikai pártállások kialakulására irányulnak. 1 Magyar nemzeti Párt tMftozíiiak komija a Miami Miken. A párt komáromi körzete meghívta Szent-Ivány József pártvezért és a többi törvényhozókat, hogy látogassák meg a komáromi körzetnek több községét és tájékoztassák a párttagokat a politikai helyzetről A komáromi körzet elnöksége ki is dolgozott erre a körútra egy programot és azt közölte a helyi szervezetek elnökeivel. Szent Ivány József pártvezér a mai napon arról értesítette levélben a helyi elnököket, hogy a képviselőházi ülésekre való tekintettel és a jövő hétre kitűzött fontos politikai tárgyalások miatt kénytelen volt a tervezett körutat megrövidíteni és a kidolgozott programot némileg megváltoztatni. A körút programja e változás után a következő : Május 27-án a komáromi körzet választmányi ülése a Dósa-féle Vigadóban. Május 28 án gyűlés Somorján délelőtt 11 órakor. A délután folyamán az egyes csallóközi szervezeteket látogatják meg Május 29 én délelőtt 10 órakor gyű lés Párkányban. Délután értekezlet Zselizen. Május 30-án délelőtt 11 órakor gyűlés Ipolyságon. Junius 1-én délelőtt 11 órakor gyűlés Érsekujvárott, délután értekezlet Naszvadon és Udvardon. Junius 2-án délelőtt 11 órakor gyűlés Léván. Szent Ivány pártvezér reméli, hogy a most elmaradt látogatásokat legközelebb semmi sem fogja akadályozni és alkalma lesz ellátogatni azokba a községekbe is, amelyeket most rajta kivü! eső okokból kénytelen volt az utiprogrammból kihagyni. Piros Pünkösd napján... Irta: Füssy Kálmán a Magyar Nemzeti Párt képviselője. A Pünkösd ünnepe csodálatos változást hozott az apostolok leikébe, akik Krisztus mennybemenetele után várták ugyan az Urnák ígért eljövetelét, de féltek az üldöztetésektől és elzárkóztak a világtól. Már csak tizenegyen maradtak, mert harminc ezüst pénzért eláiulta mesterét a mamrnont hajhászó Júdás é3 tizenegyen kétségbeesetten töprengtek azon, miképen teljesítsék Krisztusnak ama parancsát: Menjetek el a széles világba és tanítsatok meg minden népeket. .. Egyszerű halászok voltak ezek az apostolok, akik nen tudták miképen teljesíthetik a krisztusi parancsot és mármár úgy látszott, hogy a kishitűség A Névtelen. Irta: Bartólry József. A magister öreg szolgája az érsek urat nagy tisztelettel bevezette a beteghez, azután a főpapokat illedelmesen magukra hagyván, kicsoszogott a szobából, lement az udvarra, az érsek ur kísérője kezéből átvette a hátilovakat, bekötötte őket az állásba s szénát vetett nekik. A venerabilis kísérője fölment a tornácra s leült a fapadra. Dolga végeztével az öreg szolga is fölment s úgy állott meg a pitvar ajtaja mellett, hogy mindjárt meghallhassa, ha bentröl szólítanák, de a fiatal barát is meg&zó lithassa, ha éppen akarja. A fiatal barát csakugyan oda is szólt az öreghez, de csak úgy félváliról: — No, hát hogy van a tisztelendő prépost ur? — Rosszul, uram — felelte szomorúan az öreg. — Mióta jó királyunk beteg gazdámat meggyógyulni a maga szekerén ide ^kiküldte, ide Dömösre, azóta uramat nem gyötri ugyan a forróság, de szánalom szegénynek fogytát látni. Napról-napra gyengébb. Álig várta már szegény, hogy a tiszteletes érsek ur kihozza, vagy üzenettel küldje már a könyvét. — Abban a bőriszákban, melyet a tiszteletes ur most bevitt a gazdádhoz, a magister féltett Írását hoztuk meg. Látod öreg, nem veszett el I A jó pénz elvész, de az ilyen hiábavaló Írások nem vesznek el! A barát mosolygott. Az öreg szolga megütődött S azon, hogy a magister könyvét hiábavaló írásnak mondja a fiatal barát, de mert nem lehetett vele perbeszállania, hát csak felsóhajtott: — Hejh, attól tartok, hogy az én ■ram nem sokáig örülhet már a könyvének s szegény királyunk után, maholnap elmegyen az ő hűséges jegyzője is. .. — A mi mennyei atyánk parancsol mindnyájunknak, — dünnyögte a barát. — Áldassék az ő szent neve! — mondta halkan az öreg szolga s a pitvarajtón befigyelt, ha nem hallik ki valami szó a szobából. A venerabilis és a magister úgy beszélgettek odabent, hogy semmi se hallott ki. Az öreg szolgát megnyugtatta a nagy csendesség s az ifjú barát felé fordulva megszólalt: — Engedelmet kérek bátorságomért, de mivel mióta itt kint lakunk, jóformán csak ilyen magamfajta szolgaembertől hallhatunk hirt, hát már csak megkérdezem, hogy: mikor a mi szegény világtalan királyunk meghalt s eltemették, — ha már az én uram nem lehetett ott — ott volt-e valamely másik királyi jegyző, vagy káplán s felírták-e rendesen, hogy: mi s hogyan ment végbe?! A barát mosolygott; lám az öreg magister szolgájára is ráragadt a krónikairó királyi jegyzőnek legfőbb gondja! Szinte nevetve nyugtatta aztán az öreget! — Ne aggódjál, öregem! Ha ti kidőltök is a hámból, nem akad el a világ szekere 1 Ott volt a másik királyi jegyző. Az öreg szolga lehorgasztotta a fejét s valami nagy fájdalmat érzett a szivében. Persze, tovább megy a világ szekere, ha az öregek kidőlnek is a hámból 1 Imhol, a magister karácsony óta beteg s máris úgy elfelejtették, mintha meghalt volna régen. Eleinte jó királya — pedig maga is beteg volt — egyszer-kétszer tudakolta állapotát, példája szerint akkoriban még az urak is kérdezősködtek, de már most az érsek ur is, aki tanulótársa volt, csak akkor jött el, mikor a magister háromszor is kérette alássanl Nagyon igaz, hogy a világ szekere nem áll meg s kik a szekéren ülnek, bizony nem törődnek már azzal, aki az árokparton elhagyottan halódik 1... Öreg könnycsepp buggyant ki az öreg szolga szeméből s hogy a fiatal barát ne lássa lessz úrrá felettük, mikor megtörtént a pünkösdi csoda, félelmetes szélzugás között tüzes nyelvek alakjában rájuk szállt az ígért Szentlélek és csodálatos hatást váltott ki. Szent Péter Jeruzsálem utcáin prédikálni kezdett, szavai mint a kőzápor huitottak a hitetlenek lelkére s többezer ember követte tanításait és leltébe zárta a názáreti K> isztus hitét. Azután szétszéledtek az akkor ismert egész világba és megvetették alapját munkájukkal a kereszíyény anyaszentegyháznak, a krisztusi hit birodalmának, összedőlt a hitetlenség birodalma és felépült az Isten országa. Hiába üldözték őket, hiába hányták kardhegyre az első keres íyényeket, az igazság és a kereszt győzelmet aratott a világ felett. A többi nagy ünnepünk mind csak emléke a régmúltnak és a krisztusi életnek, de a piros Pünkösd ünnepe egyre isméilődő, egyre élő és eleven valóság, mert ugyanaz a Szentlélek most is él, hat és leszáll azokba a szivekbe, amelyekben él a hit, remény és a szeretet. Szálljon meg benneteket is kishitüek, kik még nem láttátok a csodáknak világosságát. Akik eddig csak az ül döztetéseket éreztétek és nem adatott meg néktek a pünkösdi megerősödés. Szálljon meg minden magyart a hitnek érzése és gondoljunk a tradiciós történelemre, amely bizonyságát adja annak, hogy a hit és a kris tusi szeretet ki tudják vezetni az emberiséget ama sötét országból, ahol a gyűlölet átka uralkodik és ahol az emberiség a hitetlenség pokolutját járja. Ébreij népem, a pünkösd csodáinak emlékére, hogy a hit, remény és szeretet szűzi köntösébe öltözködve magadhoz ölelhesd minden felebarátodat nem tekintve annak társadalmi osztályhoz való tartozandóságát és nem nézve arra, hogy kereszt, vagy csillag alatt imádja-e Istenét. A magyarság ma csak a hitében él, a magyarságot csak a hit erősiiheti meg s csak a Szentlélek fon halja magyar karba a magyar kart, és olvaszthatja egybe a magyar lelkek érzéséit. A piros Pünkösd ünnepe a kiviritoít tavasznak, a kifeslett rózsáknak, a kibontakozott sziveknek ünnepé. Nem a vörrs gyülölség fénye festi meg ennek az ünnepnek lelkét, mert a vörös szin a pusztításnak és a gyülölségnek égő fákiyájí, hanem a pünkösdi rózsapir, amely felszabadulást jelent, felszabaszomoruságát, S'ép csöndesen behúzódott a pitvarba s ott búslakodott magában. Hejh, a fiatalok nagyon kurtán elbánnak már ,az öregekkel! .. . A nap már lemenőben volt, mikor az érsek ur kijött a magistertől s elfelé indult. . — Ügyelj a gazdádra! — szólt az érsek a szolgához, mikor nyeregbeszállott. — Úgy látom, aligha viszi már sokáig . .. Ezzel az érsek ur a kisérö baráttal együtt elment, az öreg szolga meg besietett beteg gazdájához. A magister ült az ágyán s kék szemeiben valami nagy öröm ragyogott. A hangja is erősebbnek tetszett, — Fiam, nyisd ki egészen a táblákat 1 Az öreg szolga szótlanul kinyitotta az ablak fatábláit. A magister, aki eddig alig beszélt, most egyszerre nagyon beszédes lett: — Nyisd ki fiam egészen az ablakot 1 Hadd jöjjön be a napsugár! — De uram, már esteledik ! — Nem baj fiam. Elég világos van még! Az érsek azt mondta, hogy bizonyosan meg fogok gyógyulni, mert akinek az Isten még dolgot adott, azt nem szólítja el időnek előtte. Megmondtam az érsek urnák, hogy uj könyvbe akarok kezdeni: Szent István királyról akarok könyvet írni: A venerabilis azt mondta, hogy már az első könyvemmel is nagy dolgot műveltem, hát az Isten megengedi, hogy uj könyvemet Is megírjam. Meg is irom! Nézd, már nem reszket a kezem; Az öreg szolga szeretettel megsimogatta a magister elvékonyodott, erőtlen kezét s szelíden szólt hozzá s — Azért mégis jó volna uram, ha most megpihennél 1 — Már egészen jól vagyok I Már elég erős is vagyok! — Jó, de holnap még erősebb leszesz! A magister nem hajlott a szóra s bár a hangja egyre gyengébb lett, tovább beszélt: dulást önmagunkkal szemben, a saját kishitűségünkkel, léiekvesztésünkke! szemben. ZOMOEA Harraónlum raktár é* épitS intézet. Használt zongorák, p i a n i n ó k újak „ 6500 K-tól kezdve, £ Javítás és hangolás lelkiismeretesen és szakszerben. Haszaált zongorák napi áron átvétetnek Schönhofer Vilmos Bratislava, Prímás-tér 1, sz. A komáromi iparosok. Irta: Ivánfy Géza. Hiába íita a 17. század elejéről származó egyik jegyzőkönyve nemes Komárom városának, hogy a városnak: „az szokott kereskedés volna első oszlopa“, a nagy hírnévnek s bár örömest olvassuk, s melengetjük szivünket a nem utolsó dicsőség okán, hogy „az komáromiak egész Drinápolyig, Nándorfejárvárig, Boszniában Szerajevóig éjjelnappal ott vannak és a kereskedésben forgolódnak s igy ők tudnak az törökké! való szerződés dolgában szólni,“ a hires, neves, becsületes komáromi kézműves iparosság is első helyen emlittetik a város annáleseiben. Való igaz az, hogy Komárom kedvező földrajzi fekvésénél fogva a kereskedelem gyakorlására elsőrendű helynek találtatott, de éppen ez az Istenáldotta helyzete volt elősegitője annak is, hogy a kereskedelem mellett a kézműves mesterségek is magas fejlődési fokig jutottak el. A komáromi kézművesek céhei századokon keresztül a város legtekintélyesebb közgazdaság-társadalmi szervezetei voltak s tekintélyüket nemcsak számuk, hanem tagjaik mesterségbeli kiválósága teremtette meg, s tartotta fenn generációkon keresztül. Ennek a munka jogán szerzett tekintélynek ma már halványodását látjuk, könnyen érthetően azoknak az okoknak hatásaként, amelyek általában mindenütt a kézműves iparágakat a technika haladása következtében mindig szükebb és szükebb térre szorítják. — Eddig, tudod, mi járt mindig az eszemben ? 1 Az, hogy első könyvemnek, melyben a magyarság eredetének eleit s minden vitézi tetteit írtam meg, a legelső lapját még nem csináltam meg. Könyvemet előbb odaadtam az érsek urnák, aki a deáki tudomány mesterségében avatott férfiú s akivel én egykori iskolai tanuláson együtt valék s megkértem, mondja meg nekem igazán, hogy nem vallok-e szégyent, ha müvem első oldalán felírom a nevemet. Az érsek ur nagyon megdicsérte munkámat. Megcsinálom hát az első lapot. Valami szépen akarom azt megrajzolni és megfesteni! A nevemet pirossal festem meg. A piros sohasem halóványodik el egészen. A nevem fentrnarad! Itt a magister a nyitott ablak felé fordította tekintetét s néhány pillanatig szótlanul nézett ki a fellegek felé. Aztán megint megeredt a szava : — A nevem fentrnarad s itt fog élni az élők közötti Tudod-e fiam, hogy ez milyen nagy dolog ? ! — Nem tudom, uram — felelte az öreg szolga — de nem is tudhatom, hiszen az én nevem, amíg élek sem ér semmit se ,. . — Akinek a neve fentrnarad, — szólt most a magister szinte átszellemülten — az holtában is él! Bár a teste sirba omlik s a lelke az égbe száll, az, ami leikéből itt kivirágzott, időtlen-időkig a maradék között is él I A beteg magister megremegett s halkan bár, de most már hevesebben szólt: — Hozzad ide a könyvemet, az irószerszámokat, a festékes kalamárisokat s egy szép tiszta pergamenlapot! « — Mit akarsz, uram? — kérdezte bátortalanul az öreg szolga. — Várj uram egy pár napig, amig egészen erőre kapsz. Ma talán mégis megreszketne a kezed I A magister szinte'ingerülten sürgette az öreget: — Nem vároki Eddig még álmomban is az gyötört, hogy ha nincs rajta
