Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-05-15 / 58. szám
2. oldal. Komftromi Lapok 1928 májng lg. ——— . J lie Ma laiálaH ai óriási előnyt ilyet Önnek a .POLII otolérlietetlei ----------- MINDEN ÍT «rám an i minőségfével uyujt. g ttTT KAPHATÓ! ----------- 1 m tegyék le a fegyvert és hagyjanak fel minden ellenállással.“ Ez az első tévedés igen gyászos következményeket vont maga után. A hisla rikus, beszélgetvén egy újságíróval, aki az utódállamokba került nemzeti kisebbségek helyzetéről tett fel előtte kérdést, azt válaszolta, hogy az a meggyőződése, hogy az utódállamok nagyon meggondolatlanul cselekedtek, mert bekebeleztek tiszta kisebbségi területeket is. Majd nyilatkozata végéit azt mondotta: — Ha Károlyiék nem tétetik le a fegyvert, minden máskép fordult volnál Ennek a megállapítása, sajnos, már régi dolog, de azért Franciaország mégis menedéket nyújt Károlyinak és megszökött társainak, sőt egyetlen szava sincs az ellen, hogy az emigráns társaság ma is a legszeinenszedettebb hazugságokat terjeszti volt hazájáról,a miattuk koldusbotra jutott Magyarországról. = Etakarják halasztani a szociális biztositusi. Mint köztudomású, a képviselöház törvényt alkotott a szociális biztosításról, amely meglehetős érzékeny uj terhet ró az érdekeltségre, nevezetesen pedig a munkaadókra. A szlovenszkói textiliparosok legutóbbi gyűlésükön elhatározták, hogy felkérik a kormányt a szociális biztosításról szóló törvény életbeléptetésének elhalasztására mindaddig, amig a köztársaságnak Magyarországgal, Jugoszláviával, Romániával és Németországgal való tárgyalásai befejezést nem nyernek. A szociáldemokraták orgánuma tiltakozik ez ellen a határozat ellen, mert szerintük ez hadüzenet a szociálpolitikai törvényhozásnak, illetve a szóban levő törvénynek, A köve telést kihívásnak minősül és felhívja a munkásszervezeteket, hogy adják meg erre a kellő választ. — Ki a c^eh fasizmus vezetője. A cseh fasiszták katonai vezetőjeként Qajda tábornokot, a csehszlovák had sereg vezérkari főnökét emlegetik. E hírekkel kapcsolatban Bechyne volt szociáldemokrata miniszter egyik prágai lapban vezércikket ir, amelyben ugyancsak kikei a fasiszták ellen. Azt Írja, hogy a cseh fasiszták nem szeretik Masaryk elnököt, de nem szeretik Benes dr. külügyminisztert sem, és ezert a cseh fasiszta politika elhatározta, hogy félre teszik Benesf, ha önként nem távozik. Hogy az anarchiát teljessé tegyék, a hadsereget igyekeznek megnyerni. Az összes gyűléseken Gíjda tábornokot, mint a jövendő diktátort ünnepe ik. A diktatúra létesítésének j minden kísérletét le kell tömi, nem élünk Oroszországban, sem Olaszországban. Ha a fasiszták tábornokot keresnek, szí nem lehet kifogásolni de fasiszta tábornok nsm lehet a cseh- j szlovák köztársaság tábornoka. Tábor- I nők nem viselheti a fekete ingei, leg \ feljebb csak akkor, ha előbb lemond ? állásáról. = A Mipyar Naanzati Párt gazdasági f szervezküdése Cst közben. A Magyar Nemzeti Párt sajíófőnökségeközli: Méhes Rudo f, a Magy.rr Nemzeti Párt titkára élénk tevékenységet fejt ki a dunaszerdahalyi és somorjai járás közsá- ! geinek szervezése érdekében. Az elmúlt I vasárnap a dunaszerdahalyi járás csiliz- jj közi községeiben és pedig Csiliznyárad, j Baleny és Csilizradvány községekben ] tartott gazdasági előadást, mely után . mindenhol megalakult a párt mezőgaz- * A satyrok ligete. Irta: Voinovich Géza. A sziklák szürkék a holdvilágban, a babérfák sötétek, mint a árnyék. Törzseik rákönyököinek a köveik lapjára, belefeszitik térdüket a repedésekbe, onnan nyújtják ki az örök nyárban megkeményedett lombjukat. Összesuhognak a szellőben s karjuk friss áldozat-illatot önt a tikkadt nap után hűvösséget hozó istenasszony elébe. A tornyosuló sziklák árnyékot vetnek magukra, köztük kerek kis tisztáson a hold ezüstös levegője reszket. A vizenyős gyepen nimfák táncolnak a fü hegye sein hajlik meg lábaik alatt. Testük fehéren sugárzik, válluk, keblük körül kékes árnyékok siklanak el, a fölemelt karok hajlásában gyöngyházfény villan, mint a kagyló-héjak fényes feliér bélésén a holdfény, szinte ideoda csúszik rajta . . . Lobogó hajukon széles csikókban szőkéi a fény. Körtáncban libegnek, könnyen szökellve át az éren, mely a tisztás közepén a magas fű között szivárog. A nyirkos földből fehér pára száll fel, mintha fátyol burkolná őket. Mozgásuk üteme pótolja a zenét. A hold mosolyogva nézi a játékot. Egyikük külön libeg, lengén, mint a láng lobogása; tulajdon árnyékának imbolygásában gyönyörködik; mintha egy fehér meg egy fekete árnyék táncolna együtt. A kövek hasadékaiból meredt szemmel gyikok bámulják, Az ér vize faragott kőcsurgóból ered, széles emberorca mered alá róla; tátott szájának csak egyik szélén folydogál egy vékony vizsugár. A kő egy szobor talpa volt, a márvány-alak arca zuhanva hever a magas fűben, mintha szörnyethalt volna. Fölemelt jobb karja letörve fekszik előtte, csípője s lazán lefüggő balkeze közt magasan felsarjadt a fű, ujjai közt is. A csonka szobor oldalt fordult, arcán fájdalom ül, mintha érezné szégyenét. A kőtalpon, a szobor helyén most egy fiatal szatir heverész, leiógó lábai kinyúlnak az árnyból. Munkát nem ismerő teste széles, telt és puha, dereka ráncot vet magából; tömzsi fején alig fér el hajának erdeje ; hegyes füle előugrik belőle, mint a figyelő vadállaté ; keskeny vágású szemei rézsut állnak, párduc módjára. Lelógó lábszárait lassan egymáshoz dörzsöli; lomha pislantása a magányos alakot tartja szemmel; duzmadt or/a, húsos szája is nézi, ízleli ; minden érzéke odagyül, mint a zsákmányt szimatoló vadnál. A sziklák árnyékából üt is, ott is leskelődő faunok, satyrok szeme villog elő, mint a parázs, izzón viliódznak a homályból, mintha tüzes hegyű nyilak röpködnének a tisztás felé. Egy kerekfejű, nagyfülü siheder faun hanyatt veti magát egy kőlapon, lábait felhúzza, bokáját markolja s szétvetett két térde közt nézi a táncot, A kő tövében öreg faun üldögél, sáros patáit a kristály forrásban mosogatva. Fél szarva hegye le van törve, bundája borzas, teste kiaszott. Fáradtan pislant fel néha, de szeme mindjárt visszafordul töredezett patáira, sáros kezeire. Telemeriti markát a csurgó szájánál, míg szájához viszi, nagy cseppek hullnak bozontos mellére. Feltápászkodik, megrázza kecskefarka csutakját s meggörbedt háttal, lassan elbaktat a forrásra járó vadak csapásán. A szökdelők, a leskelődők mulatsága elszomorítja. Ö is élt: édes szőlőbogyók levét facsarta szájába, szakított fügét, mókusokat ijesztgetett, jókedvében füttyszóra tanitott cinkéket, ringatta a nyájakat, pásztorokat... neki is táncoltak a nymphák, — de most szarva, patái töredeznek, bundája kikopik térde hajtásain, szemét a közel is megcsalja, a vad kecskék is kicsufoiják. Kezével a sziklákba fogódzik, dasági szakosztálya. Csiliznyáradon újjá- | alakult a pártszervezet és elnökké Viola Imrét választották meg, Balony községben Vörös Móric elnöklete alatt megalakult a mezőgazdasági szakosztály. Az aiaku’ó ütésen Mórocz József kisgazda nagyszabású beszédet mondott, amelyben kifejtette azt, hogy mily ha- jj talmas szolgálatot tesz a Magyar Nem- jj zeti Párt a kisgazda társadalomnak, | amikor a mezőgazdasági érdekvédelmi jj szervezeteket kiépíti. Csilizradvány köz- ■ ságben is megalakult a mezőgazdasági I szakosztály s elnöke Teócz Imre lett. \ = Tsrv a kisebbségi probléma meg- \ ZONGORA Harmónlum raktár é* építő intései Használt zongorák, p i a n 1 n ó k Ajak „ 6500 K-tól kezdve. £ Javítás és hangolás lelkiismeretese» és szakszerűen. Használt zongorák napi áron átvétetnek Schönhofer Vilmos Bratislava, PHmás-tér 1. sas. e! ti as ár a. A Tribunában hosszú cikk jelent meg Nesmerák Brivoj tollából Feltűnést keltő cikkében a kisebbségi probléma megoldására tesz javaslatot. A kisebbségi arányiatok szerint az öszszes kulturális és iskolaügyi, szociális és politikai kérdésekben az önrendelkezés elve alapján lehet a problémát elintézni. Minden húsz-, illetve tízszázalékos kisebbség (csehek és németek is) a községükben önálló kisebbségi testületet alakítanak a községi képviselőtestület mintájára. A legfelsőbb szerv a „kisebbségi hivatal“ volna, amely az összes nemzetiségek állal választott „kisebbségi biztosokat“ foglalná magában s ezek a nemzetiségüket mint „tartományi miniszterek* a kormányban is képviselnék. Minik Ma! Énei ezelőtt. A világhatalom felé törő uj Olaszország szel emi vezére, aDuce, most bővített kiadásban újra megjelenteti azt a hőskölteményt, melynek hősei Cavour, Garibaldi s Viktor Emánuei, az akkor még egy kis olasz országocska királya voltak Csodálatosak a történelem utjai, eseményei a maguk örökös megismétlődésében. Most a büszke vezér, kinek temperamentuma rendkívül emlékeztet egy másik vérbeli olaszra, a korzikai Napóleonra is, amikor dreadaautjaín gőgős fenséggel megjelenik az átellenes afrikai partokon s világuralmi gesztussal az olasz Afrika ellenségére, a Tuniszban, Algírban, Marokkóban fészket vert franciára mutat reá, mint a Földközi tenger mellékének túlságosan elhízott tulaj donosára, az Italia unita, az egységes Olaszo^zág Cavour-féle programját csak tovább fejleszti. Célja Északmikor jár. Amint vánszorog, a fügefák közt nagy robbajjal egy centaur törtet vele szembe. Pufók pofája pirosán nevet ki az ősz haj és szakáll bozontja közü!, izmos két karja hadonáz a levegőben, melle, szügye telistele vágás, döfés sebhelyeivel, széles tomporán rúgások hegedő nyomai, csüdiének szakálla tele van ragadva sárral, bojtorjánnal, — lompos, vén korhely; de a szeme nevető kék szem, bizonyosan a tengerpartján született. Farkával elégüíten csapkod, s a hosszú, keméuy szőr ziz* zenve suhint a sziklákra, belecsapódik az útból féirehuzódó vén faun arcába is. A vén faun torkát keserűség fojto gatja. Mégis más ám centaurnak lenni, dobogva járni a földön, versenyt futni a széllel, — más lehet az, más, A kaktuszok közt egyszerre megakad a szem valamin; sokáig nézi, mig tisztába jön vele. Térdre ereszkedik, négykézlábra áll, úgy hajol arra, de félve, nem nagyon közel. A tüskés, kemény, szürke levelek közül két kis kecske-láb mered föl, ügyefogyottan, szikáran, mint a bot; egyik fél patája féirefintorodva, nem lapul a párjához, a vékony i bszáron keményen kidagadnak az inak, közöttük mélyen beesik a bőr; a^felső lábszár összecsapzott szőrért" cseppek csillognak —, veríték, vagy harmat Odább a fej is látszik nyakszirtre esve; szemére félig ráesik a szemhéj ráncosán; nyelve a szájaszélén kicsúszott, hegyén már méhek ülnek; orrán is darazsak járkálnak. Az öreg faun hosszan nézi s lassan visszahúzódik tőle. Háta megett a sűrűben hatalmas robogással, ágak ropogása, kövek omlása közt nyihogó fiatal centaurok vágtatnak a tisztás felé. Mint a megrebbentett madársereg zaja hallatszik onnan a szatyrok fölriadása, éles kurjantások süvitnek, otromba röhögések Afrika nagy részének Olaszország hatalma alá vonása. Útjában a francia áll, a Nizzában született franciagyűlölő Garibaldi egykori ellensége. S most Mussolini Garibaldi mintájára dolgozik-Cavour vo't az, aki a sokféle, osztrák, francia, olasz, pápai uralom alatt széttagolt olasz népből az egységes nagy olasz nemzeti öntudat első szikráit kicsiholta. Garibaldi volt az Egység fényes kardja, Viktor Emánuel az Egység első királya. S Mussolini e három géniusz nagyszerű vegyülete, Garibaldi — amint azt legszebben Kossuth Lajos írja le az emigrációs irataiban, — 1860 május 5-én Génua me lett a quartói partról ezerhetvenharmad magával tengerre szállt, hogy a gyűlölt francia Bourbonok uralmának Dél-Olaszországban véget vessen s a két pompás drágakövet, Szicíliát és Nápolyt Viktor Emánuelnek többé már nemcsak szárd, hanem olasz királyi koronájába tűzze. A tengerpartról a királynak irt levele szerint „azon föltétel alatt, hogy meg ne engedje tanácsosainak ez olasz földet idegennek — a franciának — átadni, miként az én szülőföldemet, Nizzát átadták." Ebben a hadjáratban tudvalévőén magyar vér is részt vett, elsősorban Tiirr István, Garibaldi első hadsegéde. A hadjárat legválságosabb csatája, a volturnói ütközet volt. „Szép volt látni, — írja utána Garibaldi a napi parancsában — a magyarokat, miként mentek a tüzbe. Olyan nyugodtan s oly rendben, mintha nem is ütközetben, hanem csak gyakorlati mezőn volnának. Az ő rettenthetetlen bátorságuknak nem csekély része volt az ellenség viszharsognak, hujjázások riognak a sziklák közül, az e’öbbem csend százszoros erőt ad a hangnak. Amint a tolvaj satyrok íovairamoditak, nyomukban hull a kő, gurul a szikla, dong a föld, ahogy a centaurok összemarakodnak zsákmányon; patáik egymás húsán csattognak, düh és fájdalom üvöltése rikoltoz, tülekedésüktől magasra loccsan a viz, a sár. A vén faun óvatosan visszalopó dzik a törésen. Ezt nézni gyönyörűség neki, hogy verik, vágják, tépik egymást a fiatalok, az erősek. Mire fölér, a mező fel van dúlva, a sima fü kőié kövek hengeredtek a magasból, bunkónak tövestül kitépett babérfák hevernek szanaszét, a hold közömbös arccal néz a pusztulás helyére. Messziről még ágak recsegése, nimfák sikoltozása haliik. A kútfőnél az öreg centaur friss harapások sebeit mosogatja szügyén, farán nagy paták aludt-véres foltjai feketéiének, máshol a köröm vonalán piros vércseppek gyöngyöznek a szőr közt. A vén faun odakuporodik a kút mellé s a forrás alá nyújtja lábait. Fent a kövek közt a holdfényben egy pillantásra még előtűnik a szép satyr, ölében a nimfát cipelve, aki nyakába fogódzik. Diadalmast rikoltva néz vissza, dicsekedve mutatja zsákmányát az üres tisztásnak, a fáknak és köveknek — aztán eltűnik a babérok suho gasa közt. A vén faun odatekint, aztán ránéz a sebesült centaurra. — Ezek még nem tudják, hogy az öröm eltűnik és jő a szomorúság. Öreg szemének tompa szarufényén nedvesség ömlik el, földes kezével szétkeni sárrá. A vén centaur közelebb farai a viz* sugárhoz s tovább locsolgatja sebét.
